BEKE KATA (független)
BEKE KATA (független)
BEKE KATA (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több képviselőtársam hívta fel már figyelmünket valamennyiünk felelősségére a közoktatásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban. Úgy vélem, ezzel a felelősséggel mindannyian tisztában vagyunk, üljünk bár a parlamenti patkó bármelyik oldalán, akkor is, ha a Ház jelenlegi képe nem ezt mutatja; ez csupán a látszat.
Úgy vélem, pártállástól függetlenül örömmel fogadtuk akkoriban a kormányprogram e mondatát: az oktatásügy súlyos gondjainak megoldása, jelenlegi válságának felszámolása, a korszerű műveltséget és szaktudást nyújtó iskolarendszer kiépítése a Kormány stratégiájának sarkalatos része. És örömmel fogadtuk a kormányprogram oktatáspolitikával foglalkozó fejezetének zárómondatát: mivel a Kormány az oktatást húzóágazatnak és kitörési pontnak tekinti, hosszú távon itt jelentős szellemi és anyagi erőket kíván összevonni. Mindez 1990 szeptemberében került a nyilvánosság elé.
Most, 1993 júniusában a pártprogramok és a kormányprogram megalkotása óta eltelt túlságosan hosszú idő tudatában elsősorban nem az Országgyűlés, hanem a Kormány felelősségét kell mérlegelnünk. Azt, hogy mi történt és mi nem történt meg az elmúlt három esztendő során, mi tükröződött a fent idézett elvekből három esztendő költségvetéseiben, és mi tükröződik az előttünk fekvő törvényjavaslatban. Ennek a törvényjavaslatnak vannak kisszámú erényei és nagyszámú fogyatékosságai. A legfőbb fogyatékossága azonban az, hogy üres. Mindaz hiányzik belőle, amit az egykori ellenzéki pártok - köztük a Magyar Demokrata Fórum - programjai az oktatásügy sarkalatos kérdésének tartottak, és amiben egyetértettek. És hiányzik belőle minden konkrétum; szinte minden fontos kérdést a később megalkotandó kormány-, illetve miniszteri rendeletek körébe utal a törvény, kivonva azokat az Országgyűlés, a szakmai-társadalmi nyilvánosság hatásköréből és látóköréből.
Az egykori ellenzéki pártprogramok a folyamatszabályozás, azaz az iskola fölé telepített ellenőrző, irányító szervek és intézmények helyett a bemeneti és kimeneti szabályozást, azaz a tantervvel és vizsgarendszerrel történő szabályozást kívánták megvalósítani. A Magyar Demokrata Fórum programja a minimális, de nem alacsony színvonalú tudásszint, az úgynevezett nemzeti standard kialakítását rögzítette. A kormányprogram így fogalmazott: a tantervek sokfélesége mellett az általánosan kielégítendő alapkövetelmények országosan érvényesülnek, például nemzeti tantervi alap, vagy nemzeti tanterv közreadásával. A Magyar Demokrata Fórum programja a minisztérium feladatává tette az egyes iskolatípusok kerettanterveinek, tantervmodelljeinek elkészíttetését is a különböző pedagógiai műhelyek közreműködésével, részben az alternatív tantervkínálatot megteremtendő, részben segítséget nyújtandó az esetleges helyi tantervek készítéséhez.
Tisztelt Ház! A szakmai követelmény előtt közismert az a tény, hogy a Nemzeti Alaptanterv munkálatai még Glatz Ferenc minisztersége alatt kezdődtek meg. 1992 februárjára elkészült annak harmadik változata, két országos tanácskozás tanulságait, 12 ezer pedagógus véleményét foglalva magába, s némi korrekcióval, elsősorban a benne foglalt anyag csökkentésével néhány hónapon belül véglegessé válhatott volna, s elkezdődhettek volna részben a minisztérium háttérintézményében, az Országos Közoktatási Intézetben, részben a különböző pedagógiai műhelyekben az alternatív tantervek munkálatai.
Ám nem ez történt. Ebben a fázisban megszakították a Nemzeti Alaptantervben dolgozó szakemberek munkáját, és a munkálatokat újrakezdte egy új, a szakmai követelmény előtt jobbára ismeretlen munkaközösség. Az új Nemzeti Alaptantervből egyelőre egy vitatható színvonalú, általánosságokat, sok esetben evidenciákat tartalmazó, tantervkészítésre alkalmatlan 40 oldalas anyag készült el. A nemzeti standard, azaz a minden diák által kötelezően elsajátítandó ismeretanyag helyett a minisztérium egy részletes követelményrendszer kidolgozását ígérte 1993 januárjára, de nem csodálkozhatunk azon, hogy ez a mai napig nem készült el, legalábbis nincsen tudomásunk róla. Egy részletes követelményrendszer kidolgozása minden egyes iskolatípus minden egyes tantárgya, minden egyes osztálya számára egyfelől igen nehéz, másfelől teljesen fölösleges munka. A művelődési kormányzat több évtizedes hagyományt követve elfeledkezett arról, hogy a pedagógusok diplomás szakemberek, akiknek részletes követelményrendszerre nincsen szükségük.
(12.40)
Nemzeti Alaptantervre, az arra épülő alternatív tantervkínálatra, az azokra épülő alternatív tankönyvkínálatra azonban igencsak szükségük volna.
A Nemzeti Alaptantervnek a közoktatásról szóló törvényjavaslat mellékleteként az Országgyűlés elé kellett volna kerülnie, az alternatív tantervmodelleket legalább az Országgyűlés szakbizottságának ismernie kellene. Tudjuk, nem így történt.
A törvényjavaslat 9. §-ának (1) bekezdése úgy beszél a Nemzeti Alaptantervről, mintha léteznék, holott nem létezik, a tantervi alapelveket a Kormány, a tantervi követelményeket, kerettanterveket pedig a művelődési miniszter, illetve a törvényjavaslat szerint neki alávetett országos köznevelési tanács hatáskörébe utalja, a minőség és a nyilvánosság minden garanciája nélkül.
Legmegdöbbentőbb a 9. § (5) bekezdése. Az iskolákban folyó nevelő- és oktatómunka kerettantervekre épülő helyi tanterv alapján folyik. Ha fel is tételezzük, hogy a kerettanterveken az alternatív tantervmodelleket érti a minisztérium, tudjuk, hogy azok ugyancsak nem léteznek még. Az agyonterhelt pedagógusoktól nem várható el, hogy ők készítsék el iskolájuk tantervét, ezt a törvény meg kell hogy engedje, de elő nem írhatja.
Bemeneti tantervi szabályozásról tehát az előbb elhangzottak értelmében nem beszélhetünk. A kimeneti szabályozást a vizsgarendszer jelentette volna, amely automatikusan méri az iskola teljesítményét, már amennyire az mérhető, azaz a Nemzeti Alaptantervben rögzített ismeretanyag elsajátítását.
Mind a Magyar Demokrata Fórum programja, mind a kormányprogram az állami vizsgarendszer kiépítésének igényét fogalmazta meg alap- és középfokon egyaránt. A törvényjavaslatban vázolt vizsgarendszer azonban nem felel meg a kimeneti szabályozás követelményének. Nem tervez vizsgát az általános iskola 4. osztálya után az alapismeretek elsajátítását, az alapkészségek kialakítását felmérendő, noha azt a gyerekek életkorához alkalmazott módszerekkel bízvást meg lehetne valósítani. A törvényjavaslat így akaratlanul is konzerválja azt az állapotot, hogy írni, olvasni, helyesen írni, számolni, önmagukat szóban és írásban kifejezni nem képes gyerekek sokasága kerül ki az általános iskola alsó tagozatából, nivellálja lefelé a felső tagozatot, a középiskolát, és növeli a funkcionális analfabéták számát.
A törvényjavaslat az első úgynevezett alapvizsgát a 10. osztály elvégzése után, 16 éves korra tervezi, amikor a gyerekek számára már minden eldöntetett, és úgyszólván semmi sem korrigálható. Azon túl csak az érettségit, illetve a szakvizsgát ismeri a középfokú tanulmányok befejeztekor.
