SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Akik valamelyest is követték a biztonságpolitikai alapelvek hosszú és viszontagságos útját, azok tudják, hogy mintegy két év óta több változatban készült el ez a tervezet, és nagyon sok hányattatás után jutott el hozzánk.
Hálás téma lehetne ez egy ellenzéki képviselő számára, kifejthetné, mennyi kísérletet kellett tenni azért, hogy ez a végső változat itt legyen előttünk. Ha azonban erről beszélnénk, kétségtelenül a történetnek csak az egyik felét mondanánk el, azt a felét, amelyet kevésbé érdemes példaként állítani a Parlament elé, és a másik feléről nem beszélnénk, arról a feléről, amelyben van egy nagyon határozott pozitívum.
Képviselőtársaim többsége jól tudja, hogy mintegy három héttel ezelőtt a bizottsági vita során a Külügyminisztérium nagyon konstruktív, nagyon jól hasznosítható javaslatot tett, amelynek értelmében a Külügyminisztérium és a hat párt kiküldött képviselői kéthetes kemény és nagyon jó munkát végezve készítették el a végleges változatot. Ez az a változat, ami előttünk van, és a magunk részéről üdvözölni szeretnénk azt a folyamatot, azt a megközelítést, amely létre tudta hozni az itt megvitatott előterjesztést.
Hölgyeim és uraim! Ami az előterjesztés tárgyát illeti: amikor az ország biztonságáról, a biztonságpolitikáról beszélünk, akkor számot kell vetnünk az ország biztonságát meghatározó külső és belső feltételekkel. Ezt teszi ez az előterjesztés is, méghozzá azon elvek szellemében, amelyeket kormánypárti és ellenzéki képviselők a vita során, a sajnos nagyon hosszúra nyúlt, több mint kétéves vita során kifejtettek.
(11.10)
Fontos a biztonságpolitika és egyáltalán biztonságunk szempontjából számbavenni azt a helyzetet, amiben ma Magyarország van, amely alapvetően meghatározza biztonságát.
Közhely azt mondani, hogy Magyarország egy átalakuló, sőt örvénylő környezetben él, egy olyan környezetben, amelyben számtalan veszély, számtalan kockázat rejlik. Erre nekünk, mint kis országnak, s mint helyzetének, eszközeinek és lehetőségeinek tudatában lévő országnak pontosan fel kell mérnie, hogy milyen veszélyek érhetik az országot. Hatásunk erre csekély és kevés. Elsősorban azon a módon hathatunk rá, ahogyan mi magunk viselkedünk. A biztonságpolitika mindig egy viselkedéskódex is, egy olyan kódex, amely meghatározza azokat a cselekvési szabályokat, azokat a fellépéseket és cselekedeteket, amelyeket a Kormány elvégezhet.
Nyilvánvalóan egy olyan helyzetben, amikor környezetünk forrong, és környezetünkben számtalan bizonytalanság van, Magyarországnak nagyon határozottan, nagyon tudatosan kell kifejezésre juttatnia, kommunikálnia a külvilággal, a tágabb környezetével és szűkebb szomszédaival, hogy nem kíván semmiféle konfliktus részésévé válni, nem kíván belekeveredni semmilyen konfliktusba, s ha ez mégis megtörténne, az szándékain kívül, külső erők hatására történhet meg.
Szerencsére ennek az esélye nem túl nagy, ez a kockázat nem igazán veszélyes, de nekünk, akik biztonságpolitikával foglalkozunk, akik felelünk a nemzet biztonságáért, számot kell vetnünk ezekkel az esélyekkel is.
Fontos feladat és célkitűzés a biztonságpolitika területén, hogy biztonságunkat bizonyos értelemben külső garanciákkal erősítsük meg. Külső garanciák persze tökéletesen csak akkor működnek, ha az ország részese egy nagy nemzetközi védelmi rendszernek, részese lenne a NATO-nak, részese lenne a Nyugat-európai Uniónak teljes jogú tagként, akkor ezek a szervezetek - alapszabályukból adódóan - szavatolnák az ország biztonságát.
