ILKEI CSABA, DR. (független)

Teljes szövegű keresés

ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független) Tisztelt Országgyűlés! Jávor Károly majd meg tudja védeni magát, nem szorul arra, hogy én most távollétében szóljak helyette.
Ami engem illet: jól idézett miniszter úr. A két perc kevés ahhoz, hogy visszaidézzem miniszteri tevékenységének azon részét, amely felveti a felelősségét; és a két perc szintén nem elegendő ahhoz, hogy felelősségének legalább két órai időtartamot kitevő konkrétumait felsoroljam.
(18.40)
A két percben csak arra tudok válaszolni, amit konkrétan nekem címzett. Igen megtisztelő, de önálló vízügyi koncepcióm nincs. Idéztem egy lehetséges megoldást, és az arról szólt, hogy a Kormány megoldásával ellentétes javaslat - amit a Környezetvédelmi Minisztérium is képvisel - azért is jó, jelesül az 1849-es folyamkilométernél tervezett megoldás, a fenékküszöbépítés, mert a szivárgó csatorna a szlovák féllel való megegyezés esetén lehetővé teszi a Szigetköz vízutánpótlását fenékgát építése nélkül. Ugyanis a dunacsúnyi húszkapus árapasztó egyetlen kapuján átvezetett, másodpercenkénti 30 köbméter vízhozam plusz a Mosoni-Duna vízkivételi műtárgyán kapott, másodpercenként 20 köbméter vízhozam együtt már elegendő a hullámtéri ágrendszer ideiglenes vízpótlására.
Más dolog. Nem győztem hangsúlyozni - fájdalom, hogy ezt nem említette miniszter úr -, minderre csak azután kerülhet sor, mert nem érdekünk semmiféle fenékküszöb-építés, hogy lehetetlen érvényt szerezni az Európai Közösségek szakértői bizottsága javaslatának. Nem győzik hangsúlyozni ország-világ előtt, hogy mindenekelőtt a kétharmad-egyharmados arányú vízmegosztásra van szükség. Minden más megoldás, mindenféle fenékküszöb-építés akár a kormányjavaslat szerinti, akár az előbb idézett megoldás csak ez után, ennek tapasztalatai függvényében aktuális. Ezt kellett volna szorgalmazni, miniszter úr, minisztersége idején! Ráhatni a Kormányra, hogy következetesebben képviselje a tárgyalások során ezt az álláspontot, mert minden ezt követő már csak másodlagos megoldás. A másodlagos megoldások közül van valami, amit nem támogatnak a környezetvédők, van, ami mellé odaállnak, mint szükséges rossz mellé. De senki nem mondta azt - szeretném idézni Önnek, Horváth Tivadar képviselőtársammal vitatkozva válaszoltam -, abban nincs vita, hogy a Szigetközt meg kell menteni. Az a kérdés, hogy melyik módszerrel. Részletesen ecseteltem, hogy milyen értékekről van szó. Nem jó ez a fajta elhallgatás és szembeállítás. Csak szeretnénk a kisebbik rosszat választani, ha már muszáj mindannak következtében, ami miniszter úr örökségeképpen is itt maradt. Kérem, hogy erről ne feledkezzen meg. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem