CSÉPE BÉLA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
CSÉPE BÉLA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
CSÉPE BÉLA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ama nehéz, de tisztes feladat jutott osztályrészemül, hogy miután az ezt közvetlenül megelőző egy órában összefüggően hallhattam az ellenzéki vezérszónokok érvelését a pótköltségvetés ellen, nekem a kormánykoalíció részéről kell - minthogy most következem sorra - kell kifejtenem álláspontunkat.
Engedjék meg, hogy az legyen az első megállapításom: a pótköltségvetéssel kapcsolatos, megelőző sajtóreflexiók, véleménynyilvánítások és az itt elhangzottak is azt mutatják, hogy tulajdonképpen túlzottan dimenzionálva van ennek a pótköltségvetésnek az ügye. Azért merem ezt mondani, mert mintha elfeledkeznénk arról, hogy a kommunizmus bukása utáni átmeneti korszakban vagyunk… (Közbeszólás a bal oldalról: Harmadik éve!) …, és 1993 Kelet-Európájában egy pótköltségvetést benyújtani egyáltalán nem tartozik a skandalumok közé.
Elhangzottak - nem itt, a Házban: a korábbi sajtónyilatkozatokból idézek - olyan vélemények, hogy íme, ezzel a pótköltségvetéssel a Kormány bebizonyította, hogy itt egy rendőrállam kialakulásának vagyunk tanúi. Ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat hallhattunk. A koalíció szempontjából pedig elhangzott az, hogy tulajdonképpen ez a pótköltségvetés egy koalíciós erőpróba, szakítópróba lesz; nagyon sokan úgy gondolják, hogy ez fogja jelenteni a politikai stabilitás végét, az új választások kiírását, az ország kormányozhatóságának megszűntét.
Engedjék meg, hogy mindezekre sommásan azt mondjam: egy olyan szándék húzódik meg e mögött, hogy azok a politikai erők, amelyek ezt hangoztatják, ebből a pótköltségvetésből politikai tőkét akarnak maguknak kovácsolni.
A három ellenzéki vezérszónoklat alapján az volt a benyomásom, mintha nem egy hajóban eveznénk: egy olyan törékeny hajóban, ami valóban felborulhat, és amely valóban egy nagyon szűk ösvényen halad keresztül, tengeri ösvényen… (Derültség a bal oldalról.) …, ahol Szküllák és Kharübdiszek leselkednek ránk. Való igaz, hogy rengeteg veszély van és rengeteg probéma, és nincs olyan politikai erő, amely ezzel a pótköltségvetéssel kapcsolatban ne jelezne problémákat, illetőleg ne kényszerű helyzetként értékelné.
Én úgy látom, erős az a tendencia - most nem csak a pótköltségvetéssel kapcsolatban, hanem általában, már ebben az országban -, hogy az elmúlt három év történései alapján ítéljék csak meg a dolgokat, és tulajdonképpen minden bajt, ami itt van - főleg minden gazdasági problémát - ennek a koalíciónak és ennek a Kormánynak a nyakába varrjanak. Sőt, olyan megnyilvánulásokat is hallottam, hogy tulajdonképpen amennyiben hatalomátadásra kerül majd sor, itt egy sokkal nehezebb örökséget hagy ez a koalíció egy esetleges következő kormányra, mint ahogy történt ez 1990-ben.
Nos, hölgyeim és uraim, ezek olyan túlzások, amelyek messze elrugaszkodtak a valóságtól és a tényektől. Azért mertem a pótköltségvetés ürügyén ezeket bevezetőként elmondani, mert ezzel kapcsolatban jöttek ki nagyon élesen ezek a megnyilvánulások.
(12.10)
Én arra szeretnék rámutatni, hogy az a tény, hogy itt most pótköltségvetésről kell tárgyalnunk, alapvetően két fő okra vezethető vissza. Az egyik - akármennyire is sokan unják már ezt, de el kell mondani - az az örökség, amelyet a kommunizmus hagyott hátra, az a gazdasági örökség, amelynek a felszámolása sajnos, sokkal tovább tart, mint azt bármilyen bölcs prognózisok jelezték.
