PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Mielőtt gondolataimba belekezdenék, talán nagyon halkan, de szeretném Csépe Béla képviselőtársamat emlékeztetni, hogy évtizedekig volt egy vállalkozói érdekképviselet vezetője. Én őszintén remélem, egyetlenegy volt tagja sem hallotta ezt az indoklást és a gazdaság élénkítésének e reményteli felvázolását; azon gondolatokat, hogy ha ezt a pótköltségvetést elfogadjuk, az jó a magyar gazdaságnak, és ha nem fogadjuk el, akkor a magyar gazdaság csődbe megy. Én azt gondolom, a magyar gazdaság sorozatosan károkat, milliárdos károkat akkor szenved el, ha ilyen típusú előterjesztések - bármilyen instrukciók alapján - támogatást kapnak a tisztelt Házban.
A mai napirendünk vagy a mai tárgyalási pontunk az 1993. év pótköltségvetése. Miniszter úr a mai napon figyelmeztetett…, illetve nem figyelmeztetett, hanem kérte vagy jelezte, hogy elsősorban erről tárgyaljunk, ne beszéljünk az általános forgalmi adóról, a kompenzációról vagy más kapcsolódó jogszabályokról. Bajban vagyok, mert a gondolataimat úgy akartam kezdeni, hogy a miniszter úr kérésének megfelelően nem kizárólag a '93-as pótköltségvetésről, hanem ezen tételekről is kell hogy szóljak, hiszen május 17-én a miniszter úr előadott gondolataiban azt a kérést fogalmazta meg, hogy csak egyben kezelhetjük ezt a témakört; ez egy olyan kártyavár - ha jól emlékszem a példájára -, ahol, ha bármelyik kártyát kiemeljük, akkor a rendszer összedől. Tehát nem lehet külön-külön beszélni róla, külön-külön megvitatni, hanem egyben kell megnézni ennek az együttes működését. Hogy most a két kérés közül melyiknek tegyek eleget - némiképpen zavarban vagyok… De közgazdászként azt gondolom, hogy az előbbi, tehát azon kérése, amely egy komplex áttekintést követel meg, amikor költségvetésről van szó a tisztelt Ház előtt, az jobban megalapozott, úgyhogy ehhez fogom magam tartni.
Hozzá kell tennem azt is - ez is az utóbbit indokolja -, megmagyarázhatatlan a magyar és a nemzetközi törvénykezési gyakorlatban, bár lehet, hogy példa van rá, mert rosszra mindig van példa, de majdnem példa nélküli, hogy egy költségvetést tárgyalunk, egy költségvetést akarunk elfogadni, megfelelő bizottságaink ezt általános vitára alkalmasnak találták, miközben ez a pótköltségvetés számos olyan tételt tartalmaz, amely ellentétes a hatályban lévő magyar törvényekkel. Márpedig az általam ismert és a gazdaság szereplőire és a társadalom számára kötelező általános forgalmiadó-törvény nem számol azzal a bizonyos 6 milliárdos bevétellel, ilyet a Parlament nem szavazott meg, ilyenről a Parlament véleményt nem nyilvánított. Tehát ha ebben a költségvetésben mi elfogadjuk a végszámot, az azt is jelenti, hogy formálissá válik az általános forgalmi adó parlamenti vitája, hiszen azt kell mondani, hogy kérem, nem lehet módosítani a kormányzati előterjesztést; legfeljebb arról lehet beszélni, hogy néhány terméknél nagyobb kedvezményt alkalmazzunk, de akkor a 10-et 11%-ra kell fölemelni, hiszen beépítettünk, törvényi szintre emeltünk korábban, a pótköltségvetés vitájában egy hatmilliárdos tételt. Azt gondolom, átgondolt és a parlamentarizmust komolyan vevő kormányzati munkában ekkora hibákat viszonylag ritkán, én őszintén reméltem, hogy a mi Parlamentünkben meg soha nem követnek el - de hát elkövettük, itt van a Parlament előtt. Mégis úgy gondolom ezért, hogy ebben az esetben meg kell kérdőjelezni és itt kell tárgyalni az általános forgalmi adóról is, és el kell mondani annak mindenfajta szakmai következményét, hiszen ez lehet az indoka annak, hogy nem szabad a jelenlegi formájában ezt a pótköltségvetési előterjesztést elfogadni.
Ha kiemelten szeretnék szólni a pótköltségvetésről, amelyről a miniszter úr szintén ebben az emlékezetes május 17-i beszédében összefoglaló gondolatokat is megfogalmazott, akkor itt idézni szeretnék tőle egy mondatot: "Ez a pótköltségvetés gyakorlatilag nem más, mint a tavaly év végi ÉT-megállapodás eredményeinek végleges hitelesítése." Ezt követően a miniszter úr indokolta még, hogy akkor az ÉT-vel megállapodást kellett kötni, ami sok milliárd forint módosulást jelentett a költségvetés kiadási oldalán; és mivel erre szakmai választ az előterjesztés annak idején nem tudott adni, ezért a nemzetközi pénzintézetekkel történt akkori megállapodás irányszámait úgy lehetett tartani, hogy a hasára ütött és megnövelte a bevételi oldalon a privatizációs bevételt, és ezzel a kívánt számot elérte - és így került az 1993-as költségvetésünk 1992 végén elfogadásra. Ezzel a megállapítással van néhány problémám. Alapvetően az, hogy ha én a miniszterelnök úr helyében lennék, azt gondolom, miniszter úr már nem ülne abban a székben egy ilyen nyilatkozat után, mert olyan kormány, amelyről olyan nyilatkozat hangzik el, hogy úgy tartja be a nemzetközi megállapodásokat, hogy a hasára üt és fölemel egy privatizációs - a valóságban általa sem várt - bevételt, ilyen kormány lehet, hogy létezik még - de amelyik ezt be is vallja és a Parlament plenáris ülésén elmondja, az viszonylag ritka… Nem is szokás, azt gondolom, egy szakmailag megalapozott kormányzati munkát ilyen szinten bemutatni a tisztelt Háznak, de hát mi meghallottuk.