Egyelőre nem ez a helyzet. Mi csak korlátozott, részleges garanciákat szerezhetünk meg, s ezek a részleges garanciák is kevésbé kimondottak, mintsem a helyzetből következő garanciák. Nekünk az a törekvésünk - s ebben, azt hiszem, teljes egyetértés van -, hogy ezekhez a nagy védelmi szervezetekhez fűződő kapcsolatainkat, az ezekkel való együttműködésünket olyan mértékben erősítsük meg, amely már biztonságunk számára jól kamatoztatható. Érzékelje minden ország, amely kihívást intéz Magyarország biztonsága ellen, hogy nemcsak egy kis ország biztonságát veszélyezteti, hanem az európai békerendet, az európai és a nemzetközi jog által teremtett status quót vonja kétségbe.
De biztonságunknak vannak belpolitikai feltételei is, s ezek is majdhogynem oly fontosak, mint a külpolitikaiak. Csak az az ország számíthat arra, hogy külső környezete, az általa fontosnak tekintett nagy védelmi és gazdasági közösségek kiterjesztik rá óvó, védő figyelmüket, amely maga hajlandó együttműködni ezekkel a szervezetekkel és szövetségekkel, amely képes biztosítani országán belül a stabilitást, a nyugalmat és a jólétnek azt a szintjét, amely szükséges egy ország belső biztonságának, illetve stabilitásának fenntartásához.
Ez tehát a második fontos terület, ahol Parlamentnek, Kormánynak egyaránt sok tennivalója van.
Ha hétköznapjainkat olyan nyugtalanító jelenségek uralják el, amelyeknek első jelei sajnos, már megjelentek a közéletben, ha szélsőségek - akármely oldalról is - az utcára vonulhatnak, és az utcát vehetik birtokba, akkor annak az országnak a külső megítélése és ezen keresztül a biztonsága is veszélyeztetett.
Ezért tehát közös érdek, mind a hat parlamenti párt közös érdeke, hogy országunkat és országunk polgárait megóvjuk azoktól a szélsőséges kilengésektől, amelyek az ország általános megítélését és biztonságának külső garanciáit csökkentik vagy károsan befolyásolják.
Ez az előterjesztés - hölgyeim és uraim - leszögez néhány fontos alapelvet, és ezekben az alapelvekben teljes egyetértés alakult ki a hat párt között. Először is fontosnak tekintjük azt az alapelvet, amelyre már miniszter úr, Kovács László elnök úr és azt hiszem, Csóti György is utalt a felszólalásában, hogy biztonságunkat nem önmagában képzeljük el, nem kiszakítva az európai környezetből.
Abból indulunk ki, hogy Magyarország akkor élvezhet nagyobb biztonságot a térségben, ha a térség egésze biztonságosabbá válik. Tehát az az érdekünk, hogy azokat a nemzetközi garanciákat, illetve azokat a nemzetközi jogból és a nemzetközi szervezetekből következő biztosítékokat, melyeket Magyarország a maga számára megszerezni kíván, szerezzék meg a szomszédos országok is.
Itt egy együttműködő biztonságról van szó, mi az együttműködésben keressük hazánk biztonságát, és nem a versenyben, főleg nem abban a versenyben, amely itt a szomszédunkban már több, nagyon súlyos konfliktushoz vezetett el.
Ez tehát egy olyan alapelv, amellyel maradéktalanul egyetértünk. Mondanunk sem kell, hogy csak üdvözölni tudjuk a biztonságpolitikai koncepciónak azt az alapelvét, amely egyértelműen kimondja és leszögezi, hogy Magyarországnak nincs ellenségképe. Fontos kijelenteni, részben a hazai közvélemény előtt, részben a szomszédos országok számára, hogy Magyarország nem keres, nem lát ellenséget egyetlenegy szomszédjában sem. Mi mindenkivel együtt akarunk működni, és mindegyikben a partnert keressük, és reméljük, hogy meg is találjuk.
Azt hiszem, hogy ennél világosabb jelzés nincs arra vonatkozóan, hogy Magyarország szándékai békések és megnyugtatóak a szomszédság számára.
