SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, megígérhetem, hogy nem fogom túlszárnyalni sem a miniszter urat, sem az előttem szólót, bár lenne érdemben rengeteg hozzáfűzni valóm.
A beszédemben három dolgot emelek ki, és előtte néhány elvi jellegű állítást kívánok tenni. Igyekszem érvekkel alátámasztani azt a megközelítést, amit eddig a FIDESZ képviselt.
Ahogy egyre közeledik az oktatási törvényjavaslat általános vitájának lezárása, a politikai döntéshozóknak most az országos szinten és később majd a helyi szinten is úgy kell egyre inkább szembenézniük az oktatási törvényjavaslat szakmai kérdései mellett annak politikai, társadalompolitikai összefüggéseivel is.
A közoktatási rendszer újragondolása szempontjából azért is nélkülözhetetlen ezek vizsgálata, mert a valóságos politikai és társadalmi rendszerváltás egyik kulcspontja éppen az, hogy az újabb generációk nevelésében és képzésében megszabaduljunk az elmúlt időszak torzulásaitól és béklyóitól, valamint egy modern, európai, piacgazdaságon alapuló társadalom igényeit fogalmazzuk meg, és lehetőségeit nyújtsuk a gyermekek számára. Továbbá az oktatás, mint olyan, szól arról is, milyen politikai kultúrát ismernek meg, sajátítanak el, és majd képviselnek, gyakorolnak ezen a szinten egy most létrehozott és alakuló demokratikus jogállam jövendő választói, polgárai, milyen tudással és képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy megállják helyüket a változó piaci körülmények közepette. Egy liberális elveket követő és a realitásokkal számot vető párt számára a mai oktatáspolitika és ez a törvényjavaslat három problémával szembesít. Illetve jóval többel is, de én ebből hármat emelnék ki.
Az egyik az, hogy az oktatás - közgazdasági kifejezéssel élve - alapvető jószág. A második probléma, amivel szembesít: az elválasztó falak, vagyis az, hogy a totális iskolaszerkezet-átalakítás elkülöníti a különböző társadalmi csoportokat, és ezzel korlátozza az egyén érvényesülését, felemelkedésének lehetőségét. A harmadik dolog pedig az, hogy helyi szintű közügynek tekintjük az oktatást, és ez a törvényjavaslat ebből a megközelítésből nem vesz tudomást az önkormányzati rendszer létrejöttéről, az önkormányzatok jogairól. E három dologról kívánok röviden beszélni.
Az egyik az, hogy alapvető jószág az oktatás, ami számunkra azt jelenti, hogy az államnak egy számonkérhető minimumot kell biztosítani ahhoz, hogy az iskolába, az intézménybe belépő fiatalok valamennyien hozzájussanak legalább 16 éves korig egy közel azonos tudáshoz. Ez azt jelenti, hogy számunkra nem elfogadható az a fajta megközelítés, amikor elindulva a különböző iskolaszerkezeti átalakulások során, az iskolák úgy alakulnak át, hogy kialakulnak elit iskolák, és kialakulnak fapados intézmények.
Az elit oktatást véleményünk szerint a gimnázium ellátja, és a gimnáziumnak az a funkciója, hogy az egyetemre továbbjuttassa a fiatalokat. A szakközépiskolai és a szakképzési intézmények azok a keretei az oktatásnak, ahol ma - véleményünk szerint - a legtöbb probléma van. És miután itt van a legtöbb probléma, ezért véleményünk szerint erre a területre kell koncentrálni az anyagi forrásainkat is.
Tehát az oktatást egy olyan alapvető jószágnak tartjuk - és ezzel összegzem az első részt is -, amelyben a fiatalok hozzájuthatnak egy olyan tudáshoz, amivel később profitálhatják a tudásukat.
