PUSZTAI ERZSÉBET népjóléti minisztériumi államtitkár:
PUSZTAI ERZSÉBET népjóléti minisztériumi államtitkár:
PUSZTAI ERZSÉBET népjóléti minisztériumi államtitkár: ElnökÚr! Tisztelt Ház! Immár hagyomány, hogy a társadalombiztosításról szóló törvénytervezet tárgyalásakor a kritikai megjegyzések áradata kavarog a Házban. Az egészséges kritikai szellem, amely egy jobb, világosabb és áttekinthetőbb szabályozás igénye mellett egyidejűleg konstruktív, reális javaslatokkal is párosul, kifejezetten kívánatos. Ezeket, a jogos kritika elismerése mellett, a Kormány eddig is örömmel támogatta.
Sajnos, a mostani vita tapasztalatai igen szomorúak, mert az elhangzott nagyvonalú, hangzatos kritikai észrevételek jó része még az általános elvárás szintjén sem megalapozott szakmailag, az elhangzott vélemények egymásnak gyakran homlokegyenest ellentmondanak.
Palotás úr a Kormányt például azzal vádolta, hogy javaslatai alkotmányellenesek, s hogy az elmúlt két évben a társadalombiztosítás átalakítására semmit nem tettünk, sőt, amit tettünk és amit most javasolunk, őszerinte nemcsak alkotmányellenes, hanem az európai biztosítási jogrenddel is ellentétes. Ez utóbbi kritikát el kell fogadnunk. Palotás úr nem véletlenül hagyja el a biztosítás elől a legfontosabb minősítést, a "társadalom" jelzőt.
Tisztelt Ház! Ez a Kormány és ez a Parlament - bízom abban, hogy a következő is - a társadalombiztosítási rendszert nem kívánja az üzleti, piaci biztosítási jogrendre alapozni, hanem igenis a társadalmi szintű kötelező kockázatközösségek európai, sőt, a tengerentúli országokban is jellemző modelljéhez hasonlóan a szolidarisztikus elvet is érvényesíteni kívánja.
Azt, hogy bizonyos természetbeni juttatások után a munkaadókat járulékfizetési kötelezettség terheli, a munkavállalókat pedig nem, miért kellene alkotmányellenesnek tekinteni? Az egyének nem fizetnek utána, és így ellátási alapot sem képeznek ezek a természetbeni juttatások. Palotás úr maga is elmondta, hogy a természetbeni juttatást a biztosítottak akkor is megkapják, ha valamilyen kockázati esemény náluk bekövetkezik, például ha megbetegszenek, tehát e tételt valóban nem lenne helyes a kockázati körbe bevonni. A munkáltatóknál valóban nem a biztosítási, hanem épp a társadalmi szolidaritás elve alapozza meg a járulékfizetést egyes természetbeni juttatások után, s ennek a szabálynak a fenntartását a társadalombiztosítási alap ismert pénzügyi helyzete miatt éppen az ellátások kifizethetősége érdekében kényszerülünk - hangsúlyozom, hogy nem alkotmányellenesen - fenntartani.
Palotás képviselőtársunk szerint a járulékalapokat a mostani javaslat mérhetetlenül kiszélesítené, ami elviselhetetlen a munkáltatók számára. Nem tudom, milyen törvényjavaslatot tanulmányozott a képviselő úr, de a benyújtott kormányjavaslatban csupán a meglevő rendszer kisebb korrekciója van.
Kis Gyula képviselőtársunk és a szociális bizottság többsége ezzel szemben azért tartja ezt a módosítást bűnösnek, mert túlságosan szerény lépéseket tesz annak megakadályozására, hogy a munkáltatók a járulékfizetés alól kimentsék a személyes jövedelmek egyre növekvő - egyes becslések szerint 50-80 milliárd forint nagyságrendű - hányadát.
(16.30)
Ugyanakkor Palotás képviselő úr azt javasolja, hogy az egyéni járulékfizetési plafon felett a munkáltatók se fizessenek járulékot, és a korábban is járulékalapot képező egyes természetbeni juttatásokat töröljük a járulékalapból.
E javaslatok összességében közel 10 milliárd forint bevételcsökkenést okoznának, ez a nagyságrend például a 60 év feletti özvegyi ellátások vagy a 60 év alatti férfi rokkantsági ellátások vagy az összes árvaellátás nyugdíjkiadását jelenti.