Van természetesen ezzel egy olyan problémám is, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban ilyen típusú megállapodás nem született. Tehát az, amire a miniszter úr utalhat, az két összetevő, mivel az Érdekegyeztető Tanácsban volt a 13,5 milliárdos állami tartalék felhasználására vonatkozóan egy megállapodás, abból viszont semmit nem tartott be az elmúlt időszakban a Kormány, tehát egészen más célokra fordította a kormányzati tartalékot, mint amiben ott annak idején valamilyen szintű kompromisszumos megállapodás született.
(12.40)
Tehát egyrészt ez nem az egészre és nem 30 milliárdra, hanem 13-ra vonatkozó, és pont ezzel ellentétes típusú lépéseket tett a pénzügyi kormányzat. Ez az egyik hibája.
A másik, hogy valóban volt még év végén a költségvetésre, annak idején az áfa-bevételekre vonatkozó kormányzati tárgyalás a munkavállalói szervezetekkel, amelyek ragaszkodtak a gyógyszerek áfa-mentességéhez, tehát nullkulcsos áfa-jához, és ragaszkodtak a villamos energia nullkulcsos áfa-jához, és ragaszkodtak ahhoz, hogy hat legyen, és ne az akkoriban több százalékponton is előterjesztett, hanem az áfa 6%-os legyen.
A mostani előterjesztés mindössze azt tartalmazza, hogy ezen pontokból semmit nem kíván a Kormány a továbbiakban betartani, tehát amikor annak idején a társadalmi konfliktuselhárítási tárgyalásait folytatta, abból semmit, hiszen a 6%-os kulcsot 10-re, tehát korábban fel sem vetett mértékűre kívánja fölemelni és azt a két termékkört, ami akkor meghatározó volt, a villamos energiát és a gyógyszereket be kívánja vonni a forgalmi adóztatás hatálya alá. Tehát ha valamit biztos, hogy nem szolgál a mostani előterjesztés, az - a pénzügyminiszter úr állításával ellentétben, ahol is azt mondja, hogy az egyetlen dolog, ami történik - biztos, hogy nem szolgálja az ÉT-vel, illetve a társadalmi civil szerveződésekkel való megállapodás betartását, hiszen annak minden pontját, valamennyi pontját kivétel nélkül ezzel a pótköltségvetéssel felrúgja.
Az már csak egy más kérdéskör, hogy megengedheti-e magának egy demokratikus kormány, hogy december hónapban megállapodást köt, majd három-négy hónap múlva ettől eltérő tárgyalásokat folytat nemzetközi pénzintézetekkel, majd a Parlament elé hozza a megállapodás felrúgását. Én elfogadom, hogy egy szerződés általában nem évtizedekre vagy évszázadokra szól, de a gazdaságra, életszínvonalra, szociálpolitikára kötött szerződések kormány és társadalom között általában nem három hónapra kötődnek. Én nem tudom, ha az elkövetkező időszakban szüksége lesz a Kormánynak társadalmi kapcsolatrendszerében megállapodások kötésére, lesz-e olyan partner, aki vele megállapodik, hiszen a három hónapos határidő végül is senkinek semmit nem jelent.
El kell mondani, hogy a benyújtott pótköltségvetés abból a szempontból sem felel meg, és annak a miniszteri állításnak sem felel meg, miszerint mindössze az akkori 30 milliárd most valamilyen módon tisztázásra kerül, hogy az előttünk lévő pótköltségvetésben - az állami számvevőszéki nyilatkozatban is szerepel, de valamennyien megnézhettük - 17,7 milliárd, ha figyelembe veszem az áfa-kompenzáció másképp értékelését, akkor több mint 20 milliárd forint. Tehát több mint 20 milliárd forint nem arról szól, hogy milyen bevételek nem érkeztek be az országba a privatizációs hasra ütött bevételekből, hiszen akkor nekünk csak az lett volna a feladatunk, hogy emeljük föl 30 milliárddal a költségvetést, de a kiadási oldal részeit törölni kell. Ha miniszter úrnak ez az állítása igaz lenne, akkor most nagyon leegyszerűsíthetnénk a pótköltségvetésről szóló törvényjavaslatot, mert a kiadási tételek módosítási kormányzati előterjesztéseit egyszerűen vissza kellene vonni és törölni. Ezek ugyanis nem szerepeltek annak idején az ÉT-megállapodás témakörében. Ezek olyan kormányzati, államigazgatási vagy más célú kiadások, amelyek akkor semmilyen tárgyalás alapját nem képezték. Ez semmi más, mint 20 milliárddal megnöveli a Kormány rendelkezésére álló költségkeretet, ez egy kiadási többlet.