Az előterjesztés kijelenti - és azt hiszem, helyesen jelenti ki -, hogy az ország biztonságát majd csak az Európai Közösség, illetve az európai védelmi rendszerek, mint a NATO és a Nyugat-európai Unió tudja garantálni.
Azt hiszem, hogy ebben a tekintetben teljes körű egyetértés van a magyar Parlamentben, ebben a kérdésben nincs igazi vita közöttünk. Abban azonban nyilvánvalóan kételyek merülhetnek fel, hogy mi lesz addig, hiszen jól tudjuk, hogy várakoznunk kell az Európai Közösség teljes tagságáig, a Nyugat-európai Unió vagy a NATO teljes tagságáig. S a mi igazi feladatunk az, hogy ezt az addigot, ezt az átmeneti időszakot hogyan tudjuk áthidalni úgy, hogy hazánk minden állampolgára számára a teljes léthez, vagyonhoz és a boldogsághoz való jogát biztosítani tudjuk.
Ebben az irányban már történtek nagyon pozitív kezdeményezések, és mi ezeket a pozitív kezdeményezéseket kívánjuk támogatni, megerősíteni és más területeken is szorgalmazni. Ide sorolom a magyar-román Nyitott Égbolt szerződést, illetve azt a katonai együttműködést, amely a két ország között van. Ez a rendszer kiterjeszthető más országokra is, azon országokra, ahonnan Magyarországról vagy a külső megfigyelők úgy vélik, hogy bármiféle fenyegetés kiindulhat.
Az az érdekünk, hogy elmélyíthessük az együttműködésnek azokat a formáit, amelyek az ország biztonságát szavatolják.
Teljes volt az egyetértés körünkben azt illetően, hogy a kisebbségi kérdés a biztonságpolitika részévé vált. Aki ma a tragikus délszláv események tanulságait veszi számba, jól tudja, hogy ennek az egyik központi, centrális eleme éppen a kisebbségi kérdés, a nemzetiségi kérdés vagy ha úgy tetszik, a nemzeti kérdés megoldatlansága volt. Ebből Európa is, Európa minden fontos országa és hatalma azt a nagyon helyes következtetést vonta le, hogy ennek a kérdésnek átfogó, nemzetközi szerződésekkel garantált megoldására van szükség.
Mi magunk is ezt szorgalmazzuk. Két ágon szorgalmazzuk ezt, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves képviselőtársaim.
Szorgalmazzuk a nagy európai intézményeken keresztül, mint például az Európa Tanácson keresztül is, ahogyan azt Csóti György képviselőtársam az előbb mondta. De szorgalmazzuk ezt a kétoldalú szerződések keretén belül is. Azt akarjuk, hogy a kétoldalú szerződések hasonlatosan a magyar-szlovén vagy a magyar-ukrán szerződéshez, külön garanciákat tartalmazzanak erre a kérdésre, és sok esetben sokkal több és tartalmasabb garanciát, tartalmasabban megélhető jogokat és lehetőségeket adnak, mint amit a nemzetközi szerződések útján el tudunk érni. Ez tehát olyan irány, amelyben szintén támogatást élvezhet a Kormány.
Végezetül ebben a körben néhány szót a honvédelemről. Csak helyeselni lehet azt, hogy a biztonságpolitikai koncepcióban a honvédelem másodlagos, harmadlagos, sőt utólagos szerepet kapott, egyetlenegy paragrafus foglalkozik vele a 10 bekezdésből.
Itt is egy egyetértés volt, magyarul abban a tekintetben, hogy Magyarország nem katonai erejében keresi a biztonságát. Ámokfutás, álomkergetés lenne, ha mi pusztán katonai erővel próbálnánk megoldani biztonságunkat. Nagyon helyesen szögezi le az előterjesztés, hogy elsősorban külpolitikai eszközökkel kívánjuk garantálni és biztosítani az ország biztonságát.