A képviselő úr módosítási javaslatainak szakszerűsége sok kivánnivalót hagy maga után. Például a kifogásolt törvényi szakasz (2) bekezdésében a természetbeni juttatást járulékalapként tünteti fel, az ezt követő (3) bekezdésben viszont a juttatásokra mentességet ad. Ugyanilyen ellentmondásos a javaslata a szabadságmegváltásra adott átlagkeresetre vonatkozóan is.
Felhívom képviselő úr figyelmét, hogy a fagyszüneti díj járulékmentességének megszüntetése nem jelenti azt, hogy járulékkötelessé tettük, hiszen ezt a díjazási elemet a 103/92. számú kormányrendelet megszüntette, tehát csupán technikai módosításról van szó.
A tárgyjutalom járulékmentességének biztosítására elegendő a kormányjavaslatban szereplő megfogalmazás, ezt kétszeresen felesleges szabályozni.
Az is furcsa ebben a módosítási javaslatban, hogy a társas vállalkozásokkal továbbra is korlátlanul megfizetteti a 44%-os járulékot, mivel a korlátozást csak az ezen kívüli körben vezeti át. Ha a képviselő úr szándékával egyetértenénk, indítványait szakszerűtlensége miatt akkor sem lehetne támogatni.
Nem véletlen, hogy módosító indítványa a bizottságokban egyetlen támogatást sem kapott.
Ellentétben Palotás úr véleményével Csehák képviselő asszony viszont azt rója fel, hogy a Kormány az önkormányzatok létrejötte előtti utolsó pillanatban súlyos kérdésekben kíván a saját szája íze szerinti döntéseket hozni. Erre példaként említette az állami garancia feladását és az összes további paragrafusokat, melyekben a változtatásokat terjedelmük és az egyes témák előfordulási száma szerint minősítette.
Ezzel a cinizmussal a szakmai talajon álló párbeszéd szinte lehetetlen. Feltételezem, hogy nem is a párbeszéd volt a célja a képviselő asszonynak, mert szakmai tudása alapján meggyőződésem, hogy tisztában van azzal, hogy például egészen más kérdés a biztosítottak felé az állami garancia megfogalmazása, amely ennek a törvénynek a tárgya, és más kérdés a hiány finanszírozása, amit a hatályos államháztartási törvény szerint évente, a költségvetési törvények keretében kell rendezni, és ez nem érinti a biztosítottaknak járó ellátások garantált kifizetését.
Nem kívánom tételesen felsorolni a képviselő asszonynak azokat a szakmai csúsztatásait, amelyeket a törvényjavaslat paragrafusonkénti átpásztázása során hallhattunk tőle. De egy példával mégis kötelességem ezt érzékeltetni.
A képviselő asszony értékelése szerint például az özvegyi nyugdíjra vonatkozó paragrafusokból már csak egy a jobbító rendelkezés, a többi hét antihumánus és kisszerű korlátozás. Nos, a benyújtott törvényjavaslatunk valóban egy jogkiterjesztő lépést tartalmaz, évi több mint egymilliárd forintot nyújtva az időskorú özvegyeknek, miközben csupán két korlátozó, alig 50 millió forint kihatású javaslat szerepel.
Más kérdés persze, hogy ezek az örökölt törvényi struktúrában hét helyen is megjelennek. Azok a több képviselő által is felvetett kritikai megjegyzések, hogy ez a törvény és a mostani módosításai is alig áttekinthetők, nehezen értelmezhetők, vitathatatlanul jogosak.
Hasznos Miklós képviselőtársunk igényelte az új kódex megalkotását, Solt Ottilia viszont azt az igényt fejezte ki, hogy az önkormányzatok megalakulásáig semmit nem szabadna változtatni.
Mindkét felvetésben van igazság, de teljesen nem lehet egyik verziót sem elfogadni. Új kódexet valóban csak az önkormányzatok létrejöttével, a két ág teljes intézményi önállósulásával, a két biztosítási ágra külön-külön lehet készíteni.
Mindaddig változatlanul hagyni a törvényt azonban két ok miatt sem lehet. Az egyik pusztán technikai jellegű, a társadalombiztosítási szabályokra kiható törvénymódosításokkal az összhangot meg kell teremteni, például az új szövetkezeti törvény, az új munka törvénykönyve, a munkavállalói résztulajdonosi program, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, az egyes szociális ellátásokról szóló törvény, az adótörvények módosításai miatt, jóllehet csak technikai okból, de módosítani kell a társadalombiztosítási törvényt is.