A kimeneti szabályozás egyetlen módja megítélésem szerint a kötelező és három fokozatú országos vizsgarendszer lehetne, amely a meg nem felelteket nem kényszeríti vissza előző osztályukba, hanem vizsga-előkészítő osztályokkal az ország minden egyes gyermekét eljuttatja az alapműveltség megszerzéséhez, és költséges és bürokratikus ellenőrző apparátus nélkül automatikusan magasabb színvonalú teljesítményre sarkallja az iskolákat.
Tisztelt Ház! Ha az oktatás magasabb színvonalát, az iskolaügy demokratizálását megcélzó bemeneti és kimeneti szabályozást sokunk, így az MDF-program, a kormányprogram eredeti elgondolását a törvényjavaslat nem kívánja megvalósítani, akkor egyfelől nem alkot semmi újat, ami eltérne az elmúlt évtizedek gyakorlatától, másfelől annak a folyamatszabályozásnak, centralizációnak ad teret, amit éppen el akartunk kerülni, ami éppenséggel nem új a magyar oktatásügyben, és amire visszatérek még. Ezért neveztem a törvényjavaslatot üresnek.
De üres azért is, amit csak megemlít, de szabályozását a későbbi kormány-, illetve miniszteri rendeletekre bízza, így sok paragrafusa jószerivel értelmezhetetlen.
A törvényjavaslat 26. §-ának (1) bekezdése szerint az általános iskolának tíz évfolyama van. Általános iskolaként működik az iskola akkor is, ha nincs tíz évfolyama. Csakhogy a magyar általános iskolák nyolcosztályosak. Így épültek a tantermek, így képezték a pedagógusokat. Felmérte-e a művelődési kormányzat, hogy a tízosztályos általános iskola kizárólag azokban az országokban működik jól, ahol a településszerkezet, a népsűrűség, az infrastruktúra fejlettségi foka lényegében tér el a magyarországi helyzettől? Készült-e koncepció a 9. és 10. osztály tantervére, túl a kosárfonáson és gazdasszonyképzésen? Felmérték-e a szükséges tantermeket, van-e anyagi fedezet a hiányzó tantermek építésére? Van-e koncepciója a művelődési kormányzatnak a tízosztályos általános iskolához szükséges pedagóguslétszámra, átképzésükre, továbbképzésükre vonatkozóan?
Nem fenyeget-e az a veszély, hogy a jobb módú, illetve műveltebb szülők kiemelik gyermekeiket az általános iskolából a 4. és a 6. osztály után, s a 7-10. osztályok a hátrányos helyzetű régiók szegény és elesett családok gyermekeinek iskolájává válnak, tovább mélyítve az ország már ma is tapasztalható kettészakadását?
Hogyan juthat az alapvizsgára vonatkozó információkhoz, a felkészülés lehetőségéhez az aprófalvas, elszegényedő, hátrányos helyzetű régióban élő fiatal? Jogosít-e bármire is az alapvizsga? Milyen koncepció alapján emelte ki a művelődési kormányzat az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások köréből az iskolai, kollégiumi diákköröket, lásd 115. § (1) bekezdés, a 9. osztálytól kezdve a napközis foglalkozást, a tanulószobát, a megismételt javítóvizsgát, az alapvizsgát, érettségit?
Felmérte-e, hogy milyen következményei lehetnek ennek éppen az ország szegény, munkanélküliséggel sújtott településein iskolázatlan szülők gyermekeinek esetében? Van-e a minisztériumnak olyan koncepciója, amely ellensúlyozza a törvényjavaslat 24-31-ig terjedő szakaszaiban felvázolt iskolarendszer a gyerekeket szüleik társadalmi helyzete, műveltsége, avagy egyszerűen csak szülőhelyük adottságai szerint automatikusan szelektáló, őket különböző iskolatípusokba terelő, zsákutcás jellegét?