Ugyanakkor senki nem vonja kétségbe, hogy az ország biztonsága megköveteli a magyar honvédelem, a fegyveres erő szerepét is, nekik megvan a szerepük, ezzel bőven és tartalmasan a honvédelmi alapelvek foglalkoznak.
(11.20)
Itt csak néhány alapelv került leszögezésre, olyan alapelvek, amelyek szintén mindenki számára - a hazai közvélemény és a nemzetközi közvélemény számára - megnyugtatóak lehetnek.
Az egyik, első alapelv, hogy ennek a honvédelemnek, ennek a hadseregnek védekező, védelmi jellegűnek kell lennie: defenzívnek.
A második fontos alapelv, hogy ennek a honvédségnek és a fegyveres erőknek az alkotmányos szervek felügyelete és irányítása alatt kell állniuk - összhangban az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatával: a civil kontroll, a civil ellenőrzés, a parlamenti ellenőrzés teljes körének hozzáférhetőségét biztosítani kell, biztosítani kell azt, hogy ezekben a kérdésekben állandóan megnyugtató információkhoz jusson hozzá az Országgyűlés és a Parlament.
Tisztelt képviselőtársaim! Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy most, egy olyan ponthoz érkezve, néhány szót ejtsek arról a kérdésről, amelyben nem alakult ki egyetértés. Érzékeny kérdésről van szó: a határok kérdéséről.
Nem tagadhatom: nehéz elfogódás nélkül beszélni erről a kérdésről. Nem hiszem, hogy van olyan magyar parlamenti képviselő, aki, ha erről beszél, ne érezné át e kérdés súlyát, ne érezné át minden szavának a súlyát, amit ebben az ügyben kimond.
Azt hiszem, egyetértünk abban, tisztelt képviselőtársaim, hogy nincs olyan nemzete Európának - de ha van is, bizonyosan nagyon kevés -, amely a saját keserű tapasztalataiból vonhatta volna le azt a következtetést, hogy mindazoknak a súlyos és fontos kérdéseknek a megoldása, amelyek a határokhoz kötődnek, alapvetően nem a határok módosításában keresendő. Ennek az évszázadnak több tragikus kataklizmája tanította meg nemzetünket, nemzetünk minden fiát arra, hogy ezekre a kérdésekre alapvetően ne a régi logika alapján keresse a választ. Nehéz ezt tennünk akkor, amikor környezetünkben még XIX. századi modellek élnek, amikor még virulens nemzetállamok és nemzetállami nacionalizmusok tudnak uralkodóvá válni több országban is, és amikor még a régi logika - Trianon logikája, a határ logikája - tűnik meghatározó jelentőségűnek.
A szabaddemokraták ebben a helyzetben mégis - azokból a tanulságokból kiindulva, azokból a tragikus és súlyos tanulságokból kiindulva, amelyeket a század történelméből vontak le - azzal a javaslattal fordultak az Országgyűlés külügyi bizottságához, hogy e kérdéskört egy új kontextusba helyezzük, új keretek között gondoljuk át. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy ezeknek a súlyos problémáknak a megoldása, amelyeket most sokan egyértelműen a határokhoz kötnek - a kisebbségek jogfosztottsága, a határokon túli magyar kisebbségeknek helyenként üldözöttsége, más helyeken mellőzöttsége és diszkriminációja - nem a határok megváltoztatásában, hanem azok légiesítésében keresendő.
Mi abból indulunk ki, az a feladatunk, hogy ezek a határok elveszítsék azt a jelentőségüket, amelyet korábban betöltöttek. Ezek a határok falak voltak: falak voltak, amelyek elválasztottak magyart magyartól, de magyart romántól és magyart szlováktól is. Ez nem állhat, nem állhatott érdekében egyik nemzetnek sem.
Mi nemcsak az utazás szabadságát kívánjuk, nemcsak a javak, a szolgáltatások, a tőke szabadságát kívánjuk, hanem azoknak az eszméknek és értékeknek a szabad mozgását is és kiterjedését Európa ezen régiójára, amelyek a modern Európát, a Maastricht utáni Nyugat-Európát meghatározzák.
Tisztelt képviselőtársaim! Amikor Magyarország minden komoly és felelős politikai tényezője és parlamenti pártja elkötelezte magát az Európai Közösséghez való csatlakozás mellett, akkor tudatában volt annak, hogy ez lassan a határok teljes leomlásához, a nemzeteket elválasztó falak felszámolásához vezető folyamat része. Ezt a folyamatot akarjuk mi itt, saját környezetünkben is. Javaslatainkat annak érdekében terjesztettük elő, hogy e folyamatnak kellő impulzust és ösztönzést adjunk.
Az öt párt által elfogadott határozati javaslat egy más megfogalmazást tartalmaz. Ez a megfogalmazás korrekt megfogalmazás, megfelel a helsinki záróokmány, illetve a párizsi charta megfogalmazásának. Ezzel kapcsolatban mi alapvetően nem emeltünk kifogást.
A szabaddemokraták javaslata az volt, hogy adjunk egy esélyt a reménynek, annak a reménynek, amely Kossuth óta, Jászin keresztül, Bibó Istvánig éltette mindazokat a magyar demokratákat, liberális - de nemcsak liberális - politikusokat, akik végre a nagy közép-európai megbékélés álmát próbálták megvalósítani.
A bizottságban képviselt pártok többsége nem fogadta el a szabaddemokraták javaslatait. Ez lehetne ok arra, hogy a szabaddemokraták megvonják támogatásukat az előterjesztéstől.
Hölgyeim és uraim! Tisztelt képviselőtársaim! A szabaddemokraták képviselőcsoportja mégis támogatni fogja az előterjesztést. Támogatni fogja - három okból.
Először is támogatja azért, mert minden lényeges és alapvető célkitűzésével egyetért.
Támogatja azért - másodsorban -, mert fontosnak találja azt, hogy ebben a kérdéskörben, hazánk biztonságát meghatározó kérdéskörben, konszenzus alakuljon ki a parlamenti pártok között.
Harmadrészt pedig támogatja azért, mert bátorítást kíván adni a Kormánynak arra nézve, hogy érdemes próbálkozni a konszenzuskeresés sokszor rögös és nehéz útjával, ezzel a móddal, eszközzel is.
Ez a biztonságpolitikai koncepció jól mutatja, hogy másfél évi hosszú várakozás után, ahogy a Kormány lehetőséget biztosított arra, hogy a hat parlamenti párt - hangsúlyozom: hat parlamenti párt, tehát nemcsak az ellenzéki pártok, hanem a kormánypártok is - szót kaphatott az elvek kialakításában, két hét munkájával került elénk ez az anyag olyan formában, amiből mindannyian - de ami még fontosabb: az egész ország - profitálni tudunk.
Most, amikor fontos törvények megalkotása áll előttünk, olyan törvényeké, amelyekben konszenzusra van szükség, ezt kívánja a józan ész, de ezt kívánja a törvények kétharmados volta is - gondolok itt a honvédelmi törvényre, gondolok itt a nemzeti és etnikai kisebbségi törvényre, gondolok a médiatörvénynek egy újabb fordulójára -, hogy szeretnénk megerősíteni azt a szándékot, azt a konszenzuskereső szándékot, amelyet ebben az előterjesztésben találtunk.
Lehet, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy-egy ilyen előterjesztés kapcsán valamelyik párt - vagy éppen a Kormány - presztízsének egy töredékét elveszíti; meglehet, hogy ez most megtörtént velünk is. Ugyanakkor azonban - és ebben biztos vagyok - a nemzet sokszorosát nyeri vissza annak, amit bárki is veszíthet ezen a saját presztízséből. Ideje, hogy ezeknek az áldatlan presztízsharcoknak itt, a Parlament falai között véget vessünk, és olyan szellemben, úgy közelítsük meg a nemzet fontos kérdéseit, ahogyan itt, a biztonságpolitikai előterjesztés kapcsán is tettük. Köszönöm szépen. (Nagy taps.)
Andrzej Rychlik úr vezette Lengyel Parlament Interparlamentáris Unió csoportja lengyel-magyar baráti tagozata delegációjának köszöntése
