KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ)
KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ)
KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs az a tündökletes oktatási reform, ami ne buknék meg azon, hogy mindaz, amit az iskolamesterektől megkövetelnek, soha és sehol nincsen összhangban a feltételekkel. Ez a mondat, amely tanár, közíró képviselőtársunk Jelentés a kontraszelekcióról című könyvében olvasható, pontosan kifejezi a magaméval együtt számos tanártársam aggodalmát a közoktatási törvényjavaslatban megfogalmazott nagy igényű reformelképzelések kapcsán.
Adottak-e ma a feltételek egy átfogó közoktatási reformprogram bevezetéséhez? Rendelkezünk-e elegendő információval a közoktatás rendszerének mai állapotáról, a benne rejlő potenciális lehetőségekről, alkalmazkodóképességéről, terhelhetőségéről? Van-e előttünk részletes oktatási és tudománypolitikai koncepció és hozzá kapcsolódó cselekvési terv? Megfogalmaztuk-e világosan az oktatás megújításának tartalmi elemeit? Vannak-e pontosan körvonalazott elképzeléseink arról, mit, mikor és hogyan kell ellenőrizni a megkívánt eredmény érdekében?
Örülnék, ha megnyugtató, és mindannyiunkat kielégítő válaszok léteznének ezekre a kérdésekre. Ezek híján bizonytalan kimenetű vállalkozás az előttünk lévő törvény még módosított formában történő elfogadása is.
De hát miért ez a hirtelen támadt nagy sietség? Olyan rossz lenne a magyar közoktatás, hogy sürgős változtatásokra van szükség?
Nem tudom elfogadni azt a több felszólalásban megjelent vélekedést, miszerint a közoktatás rendszerét alapjaiban, gyökerestül kellene megváltoztatni. Ellenkezőleg, a magyar társadalom alrendszerei között az oktatás, azt hiszem, mondhatjuk, a sikerágazatok közé tartozik. Sőt, talán a legeredményesebb. Ezt Mádl miniszter úr is kifejezte expozéjában, amikor úgy fogalmazott, hogy a pedagógusaink, kutatóink szellemi felkészültségükkel komoly szintet képviselnek nemzetközi összehasonlításban is, és ezzel rendre túlnövik a dologi, anyagi feltételek korlátait.
Szeretném remélni, hogy miniszter úr és a Kormány ebből nem azt a következtetést vonja le, hogy a közoktatás területén a szűkre szabott feltételek hatnak ösztönzően.
(10.50)
Visszatérve a magyar iskola teljesítményére, engedjék meg tisztelt képviselőtársaim, hogy figyelmükbe ajánljam Gecső Ervin és Marx György Mit ér az iskola, ha magyar című írását.
Ebben a tanulmányban a szerzők a pedagógiai teljesítmények értékelésére alakult nemzetközi társaság vizsgálatainak eredményeit elemzik. Ezek a vizsgálatok különböző kontinensek tanulópopulációinak átlagos teljesítményeit mérik az 1970-es évek elejétől, matematikából és a természettudományok területén.
A vizsgálatok mutatói szerint - ahogy külföldi szakértők fogalmaztak: Magyarország, ez a kicsi és szegény ország - tízmillió lakossal - meglehetősen egyenletesen teljesít valamennyi pedagógiai mutatót illetően. Sőt, a magyar gyermekek természettudományos teljesítményei a méréssorozat időintervallumában látványosan emelkedtek.
A legújabb felmérésekből pedig levonható az a következtetés, hogy a hazánkban végbement változások nem csökkentették a magyar diákok Európában kiemelkedő természettudományos teljesítményét.
Nem osztom tehát azt a véleményt sem, miszerint nekünk most kellene felkapaszkodni a közoktatást illetően az európai vonatra. Úgy gondolom, hogy az előzőkben ismertetett adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar közoktatás helyet foglal ezen a vonaton, mégpedig nem is fapados fülkében.
Más kérdés, hogy ez a vonat maga is iránymódosításra kényszerül, ha el akarja kerülni a fenyegető és valószínű ökológiai katasztrófát. És ez a környezeti kihívás az, ami a hazai óhajtott változtatásoknak is kijelöli és globálisan meghatározza a keretfeltételeit.
A riói környezet és fejlődés világkonferencián Magyarország is kötelezettségeket vállalt a fenntartható fejlődés világmodelljének megvalósításában. Szakértők és politikusok - így például legújabb könyveikben Meadow professzor és Gore amerikai alelnök arról beszélnek, hogy a világ gazdasági rendszerének az egyre inkább kemény korlátként is megjelenő környezeti feltételekhez történő igazítása olyan léptékű változás, ami a mögöttünk lévő két nagy korszakváltáshoz, az agrár- és az ipari forradalomhoz hasonlítható követelményeiben, méreteiben és következményeiben egyaránt. A különbség az, hogy ennek a fennmaradásunk érdekében megkövetelt változásnak részben tudatosan kell bekövetkeznie.
Gondolkodásunknak, szemléletünknek kell jelentősen megváltoznia ahhoz, hogy a XXI. századra megkövetelt teendőket képesek legyünk megtenni. Jól tudom, mindennek elsősorban a közoktatás tartalmi vonatkozásaiban kell helyet kapnia, de meggyőződésem, hogy a közoktatási törvényben felsorolt célok között is szerepelnie kell a természeti környezet iránti felelősségérzet kialakításának.
Tisztelt képviselőtársaim! Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a közoktatás rendszerét úgy kell módosítani és új célok elérésére irányítani, hogy eközben megőrizzük eddigi eredményeit, fenntartsuk működőképességét.