A másik ok, hogy a társadalombiztosítás korszerűsítéséről hozott országgyűlési határozat kötelezi a Kormányt konkrét intézkedések meghozatalára. Ezenkívül, ha a korábbi egyes törvényi rendelkezések végrehajtása nem garantálható, az is kötelessége a Kormánynak, hogy a be nem tartható rendelkezések kényszerű korrigálását kezdeményezze, például a nyugdíjemelés szabályozása.
(16.40)
Megnyugtató a Kormány számára, hogy mind-azok a módosítási indítványok, melyek a "ne változtassunk semmit"-csokorba sorohatók, az érintett szakbizottsági vitákban egyharmados támogatást sem kaptak. Ez alól egyetlen kivétel az egészségügyi reformot továbbvivő egyik módosítás.
A Kormány benyújtott javaslata a kötelező biztosítás keretében igénybe vehető háziorvosi szolgáltatók körének szektorsemleges szélesítését célozta, azonban a szociális bizottságban hosszas vita után sem sikerült mindenki számára megnyugtató, a biztosított érdekeit nem sértő szabályozást kialakítani. Ezért támogatni fogom a szociális bizottságnak azt az indítványát, hogy ez a változtatás maradjon el.
Örömmel tapasztaltam a bizottsági vitákban azt is, hogy a képviselők túlnyomó többsége támogatta azokat a Kormány által beterjesztett módosítási indítványokat is, melyek ugyan az országgyűlési határozatból adódó feladatok, de népszerűtlen lépést jelentenek. Itt elsősorban a korhatár emelésére, a résznyugdíj feltételeinek szigorítására gondolok. Ezzel kapcsolatban jogos Fekete Gyula képviselőnek az az aggálya, hogy a kedvezőtlen demográfiai helyzetünkből következő nyugdíj-finanszírozási gondokat önmagában a korhatáremelés nem oldja meg. Ezt a Kormány is így gondolja, de ebből még nem következik, hogy a már másfél évtizede felismert és folyamatosan halogatott, igen népszerűtlen döntést ez a Kormány - elődeihez hasonlóan - ne vállalja.
1988-ban a Központi Bizottság - az akkori MSZMP Központi Bizottsága - már határozatot hozott arról, hogy a nyugdíjkorhatár-emelés ügyében lépni kell. Az akkori Központi Bizottságnak a jelenlegi Szocialista Párt jónéhány tagja tagja volt. Most, ennél a szavazásnál, a Szocialista Párt a nyugdíjkorhatár-emelés elhagyására név szerinti szavazásra nyújtott be indítványt. Én nagyon örülnék neki, ha az akkori központi bizottsági tagok - élükön Csehák Judittal - eldöntenék, hogy akkor volt igazuk, vagy most van. (Taps a jobb oldalon. - Pál László: Egységes volt akkor a szavazás?) Etikátlannak tartanánk azt a magatartást megismételni, hogy ez a Kormány a kedvezőtlen, népszerűtlen intézkedéseket az önkormányzatokra hagyományozná, és csak a nyugdíj-megállapítási szabályok kedvező változtatásaival - például a degresszív nyugdíjalap-számítás enyhítése, a figyelembe vehető átlagkereset kedvező indexálása, melyek összességében az új nyugdíjak színvonalát átlagosan több mint 10%-kal növelik - állna elő.
Tisztelt Ház! A vitában elhangzottakat részletesen elemezve, végül is nyugodt szívvel elmondhatom, hogy a felvetett súlyos bírálatok túlnyomó többsége a szakmai megmérettetés alapján nem bizonyult megalapozottnak.
Nem szóltam eddig a nyugdíjemelés módját szabályozó, a legnagyobb vitát kiváltó javaslatról. Erre, a szoros összefüggések miatt, a nyugdíjemelésről szóló országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatos kérdéseknél fogok bővebben visszatérni.
Most rátérek a 8858-as számú országgyűlési határozatra, vagyis a nyugdíjemelési javaslatokra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorúan kell megállapítanom, hogy a nyugdíjemelési javaslatok tárgyalása során is kevés olyan javaslat hangzott el, ami e valóban nehéz kérdés megoldását segítené, viszont annál több az ügyet nehezítő, sőt, a félreértéseket fokozó, a nyugdíjasokat félrevezető vádaskodás. Szeretném, ha a döntés előtt ezek közül a legfontosabb észrevételeimet meghallgatnák.
