VARGA MIHÁLY, a FIDESZ vezérszónoka:
VARGA MIHÁLY, a FIDESZ vezérszónoka:
VARGA MIHÁLY, a FIDESZ vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! "Meg kellett állítani a hiány növekedését és mérsékelni kellett. Ez sikerült." Kupa Mihály egykori pénzügyminiszter szavait idéztem az 1993-as törvényjavaslat expozéjából.
Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a pénzügyminiszter, a volt pénzügyminiszter rossz jósnak bizonyult. Ez bizony nem talált.
(11.50)
1993-ból még fél év sem telt el, s az Antall-kormány már-már rutinszerűen nyújtja be az adott év költségvetésének módosítását.
Felmerül a kérdés - tisztelt Ház -, pusztán csak arról kell-e beszélnünk, hogy a hiányt, a bevételeket, a kiadásokat a gazdaság reális teljesítményéhez kell a pótköltségvetésben igazítani, vagy ennél többről van szó, azaz hogy értékelnünk kell a Kormány 1993-ban folytatott gazdaságpolitikájának eddigi kudarcait.
Úgy ítélem meg, hogy a módosítás kapcsán erre is szükség van, s a Kormánynak, valamint a pénzügyminiszternek le kell nyelnie ezt a presztízsveszteséget, amit egy elhibázott költségvetés jelent.
Kiindulásként hadd kezdjem az 1993. évi költségvetéssel.
Melyek voltak a törvény azon főbb jellemzői, amelyeket célként kívánt kitűzni 1993-ban?
A miniszteri expozé szerint ilyen célkitűzés volt az infláció mérséklése, az infrastruktúra lemaradásának fölszámolása, a gazdasági szerkezetátalakítás meggyorsítása, pénzügyi injekciók a mezőgazdaság átalakulásához, a rászorultság elvén álló szociálpolitika bevezetése, preferált felsőoktatás, s takarékosság az intézményeknél.
A költségvetési törvény célkitűzései közül hetet soroltam fel, olyan hét fő prioritást, amelyet külön-külön is nagyon fontosnak tartottunk egy gazdaságpolitika részeként. Ám sajnálattal kell megállapítanom, hogy a Kormány buzgósága a törvényjavaslat elfogadásával véget ért, s a végrehajtásra már nem maradt elegendő erő.
A gazdaság első negyedéves eredményei, valamint a Statisztikai Hivatal első negyedéves adatai ezen célok megvalósulásának ellentmondanak, és kevés optimizmusra adnak okot. Az ipari termelés gyakorlatilag 1991 decembere óta változatlan, nincs szó emelkedésről, igaz, hogy csökkenésről sem. Az 1993 első negyedévi termelés 1%-kal, az építőipari termelés 13%-kal maradt el a megelőző év hasonló időszakától. A szállítási teljesítmények fokozatosan esnek, a belföldi áruszállítás visszaesése mellett a nemzetközi áruszállítás is jelentősen csökkent. A beruházások folyó áron sem érik el az egy évvel korábbi szintet. A mélyponton lévő gazdaság ezeket a mutatókat is verte. A mezőgazdasági felvásárlásnál a volumen 38%-kal marad el az első negyedévitől. Tehát nyilvánvaló, hogy itt valamilyen irányítási, ágazati problémákkal is szembe kell nézni, bár hadd jegyezzem meg zárójelben, hogy a tavalyi aszállyal még egy jól működő ágazat sem tudott volna mit kezdeni.
A Szabó Iván által megfogalmazott növekedés kilátásainak megalapozója lehet az export kedvező volumene és összetétele. Ám ebben a kérdésben a külgazdasági miniszter derűlátása sem a régi már. Az export visszaesése, amely 1992 végén megkezdődött, az idén tovább folytatódott: a statisztikai adatok szerint 1993 első három hónapjában az export értéke 22%-kal marad el a '92-es első negyedévitől. A törvényjavaslat indoklásában egyébként egy ennél súlyosabb visszaesés, egy 700 millió dolláros kiesés szerepel, amely 29%-os visszaesést jelent a tavalyi évhez.