Miért hiányoznak a törvényjavaslatból az iskolarendszer átjárhatóságának garanciái, a különbözeti vizsgák, a vizsga-előkészítő tanfolyamok rendszere? Miért éppen az a 32. § a legszűkszavúbb a törvényben, mindössze hét sorból áll, amely a magyar pedagógia egyik legjelentősebb, legszebb hagyományával, a társadalmi gyökerű esélykülönbségeket korrigálni képes kollégiumokkal foglalkozik? Pontosabban foglalkoznék, hiszen meg sem említi, hogy azok nem csupán diákaltató intézmények, de szellemi műhelyek is voltak és lehetnek.
Hogyan értelmezzük a 19. § (2) bekezdésének e) és g) pontjait? Azok szerint a pedagógus joga, hogy hozzájusson a munkájához szükséges ismeretekhez, hogy szakmai ismereteit, tudását szervezett továbbképzésben való részvétel útján gyarapítsa, részt vegyen pedagógiai kísérletekben, tudományos kutatómunkában. Van-e koncepciója a minisztériumnak az általános iskolai tanító- és tanárképzés egyre aggasztóbb színvonalának felemelésére, túl azon, hogy a felsőoktatásra vonatkozó törvényjavaslatban ennek nyomát sem találjuk?
Van-e koncepciója arra, hogy milyen formában történjék a pedagógusok továbbképzése, hogy az ne váljék az esetek többségében puszta formalitássá az elmúlt évtizedek gyakorlata szerint. A Magyar Demokrata Fórum programjában volt ilyen koncepció: "A pedagógusok posztgraduális képzését a felsőoktatási intézményekhez kell kötni. A továbbképzés nem történhet a diákok és az adott tanévben abban részt nem vevő kollégák rovására, a tanévet megszakító néhány hónapos formája nem ajánlható. Változatos formái lehetségesek a heti egy tanulmányi naptól a meghatározott, 5-8 évenként igénybe vehető, teljes fizetéssel és vizsga-, illetve disszertációkötelezettséggel járó tanulmányi évig. A posztgraduális képzésben való eredményes részvétel - doktori tudományos fokozat elnyerése, szakmai publikáció, nyelvvizsga, kiemelkedő egyéni intellektuális teljesítmény - fizetésemeléssel járjon. A megfelelő formák és lehetőségek kimunkálása az autonóm felsőoktatási intézmények megválasztásuk, illetve kötelezővé vagy ajánlottá tételük az autonóm iskolák feladata."
Megfontolta-e a művelődési kormányzat, hogy a jelenlegi kötelező óraszám mellett a lelkiismeretes pedagógus heti munkaideje 60-70 óra, s annak csökkentése nélkül nemcsak a tudományos munkát végző pedagógusokat illúzió emlegetni, de illúzió marad a nevelő-oktató munka színvonalának felemelése is.
Milyen módon kívánja megállítani a művelődési kormányzat a pedagógustársadalom rohamos elszegényedését, a kontraszelekció egyik legfőbb forrását, amikor a törvényjavaslat 118. §-a a pedagógusok illetményét a közalkalmazotti törvény hatáskörébe utalja, ám annak végrehajtását a Kormány 1995-re kívánja halasztani?
(12.50)
Milyen koncepció alapján hagyja érintetlenül a kontraszelekció másik legfőbb forrását, a magas kötelező óraszámot? A Magyar Demokrata Fórum programja azt fokozatosan 12-14 órára kívánta csökkenteni, amikor a tragikusan apadó gyermeklétszám és a növekvő pedagógus-munkanélküliség azt még indokoltabbá tenné. Van-e koncepciója a minisztériumnak a törvényjavaslat 36. szakaszában említett szaktanácsadás és pedagógiai szolgáltatás kettéválasztására, intézményeire, működésére, finanszírozására?
Tisztelt Ház! A kérdőjelekre - amelyek sorát folytathatnám - a törvényjavaslat nem válaszol. Bizonyítottnak látom hát korábbi állításomat: ez a törvényjavaslat üres. Nem old meg semmit, ami megoldandó volna, nem szabályoz semmit, ami szabályozandó volna.