Valóságos számháborút kezdett a tisztelt Ház abban a kérdésben, hogy a javasolt emelés milyen mértéknek felel meg. Megdöbbentő közgazdász képviselőtársamtól - Palotás képviselő úrtól -, hogy nem ismeri az indexszámítás elemi szabályát, vagy ha ismeri, akkor hozzászólása tudatos félrevezetés. Engedjék meg, hogy a költségvetési bizottság előadójának, Fekete Gyulának a hozzászólására hivatkozzam. Fekete Gyula dolgozott a Központi Statisztikai Hivatalban, pontosan ismeri az indexszámítás módszerét. Hozzászólásában elmondta: "A társadalombiztosítás számítása megfelel az indexszámítás szabályainak, és a 14%-ot valamivel meghaladó emelkedés jön létre, ha egyéni szinten összeadjuk az 1993. évben várható nyugdíjakat, és ezt viszonyítjuk az 1992. évben ténylegesen kifizetett nyugdíjak havi összegéhez. Így számítják ki az átlagkeresetek egy évre jellemző havi összegét is - nincs indok tehát arra, hogy ettől a módszertől a nyugdíjszámítás metódusa eltérjen."
Úgy gondolom, különösen nem lehet ez kérdés, ha a nettó átlagkeresetekhez kívánjuk hasonlítani a nyugdíjemelést. A képviselő úr, aki azzal vádolja a Kormányt, hogy becsapja a nyugdíjasokat, vagy saját felkészületlenségeiről tesz tanúbizonyságot, vagy pedig hozzászólását már választási előkészületnek szánja.
Szeretném tisztelt képviselőtársaim figyelmét felhívni arra a tényre, hogy a Kormány a társadalombiztosításról szóló törvény nyugdíjemelési szabályainak módosítására javaslatát 1992. december elején benyújtotta. Sem a társadalombiztosítási költségvetés tárgyalásakor, sem a társadalombiztosítási törvény tárgyalása során nem titkolta, hogy nem érzi elegendőnek a 14%-os emelést.
Mielőtt minősítjük ezt az emelési mértéket, vizsgáljuk meg, hogy az elmúlt években hogyan alakultak az aktív keresők és a nyugdíjasok jövedelemnövekedései. Kérem, hallgassanak meg néhány tényt.
1985. évben az átlagos nyugdíjemelés 5,5%, a nettó keresetnövekedés 8,3% volt; a nyugdíjak emelése így a nettó keresetnövekedés 66,2%-át tette ki. 1986-ban a nyugdíjak 4,3%-os, a nettó átlagkereset 7,4%-os növekedése mellett a nyugdíj-kompenzálási arány 58%. A további években ez az arány emelkedett ugyan, de a nyugdíjemelések és az egyszeri nyugdíj-kiegészítések első ízben csak 1990-ben közelítették meg a nettó átlagkereset növekedésének mértékét. Ezt a kedvező arányt - vagyis azt, hogy a nettó átlagkereset növekedésének megfelelően biztosítottuk a nyugdíjemelést - 1991-ben és várhatóan 1992-ben is teljesíteni fogjuk. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy ez a Kormány nem ígérgetett, nem becsapta a nyugdíjasokat, hanem erején felül tett értük.
Nagyon örülnék neki, ha a szociálisan most olyan nagyon érzékenynek bizonyult emberek, akik az előző Kormányban részt vettek, akkor érvényesítették volna azokat az alapelveket, amelyeket most kérnek számon rajtunk. (Taps a jobb oldalról és Dénes János részéről.)
Szeretnék a vitában elhangzott néhány kérdésre, megállapításra reagálni.
Kovács Pál képviselő úr számadatokkal bizonygatta a nyugdíjasok kedvezőtlen helyzetét. Igaz. Szeretném két dologra felhívni a figyelmet, amit az elemzés során célszerű szem előtt tartani.