Ezt kényszerűen be kell ismerni, nyilván ebben a Kormány is hibás, de gondolatban, ha én olyan prognosztizőrt keresnék, aki valóban meg tudta volna mondani, hogy ez mennyi ideig tart és milyen körülmények között kell ennek lebonyolódnia, azt hiszem, hogy lehetetlen - még elméletben is - utólag ilyet találni. Ez az egyik fő ok.
A másik pedig szintén egy olyan objektív körülmény, amely itt a hozzászólásokból nagyon érintőleg, tehát per tangentem jött csak ki az, hogy amikor a világgazdaságban kiterjedt recesszió van, akkor ennek az országnak a gazdasági helyzete nem tudom, hogy olyan nagyon javulhat-e, tehát akik 2-3 évvel ezelőtt jósoltak, azok nem lehettek annyira bölcsek, hogy egy világméretű recesszióval is számoljanak. Nyilván minden jóslat feltételezte, hogy ez nem lesz, de viszont ez van, és ez is igenis közrejátszott ennek a költségvetésnek a benyújtási szükségességében.
Minden költségvetés tárgyalásánál alapvető szempont a gazdaságpolitika. Itt elhangzottak olyan súlyos kijelentések, azt hiszem, szó szerint idézem: "Véglegesen megbukott a koalíció gazdaságpolitikája. Ezt már csak egy hatalomváltás és egy új kormány hozhatja rendbe."
Nos, én úgy vélem, hogy itt is megvan az, mintha nem egy hajóban eveznénk. (Közbeszólás balról: Nem is!) A gazdaság állapota nyilván nem jó, de mindenki elfeledkezik arról, hogy milyen veszélyek hárultak el és mik azok az eredmények, amelyek igenis vannak. Ennek az évnek a gazdasági mutatói most újból olyanokká kezdenek válni, amelyek igenis okot adnak a bizakodásra. (Gaál Gyula: Halljuk!)
Itt elhangzott az is, hogy az inflációs várakozás sajnos nem jött be, nagyobb az infláció. Én erre azt mondom, hogy körül kell nézni itt Kelet-Európában és akkor hasonlítsuk össze a magyar infláció százalékát a külső inflációk százalékával.
Az eddig elhangzottakban én érzéketlenséget láttam az alapösszefüggések tekintetében. Van egy nagyon fontos alapösszefüggés itt, ebben az átmeneti korszakban, amire szeretném mindenkinek a figyelmét felhívni. Ez pedig az, hogy a politikai stabilitás és a gazdaság esetleges növekedése vagy egyáltalán a szinten maradása vagy a nagyobb veszély elkerülése egyenes arányban függ össze ebben az átmeneti korban, amelynek itt részesei vagyunk. S akkor, amikor a Kormány egy pótköltségvetést nyújt be, akkor ezen a szűk ösvényen való áthaladásnak egy olyan formai kellékét nyújtja be, amelyet ilyen szempontból is nézni kell.
Azaz, ezzel azt akarom kimondani, hogy a pótköltségvetés ilyen messzemenő bírálata, ami elhangzott, tehát globális elutasítása nem okoz-e nagyobb kárt magának a gazdaságnak, mint ahogy azt az előttem szólók mondották?
A másik ilyen alapösszefüggés a Nemzetközi Valutaalappal való kapcsolat, amelynek a meglétét nyilván nem lehet megkérdőjelezni, sőt a meglétének a szükségességét sem.
Ezzel kapcsolatban lehet alternatívákat keresni, hogy mi lenne jobb az országnak, de én, a magam részéről, a mi pártunk nem tudott találni, ezért az IMF-megállapodásokat tulajdonképpen tiszteletben kell tartani, éppen a gazdaság érdekében.
A külföldi tőke beáramlása, a nemzetközi pénzvilágban való megítélésünk, helyzetünk, ezek olyan alapösszefüggések, amelyeknek komoly kárt okozhat, hogyha ebben az országban a pótköltségvetés miatt a politikai stabilitás felborul. Az új választások kiírása nem lenne nyilvánvalóan olyan skandalum, hiszen egy demokráciában erre sor kerülhet, de ebben a szűk ösvényen áthaladó magyar átmeneti helyzetben nekünk meggyőződésünk, hogy nem ok egy pótköltségvetés benyújtása arra, hogy mindez bekövetkezzék.
Ennek a pótköltségvetésnek a megítélésénél pártunkat ez a szempont alapvetően vezérli. Ez nem jelenti azt, hogy mi ezt a pótköltségvetést úgy, ahogy van, elfogadjuk, és hogy ne mutassunk rá ennek a problémáira. (Hack Péter: Mik azok?)
