BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nem kívántam hozzászólni, de úgy látom, hogy a viták arrafelé tendálnak, amit egyáltalán nem lenne célszerű ezzel a határozati javaslattal elérnünk.
Engedjék meg, hogy egy-két fölvetésre reagáljak. Elsősorban Bethlen István képviselőtársamnak az egyik mondandójára, ami az őskeresztényekkel kapcsolatos. Kezdet kezdetén az őskeresztények ugyanolyan privilegizált helyzetet élveztek, mint a zsidók.
Ez magyarul azt jelenti, hogy nem tudták még őket a rómaiak megkülönböztetni a zsidó vallásúaktól, és úgy kezelték, mint a zsidó vallásúakat. Ez csak később következett be, gondoljunk Néróra és a többiekre, amikor már kezdődtek az eltérések, és ez különféle liturgikus cselekményekben is megnyilvánult a római birodalomban. Tehát ugyanolyan adókedvezmények vonatkoztak rájuk, mint annak idején a zsidó vallásúakra.
Másik, amit szeretnék mondani, és lényegében érintette Mészáros István László képviselőtársam is, hogy nagyon meg kell különböztetnünk az egyháznak a hitéleti, szociális és kulturális tevékenységét.
Most engedjék, meg, hogy II. János Pál pápa Centesimus annus-ából idézzek. Azt mondja a 47. pontban: "A marxista totalitarizmus, valamint más parancsuralmi és nemzetbiztonsági rendszerek bukása után napjainkban a demokratikus eszme ellentmondásokkal tarkított előretörésének vagyunk tanúi, ami az emberi jogok iránti fokozott érdeklődéssel és elkötelezettséggel párosul." Majd folytatja: "Ezeknek a jogoknak a forrása és foglalata valamiképpen a vallásszabadság, amely úgy tekintendő, mint jog arra, hogy hite igazságának és személyisége transzcendentális méltóságának megfelelően éljen az ember." Kihagyva egy passzust, de ugyanezen a ponton belül rendkívül fontos megállapítást tesz: "A társadalom részéről jelentkező követeléseket nem mindig a legitimitás, a jogszerűség és az erkölcs kritériumai szerint teszik mérlegre, hanem inkább aszerint, hogy mekkora választói vagy pénzügyi súlyt képeznek a követelések mögött álló csoportok." Tehát külön kell választani a kérdést.
Én úgy gondolom, hogy a lelki vonatkozásokba nem szabad beavatkoznunk, egyáltalán, egyetlenegy politikai jellegű hatalmi szervnek sem, és az én véleményem szerint a vallásszabadság maga zárja ki, hogy bárkinek a hitét és szabadságát e téren megkérdőjelezzük, és előnyben részesítsük. Nem mérhető objektíve a lelki élet, a hitélet, mint ahogy az igazság sem, ami a lelki élettel együtt egy bizonyos értelemben az ember számára erkölcsi kategória, ugyanúgy, mint a lelkiismeret. Tehát a lelkiismeretet súlyozni legfeljebb a jó és a rossz serpenyőjébe lehet, nem pedig aszerint, hogy most hányan tartoznak ehhez az egyházhoz vagy felekezethez, hányan tartoznak ahhoz.
Itt nagyon, de nagyon fontos példát venni magáról Jézus Krisztusról is, amikor több beszédében fölhívta erre a figyelmet. Amit mi mint politikai jellegű szervezet vagy hatalmi ág figyelembe vehetünk, hogy az a lelki élet alkotmányos-e vagy alkotmányellenes, a következménye tehát pozitív kicsengés vagy pedig negatív.
Negatív kicsengése lehet, ha például úgy hoznak létre felekezeteket, mint ahogy tették annak idején Belgiumban, ami lényegében azt jelentette, hogy öszszeállt pár ember, létrehozott egy felekezetet, és ezzel legitimálták a különböző kábítószer-kereskedelmet. Ezt természetesen nekünk meg kell akadályoznunk. Vagy az USA-ban is előfordulnak, és kirívó példaként említette, de név nélkül, a mormon egyházaknál, amikor a vagyoni kötelék fogja össze a tagjait. Ez is - véleményem szerint - egy, már kvázi hatalmi jellegű vetélkedés, amely a lelkieket akarja fölhasználni valamely tevékenységre.
Én mindenképpen azt tartom fontosnak, és amikor előadásokat tartottam a keresztény karitatív szervezetek részére, azt mondtam mindig, hogy a lelki életet, a lelki szférát a politika nem mérlegelheti, hanem egyedül a kulturális, illetve a szociális tevékenység az, amibe bizonyos értelemben beavatkozhat, vagy preferálhat pozitív diszkrimináció folytán, vagy pedig egyéb formában.
Az, hogy Magyarországon 40 éven keresztül az egyházat úgy, ahogy, többé-kevésbé üldözték, vagy pedig az embereknek a hite megingott, vagy vegyük a Nyugatot, ahol a vallásosságnak nem az a kifejeződése, hogy tömegesen járnak templomba, ezzel nem mondhatom azt, hogy ők kevésbé keresztények, hanem az a kifejeződése bizonyos értelemben, hogy a hitet hogyan élik meg. Ha tehát én a lelkiektől elvonatkoztatok, akkor elsődlegesen politikai szempontból nézve csak a szociális és a kulturális tevékenységet tudom honorálni.
Ezáltal igaz, hogy közvetve "beavatkozom" az egyháznak az életébe - idézőjelben beavatkozom -, de nem sértem meg a saját autonómiáját és a saját önállóságát. Tehát nem avatkozom be a belső autonómiájába. Viszont a világ számára elfogadhatóvá teszem és orientálom.
Amikor átnéztem ezt az új változatot a bizottsági előterjesztésben, egyértelműen láttam benne ilyen tendenciákat, hogy próbálnak efelé vonulni.
(20.30)
Nem tudom megítélni, hogy a felsoroltak között ki milyen funkciókat lát el. Azt tartanám szerencsésnek, ha a felosztásból kivonnánk a lelki életre vonatkozó részt, és egyértelműen a szociális, kulturális - tehát oktatási stb. - jellegű tevékenységet honorálnánk. Amilyen mértékben átvállal vagy végez valamely egyház vagy felekezet ilyen tevékenységet, azt elismerjük; ha lelki életben végez ilyet, azt sajnos nem tudom ilyen szempontból honorálni. Köszönöm. (Szórványos taps.)
