BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!
A törvény határozathozatalának szokatlan módja természetesen nem lehet akadálya annak, hogy néhány szóval összefoglaljam a Kormány álláspontjaként is a nem nagy vihart, de mégiscsak jelentős kérdésben vitát indukált javaslat lényegét, és az ezzel kapcsolatos állásfoglalásokra is reagáljak.
Annak idején, amikor a Kormány a tisztelt Ház elé terjesztette az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról szóló törvényjavaslatát, meg volt győződve arról, hogy nemcsak jogi, de erkölcsi kötelessége is jogállami választ keresni egy önkényuralmi időszak főbenjáró bűncselekményeinek a kezelésére.
Tisztában volt azzal is, hogy a helyes válasz megtalálása időt és fáradtságot igényel, mert a jogállam nem mondhat le az önmaga részére szabott követelményekről, és még az önkényuralom bűncselekményeinek vizsgálatánál sem tekinthet el az alkotmányos garanciáktól.
Hasonló helyzetben más, nagy múltú jogállam szakemberei sem jutottak sokkal hamarább kielégítő megoldáshoz, hiszen utalok arra, hogy a német parlament az imént, néhány héttel ezelőtt fogadta el azt a törvényt, amely a volt NDK-ban elkövetett és nem üldözött bűncselekmények üldözéséről rendelkezik. Bár a német törvény a megoldást és tartalmát illetően különbözik a Kormány napirenden levő törvényjavaslatától, mégis abban megegyezik, hogy az Országgyűlés a hatályos jogot deklarálta ott is, és rámutat arra, hogy a jogalkalmazó milyen joganyagot alkalmazzon az önkényuralom időszakában elkövetett egyes bűncselekmények elbírálásakor.
Aligha lehet ezért a Kormányt késedelmeskedéssel vádolni, és azt állítani, hogy azok a főbenjáró bűntettek, amelyek kezelésére a Kormány törvényjavaslata alkalmas, azért maradjanak büntetlenül, mert két és fél év távlatából már nem érdemes velük foglalkozni. Ez az álláspont elfogadhatatlan mind jogilag, mind erkölcsileg.
Jogilag elfogadhatatlan, mert ezzel az állam menlevelet adna olyan háborús bűncselekmények elkövetőinek, akiknek üldözésére egyrészt nemzetközi kötelezettséget vállalt, másrészt a magyar jogban előírtak szerint ugyancsak kötelezettség terheli. Ugyanúgy kötelezettség terheli, mint ahogy majd fél évszázaddal a II. világháború befejezését követően köteles eljárni a háborús bűnösökkel szemben mind a mai napig.
Elfogadhatatlan erkölcsileg is egy ilyen magatartás, mert a jövőre nézve azzal biztatja a legszörnyűbb bűnök elkövetőit, hogy némi szerencsével legrémesebb tetteik is elenyésznek, mert a bűn erősebb, mint az emberiség túlélésének érdekében meghozott jogszabályok, amelyek a háborús bűnöket üldözni rendelik minden elévülés lehetősége nélkül.
Mindez nemcsak teoretikus fejtegetés, hanem napjaink véres valósága tőlünk délre. Nem feledkezhetünk meg arról a barbár népirtásról, amelyet estéről estére láthatunk a televízió-híradó jóvoltából és filmkockáin. Az eszkalálódó boszniai válság közepette nincs sem politikai, még kevésbé erkölcsi alapja annak, hogy egy népirtó háború bűnösei ne kerüljenek bíróság elé.
Ellenzéki oldalról felmerül a kérdés, hogy hol húzódnak meg a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségeinek a keretei. Nos, a Kormány törvényjavaslata minden tekintetben e lehetőségek keretein belül van. Figyelemmel van az Alkotmánybíróságnak a Zétényi-Takács néven ismert törvénnyel kapcsolatban kifejtett álláspontjára is, hiszen a Kormány törvényjavaslata olyan törvényeket foglal össze, amelyek az elkövetés idején hatályos magyar jogot öleltek föl, pontosan megállapítva a jogalkalmazó számára, hogy melyek az irányadó büntetőjogi normák, ide értve a tényállást és a büntetési tételeket is.