Már elhangzott és nyilván nincs új a nap alatt, de két fő szempont van, amelyet elő kell venni, ha Magyarországon ebben az átmeneti korban bármilyen gazdasági problémával foglalkozunk. Ez a két fő szempont - nyilvánvaló dolog -: a gazdaság élénkítése megjelenik-e egy pótköltségvetésben, általában a költségvetésben, a másik pedig a szociális területek gondozása, azaz ha adóemelés van, akkor milyen a kompenzáció?
Én úgy vélem, hogy ez az a két fő szempont, amely alapján a végső döntésünket meg fogjuk hozni.
Konkrétan a költségvetéshez: az a tény önmagában, hogy itt egy hiánynövekedésről van szó, amelyet az IMF már elfogadott, véleményünk szerint csak pozitívan üdvözlendő, hiszen még egyszer hangsúlyozom, átmeneti korszakban vagyunk, Kelet-Európában vagyunk, ilyen gazdasági körülmények között, ilyen piacvesztések közepette kell valamiképpen eredményt felmutatni és a lakosság életszínvonalát - amennyire lehet - pozitívan befolyásolni.
Ilyen körülmények között, hogyha az IMF-fel létre tud jönni egy olyan megállapodás, amely egy magasabb költségvetési hiányt realizálhat, akkor ebben a világon semmi probléma nincs, ennek a finanszírozása nyilván a későbbiek dolga és a későbbi években fog megtörténni. Ahhoz nyilván majd gazdasági növekedés kell, de az erre való irányzatokat semmiképpen nem szabad feladni, ezért mi is a legnagyobb hangsúlyt a gazdasági növekedés problémájára helyezzük.
Tehát önmagában így egy nagyobb mozgástér keletkezett és nyilvánvalóan itt jönnek azok a gondok, amelyek az ellenzéki szónoklatokban a legnagyobb helyet kapták.
Hölgyeim és uraim! Itt a bírálatok tulajdonképpen nem ezeket a dolgokat érintették, amelyeket én itt most elmondtam, mert ezek alapösszefüggések. Úgy vélem, hogy ezekkel nem nagyon lehet vitatkozni.
Nyilvánvaló dolog, hogy az ellenzék azért támadta ezt a pótköltségvetést, mert az ő megítélése szerint itt olyan költségnövekedések vannak bizonyos területeken, amely nem egyezik az ellenzéki politikai pártok felfogásával. Ez itt a legfőbb szempont.
Még azt szeretném hozzátenni, hogy egy költségvetés és a gazdaság összefüggése nyilvánvalóan az, hogy a gazdaságé a primátus. A költségvetés befolyásolni tudja a gazdaságot, ez nyilvánvaló, és nem szabad olyan költségvetést csinálni, amely negatívan befolyásolja, ez a mi törekvésünk is, de semmiképpen nincs arról szó, hogy a költségvetés képezné az egész gazdaságban a primátust.
Éppen ezért becsüljük meg azokat a halvány gazdasági lehetőségeinket, eredményeinket, amelyek megvannak, ezen az úton közös összefogással haladjunk és valóban keressük meg a pótköltségvetésnek azt az optimális formáját, amelyet végül is majd el kell fogadni, hogy ezen a szűk ösvényen tovább tudjunk menni.
A fő gondot mindenki előtt tudott módon a bevételek drasztikus csökkenése okozta, a pénzintézeti, társasági adó és osztalék előirányzatának a túlzott tervezése, az Állami Vagyonkezelő Rt.-hez tartozó gazdálkodók osztalékbefizetési előirányzatánál ugyanez a probléma és a privatizációs bevételek elmaradása.
(12.20)
Én ez utóbbival kapcsolatban azt szeretném kijelenteni, hogy a privatizációs bevételek igazán nem is a költségvetési bevételek közé valók; annak egészen más rendeltetése kellene hogy legyen. Ez egy szükséglépés volt, amit a múlt év őszén az akkori pénzügyi kormányzat megtett, és ezzel állította helyre azt a költségvetési egyensúlyt, amelynek alapján olyan tervezett hiánnyal el lehetett fogadni a költségvetést.