Én azt gondolom, hogy 10 milliárd alatt volna a költségvetési hiány. Azt gondolom és tudom, és a számok ezt nyilvánvalóan alátámasztják, hogy mindössze 10 milliárddal nőtt volna meg, nem egész 10 milliárddal a költségvetési hiány, ha valóban csak az elmaradt bevételekről kellene itt tárgyalnunk. Tehát ez nem egy 30 milliárdos, hanem egy 9-10 milliárdos pótköltségvetés tárgyalását jelentené.
Fontosnak tartom ennek kapcsán azt is kiemelni, hogy annak idején egy olyan minőségű csomagtervet terjesztett elénk a miniszter úr a május 17-i plenáris ülésen, amelyet, úgy gondolom, hogy nem én egyedül, hanem ebben a Házban nagyon sokan meglehetősen rossz közérzettel hallgattak végig. Abban a rendszerben olyan szakmai megfogalmazások szerepeltek - és ennek sajnos, első jelei ebben a költségvetési tervezetben ma visszajöttek -, amelyek valami olyasmire utalnak, hogy teljesen háttérbe kell és lehet ma a kormányzati munkában a szakmai feladatokat szorítani, tehát ennek a gyakorlatban semmilyen jelentősége nincs. Május 17-én a miniszter urat hallgatva a bemutatkozó expozéjában, valami olyasmi jutott az eszembe, mint amikor vizsgáztatva az egyetemen az ember szembetalálkozik a vizsgázóval, és az ő beszédében hallgatja, hogy végül is milyen az a bemutatkozás, az a tudásanyag, amely erre az országra, erre a Kormányra, erre a gazdaságra a következő években vár. Azt mondja, hogy hát ez bizony csak kettes, ez egy közepes, ez négyes, ebben van valami, vagy ismét hármas. De vannak olyan mondatok, amelyek ha elhangoznak, akkor az ember a vizsgáztatáson azt mondja, hogy fiatalember, fejezze be a beszédjét, ez utóvizsga. Van, nagyon ritkán, olyan minősített mondat is a vizsgázónál, amikor azt is elmondom a diáknak, hogy jövő héten én szerdán, azt követő héten pénteken vizsgáztatok, arra az időszakra utóvizsgára se jelentkezzen be, mert én semmilyen körülmények között nem tudom átengedni, mert pályaalkalmatlan.
Valami ilyesmi gondolatmenet száguldozott, azt hiszem, oly sokunkban május 17-én, és valahol ennek a száguldásnak az egyik visszajelzése az a pótköltségvetés, ami most előttünk van. Konkrétan meg fogom majd mutatni az egyes pontoknál, hogy mi az a terület, ahol például ez a gondolat eszembe jutott, és sajnos most szembe is találkoztunk vele.
A pótköltségvetéshez tartozó áfa-módosításban, amely egy 10%-os kulcsra emelést és a kivételek megszüntetését jelenti, ezen áfa-módosítás kapcsán elhangzik valahol, az indoklásában ott szerepel, hogy így harmonikus a kétkulcsos áfa-rendszer, legalább megszűnnek benne némi különbségek, vagy megszűnnek benne az ellentétek, a nem oda való gondolatok. Szeretném itt ismételten hangoztatni, bár ebben a tisztelt Házban már egyszer elmondtam a korábbi áfa-törvények tárgyalásában, hogy az 1988-as adóreform idején, azt gondolom, valamennyi magyar közgazdász számára nyilvánvaló volt, hogy a kétkulcsos áfa jobban közelít a gazdaság érdekrendszeréhez, az adóigazgatáshoz, az adóeljárási szabályokhoz, tehát hogy a kétkulcsos áfát kellett volna bevezetnünk. Tehát önmagában az ez irányba tett lépéseket elvben lehetne pozitívnak tekinteni.
Az is nyilvánvaló volt azonban már 1988-ban, hogy az alsó kulcsok - akkor ugye a termékek, szolgáltatások mintegy 50%-a nullkulcsos kategóriába tartozott -, a nullkulcs ilyen mértékű jelenlétének a következménye volt, hogy 25%-os szélső értékkel került az adó a másik szélső értéken bevezetésre, és ez mind a beruházásokat, mind a gazdasági növekedést, a gazdaság fejődését, a fejlesztést rendkívüli módon hátráltatja. És ez egy következmény. Gondolom, azóta várják a gazdaság szakemberei és a gazdaság iránt talán valamilyen módon érzékenyek, hogy a kétkulcsos áfa bevezetésének az legyen a lehetősége és az legyen az esélye, hogy a két szélső érték összehúzásra kerül. Tehát annak árán, hogy bizonyos termékek és szolgáltatások, vagy akár valamennyi termék és szolgáltatás a nullkulcsos körből kikerül, annak az árán nem egy költségvetési hiány pótlása és csökkentése kerül a tisztelt Ház elé, hanem annak árán be lehet vezetni, hogy a 25%-os irreálisan magas, a gazdaság teljesítményére negatívan ható felső kulcs csökkentésre kerül. És sajnos, megfigyelhető az elmúlt években, hogy felemészti a Kormány költségvetési és kormányzati gazdaságpolitikai magatartása ezt a lehetőséget, hiszen folyamatosan emeljük - az elmúlt év decemberében a nullát hatra, most pénzügyminiszter úr javaslata szerint a hatot tízre - az alsó határt anélkül, hogy a felső 25%-os értékhez hozzányúlhatnánk. Én azt gondolom, hogy gazdasági műhiba ilyet elkövetni, a forgalmi adózás területén nem lehetne ilyen célra a forgalmi adó alsó kulcsának emelését felhasználni. Szigorúan tilos lenne. Ez az egyik észrevételem.