Kivétel csak két esetben tapasztalható. Az egyik az aprólékos túlszabályozás olyan részletkérdésekben, amelyek a nevelési-oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatára, illetve házirendjére tartoznának. Ezekre majd a részletes vitában kívánok kitérni.
A másik a centralizáció tendenciája. Újra csak a Magyar Demokrata Fórum programjából kell idéznem: A centralizált és egységesített oktatásügy kudarcából okulva elutasítunk minden, a hatalmi szóval egyedül helyesnek állított elvet és módszert, minden túlszabályozást.
A törvényjavaslat 9. szakasza a miniszter ágazati irányító hatáskörébe utalja az e törvény alá tartozó valamennyi tevékenységet, függetlenül attól, hogy azt milyen intézményben, szervezetben látják el, illetve ki az intézmény fenntartója.
A miniszter dönt az országos óvodai nevelési programról és a Nemzeti Alaptantervről, az alapvizsga és az érettségi vizsga követelményeiről, tantervekről, tankönyvekről, a nevelési-oktatási intézményekben folyó munka ellenőrzéséről, röviden: mindenről.
A miniszter szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos szakmai testülete a neki alárendelt Országos Köznevelési Tanács és a Közoktatás-politikai Tanács. Az előbbi, korábbi elgondolásaink szerint, a szellemi élet legkiválóbbjaiból és valamennyi magyar intézménytípust képviselő kiváló gyakorló pedagógusokból állt volna, döntési joggal a tanterveket, tankönyveket, a nevelő-oktató munka alapkérdéseit illető ügyekben. A magas szakmai színvonalat képviselő testület elnökét a köztársasági elnök nevezte volna ki, hogy biztosíttassék a folyamatosság és a választási ciklusok, kormányváltozások ne rendítsék meg az oktató-nevelő munka számára elengedhetetlenül fontos stabilitást.
A miniszternek alárendelt Országos Köznevelési Tanács ennek nem felelhet meg, a minőség semmiféle garanciája nem fedezhető fel a törvényjavaslatban. Az elbürokratizálódás veszélye azonban - lásd a 97. szakaszt - igen. A Közoktatáspolitikai Tanács túl sok tagból áll ahhoz, hogy hatékonyan dolgozhassék, a pedagógus szakmai szervezetek és szakszervezetek, az országos szülő- és diákszervezetek, a helyi önkormányzatok érdek-képviseleti szervezetei, a nem önkormányzati iskolafenntartók képviselőiből áll, feltéve, hogy a miniszter egyáltalában összehívja őket, erre ugyanis a 98. szakasz (4) bekezdésében semmi sem kötelezi.
A művelődési és közoktatási miniszter semmilyen testület által nem korlátozott, túlságosan nagy hatalma után a centralizáció következő lépcsőfokát az oly sokat vitatott regionális oktatásügyi központok jelentik. Ezeket korábban területi oktatási központnak nevezték a törvénykoncepcióban. Bizonyára azért változott meg a nevük, mert ez így legalább nincs magyarul.
Megítélésem szerint szükség volna egy olyan magas szakmai színvonalat képviselő intézményrendszerre, amelyhez a szakfelügyelet vagy szaktanácsadás kapcsolódhat, amelyhez az oktatásügyi szakemberekkel nem rendelkező önkormányzatok, az igazgatók, tantestületek szakvéleményért fordulhatnak. A Magyar Demokrata Fórum programja ezt a kicsi, rugalmas, a gyakorló pedagógusokra építő szervezetet az egykori tankerületek modelljének korszerű változataként kívánta megvalósítani. A Regionális Oktatásügyi Központok azonban az államigazgatás szervei, és a 99. szakasz alapján minden esély megvan arra, hogy hatóságként működve újra csak akták, jelentések gyártására kényszerítsék az iskolákat.
Az országos szakértői és vizsgáztatói névjegyzék kapcsán az általános vitában csak azt kívánom megjegyezni, hogy a művelődési kormányzat az elpazarolt három esztendő során a szaktanácsadás meglévő rendszerét szétzilálta, és új rendszerének kialakításával feltehetően akkorra lesz készen, amikorra a mandátuma is lejár.