Az egyik: nem lehet egy réteget kiragadni a társadalom, a többiek, az aktívak és gyermekek helyzetének bemutatása nélkül. Tudomásul kell vennünk, hogy az országban szinte minden réteg jelentős százaléka nagyon nehéz helyzetben van, nemcsak a nyugdíjasok - sőt, az utóbbi évek nyugdíjintézkedései következtében leginkább a nyugdíjasok rétegének sikerült megőrizni, sőt, nem kis mértékben javítani a helyzetét. Sajnos, nem mondhatjuk el ugyanezt a gyermekes és főleg a sokgyermekes családokról.
A létminimumhoz történő viszonyításnál a kérdést nem lehet úgy leegyszerűsíteni, ha csak a nyugdíjat vagy a minimumnyugdíjat hasonlítjuk a létminimumhoz: a nyugdíjasok egy jelentős része nemcsak a nyugdíjból él. Jövedelmi helyzetüket az adott háztartás összes jövedelme is befolyásolja.
Képviselő úr rosszallóan említette, hogy a korábban nyugdíjazottak nyugdíjátlaga és az újonnan megállapított nyugdíjak átlaga közeledik egymáshoz. Mi ennek az oka?
Az egyik ok, hogy azt a kedvezőtlen tendenciát, amely szerint a nyugdíjba menetel időpontja jobban meghatározza a nyugdíjat, mint a szolgálati idő vagy a kereset, a nyugdíjba vonulás időpontja szerinti emelésekkel sikerült megállítani - ez tehát eredmény.
A másik típusú indok, hogy jelentősen változott az új megállapítások struktúrája: például az öt év megszakítás miatti joghátrány eltörlésével éppen a hivatkozott 1991. évben nagy arányban kerültek megállapításra rövid szolgálati idővel, régebbi keresetek alapján nyugdíjak.
(16.50)
A sajátjogú nyugdíj-megállapítások között az említett években és jelenleg is növekszik a nők aránya, s ez a jellemzően alacsonyabb keresetük, rövidebb szolgálati idejük miatt jelentősen csökkenti az átlagot.
A rokkantsági nyugdíj-megállapítások számának növekedése is olyan szerkezeti változást jelent, ami a rövidebb szolgálati idő és alacsonyabb kereset miatt csökkenti az átlagot.
Tehát összefoglalva: igaz az a megállapítás, hogy az állományi átlag és az új megállapítások átlaga közeledett egymáshoz, de ennek oka nem a kedvezőtlen megállapítási szabályokban keresendő, hanem a korrekciós nyugdíjemelések és az új megállapítások összetétel-változásának a következménye.
Palotás úr irónikusan megjegyezte, hogy a Kormány az elmúlt évben egy általa kitalált várható nettó keresetnövekedést vett figyelembe és a tényleges adatnak megfelelő utólagos korrekciót nem tesz. Úgy gondolom, hogy az önkormányzatok bevonásával valóban célszerű lesz erre egy módszert kidolgozni, de addig is szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy az előzetes adatok szerint a '92. évi tényleges nettó átlagkereset-növekedés várhatóan nem haladja meg a prognosztizált mértéket.
Boros László képviselő úr hozzászólásában aggódott, hogy a politikai rehabilitációs nyugdíj-kiegészítések emelése a többi nyugdíjas kárára történik. Megnyugtatom képviselő urat, hogy ezeket a nyugdíj-kiegészítéseket és azok emelését is az elfogadott költségvetési törvények szerinti központi költségvetés finanszírozza. Elmúlt az a régi idő, amikor újabb jogosultságot a nyugdíjalap terhére állapítottak meg az előző kormányok.
Sümegi Sándorné képviselő asszony az inflációt követő nyugdíjemelést hiányolja, és Kovács Pál képviselő úr is hozzászólásában a reálpozíció-változást értékeli.
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az Országgyűlés a '91. évi határozatában, majd a '92. évben törvényben rögzítette, hogy a nyugdíjemelésnél a nettó átlagkereset-növekedést és nem az inflációt kell követni.
Megjegyzem: 1993. évben várhatóan az infláció szerencsés csökkenése miatt a javaslatban szereplő 14%-os nyugdíjemelés eléri a prognosztizált fogyasztóiár-növekedés alsó határát, amire 1975. óta a gazdasági növekedés időszakában is csupán csak két alkalommal volt példa.
Tény az is, hogy ez a 14% valamelyest elmarad a nettó átlagkereset '93. évre prognosztizált emelkedésétől. Fontos, hogy ennek okait világosan lássuk, és a társadalombiztosítás helyzetét ne pillanatfelvételként, hanem az objektív folyamataiban értékeljük.