A másik az, hogy a pótköltségvetésben az általános forgalmi adó tervezett október elsejei bevezetésével 6 milliárd forinttal számolunk, mármint 3 -mal, mert az előterjesztés egy 3 milliárdos kompenzációt mutatott be. Tehát egy 3 milliárdos tervezett hiánylefaragást irányoz elő, annak árán, hogy az általános forgalmi adó területén jelentős emelésre és talán az általános forgalmi adó össz-szisztémájában is komoly károkat okozó emelésre kerüljön sor.
(12.50)
Szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni - és majd év végén nyilván szembenézünk egymással a tényszámok alapján, ismételten lesz rá lehetőség -, hogy az általános forgalmi adóból nem fog jönni a költségvetési hiány csökkentése sem 3 milliárd forint értékig, sem 1 milliárd forint értékig. Én azt gondolom, hogy felelősséggel, nyugodtan lehet állítani, hogy a költségvetési hiány növekedéséhez elképzelhető, hogy hozzájárul az általános forgalmi adóhoz való hozzányúlás, de máshoz nem.
Ezt egyébként előre is lehet látni, hiszen a 6 milliárd forint vélt bevétel bizonytalan. Bizonytalan, mert nem veszi figyelembe, hogy ha az általános forgalmi adókulcshoz hozzányúlunk, akkor az a belső kereslet csökkentésével jár. Nem veszi figyelembe, hogy a gazdaság belső fizetőképes szűkülése miatt nem fogja hozni, nem fog az általános forgalmi adó alapjaként akkora alap képződni, amire - ha vetítem a magasabb kulcsot, akkor - jött volna a bevétel. Tehát ez a bevételtervezés túlzott, nem fog rá sor kerülni.
A kiadási oldala viszont fix, hiszen maga a kormányzati előterjesztés is több mint 3 milliárdot - a négy variációjában 3, 3,1, 3,2 milliárdot - kíván kompenzációra elkölteni. De közben nem szól arról, ami nyilvánvalóan meg fog jelenni a kormányzati intézményeknél, amelyről egyébként már megfelelő számok is kiszivárogtak, hogy bizony számos kormányzati intézmény az általános forgalmi adókulcs emelésére oly mértékben érzékeny, hogy a vesztesége lényegesen nagyobb lesz. Nem fogja tudni kigazdálkodni. Én azt hiszem, hogy például a büntetés-végrehajtás vagy éppen a rendőrség, és számos más területen megfigyelhető vagy a honvédségnél, tudni kell, hogy ha egyszer az élelmiszer, ha egyszer a gyógyszerek ára fölemelkedik 10%-kal, akkor ő ezt más módon nem tudja kompenzálni, más bevételi forrása nincs. Ugyanez vonatkozik e területeken a jelentős energia, főként a villamos energia felhasználására. De számtalan bérmunkát is végeztetnek ezek az intézmények a működésük során, és ez a 6%-osról 10%-os kulcsra való emelkedés szintén számukra összességében több mint 3 milliárd forint. A Kormány felé majd megfogalmazható, és a Kormány - intézmény lévén - más forrásból begyűjteni nem tudja, tehát a Kormány igényként fogja fölvetni, fogja elkérni ezt a pénzt. Tehát lesz egy fix 6 milliárdos kiadása a Kormánynak az általános forgalmi adó emelése kapcsán, ami majdnem biztos, hogy nem lesz 6 milliárdos bevétel. Ez a lépés - azt gondolom - meglehetősen sok kárt okoz.
A költségvetés tervezett módosítása, kompenzációja témakörében még azt is el kell mondani, hogy miközben az elgondolásokat úgy tálalták, hogy az érintett körben ez a rászorultak körében akár 100%-os mértéket is el fog érni, aközben a kompenzációs javaslatok általában és döntő többségében egyszeri pénzügyi juttatást kínálnak föl a társadalom érintett tagjainak, igen széles körben egyszeri 1000 forintot, a különböző variációkban, más körben pedig három hónapon keresztül 300-300 forintot. Egy harmadik körben pedig annak a 300 forintos emelésnek a lehetőségét, amit ha egyébként a béremelése elér, akkor a kompenzáció automatikusan megszűnik. Tehát az infláció föl fogja emészteni az ő kompenzációját.
Ezért ez bizony átlagban egy három hónapos vagy még annyi időt sem elérő kompenzációs javaslat a Kormány részéről, és eközben a társadalom egészére ráterheli az általános forgalmi adó ilyen emelését.
