GYÖRGYI KÁLMÁN, DR. legfőbb ügyész:

Teljes szövegű keresés

GYÖRGYI KÁLMÁN, DR. legfőbb ügyész:
GYÖRGYI KÁLMÁN, DR. legfőbb ügyész: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az előzményekről: A "Csendőrsors" című könyvvel kapcsolatban '91. március 11-én indult büntetőeljárás a szerzővel, szerkesztővel, felelős kiadóval szemben. Az utóbbival szemben az eljárást megszüntették, a szerzővel szemben pedig fölfüggesztették. Vádiratot a Miskolci Városi Ügyészség a szerkesztővel szemben nyújtott be 1991. július 31. napján. A városi bíróság tárgyalást ez ideig nem tűzött ki. Bízom abban, hogy erre sor fog kerülni.
A vádirat benyújtásával az ügyészség a bíróság döntését kéri. Úgy gondolom, hogy a vádiratban foglaltakról a bíróságnak kell döntenie és nem az Országgyűlésnek. Ez összefügg azzal, hogy a hatalmi ágak egymástól elhatároltatnak, az igazságszolgáltatást nem az Országgyűlésnek kell végeznie.
Azzal kapcsolatban, amit a képviselő úr előadott: ne tessék velem minősíttetni a Magyar Köztársaságot, mert az nem szorul arra rá, hogy én minősítsem demokráciának. Azt, hogy a szólásszabadság létezik-e Magyarországon, ne velem tessék szíves lenni minősíttetni.
Azt szeretném mondani, hogy Landeszmann úr ellen nem folyik eljárás. Azért nem folyik eljárás, mert ő hivatalból üldözendő bűncselekményt nem követett el. Az a kijelentése, amelyre a képviselő úr a kérdésében utalt, az én értelmezésem szerint elsősorban a magyar nemzetet sérti, mert kétségbe vonja azt, hogy itt Magyarországon a zsidókon kívül más kulturális értéket hozott volna létre.
Az az érdekes utalás, ami ebben a szövegben szerepel, amit nem szeretnék most felidézni, egyértelműen a magyar nemzetre irányítja a figyelmet. Én úgy gondolom, hogy ez a kijelentés a magyar nemzetre sértő lehet. De ilyen sértő kifejezésnek a használata, illetve a sajtóban történő közzététele a ma hatályos Büntető Törvénykönyv szerint nem bűncselekmény. Eredetileg az 1989. évi XXV. törvény 15. § (2) bekezdése büntetni rendelte. Ezt a rendelkezést azonban az Alkotmánybíróság - éppen a véleménynyilvánítási szabadság szélesebb körű biztosítása érdekében - 1992. május 26. napjával megsemmisítette, mert alkotmányellenesnek minősítette.
Karsai úrral kapcsolatban: Karsai úr ellen nem indult büntetőeljárás, nem merült fel arra alapos gyanú, hogy a "Kirekesztők" című könyv összállítója akár a közösség elleni izgatás bűntettét, akár pedig más, hivatalból üldözendő egyéb bűncselekményt elkövetett volna. Az nem kizárt, hogy bárki, akár természetes, akár jogi személy a maga részéről sérelmesnek ítéli a "Kirekesztők" című könyvnek akár az összeállítását, akár pedig az egyes másodközléseket. Ezekkel szemben természetesen minden természetes és jogi személy a megfelelő jogi eljárást kezdeményezheti. Tehát kezdeményezhet büntetőeljárást magánindítvány előterjesztésével, vagy pedig élvezheti mindazokat a személyiségvédelmi eszközöket, amelyeket a polgári jog a részére biztosít. Még egyszer mondom: hivatalból üldözendő bűncselekmény alapos gyanúja ez idő szerint nem állapítható meg.
A "Csendőrsors" című könyvet akkor lehet majd legközelebb megvenni, ha a bíróság úgy dönt, hogy a lefoglalt példányokat a szerzőnek ki kell adni. Azt pedig szeretném képviselő úr figyelmébe ajánlani - illő tisztelettel -, hogy sem a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, sem pedig semmilyen más főügyészség nem nyúlt senki után, kiváltképpen nem Szendi úrnak. Én más olyan láthatatlan kezeket sem tudok most elképzelni, amelyek elsősorban ebben az irányban kerestek volna tevékenységi lehetőséget. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem