KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném megköszönni a miniszter úrnak ezt a kimerítő és nagyon alapos, terjedelmes válaszát. (Közbeszólás a jobb oldalról: Ki merült ki?)
Egyetértek a miniszter úrral abban, hogy hallatlanul fontos a törvények tisztelete és betartása, de szeretném megjegyezni, hogy nem mellékes a törvények pontos ismerete sem. Ha az előbbi intelmet a miniszter úr a figyelmébe vette volna, akkor nyilván nem követi el az interpellációra adott válaszának első részét, ugyanis maga az egész ügy egyáltalán nem az 1992. évi XXXII. törvény hatálya alá tartozik, semmi köze a volt egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvényhez. (Közbeszólás a jobb oldalról: Ugyan már!) Ugyanis az egész ügy, mint a miniszter úr is, arra hivatkozik, hogy az 1974-ben létrejött adásvételi szerződés kényszer hatása alatt jött létre, ezért az eredeti tulajdoni állapot visszaállításáról van szó. Ezt minden érdekelt fél elismerte, éppen ezért az egyház sem a XXXII. törvényre hivatkozva kérte vissza ezt az épületet. Ez az első megjegyzésem.
A második: én egyáltalán nem vitattam azt, sőt a debreceni önkormányzat sem vitatta azt, hogy az egyháznak ezt a kérdéses épületet vissza kellene valamilyen módon adni. Nem is kívántam abba belemenni, hogy vajon az akkori, úgymond, kényszer hatása alatt létrejött megállapodás mennyire született kényszer hatása alatt, és vajon ki kötelezte a Református Zsinatot arra, hogy hálálkodó levelet írjon az aktuális Egyházügyi Hivatal vezetőjének… (Felzúdulás a jobb oldalon.) Úgy gondolom, nem helyes ezeket az ügyeket idekeverni, tudniillik az egyházi vezetők majd ezt személyesen megbeszélik egymással.
Harmadszor: a miniszter úr a válaszában arra hivatkozott, hogy a szerződésben szerepel bizonyos ellenérték. Ez igaz, de arról megfeledkezett, hogy az eredeti állapot visszaállítása címén olyan ingatlan is visszakerül a református egyházhoz, ami sohasem volt a református egyház tulajdona, hiszen '74 utáni időben épült és került a főiskola tulajdonába. (Moraj a jobb oldalon.)
De ezeket a kérdéseket is lehetne rendezni. És egy teljes félreértése az interpellációnak az, hogy itt valamifajta olyan támadásról van szó, miszerint az egyháznak ezt az épületet nem kellene visszaadni. Fodor Gábor azt mondta az első mondatában, hogy egyébként ebben az érdekelt felek megegyeztek, illetőleg mindenki egyetértett abban, hogy ezt az épületet, amely tradicionálisan a református egyház épülete, valamilyen módon vissza kellene adni. Csakhogy itt már eltér a véleményünk a miniszter úrétól, ugyanis a mi véleményünk az, hogy egy ilyen célt nem lehet bármilyen eszközzel és bármi áron megvalósítani. És itt jönnek a problémák…
Az egyik: igaz a miniszter úr azon megállapítása, hogy az állam érdekeit helyes, ha az állam képviselői képviselik egy ilyen ügyben. Az már azonban elgondolkodtató, hogy vajon helyes-e, hogy az állam véleményét egy olyan ember képviseli ebben az ügyben, aki egyébként, mellesleg, a református egyház dunántúli egyházkerületi főgondnoka, nevezetesen az ügyben eljáró államtitkár úr. Éppen ezért, bár tulajdonképpen lehet, hogy a minisztérium segíteni akarja a református egyházat, óhatatlanul hírbe hozta, hiszen az összeférhetetlenség ebben az esetben teljesen nyilvánvaló. (Zaj a jobb oldalon.)
A második: nem igaz az, hogy az egyeztetésben a törvény által előírt módon vonták be a főiskola kollektíváját és vezetését. Az utolsó fázisban vonták be a főiskola kollektíváját.
Harmadik megjegyzésem: az egész tárgyalás során a minisztériumot képviselő - mondom, egyébként összeférhetetlen - államtitkár úr szájából olyan ígéretek hangzottak el, amelyek kimerítik a megtévesztés fogalmát. Nevezetesen például a valamikori állami intézményben dolgozók számára olyan kijelentéseket tett, miszerint mintha folytatható lenne a közalkalmazotti jogviszony az egyházi intézmény keretein belül is. Hasonlóképpen a finanszírozásra is olyan ígéreteket tett, ami a jelenlegi jogi szabályozás szerint törvénytelen lenne.
És ezek után hadd térjek át igazából a lényegi kérdésre. (Közbekiáltások a jobb oldalról: Idő!) Olyan megoldást lehetett volna választani ebben az ügyben, amit mi is szorgalmaztunk a miniszter úrnak, illetőleg a minisztériumnak, ami egyrészt megtartja Debrecenben az állami tanítóképzést és a református egyház is az épülethez hozzájutva, normális körülmények között beindíthatja a református tanítóképzést, és így a két intézmény mintegy versenyezve egymással és a diákokért… (Közbeszólás a jobb oldalról: Persze!) …, megmérkőzik igazából, melyik is a jobb, és nyilván a diákok oda fognak menni, amelyik jobb intézmény.
Kettő: ez a megoldás, állítjuk, hogy nem kedvez a református egyháznak, többek között például azért sem… (Az elnök csengetéssel figyelmezteti a képviselőt, hogy lejárt a hozzászólási idő.) …, mert a református egyház pontosan azért, mert ilyen megoldást választottak az épület visszaadására, kénytelen volt kötelezettséget vállalni - egyébként érthető módon - arra, hogy a református tanítóképző főiskola nem református szellemiségű lesz, hanem világnézetileg semleges lesz, ami egyébként az állami intézmények esetében érthető… (Az elnök ismét csenget.) …, de az egyházi intézmények esetében nem érthető.
Végezetül: mi volt a szándékunk akkor, amikor beadtuk az interpellációt? Úgy láttuk, hogy az ügyben nagyon szerencsétlen módon a minisztérium és a miniszter úr olyan helyzetbe keveredett, amit leginkább a nagy moszlim költő, Salman Rushdie szavaival lehetne jellemezni, nevezetesen: "A túszok túsza vagyok." Éppen ezért az lett volna a célunk, hogy közösen találjunk egy olyan megoldást, amelyik létezik, és a Fodor Gábor által benyújtott interpellációban erre javaslatot is tettünk, és ebből a lehetetlen helyzetből, amikor a célokkal mindenki egyetért, de a módszerek és az eszközök elfogadhatatlanok, valami nyugvópontra lehet jutni.
Sajnos a válasz ebben a kérdésben egyáltalán nem volt megnyugtató… (Az elnök csenget.) …, ezért nem tudom elfogadni a miniszter úr válaszát ebben a kérdésben. (Taps a bal oldalon.)
(15.40)
Határozathozatal