Amit példaként meg akartam említeni, az a miniszter úrnak az a beszéde volt május 17-én az általános forgalmi adó kapcsán, amikor konkrét példaként és borzasztó határozottan mondta el a tisztelt Ház előtt, hogy kérem, annak idején a szakszervezeti munkavállalói, vagy az ÉT-tárgyalásoknak a Kormánynak azt az engedményt kellett tennie, hogy nem emelte meg, nem vezette be a gyógyszerek általános forgalmi adóját, illetve a villamos energiáét. Tehát ez egy ilyen követelményrendszer volt. Pedig ha bevezetésre került volna, vagy a 6% helyett magasabb forgalmi adó került volna megállapításra, az semmilyen inflációs vagy árnövelő hatást nem váltott volna ki, hiszen az árakat a piacon ma a kereslet határozza meg egyértelműen. Tehát ha a kereslet által elfogadható árat fixnek vesszük, akkor a Kormány egész nyugodtan megteheti, hogy 0% helyett 10-et vagy 6% helyett 10%-os forgalmi adót vezessen be. Ez a végárra semmilyen kihatással nincs. Tehát az állampolgárokat nem érinti, ámde kevesebb lesz tőle - idézve a miniszter urat - a költségvetési hiány, és több pénze lesz a Kormánynak a kompenzációra.
Ez volt az az állítás, amikor azt gondolom, hogy a tisztelt Házhoz és előttünk egy pénzügyminiszteri előterjesztéshez meg az évszámhoz, amelyben éppen most járunk, rendkívüli módon kezelhetetlen és méltatlan volt, hiszen ez az a gondolat, hogy - ha továbbfűzöm a miniszter úr felvetését - mért nem vezetünk be 100%-os adókulcsokat, hiszen az ár fix, ez semmilyen módon nem befolyásolja az inflációt vagy a társadalmat. A 100%-os adóból nyilván lényegesen több bevétele van a Kormánynak, és még többet tud kompenzálni. Az igaz, hogy annak a számára, aki az adott teljesítményt és produktumot előterjeszti, ha visszafelé számolva elkezdem emelni az adótartalmat, akkor akár 100% részben is elveszhet a fedezete, elveszhet a nyeresége, és a gazdasági tevékenység átfordul veszteségbe, megszünteti a gazdasági tevékenységet, és megállt a gazdaság.
Tehát ennek a logikának itt a Parlamentben való bemutatása két dolgot vethet föl előttünk. Az egyik, hogy ilyen mértékben nézi le a Kormány egy minisztere a Parlament képviselőinek átlagos képzettségi szintjét. Azt gondolom, ha ennyire lenézi, az súlyos hiba, és következményei vannak.
A másik variáció csak az lehet, hogy komolyan mondta, amit mondott. Ha pedig ilyen a szakmai felkészültsége egy pénzügyminiszterünknek, az az igazán nagy probléma ebben a tisztelt Házban. Ez a gondolatmenet volt a többi között az, amely engem az előző gondolati felvetést megfogalmazni késztetett.
A költségvetési hiány tervezett voltát ez az előterjesztés gyakorlatilag tudomásul veszi. Tehát semmilyen más gondolatot nem vet föl. Többen megfogalmazták, ezért én ezt most nem fogom részletesen ismételni. De egyértelmű, hogy ha egy pótköltségvetést kell a tisztelt Ház elé hoznia a Kormánynak, akkor illik feltárni a pótköltségvetés okait, de még valamit illik feltárnia, és ennek meg kell jelennie az előterjesztésben: azt a reményt, azt a gondolatot, hogy megfordítok egy negatív folyamatot. Tehát a korábbi költségvetésemben volt valami, ami szakszerűtlen volt. Ezt a szakszerűtlenséget kiemelem belőle, és olyan kormányzati költségvetési előterjesztési váltást, szerkezeti váltást vagy annak az irányát fogalmazom meg a költségvetésben, amelytől remélhetem, hogy szeptemberben nem tárgyaljuk újra, amitől remélhetem, hogy egy más irányú gazdaságpolitika ezáltal nem kell, hogy megvárja az év végét és a következő év költségvetését, hanem egy előrehozott pótköltségvetés utat nyit egy másik, pozitívabb gondolat megindulásának.
Sajnos, ebben az előterjesztésben erre utaló szándék sincs, az indoklásban sincs. Tehát semmi mást nem kapott a tisztelt Ház maga elé, mint annak a bemutatását, hogy ez történt, ez van, ezt kell szeretni, és ezt kell a tisztelt Ház számára elfogadni. Én úgy gondolom, hogy nem ez történt. Nem is azt történt, amit indokoltak. Ami van, az nem szükségszerűen van, és ami a következtetés, az pedig elfogadhatatlan mind a tisztelt Ház, mind a magyar társadalom és gazdaság számára.
Szintén a május 17-i beszédről jutott eszembe, és talán fel kell idéznem, hogy annak az összcsomagtervnek a felvázolásakor a miniszter úr elég hosszan, a beszédének igen jelentős részében - ha jól emlékszem, egyik képviselőtársam általam útibeszámoló jellegűnek ítélt részében - folyamatosan arról beszélt, hogy milyen fantasztikusan jó volt a külföldi tárgyalásai kapcsán magyarnak lenni, hiszen a világon mindenhol, minden gazdasági fórumon elismerték, hogy mi a gazdaságban jó irányba haladunk, ez számunkra egy vezető pozíció, amit természetesen nagy felelősséggel meg kell tartani.