Önök képviselőtársaim, pontosan ismerik, hogy a javasolt nyugdíjemelésre a társadalombiztosítási alap 40 milliárd forintos hiánya mellett kerül sor. Ezt a hiányt a következő korosztályoknak kell megfizetni.
Felelősen gondokodó képviselő ugye nem növelheti tovább a jövő terheit? Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a társadalombiztosítás évről évre növekvő hiánya egy hosszabb folyamat következménye, amit egyik pillanatról a másikra megállítani nem lehet. Ezt a hiányt hosszú évek óta, már az előző kormányok alatt, már a tervhivatalok is folyamatosan prognosztizálták.
Egy olyan, évtizedekkel ezelőtt determinált folyamatról van szó, amikor évről évre járulékfedezet nélküli jogkiterjesztések, azaz jövőbeli ígéretek történtek, és ennek a következményét már most meg kell szenvednünk.
Most kell szembenéznünk a hetvenes évek közepén már felismert, de politikai népszerűségi okokból elhalasztott korhatáremelés miatt fokozódó finanszírozási nehézségekkel is. Most, a gazdasági átalakulás terhei mellett kell forrásokat biztosítanunk a társadalombiztosítás halmozódó hiányaira.
El kell oszlatni egy tévhitet is, ami a társadalombiztosítás most már százmilliárd forintos nagyságrendű járuléktartozása körül kialakult. Itt nem elsősorban behajtási tehetetlenségről van szó, hanem a gazdaság válságos állapotát tükröző fizetésképtelenségről.
Ha csoda történne, és a kinnlévőségeket a gazdálkodó szervek varázsütésre befizetnék, ez nem lenne stabil, folyamatos forrás, hiszen ez a '91., '92., '93-as évek hiányának az utólagos fedezete csupán. Ebből folyamatosan, évente jelentkező nyugdíjemelési források nem képződnének.
A kintlévőség terhére történő ígérgetések tehát ugyanúgy megalapozatlanok, mint a hiányt növelő javaslatok.
Kérem, gondolják végig ezeket a folyamatokat, a fedezetlen társadalombiztosítási kifizetések mostani és jövőbeni következményeit.
Ezen indokok miatt nem tudom támogatni azokat a javaslatokat, hogy januártól 16%-os nyugdíjemelés legyen. Ez a december havi nyugdíjakat 16%-kal növelő javaslat a tavalyi átlagos nyugdíjhoz képest több mint 20%-os emelést jelent, és ez további 20 milliárd forinttal növelné meg a nyugdíjalap hiányát.
Még akkor sem tudom támogatni, ha erről adott esetben név szerinti szavazás lesz. Arról is név szerint kéne szavazni, hogy ki fogja ezt a forráshiányt visszapótolni, miből és mikor? (Taps a jobb oldalon.)
Milyen mértékben szabad és lehet felélni a jövőt? - ezek valóban drámai kérdések.
A reális mérlegeléshez tartozik, tisztelt képviselőtársaim, az is, hogy mi az aktívak köréből a foglalkoztatottak nettó keresetnövekedéséhez hasonlítunk, de a járulékfizetők köre ezzel nem azonos. A források növekedése pedig ehhez kapcsolódik.
A járulékfizetők: foglalkoztatottak, vállalkozók és munkanélküliek várható nettó jövedelemnövekedése alig haladja meg a 12%-ot.
El tudom fogadni és támogatom azt a javaslatot, hogy a mostani döntéssel ne zárjuk le véglegesen az 1993. évi nyugdíjemelés kérdését, hanem a tényleges gazdasági folyamatok értékelése alapján az őszi ülésszak elején vizsgáljuk meg a kiegészítő intézkedések lehetőségét.
Visszacsatolva az 1975. évi II. törvényt módosító javaslat vitájára, támogatom és elfogadom azt a pontosítást, hogy a várható nettó átlagkereset növekedését kell figyelembe venni a nyugdíjemelési döntésnél. Ez a pontosítás egyértelművé teszi a törvény szövegét, mivel a döntés időpontjában valóban csak prognózis áll rendelkezésünkre a nettó átlagkeresetek növekedéséről.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy az elhangzottakat mérlegeljék. A támogatott kiegészítésekkel együtt, mérlegelve a jelen és a jövő lehetőségeit, fogadják el a Kormány javaslatát. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