Nos, a privatizáció nyilván - ha már itt, ugye, költségvetés ürügyén, gazdasággal kell foglalkoznunk - egy rendkívül érzékeny és nagyon fontos terület, hiszen ezen múlik a gazdaság élénkülése és a felemelkedés.
A privatizációt nyilván rendbe kell tenni - ez a törekvésünk -, de ennek olyan igazi költségvetési összefüggése nincs. Itt most megtörténik tulajdonképpen az, hogy az a túlzott mértékű előirányzat, ami egyáltalán ide bekerült, most innen kikerül. Tehát ez, a bevételnek ilyen mérvű csökkenése, tulajdonképpen elfogadható; egy szóval lehetne jellemezni, hogy a kialakult helyzetnek a realizálása. Tehát ebből nem szabad semmiféle dramatizálást elvégezni.
Nyilvánvaló dolog, hogy a parlamenti vitákban ezek a kiadás-, költség-előirányzatok lesznek a legnagyobb feszültségpontok.
Most, végül is áttekintve ezeket a főbb területeket, én globálisan mégis azt mondom ki ezekre: lehetséges, hogy valamelyiken vitatkozni kell - de globálisan ezeket az élet vetette fel, és olyan költség-előirányzatok ezek, amelyeket a lakosság is követel és amelyek szükségszerűen jelentkeznek.
Engedjék meg, hogy kezdjem - azt hiszem, hogy nem véletlenül a KDNP részéről - azzal a sokat vitatott tétellel, hogy az Esztergomi Papi Szeminárium részére itt egy nem kis összeg van beállítva. Itt hadd mutassak arra rá, hogy itt megint elfeledkezünk arról, hogy egy örökség felszámolása folyik. Hát ez pontosan oda vezethető vissza! Mi történik itt? Az, hogy a szovjet csapatok kivonulása után azt az ingatlant, amit ez a Papi Szeminárium megkapott, olyan állapotban kapta meg, amelyet helyre kell állítani. Ez pontosan az örökségbe illik bele! Most, az ide való előirányzatot a múlt évi költségvetési vitában, módosító javaslatok alapján, csökkentették. A Kormánynak pedig van egy kötelezettsége - mert garanciát vállalt ennek a helyreállítására, amit teljesíteni kell! Lehet vitatkozni azon, hogy kell-e egyáltalán Papi Szeminárium; de ilyen ideológiai vitát én itt nem kezdeményezek - mert nyilvánvaló, hogy kell!
Tehát, csak egyet kiemelve, bemutatom: nem arról van szó, hogy a Kormány költekezik a lakosság terhére; hanem igenis adódnak olyan helyzetek, amelyekben bizonyos dolgokat ki kell fizetni. Hát ez pontosan olyan dolog.
Hát azért voltak tételek, amelyekkel egyetértés találkozott ellenzéki oldalról is; ugye, ilyen nyilvánvalóan a szigetközi rehabilitáció, Nagymaros ügye. A feszültség kicsúcsosodott a Duna Televízió ügyében.
Engedjék meg - most szintén nem szeretném ezt a vitát ilyen irányba elvinni; a médiakérdés, az egy külön téma -, engedjék meg, hogy megjegyezzem: az a tény, hogy a Duna Televízió létrejött és olyan műsort sugároz, amely a határainkon túl élő magyarok számára egy nagyon fontos valami - szabadjon ezt a szót alkalmazni -, szinte a mannához hasonlítható, amikor valaki olyan szellemi táplálékhoz jut, amely szinte a létezésének a fenntartásához szükséges. Lehet, hogy túlzok egy kicsit, de én azt hiszem, hogy nem árt ebben az ügyben túlozni; tehát ennek a Duna Televíziónak a műsorpolitikáját, a műsorszórásának az ügyét én itt, ezen a fórumon is meg szeretném védeni. Erre szükség van! És egyetértek azzal a felfogással, hogy erre nem szabad a pénzt sajnálni. Nyilvánvaló dolog, hogy a jelenlegi körülmények között meg kell találni az optimális pénzügyi megoldást, de önmagában ennek a televíziózásnak az ügye nem olyan, amelyet mindenképpen likvidálni kell. Nem tudom, hogy a szabaddemokraták által felvetett javaslat ugyanúgy megoldaná-e ezt az ügyet - tehát, hogy az 1-es és 2-es csatornának a műholdra, vagy valamelyiknek a műholdra való vitele és a kisugárzása; ezt én nem tudom. (Közbeszólás a szabaddemokrata padsorokból: Egy ellenérvet!) Egy pillanat! Most a költségvetési vitában, úgy vélem, hogy nem helyes, ha a média területére bukkanva kezdenénk el vitatkozni. (Mádai Péter: Ki kezdte?) Én egy véleményt mondtam el, szemben azzal, ami elhangzott; tehát megvédtem a Duna Televízió ügyét. (Közbeszólás a szabaddemokrata padsorokból: Ez magánvélemény!) Ez nem magánvélemény - ez nagyon sok embernek a véleménye.