A javaslat vitájában aggályként hangzott el, hogy vajon mennyiben vezethetnek eredményre az évtizedek távlatában elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos bizonyítási eljárások. Magától értetődik, hogy minden egyes büntetőeljárás során érvényesülnek mindazok az alkotmányos eljárásjogi garanciák, amelyek valamennyi büntetőeljárás során ma a magyar bíróságok előtt érvényesek. Elképzelhető, és így van ez a náci háborús bűnösök mintegy fél évszázaddal ezelőtt elkövetett bűneivel kapcsolatban is persze, hogy bizonyítási nehézségek miatt egyes eljárások esetleg nem eredményeznek olyan ítéleti bizonyosságot, amelyre bűnösséget lehetne alapítani.
Mindez nem lehet annak oka, hogy eleve lemondjunk e főbenjáró bűnök üldözéséről, mint ahogy hasonló okból a náci bűnök üldözése sem vált időszerűtlenné.
Azt hiszem, az az aggály, amely a törvényjavaslat bizottsági vitái során jelentkezett, hogy ti. a magyar forradalom és szabadságharc idején az elkövetett egyes cselekmények háborúban elkövetettnek minősülnek-e, az ún. Jelcin-dosszié dokumentumainak ismeretében teljesen eloszlanak. A magyar ügyekkel foglalkozó ENSZ-bizottság megnyilatkozásai (Folyamatos zaj, az elnök csenget.) valamint az 1961-es magyar Btk. okfejtésén túl ma már ismerjük Zsukov úr jelentéseit is, amelyek nem hagynak kétséget afelől, hogy Magyarország ellen a szovjet hadsereg háborút folytatott le, és ez a háború a Székesfehérvár mellett állomásozó különleges hadtestnek adott paranccsal formálisan is megragadható, nem szólva azokról az adatokról, amelyek 35 ezer magyar lefegyverzéséről, nagy mennyiségű lőfegyver, harci technika és lőszer zsákmányolásáról szólnak a - idézem - harci cselekmények során.
A dokumentumok - bár válogatásról van szó - bepillantást engednek abba a szégyenletes szerepbe is, amelyet egyes magyarok vállaltak hazájuk árulása során. A II. világháborúban ezt a magatartást kollaborációnak nevezték, és közismert, hogy a civilizált világban mi volt a kollaboránsok sorsa.
A kormány törvényjavaslata senkit sem juttat ilyen sorsra, hiszen jól tudják, a magyar büntetőjog szabályai ezt jelenleg nem teszik lehetővé. Lehetővé teszik ugyanakkor azt, hogy a bűnök elkövetői és tetteik ítéleti bizonyosság erejével megbélyegeztessenek a nemzet és a nemzetközi közvélemény előtt.
A bizottsági vitában felmerült, vajon magyar jogot képeznek-e a genfi konvenciók hivatkozott szabályai?
Tisztelt Országgyűlés! Tudom, hogy a tudomány berkeiben különböző álláspontok vannak arról, hogy a nemzetközi egyezmények miként válnak egy ország belső jogává. Olyan törvény azonban nincsen a Magyar Köztársaság törvénytárában, amely ellene mondana annak, hogy a genfi egyezmények, amelyeket Magyarországon 1954-ben törvényerejű rendelettel kihirdettek, hogy ezek az egyezmények, amelyek 1955. február 3-án hatályba léptek, ne tartoznának az érvényes magyar jog körébe.
A Kormány nem tudott támogatni olyan módosító indítványt sem, amely a Btk. általános szabályaival szemben kötelező erővel határozná meg az alkalmazandó közügyektől eltiltást, illetőleg a vagyonelkobzás mértékét. Egy ilyen módosító indítvány elfogadása ellentmondana a törvény jellegének és céljának. Ez ugyanis nem az elkövetés idején hatályban volt büntető anyagi jogi jogszabályok körébe tartozik, hanem olyan új büntetőjogi norma lenne, amelynek valóban visszaható hatályú alkalmazása össze nem egyeztethető lenne a Btk. 2. §-ával, és nem állná ki - feltehetőleg - egy alkotmányos vizsgálat próbáját sem.
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül tehát arra kérem Önöket, hogy az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról szóló javaslatot az előterjesztés szerint szíveskedjenek elfogadni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