A beszédének ezt követő kétharmad részében mondta el, hogy mi az, amit nem teljesítettünk, miért kell pótköltségvetést előterjeszteni. Emiatt föl kell emelnünk az általános forgalmi adót, meg kell adóztatnunk keményebben a személyi jövedelemadót, és még néhány adónemet bújtatva megjelenített a költségvetési, pótköltségvetési tervezet.
Valahol erről is az a gondolati kör jutott eszembe, amikor valaki bemegy az orvoshoz, és az orvos elmondja, hogy fantasztikusan nézel ki, úgy egyébként a korodnál tíz évvel fiatalabbnak látszol, az egész megjelenésed bizakodást gerjeszt. Utána azt mondja, hogy sajnos, az a baj, hogy amputálni kell a két lábadat, az a baj, hogy néhány rákos daganat is van a testedben, amit én természetesen már nem is tudok meggyógyítani.
Én azt gondolom, hogy nem lehet ilyen szellemiséggel sem előterjesztést tenni. De nem ez a bajom. Ilyen szellemiségnek nem lehet visszaköszönni a pótköltségvetésben, nem lehet visszaköszönni az egyéb gazdasági előterjesztésekben, márpedig mi ennek tanúi vagyunk jelen pillanatban. Hiszen például a kiadási oldalakon megjelenő tételek arra utalnak, mintha izmosak, erősek, kellően adakozhatóak lennénk. A bevételi oldalon természetesen ennek nincs realizálása.
(13.00)
Fel kell hívnom, hogy nemcsak az általánosforgalmiadó-törvény hiánya jelenik meg a költségvetés, pótköltségvetés kapcsán, tehát nemcsak arról van szó, hogy olyan tétellel számol, ami nincs benn a költségvetésben, hanem számos más - és Varga Mihály képviselőtársam utalt arra, bújtatottan számos más - készülő adóelvonás is fix bevételként jelenik meg ebben a pótköltségvetésben. Itt azért az nem annyira meglepő, talán sejthető, hogy a képviselőtársam néhány, 8 milliárdos nagyságrendben a kamatadó-bevétel növekedését jelezte. Itt azt gondolom, hogy a Kormány ezek szerint eldöntötte, hogy a devizamegtakarításokat kamatoztatni fogja, tehát azok adóhozamát szintén forrásadóval kamatoztatni fogja, hiszen csak innen becsültetheti, és ha becsüli ezt a bevételt. Bár el kell mondanom, hogy a devizamegtakarítások nagyságrendjéből 8 milliárd nem következik. Tehát ez is egy megalapozatlan, talán valamilyen kozmetikázási számot igényel.
Komor Sándor képviselőtársam az elején való felvetésében, a kormányoldalról való vezérszónoki indoklásában elmondta, hogy ebben az előterjesztésben - mondjuk - szakmai hibaként szoktuk említeni, hogy a kormányzati tartalék minthogyha kétszer lenne felhasználva. Azt gondolom: nem "minthogyha", hanem kétszer van megjelenítve. Ő azt mondta, hogy ez nem igényel különösebb vitát, hiszen az Állami Számvevőszék itt lévő alelnöke, Nyikos László egyértelműen elmondta, hogy nincs benne ennek a kétszeres felhasználása. Én szeretném elmondani, hogy benne van. Az a meggyőződésem, hogy képviselőtársam sem az állami számvevőszéki jelentést nem olvasta el, sem Nyikos László felszólalását nem hallgatta meg, hiszen az Állami Számvevőszék pont azt erősítette meg, hogy itt van vita a szakszerűségben a Kormány és az Állami Számvevőszék között. Tudniillik egy kettős elszámolás kerül figyelembevételre. Én azt gondolom, hogy ennek a tisztázása is lényeges, mert az Állami Számvevőszéknek ez feladata. Nem lenne baj, ha felszólalásom után Nyikos úr erről nyilatkozhatna.
Egyetlen pozitívumot fogalmazott meg a miniszter úr a május 17-i beszédében, Csépe Béla képviselőtársam ezt említette, tehát szóba hozta. Itt is egy szó szerinti emlékeztetésre van szükségem. Miniszter úr szavai, nem az enyém, félre ne értsék: "Egyértelműen szeretném tájékoztatni az Országgyűlést, hogy teljes egyetértésben a Nemzetközi Valutaalappal ma Magyarországon nem az egyensúly, nem az infláció az első számú prioritás, hanem a növekedés és annak kilátásai" - mondta a miniszter úr, és ennek megfelelő csomagot fog a tisztelt Ház elé tenni.