Az is nyilvánvaló, hogy a megkívánt változásokban, folyamatokban a pedagógus a kulcsszereplő. Hogy a nagyléptékű célokból mi és milyen mértékben valósul meg, az elsősorban a tanártól függ. Éppen ezért rendkívül fontosnak tartom a tanári autonómia maximális biztosítását. Ez azonban nem jelenthet magárahagyottságot a problémák megoldásában.
Az elmúlt évtizedekben általában akkor hivatkoztak a tanári szabadságra, amikor a közoktatástól megkövetelt új feladatok megoldásához szükséges anyagi és szervezőerő hiányzott.
Egész tanárgenerációk tanulták meg önerőből a molekuláris biológiát, etológiát, neurobiológiát vagy a kvantumkémiát - igen csekély központi segítséggel.
Tanárok sokasága készített szellemes és modern szemléltetőeszközöket a nagyobbára suta és fantáziátlan központi kínálat helyett.
Nagyszerű kísérleteket eszeltek ki a tanszerellátásban soha nem létezett eszközökkel és nem kapható vegyszerekkel. Tanárok sokasága írt jegyzeteket, szerkesztett feladatsorokat csekély vagy semmilyen díjazásért.
A tanárok jelentős, jobbik része annyi energiát fektetett tanítása színvonalának emelésébe, olyan leleményesen vállalkozott tanítványai szellemi horizontjának tágítása érdekében, hogyha ennek arányos anyagi hozadéka megjelent volna bevételei között, képviselőtársaim, most nem lenne gond magyar vásárlókat találni a privatizálandó állami vagyonhoz.
És ez a teremtő igyekezet ma is megvan, és jó, hogy van. Úgy gondolom azonban, hogy a közoktatás rendszerének a törvényjavaslatban megfogalmazott jelentős átalakítását nem szabad csupán a tanárok kimeríthetetlennek tűnő tartalékaira számítva megkezdeni.
Világosan megfogalmazott alapkövetelményekre, kerettantervekre, vizsga- és különbözeti vizsgakövetelményekre van szükség, az ezekhez illeszkedő tankönyvek, munkafüzetek, személtetőeszközök, módszertani segédanyagok és tudásszintmérő feladatsorok széles körű választékának biztosításával egyetemben.
Ki kell dolgozni az új követelményekhez illeszkedő tanárképzés és továbbképzés rendszerét.
A törvénynek garanciákat kell tartalmaznia arra, hogy a fent említett feltételek megteremtéséről a kormányzat időben gondoskodik.
A tanári pálya - függetlenül attól, hogy ki milyen mértékben óhajt és képes élni a szabadsággal - megköveteli a szakmai és általános ismeretek állandó gyarapítását.
A tanár autonómiájához tartozik, hogy ennek módját és eszközeit saját maga válassza meg. Éppen ezért tartom fontosnak a tanár jogairól szóló törvénypontok között az önképzés jogának rögzítését is, hiszen ez a tanárok nagy részénél a legfontosabb ismeretgyarapító tevékenység.
Egyetértek azzal a javaslattal, miszerint ebben a törvényben kellene újrafogalmazni a pedagógusok besorolásának feltételrendszerét is - részben tehermentesítve ezzel a Munkaügyi Minisztérium munkatársait, akik hónapok óta dolgoznak a közalkalmazotti törvény idevonatkozó és számos más, félresikerült paszszusán.
Több képviselőtársam javaslatához csatlakozva én is úgy gondolom, hogy be kell illeszteni a törvény szövegébe a pedagógusok jogát a továbbképzési évhez. Ennek a törvénynek kellene tartalmazni a pedagógusok kötelező óraszámainak meghatározását is - meggondolandó az általános iskolákban bevezetett óraszámcsökkentés után a középiskolákban tanítók kötelező óraszámának csökkentése is.
Nem tisztázott a törvényben, hogy a tervezett 190 napos szorgalmi idő hogyan egyeztethető össze a pedagógusok és a diákok megérdemelt szabadságával.
Tisztelt képviselőtársaim! Karsai Péter képviselőtársam vezérszónoki hozzászólását Eötvös József gondolataival zárta, miszerint "Ha azt akarjuk, hogy a tudomány fája gyökeret verjen a hazában, akkor figyelmünket a népnevelésre kell fordítani". Továbbgondolva a fa metaforát, ennek a fának a törzsét a pedagógus társadalom alkotja, új és életteli hajtások kifejlődésének pedig az a feltétele, hogy ez a fa gyökerein keresztül elegendő táplálóanyagot kapjon.
A növények tápanyag-hasznosítására vonatkozó Liebig-féle minimumtörvény szerint egy növény fejlődésének ütemét a rendelkezésre álló tápanyagok közül az szabja meg, amelyik legkisebb mennyiségben - minimumban - van jelen a szükségeshez képest. A terméshozam csak úgy növelhető, ha ennek a minimális mennyiségben jelen lévő elemnek a mennyiségét növeljük.
Nos, tisztelt Ház, nem vitás, hogy a magyar közoktatás fájának fejlődését korlátozó tényező ma a pedagógusok méltatlan anyagi helyzete - a sok elismerés, köszönet és hála, pénz nélkül.
(11.00)
Többen utaltak felszólalásaikban arra, hogy a pedagógusok igen várják ezt a törvényt. Ez így igaz. De még inkább várták - és várják - egy másik törvény bértarifára vonatkozó rendelkezéseinek 1994. január 1-jei életbelépését.
Meg kell találni a módját annak, hogy 1994 januárjától a közalkalmazottak kivétel nélkül garantáltan megkaphassák a besorolásuknak megfelelő fizetésemelést.
Ebben a vonatkozásban - befejezésképpen - ismét vissza kell utalnom miniszter úr bevezető beszédére és az általa idézett József Attila verssorra: csak a törvény a tiszta beszéd! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