Ezek alapján már nem lehet meglepetés, hogy az infláció mérséklése sem sikerült érdemben. Mind a Pénzügykutató Rt., mind a Gazdaságkutató jelentéseiben nincs szó érdemleges változásról erre az évre, legalábbis olyanról, amelyet a Kormány kívánt 1993-ban megvalósítani. A gazdasági szerkezetátalakítás hatékonyságáról az ipari termelés stagnálása hű képet ad, a mezőgazdaság az átalakítás helyett a teljes szétesés állapotába került, a szociálpolitikáról pedig egyelőre annyit, hogy arra lassanként mindenki rászorul.
Az intézményi takarékosságról később még szólok, mert azt hiszem, hogy ez a pótköltségvetés jó példája annak, hogy a Kormány milyen módon képzeli el ezt.
Tisztelt Ház! Mielőtt rátérnék a pótköltségvetéssel kapcsolatos konkrét észrevételekre, hadd kezdjem azzal: nem túl nagy öröm, ha az ember sötét jóslatait beigazolódni látja. Főleg nem, ha olyan kérdésről van szó, mint a magyar állami költségvetés 1993-ban. S különösen nem akkor, hogyha olyan nyilvánvalóan megjósolható volt, előrelátható volt, hogy 1993-ban az a költségvetés, amit a Kormány tavaly év végén beterjesztett, nem fog megvalósulni, a tervezett hiány nagysága nem tartható. Ahhoz sem kellett túlságos éleslátás, legalábbis az ellenzék számára ez világos volt, hogy a Kormány prognózisa a gazdasági növekedés megindításáról nem tartható, nem világos. Túlzottak voltak a várakozások az állami vagyon osztalékaként fizetett összeggel kapcsolatban, mint ahogy a recesszió és a csődök folytatódásának hatására nyilvánvaló volt a pénzintézeti befizetések elmaradása s felültervezése. A privatizáció vontatott előrehaladása kérdésessé tette, hogy valóban keletkezhet-e költségvetés által ekölthető privatizációs bevétel. Ezekre a veszélyekre akkor frakciónk vezérszónoka, Orbán Viktor fölhívta a figyelmet.
Ma már nyilvánvaló, s ezt a pénzügyminiszter úr is belátja, hogy a FIDESZ igyekezete nem pusztán ellenzéki áskálódás volt. Ma már a Kormány is elismeri a bevételek túltervezettségét, azt, hogy túlzott volt az optimizmusa a gazdasági növekedés megindulását tekintve. Mégis abban lehetett reménykedni, hogy a pótköltségvetésben ezeket a tanulságokat levonja.
Aki ebben reménykedett, annak csalódnia kell. Ez a törvényjavaslat ugyanis mind bevételi, mind kiadási oldalon más meglepetéseket tartogat az olvasók számára.
Az első ilyen meglepetés - ezt már többen említették előttem -, hogy az Országgyűlés előbb dönt egy törvény várható hatásáról, mint magáról a törvényről. Az áfa-törvény módosításáról van szó. Tegnap délutánig erről az Országgyűlés semmiféle információval nem rendelkezett, s továbbra sem vette még egyelőre napirendje közé ezt a módosítást. Egyébként hadd jegyezzem meg, hogy a bizottságoknak ennek a hiányában kellett állást foglalniuk arról, hogy a törvényjavaslat - a pótköltségvetés - alkalmas-e általános vitára, vagy sem.
A második számú melepetés, hogy további adómódosítás várható, annak ellenére, hogy ezt a pénzügyminiszter úr nem jelezte.
A belföldi oldal legjelentősebb tétele a belföldi államadósság fejezetben jelzett kamatadóbevétel-növekedés mintegy 8,8 milliárd forint nagyságrendben. Sajnálatosnak tartom, hogy a törvényjavaslat ezen részének készítői nem olvasták el a törvényjavaslat indoklását. Abban ugyanis az szerepel, hogy a pénzmegtakarítások növekedése mérséklődni látszik, a megtakarítási ráta alacsonyabb lesz a prognosztizáltnál. A kamatadó éves bevételek sohasem voltak nagyobbak, még egyetlenegy évben sem 12 milliárd forintnál, mégis felmerül a kérdés: mi az oka, hogy most a Kormány ezt a bevételt 18,8 milliárd forintra tervezi az év végére? Tehát továbbra is fennáll a kérdés: milyen adómódosítás készül a Pénzügyminisztériumban, amely a megtakarítások csökkenése mellett vár növekvő, rekordbevételt?