Szeretném elmondani, hogy én nagyon egyetértenék vele, ha csak nyomait is találtam volna akár a pótköltségvetésben, akár az egyéb, még nem tárgyalt, de a Kormány által már számunkra átadott javaslatokban, csak egyetlenegy halvány olyan utalást is, amely a gazdaság növekedését segítené. Mert azt gondolom, hogy a devizamegtakarítások tervezett adóztatása nem tartozik ebbe a körbe. Azt gondolom, hogy az általánosforgalmiadó-kulcs felemelése, a villamos energia drágítása a gazdasági növekedést aligha fogja serkenteni. Azt gondolom, hogy a személyijövedelemadó-kulcsban bejelentett és jelzett változtatások, amelyek szintén emelést, tehát meghatározott jövedelmek személyi jövedelemadó alá vonását jelentik, szintén nem a gazdasági teljesítmények növekedési irányába hatnak.
Azt gondolom, hogy az előterjesztésben lévő kormányzati hivatalokra szánt többletforrások, amelyek egyébként az elmúlt három évben folyamatosan reálértékben is nagyobbak voltak, mint a megelőző évben, tehát az egyetlen területe a magyar gazdaságnak mindig a Kormány, a kormányhivatalok kiadásainak és az államigazgatási kiadásoknak a növekedése volt, amelyek az elmúlt három évben mindig és folyamatosan - beleértve a pótköltségvetést is - reálértékben is növekedést mutattak, miközben a gazdasági teljesítményünk minden, valamennyi évben ebben az időszakban csökkent. Énnekem meggyőződésem tehát, hogy ezek a területek nem hatnak a gazdaság élénkítésére. Még azok a területek sem hatnak, amire egyébként miniszter úr gondolataiban utalt, hogy például el fogja érni, hogy a feketemunka megszűnjön. Attól függ, hogy hogy éri el. Ha erre olyan előterjesztések lennének előttünk, amelyek alapján nem éri meg gazdaságilag feketemunkát végezni, mert a normál gazdasági tevékenység eléri azt a jövedelmezőséget, amellyel a gazdaság kockázata finanszírozható, és értelmessé teszi a gazdasági tevékenységet, akkor ez gazdasági növekedést jelentene, de ilyen előterjesztés a miniszter úrtól nem származik.
Olyan előterjesztést azonban, amely a rendőrhatósági funkciókat - és most nem a rendőrség támogatását, anyagi támogatását kifogásolom, hanem a jellegét, a rendőrhatósági funkciókat - kívánja a gazdaságban erősíteni, olyanokat viszont tesz. Azt hiszem, ez megjelent a jövedéki szabályozásnál is, de megjelent az általánosforgalmiadó-törvényi előterjesztésében is a miniszter úrnak. Ilyen gondolatok viszont nem a gazdaság növekedéséhez vezetnek. A gazdaság kockázata azáltal is növekszik, hogy a Polgári Törvénykönyv szabályaitól eltérően a Büntető Törvénykönyv hatályai lépnek be a gazdaságban a gazdasági kockázati cselekményekkel kapcsolatban.
Itt csak egyetlenegyet szeretnék kiemelni. A miniszter úr általánosforgalmiadó-törvény előterjesztésében szerepel, hogy az a cég, vállalat stb., amely az általános forgalmi adó befizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgynevezett készfizető kezességgel fog felelni, a vezető személy készfizető kezességet kell, hogy vállaljon, ami azt jelenti, hogyha a cég, vállalat nem fizetett be általános forgalmi adót, abban az esetben teljes vagyonával, a lakással, ahol lakik, a házzal, amelyben a családja van, az autóval, amelyet esetleg megszerzett munkája kapcsán, mindenével felel. Most el kell mondanom, hogy erre nemzetközi példa a világon sehol nincs. Ez nem a gazdasági kockázati körhöz tartozik.
Azt is el kell mondanom, hogy miniszter úr nemcsak a pénzügyi jogszabályok területén sikamlott néhány esetben a hozzá nem értés gyanújába, hanem úgy tűnik, hogy sem a Polgári Törvénykönyvet nem ismeri, sem a társasági törvényt nem ismeri, sem a Munka Törvénykönyvét nem ismeri, mert ezek - összhangban a nemzetközi joggal - ilyen típusú felelősségi kör megállapítását nem teszik lehetővé. Hogy önmagában a gazdaságot sem ismeri, tehát ennek az életszerűségét, az egy fokkal persze nagyobb baj, mert ott azért azzal szembe lehetne találkozni, annak az életszerűségével, hogy valamelyik cégnek - mondjuk - tartozásai vannak, mert nem jól ruházott be, és nem térült meg a beruházása, ebből adódóan a bank - a bankja - amelyik a beruházásait finanszírozta meg, ráteheti a kezét valamennyi befolyt pénzre, márpedig a tevékenysége kapcsán befolyt pénz bruttó összegére, azaz az áfa-val növelt összegére teheti rá a hitelt adó - a hitelt adó bank - majdnem minden esetben a kezét. Ez azt jelenti tehát, hogy szó sincs arról, hogy az adott pénzügyi vezető be akarja fizetni az áfa-t, vagy nem akarja, hanem a bejött ellenszolgáltatás árbevétele egy rossz beruházás rosszul sikerült kockázata miatt a bank kezébe kerül. Így nem lesz miből átutalni azt a bizonyos általános forgalmi adót. Nem arról van szó, hogy rossz vállalkozók más célra használják föl.