Akkor viszont, ha már ilyen közbeszólás van, akkor engedjék meg, hogy elmondjam: - gondolom, talán tudja az illető is, aki közbeszólt -, hogy a határainkon túl élő magyarok igen kiemelkedő személyiségei ismerték el ezt, és kérik ennek a műsornak a fenntartását. Én úgy vélem, hogy ilyen körülmények között az itthoniaknak - ha szabad így fogalmaznom, hisz a kint élő magyarok ugyanolyan magyarok, mint mi vagyunk - erkölcsi kötelességünk a lehetőségeinkhez képest egy ilyen igénynek a teljesítése.
A másik ilyen dolog, amit ki szeretnék emelni: ez az annyiszor vitatott és bírált kárpótlási ügy. Ugye, a Kárpótlási Hivatalnak itt többletköltség van betervezve. Sokan mondják, hogy a kárpótlást kár volt egyáltalán elkezdeni, hiszen ilyen körülmények között - kérem szépen, most ez az örökség megint - nem lett volna szabad az országot ilyen költségekbe vinni.
Hát éppen az örökségre hivatkozva, szabad legyen ezzel kapcsolatban kijelentenem: a mi felfogásunk pedig az, hogy éppen az örökség miatt ez egy erkölcsi kötelezettsége az országnak, hogy ha nem is teljes kárpótlást - mert az lehetetlen -, de a lehetőségekhez képest a részleges kárpótlást igenis nyújtsa. És akkor, amikor ebben a pótköltségvetésben ezt a tételt megtaláltuk - sőt, mi kértük, hogy kerüljön bele -, akkor ezt örömmel üdvözöljük; mert nagyon fontos, hogy ezek a kárpótlási ügyek még ebben az évben, a lehetőséghez képest lebonyolódjanak, és ilyen módon essünk túl ennek az erkölcsi kötelezettségnek a teljesítésén.
Na most, a kiadások körében, ugye, szerepelnek honvédelmi jellegű, a közbiztonsággal kapcsolatos dolgok; az oktatással kapcsolatban - akármennyire is nézzük, ezeket nem lehet globálisan úgy kezelni, hogy az államigazgatási kiadásoknak a növekedése, és el kell utasítani mindenképpen ilyen gazdasági helyzetben.
Most nyilvánvaló dolog, hogy ezzel kapcsolatban külön lesz vita, és ez tulajdonképpen a részletes vitának a témája. Én csak azért hoztam elő ezeket a tételeket a magam részéről is, mert elhangzottak ezek a bírálatok. Én úgy vélem, hogy az általános vitában az alapösszefüggésekre kell elsősorban koncentrálni.
Most ide tartozó - és talán a legsúlyosabb kérdés; legalábbis a mi felfogásunkban: az áfa-emelésnek a kérdése.
A kétkulcsos áfa bevezetésének közgazdasági indokait tulajdonképpen úgy látom, hogy minden párt elfogadta; itt nyilván a probléma a kompenzáció. Azzal is egyetértek, hogy ezt nem most kell itt firtatni, de ezt abba a kategóriába sorolom, amely a szociális terület, és ezzel kapcsolatban még a későbbiek folyamán alakítjuk ki a végleges álláspontunkat.
Most sokan mondták, hogy ebben a pótköltségvetésben tulajdonképpen semmi nyomát nem találják az élénkítésnek. Hát ezzel a semmivel vitatkozom; az kétségtelen, hogy nincs benne sok - de nem is lehet; nem is lehet - mindjárt hozzáteszem. Ennek a pótköltségvetésnek az egész illetékességi területe, amihez hozzányúl, nem olyan kiterjedt, hogy ebben már a gazdaságélénkítésnek olyan intézkedései lehetnének, amelyeket várunk.