A harmadik számú meglepetés, hogy a törvényjavaslat összeállítói milyen hihetetlenül ügyes emberek, ugyanis ezekben a szűkös időkben majd 17 milliárd forintra találtak forrást. Miközben az egyszerű állampolgár állandóan azt hallja, hogy nincs pénz a közalkalmazotti törvény által előírt központi béremelésre, miközben a kórházak, iskolák, múzeumok és könyvtárak az ez évi költségvetésükből jó, ha őszig kihúzzák valahogy, miközben az önkormányzatok pénz híján reménytelenül küszködnek a temérdek rászorult és munkanélküli-segélyezésből kikerültek szociális támogatásával, aközben a Kormány 300 milliót ad az Alkotmánybíróság új székházának, 2 milliárd forintot ad az előttem már többek által kifogásolt Hungária Televízió Alapítványnak, amelyet egyes rossz nyelvek nem átallanak Csoóri Sándor Alapítványnak hívni, közel 400 millió forintot az esztergomi papi szeminárium felújítására, s 1 milliárdot a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak.
A FIDESZ-nek ismert volt az az aggálya a kárpótlási folyamat költségvetési kihatásait tekintve, és ezt a pótköltségvetésben is újra igazolni látjuk: újabb 330 millió forintba kerül a Kárpótlási Hivatal béremelése, költözése, felújítása, sőt a törvényjavaslatba már azokat a képviselői módosító indítványokat is belefoglalták, amelyeket még meg sem szavazott a Ház. Ezek kiadásnövelésére is már előrelátóan tervezett a Kormány a pótköltségvetésben. Ez aztán az igazi előrelátás!
Anélkül, hogy ebből bővebb következtetést vonnék le, annyit hadd jegyezzek meg, hogy a Kormány jóval bőkezűbb a fegyveres testületek kiadásainak növelésénél, mint a közalkalmazottak felé. A honvédség különböző részei 240 milliót, a határőrség közel 800 milliót, a tűzoltóság 180 millió forintot kapott. Ezzel szemben az összes egészségügyi intézmény 600 ezer, és nem millió forintot, a felsőoktatási intézmények 140 millió forintot kaptak, a vegyes finanszírozásban működő közoktatási intézmények pedig egy árva fillért sem.
Folytassuk tovább, lássuk: mit szeret még a Kormány a pótköltségvetésben?
Mint mondottam már, szereti például az alapítványokat. Már említettem a Hungária Televízió Alapítvány fedőnevű alapítványt, amely 2 milliárd forintot kapott, ezenkívül megtaláljuk a Szabadságharcos Alapítványt 296 millióval, a Teleki László Alapítványt 150 millióval, a Puskás Tivadar Alapítványt 120 millióval, a Házat, Hazát Alapítványt 50 millióval, a Magyar Kultúra Alapítványt 70 millió forinttal.
(12.00)
A Szabadságharcos Alapítvány esete külön figyelmet érdemel, hiszen az indoklás szerint 280 millió forint az épületek átalakítási-felújítási munkálata, míg 15 millió forintot a Belügyminisztérium fejezetében található híradástechnikai szolgálat infrastruktúra-kiépítése teszi ki. Csak zárójelben jegyzem meg: szeretném remélni, hogy nem a veterán szabadságharcosok lehallgatásáról van esetleg szó, és ez az információkiépítés nem ezt a célt szolgálja. (Derültség.)
Hogy ezek az ismeretlen összetételű és működésű alapítványok milyen címen kapnak pénzt, ingatlant, azt a törvényjavaslat indoklása sajnos elég homályosan engedi sejteni.
A kiadásnövelés másik területe az egyházi támogatások növelése. Már említettem az esztergomi papi szeminárium 394 millió forintját, de található itt még más is.
A 4. §-ban ugyanis azt találjuk, hogy a hatályos törvény 41. § (1) bekezdés d) pontjának vonatkozásában intézkedésekre a Kormány jogosult. Ha fellapozzuk az eredeti költségvetési törvényt, a 41. § vonatkozásában az Országgyűlés kizárólagos jogkörét találjuk, méghozzá az (1) bekezdés d) pontjában nem más célból, mint az egyházak támogatásának tekintetében. A Kormány tehát most, ebben a pótköltségvetésben, gyakorlatilag szabad kezet kér az egyházak támogatásához. Csak hadd emlékeztessem önöket a tételekre: az eredeti, elfogadott költségvetésben az egyházak támogatására körülbelül 3,3 milliárd forint van eddig előirányozva, és az egyházi ingatlanok visszaadására is egy 3 milliárd forintos tétel szerepel - ezt kívánja most a Kormány szabad felhasználásban, szabad kézként még tovább bővíteni.