Ebben az esetben - mondjuk - a vállalkozás áfa-ért felelős munkatársának a családját egy házból kiköltöztetni, úgy gondolom, hogy sok államban lehetett, ebből a világon egyre kevesebb van, de én úgy tudom, hogy Magyarország már nem tartozik ezen államok közé, remélem természetesen, hogy nem is fog, tehát az ilyen előterjesztések mást hoznak.
Az a gondolata a pénzügyminiszter úrnak - és lassan a végére fogok jutni a beszédemnek -, az a gondolata a pénzügyminiszter úrnak, amely a gazdasági növekedést azzal a gondolatával kívánta fölvázolni, hogy előre bejelenti nagy gesztussal, hogy a társasági adó kulcsát 1994-ben 40%-ról 38%-ra csökkenti, azt gondolom, hogy legfeljebb rosszindulatú mosolyt vagy kínjában való mosolyt keltett a gazdaság bármely szereplője számára. A legkisebb adóbevétel ma a társadalomban - ezt tudni kell az adóbevételek összetevéséből - éves szinten alig 50 milliárd, vagy 50 milliárd a társasági adó. Ez is csak a képződött eredmédnyre vonatkozik, tehát a nem létező eredmény, a más intézkedésekkel tönkretett gazdasági egységek nem létező eredményének alacsonyabb kulccsal való adóztatása, méghozzá ilyen kemény mértékben, azt gondolom, hogy legfeljebb arra szolgál, hogyha valakit megsértettem az előterjesztésemmel - értem ez alatt a gazdaság szereplőit -, akkor még egyet ráteszek egy lapáttal.
A miniszter úrnak még egy gondolatát, úgy érzem, hogy mindenképpen el kell hogy mondjam a tisztelt Ház előtt, hiszen pont a pótköltségvetés kapcsán, és Békesi László érintette, hogy lehetne lépéseket tenni annak érdekében, hogy 1994. január 1-jén a közalkalmazotti törvény szabályai szerint elkezdjük a lépéseket ennek a törvénynek a betartásában. A miniszter úri javaslat és az egységes csomag azt mondja, hogy ezt nem tehetjük meg, ezt el kell halasztani.
Itt, ugye, mejelenik az, hogy ez a Parlament és ez a Kormány előterjesztett egy szimpatikus közalkalmazotti törvényt, de természetesen a pénzügyi hátterét nem teremti meg a saját időszaka alatt, azaz a gesztust én teszem, a pénzügyi nehézségét meg valaki más állítsa elő. Miniszter úr azonban beszédében azt is elmondta, hogy ő olyat soha nem tenne, ezt a pénzügyminiszteri kinevezésekor többször ki is kérte magának, hogy olyat soha nem tenne pénzügyminiszterként, hogy olyan intézkedéseket terjeszt elő, amik a választásokon közérzetet javítanak, de természetesen a bomba, az akna majd a következő időszakban robban.
(13.10)
Én azt gondolom, az az előterjesztés, amelyben azt mondja, hogy az önkormányzatok vegyenek fel hiteleket a közalkalmazotti törvény kötelezettségeinek teljesítésére, és a miniszter úr a Parlament előtt majd törvényi garanciát fog adni arra, hogy a következő öt évben az önkormányzatok ezt a pénzt visszakapják, pontosan egy ilyen bomba. Azt jelenti, mintha a pénzügyminiszter úr javaslata mégiscsak lehetővé tenné, hogy a közalkalmazottak egy körében bérnövelésre kerüljön sor - de természetesen ennek olyan törvényi hátterét adja, amit már nem ennek a Kormánynak kell a következő időszakban megvalósítania.
Végezetül, összefoglalásul: azt gondolom, ha értékelni kellene vagy értékelni lehetne a Kormány gazdaságpolitikájának az elmúlt éveit: általában rossz a kép. Ahol igazán nagy károkat okozott ennek a gazdaságnak - és ezt is érintettük a pótköltségvetés kapcsán -, az az agrárszféra, az élelmiszer-gazdaság, a földművelési terület volt.
Ahol az elmaradt tevékenységével rettenetesen nagy károkat okozott - második elemként emelném ki -, az a társadalombiztosítás, az egészségügy.
Úgy tűnik, ez a fajta pénzügyi szemlélet, aminek ez az előterjesztés, a pótköltségvetés, az áfa-törvény és a csomag többi részei alapján tanúi lehetünk, a harmadik lépést teszi meg: azaz szét kell verni a magyar pénzügyi szférát is.
Ez az előterjesztés nagyon kevéssé van összhangban a magyar joggyakorlattal, a magyar adózási joggyakorlattal és egyebekkel.
Nádasdi Kálmán színigazgatónak volt - és ez a zárómondatom - az a szokása, hogy ha színinövendékek jelentkeztek, és a zsűri tagjai elkezdték mondani, hogy ezt nem szabad fölvenni, mert beszédhibás; ezt nem szabad fölvenni, mert nem tudja megtanulni a szerepet; ezt nem szabad fölvenni - mondta a harmadik bizottsági tag - azért, mert az egész megjelenése megijeszti a nézőt, ebben a szakaszban, a nagy vita közben szokott vitazáróként Nádasdi Kálmán megszólalni, mondván: Nem, uraim, ezt azért nem szabad fölvenni, mert rossz.
Nem, ezt a pótköltségvetést azért nem szabad megszavazni, mert rossz. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalról.)