Tisztelt Ház! A választási győzelem után a Kormány azonnal félretette az MDF oktatási programját, de túltette magát a kormányprogramon is. A húzóágazatból és kitörési pontból a szerénynél is szerényebb szellemi és anyagi erők összevonása vált valóra. A Magyar Demokrata Fórum oktatási programjának szerkesztője legfeljebb magas hivatalt kapott, már ameddig az adott feltételek között hajlandó volt megmaradni abban, de a cselekvés, a program megvalósításának lehetőségét akkor sem. És most az elpazarolt három esztendő után voltaképpen egy presztízs-törvényjavaslat került az Országgyűlés elé, igen nehéz helyzetbe hozva valamennyiünket, elsősorban kormánypárti, jelesül az MDF padsoraiban ülő képviselőtársaimat, hiszen ha tisztük szerint lojálisak maradnak a Kormányhoz, megtagadják eredeti programjukat, mindazt, amit a választópolgároknak ígértünk akkoriban, és miniszter urat, hiszen az elpazarolt három esztendő nem az ő felelőssége.
1992 első hónapjaiban elmondtam itt, a plenáris ülésen, hogy egy jó közoktatási törvénynek generációkat kell kiszolgálnia. Célszerű volna ezért - a jelenleg is hatályos 1985-ös oktatási törvényt szükség szerint módosítva - nekifogni egy valóban jó közoktatási törvény kidolgozásának széles körű politikai, szakmai, társadalmi konszenzus alapján. Ha ezt a javaslatot nem az akkorra már megszokott sértődött arrogancia fogadta volna, ma egy egészen másfajta törvényjavaslatról tárgyalhatnánk.
Később azonban az országot járva annyi rémhírrel, csodavárással, annyi szorongó bizonytalansággal találkoztam kollégáim körében, hogy úgy gondoltam, szülessék meg a törvény, akármilyen lesz is, hogy legalább ennek vége szakadjon. Sajnos ez a törvényjavaslat erre sem alkalmas, mert nem szabályozza mindazt, amit szabályozni kellene, és szabályozza mindazt, ami alacsonyabb szinten volna szabályozandó, és mert nem is érinti mindazt, ami a tanítás mindennapos gyakorlatában valóban fontos.
A Nemzeti Alaptanterv, az arra épülő alternatív tanterv és tankönyvkínálat hiányában már előre látható az őszi tankönyvbotrány, amelynek minden terhét azok fogják viselni, akik teljesen ártatlanok abban, a pedagógusok. Tudom, hogy a minisztérium, elsősorban dr. Kálmán Attila államtitkár úr nagy kompromisszumkészséggel vett részt a korábbi törvénykoncepciók és törvénytervezetek tárgyalásain. Ennek eredménye sajnos nem látszik a törvényjavaslatból. Koncepció hiányában talán ez nem is történhetett másként.
Ezért annak megfontolására kérem a miniszter urat, hogy addig ne lépjen hatályba ez a törvény, ameddig nem készül el a Nemzeti Alaptanterv, az alternatív tanterv modellek és azok a legfontosabb rendeletek, amelyek ennek az üres törvényjavaslatnak tartalmat adhatnak. Egy presztízstörvény elsietett megalkotása ugyanis nem öregbíti sem az azt beterjesztő tárca, sem az Országgyűlés becsületét.
Tisztelt Ház! Kodály Zoltán mondta: egy nemzet kultúráját nem az határozza meg, hogy ki az Operaház igazgatója, hanem, hogy ki a falu tanítója. Attól tartok, hogy a falu tanítóit, az ország tanítóit az első szabadon választott Kormány, az első szabadon választott Országgyűlés törvényalkotása újra csak magára fogja hagyni, mint ahogyan ez évtizedek során történt. Kérem tehát a miniszter urat, hogy legalább a hatályba léptetés elhalasztásával próbálja korrigálni a még korrigálhatót. Köszönöm a figymüket! (Taps a bal oldalon.)