Nem értek egyet azzal a felfogással sem, mint hogyha most itt, a számszerű nagyság miatt - ugye, milyen sok tételt érint - egy teljes újragondolásról lenne szó. Mert ha erről lenne szó, akkor nyilvánvaló dolog, hogy a gazdaság élénkítésének már sokkal jobban benne kellene lenni. De nem erről van szó! Hanem arról van szó, hogy itt realizál bizonyos tényhelyzeteket, és ennek kapcsán - amint ugye pénzügyminiszter úr elmondta -, hát bizonyos költségeket, amelyek már kiadásra is kerültek, most a Parlament elé tár.
Tehát nem egy ilyen globális költségvetési módosításról van szó. Ezért a gazdaságélénkítéssel kapcsolatban az álláspontunk az, hogy üdvözöljük ebben a költségvetésben is a már meglévő csírákat - mert azért benne van a reorganizációs 1 milliárd forint -, és további tárgyalásokat tartunk szükségesnek, koalíción belül, a gazdaságélénkítés realizálására.
(12.30)
Sajnos, itt csak egy pótköltségvetést tárgyalunk önmagában. Ez a pótköltségvetés tulajdonképpen egy része annak a pénzügyminiszter úr által előterjesztett csomagnak - amit a sajtó is így nevez -, amelyben benne lesznek az adótörvények módosításai, benne lesz az 1994. évi költségvetés. S ha ezt csomagként kezeljük, akkor viszont itt, erről a helyről is szeretném kijelenteni, hogy rendkívüli módon hangsúlyt szeretnénk helyezni erre a tételre, a gazdaságélénkítésre.
Végül összefoglalva: olyan alapösszefüggések figyelembevételét kérjük a tisztelt Parlamenttől, amelyek nélkül nagyon nagy kárt okoznánk a magyar gazdaságnak. Ha a magyar gazdaság elszenvedné ezt a kárt, annak beláthatatlan következményei lennének; akkor valóban bekövetkezhetne egy olyan gazdasági összeomlás, aminek a megfogalmazása itt már elhangzott, mert itt már hallottunk ilyen meghatározásokat, hogy a gazdaságpolitika végleges csődje. Nos, én szeretnék innen is hitet tenni amellett, hogy nincs szó, egyáltalán nincs szó a Kormány gazdaságpolitikájának valamiféle csődjéről … (Közbeszólás a bal oldalról: Ááá!) …, nemhogy végleges csődjéről. Arról van szó ennél a pótköltségvetésnél, hogy a kialakult, objektív körülmények által is befolyásolt helyzetet realizálja, és semmiképpen nem fogható fel úgy, hogy ezzel a gazdaságot valami olyan útra löki - a költségvetés ellenére is, sajnos, lökheti, de itt nem erről van szó -, amely miatt úgy kellene aggódnunk, mint ahogy ez itt a szavakból kicsengett. Mi továbbra is bizalommal tekintünk a magyar gazdaság jövője irányába. Nyilvánvaló dolog, hogy a külső körülmények, a világméretű recesszió megszűnése, átfordulása is szükséges ahhoz, hogy mi is eredményt érjünk el.
Az örökség felszámolásával kapcsolatban - még egyszer visszatérve erre a gondolatra - pedig az is szükséges, hogy valamennyi politikai erő ténylegesen fogjon össze ennek az örökségnek a felszámolása tekintetében.
Tényleg, végezetül azt szeretném itt kijelenteni, hogy mi, az általam elmondottak alapján, szükségesnek tartjuk a pótköltségvetés elfogadását, de a végleges döntést frakciónk még nem hozta meg. Ezt két dolog miatt tartjuk függőben: egyrészt koalíciós tárgyalások folynak, és ezekben mindenképpen szeretnénk biztosítékot szerezni arra, hogy a gazdaságélénkítés nem ebben a pótköltségvetésben - mert nem ennek a témája -, hanem egyáltalán abban a pénzügyi csomagtervben, amelyet a kormányzat előterjesztett, valóban megtörténik; a másik pedig a szociális területek kezelése. Ezen a két területen küszöbön állnak tárgyalásaink, és ezért a pótköltségvetés konkrét támogatását ennek függvényében később tudjuk majd megadni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
