FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! "Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden, hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon, hogy senki utolsó halállal való küzdéseden egy biztató szót ne mondjon."
Az idézet Zrínyi Miklóstól való, és Fekete Gyula idézi "Véreim, magyar kannibálok" című könyvében, amiből majd még szeretnék idézni. (Zaj.)
1991-ben - sosem fogom elfelejteni - az Országgyűlés a társadalombiztosítási járulék emeléséről tárgyalt, arról, hogy az Európában amúgy is egyedülállóan magas társadalombiztosítási járulékot egy százalékkal, 43-ról 44%-ra emelje. Egyik képviselőtársam azt mondta akkor, hogy soha nem gondolta volna, hogy a demokratikusan választott új Parlamentnek egyik dolga ez lesz, hogy a társadalombiztosítási járulékot emelje.
Bizonyára nem csodálkozott volna képviselőtársam, aki azóta olyan székbe került egyébként, hogy hathatós intézkedéseket tud tenni a társadalombiztosítás bajainak orvoslására, hiszen ma a Népjóléti Minisztérium államtitkára, Pusztai Erzsébet képviselőtársam tette ezt a megjegyzést. Tehát bizonyára nem csodálkozott volna, ha olvasta volna a Magyar Tudomány 1990. évi II. számában Andorka Rudolf cikkét, amit már egy alkalommal idéztem itt a Parlamentben, s amely három jóslatot tartalmaz.
Andorka Rudolf azt írja: először emelni kell a társadalombiztosítási járulékot, majd emelni kell a nyugdíjkorhatárt, végül csökkenteni kell a nyugdíjakat. Ijesztő és látnoki bejelentések ezek - kedves képviselőtársaim -, hiszen ebből egyet a Parlament már megtett, most tárgyalunk a másodikról, és nem tudom, hogy érne bennünket, a ma aktív korban lévő képviselőket, amikor esetleg 10-20-30 év múlva, nyugdíjasként megérnénk a jóslat harmadik pontjának bekövetkeztét.
Pedig a jelek azt mutatják, hogy a jóslat nem alaptalan. A magyar korfa teljesen egészségtelen képet mutat. Tudjuk azt, hogy egy egészséges korfa felülről lefelé szélesedő képet mutat, kisebb-nagyobb törésekkel. Ellentétben a magyar korfával, amely felül úgyszólván szélesebb, mint alul, vagyis a fiatalkorú népesség aránya egyre kisebb és egyre romlik az aktív és az inaktív korú népesség aránya. Ez eredményezi azt, hogy ilyesmiről kell nekünk tárgyalnunk, és azt, hogy a társadalombiztosítás egyfolytában anyagi zavarokkal küszködik.
Ennek természetesen más okai is vannak, de ezen nem tudunk segíteni, hogy valamikor a társadalombiztosítás vagyonát államosították. Mint ahogy 1991-ben sem segített azon, hogy 20 milliárd forint hiánya volt a társadalombiztosításnak, ez az intézkedés sem segített, hiszen ma 40 milliárd forint hiánya van, és nem nehéz megjósolni, hogy ennek a hiánynak a tartós emelkedésével kell számolni.
Szeretném önöket, kedves képviselőtársaim, a közös felelősségünkre emlékeztetni, illetve felhívni a tisztelt figyelmüket. Természetesen ez a felelősség nemcsak a miénk, hanem a korábbi döntéshozóké is, hiszen nem mi teremtettük ezt a helyzetet.
Idéznék Fekete Gyulának a "Véreim, magyar kannibálok" című könyvéből, aki a Weltwochétől idéz.
"A 10,7 millió főre rugó magyarság beletörődik a fokozatos kipusztulásba. Szemlátomást odavan ugyanis a magyarok gyermekáldás felett érzett öröme. A magyar újszülöttek száma 1975 óta fokozatosan apad. Meglehet, hogy valamikor a gyászos 2700. esztendő körül - legalábbis ez tűnik ki a budapestiek statisztikájából - ki fogja lehelni lelkét az utolsó magyar is, és sivár, paprikamentes világot fog maga után hagyni." (Zaj.)
A szerző itt abbahagyja a Weltwochétől az idézetet, de én szeretném tovább folytatni Fekete Gyulát. Ha a Weltwoche népmozgalmi adatainkat 1958 óta ismerné, nyilván sokkal-sokkal korábbi időpontra jósolta volna kihalásunkat. Békeidőben, törökök nélkül, két Mohács. Igen valószínű, ez a legsúlyosabb tétel a magyar történelemben a politikai felelősség számláján.
Mindmáig ott sem tartunk, hogy végre ráeszméltünk volna erre a felelősségre. Majd máshol így folytatja: "A történelem most nyújtja be a számlát.