Tisztelt Ház! Ha össze akarom foglalni, mely területek élveznek kivételes elbánást a Kormány részéről, akkor azt mondhatnám: a kormánytagok által irányított alapítványok, a fegyveres testületek, az egyházak, valamint a hivatalok - olyan hivatalok, mint például az adatszolgáltatási hivatal, a kárpótlási hivatalok, vagy például a Hadiipari Hivatal, amiről már volt szó: időközben megszűnt, ettől függetlenül a költségvetésben még továbbra is szerepel a folyósítása, az év végéig be van tervezve.
De van ehhez hasonló hivatal: például az adóhivatal, amely megkapott a vagyonnyilatkozatok feldolgozására 700 millió forintot - egyes információk szerint ebből már 150 millió forintot el is költött. Igaz, hogy közben az Alkotmánybíróság a törvénynek ezt a részét megsemmisítette, tehát nem kerül sor a vagyonnyilatkozatok feldolgozására - ettől függetlenül a 700 millió forint megmaradt. Ezt elég tragikusnak tarthatjuk, hiszen egy ország gazdasági teljesítőképessége szabja meg, mennyit lehet elkölteni.
A magyar Kormány költekezését látva a legfejlettebb országok sorába léptünk, hiszen nyoma sincs a takarékossági törekvéseknek, még kevésbé egy átgondolt költségvetési konszolidációnak, amellyel megpróbálnák csökkenteni a hiány nagyságát. Az örök optimisták, persze, azt mondhatják: ezt a Kormány már felismerte, hiszen 140 millió forintot kíván a pótköltségvetésben az úgynevezett államháztartási racionalizálási bizottság céljára adni. Nem egészen értem - és erre az indoklás sem ad magyarázatot -, hogy a körülbelül húsztagú bizottság működését miért kívánja a Kormány 140 millió forinttal segíteni - de remélem, nem pusztán arról van szó, hogy esetleg a Pénzügyminisztérium bérkeretét töltik majd fel ebből az összegből.
Tisztelt Ház! Mindezek után joggal merülhet fel bárkiben: mivégre ez a pótköltségvetés? Hiszen a hiány növekedésére semmiféle ellentételezés nincs, a közvéleményt izgalomban tartó áfa-módosítástól a hiány nagyságához képest elenyésző bevétel várható. Maga az áfa-módosítás beterjesztése is megkérdőjelezi ennek a komolyságát.
A figyelmes szemlélő óhatatlanul arra a következtetésre juthat: a pótköltségvetés a megnövekedett központi kiadások szentesítésére szolgál. A Kormánynak kapóra jött az IMF által szorgalmazott szembenézés a várható hiánynövekedéssel, mert így utólag kioszthat még néhány milliárdot olyan célokra, amelyek ősszel még nem fértek bele a szűkös keretbe.
A probléma csak az, hogy most sem férnek bele. Óriási felelőtlenség tehát, hogy a Kormány a helyett, hogy minden erejével a hiány növekedésének megállításán dolgozna, költekezésével tovább növeli azt.
Tisztelt Ház! Ha egy idézettel kezdtem, hadd fejezzem be egy másik idézettel, amely szintén tavaly ősszel hangzott el a Parlamentben: "Állíthatom, hogy az Antall-kormányzat gazdaságpolitikája és gazdaságpolitikusai kiállják az utókor kritikáját, mert hatékonyan és ésszerűen működő gazdaság érdekében dolgoznak." Ezt egyébként nem az akkori pénzügyminiszter mondta, hanem Bakó Lajos MDF-es képviselő.
És ha igaz ez az állítás, csak remélni tudom, hogy a személyes felelősséget is mindenki arányosan viseli a gazdaságpolitikában elkövetett lépéseiért: személyes felelősséget vállal a tervezésért, a végrehajtásért, az elkövetett hibákért.
Ha pedig az állítás nem igaz, és sokadszorra bebizonyosodik, hogy ez a gazdaságpolitika ésszerűtlenül működik, károkat okoz az országnak, értelmetlen tehervállalásra kényszeríti az állampolgárokat, akkor is fennáll a személyes felelősség kérdése. Az utókor kritikája ebben a tekintetben véleményem szerint nem fog felmentést adni a jelenlegi Kormány tagjainak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)