Most az elválasztó falakról: az iskolatípusok, az iskolaszerkezet, illetve az iskola egyszerre társadalmi integrációs és szelekciós funkciót is betölt. Vagyis a kötelező alapiskola integrál, amikor bizonyos életkorig együtt képzi a fiatalokat. Így ma az általános iskola a későbbi együttéléshez szükséges és nélkülözhetetlen elemi ismeretekben részesíti a különböző társadalmi rétegből származó fiatalokat. A leendő segédmunkásokat éppúgy, mint a majdani értelmiségieket. A további iskolatípusok már szelektálnak, mert eltérő társadalmi szerepekre készítenek fel. Az egymástól mereven elkülönülő iskolatípusok központilag előírt vizsgáikkal igen korai életkorban eldöntik, hogy ki, hova, milyen társadalmi polcra kerülhet. Ez a szisztéma nyilvánvalóan inkább a társadalmi rétegeket elválasztó falaknak a megőrzését vagy létrehozását szolgálja, semmint a tudás, a képességek valamilyenfajta versenyét és együttesét.
A kötelező egységes iskoláztatás korhatárának alacsony megszabása azoknak az érdeke, akik gyermekeiket az alsóbb néposztályok gyermekeitől korán elválasztva kívánják nevelni. Ők törnek lándzsát a korábbra hozott szelekció mellett. Nem tudom, hogy a nosztalgiázáson túl van-e érv, van-e Magyarországon olyan érdekcsoport vagy politikai akarat, mely ezt a helyzetet tudatosan átgondolva így döntene. Az emellett szóló pozitív érvekkel egyébként eddig nem nagyon találkoztam.
Álláspontunk szerint a nyolcosztályos szerkezet megőrzése olyan szociális előnnyel kecsegtet, amely a magyar társadalom és annak csoportjai számára egy nem befele forduló és kifele záró, hanem éppen ellenkezőleg, nyitott és befogadó társadalom képét jelenti.
A különböző iskolaszerkezeti átalakulások, amiről már az előbb is említettem néhány szót, tehát a gimnáziumok 6-os vagy 8-as formában való átalakulása, illetve az engedélyeztetésével való támogatása, a többi iskolatípus kényszerű átalakításával is együtt jár, és a mai anyagi és politikai helyzetben csődbe sodorhatja az oktatást.
Minden tapasztalat azt igazolja, hogy az iskolák és fenntartóik amint valamilyen iskolatípus kialakítását - idézőjelben - "vonalként" a központ által pártonként meghirdetik, már a meghirdetéssel egy időben tömegesen elkezdik az átalakítást, nehezen megállapítható lavinát indítva ezzel el. Erről egyébként minisztériumi rendelet szól, és ez a fajta vonalhoz való igazodás megtörtént ebben az országban, és ma már százegynéhány gimnázium vagy középiskola kéri a szerkezeti átalakulását.
Nem lehet és nem is kívánatos a más-más szerepekre való felkészítés útját lezárni, ezért szükséges a szelekció. De a kérdés a hogyan. Erre a kérdésre a FIDESZ azt mondja: a megoldási lehetőséget az iskolán belül kell keresnünk a szelekcióra, a mai iskolára építve, a helyi igényekhez illeszkedően, belső differenciálással. A ma iskolára építve, mert a létező szellemi és anyagi erőre alapozva lehet fokozatosan megerősíteni az oktatás minőségét, annak hátterét.
(Az elnöki széket dr. Dornbach Alajos foglalja el.)
A helyi igényekhez illeszkedően, mert az iskolát jól berendezni csak a leginkább érintettek, a helyi közösségek képviselői tudják. Belső differenciálással, mert az iskolán belül egyéni választások szerint sokféle tantárgyat többféle szinten is tanulhatnak a diákok. A szakmai előképzésre éppúgy jelentkezhetnek, mint ahogy az egyetemre is felkészülhetnek. Az iskolától az ilyen intézményben nem azt várják, hogy a gyerekeket elossza a különböző életutak között, hanem hogy integrálja őket, együtt tartsa őket, és belül oldja meg.
A szelekciót az iskolán belüli önkéntes tanulói, illetve szülői választásokra bízzák, majd pedig később a munkaerőpiacra. Más kompromisszumos megoldás is elképzelhető. Ilyen lenne például, ha a közintézmények, tehát az állami, önkormányzati intézmények esetén megtartanák a nyolcosztályos, nyolc évfolyamos alapiskolát, de a magán- és az egyházi intézmények megkapnák azt a jogot, hogy 12 éves kortól indítsanak gimnáziumot.
Tisztelt Ház! Leghosszabban erről a kérdésről kellett beszélnem, és talán az eddig elmondott érvek meggyőzőek voltak, és megmagyarázzák, miért is gondolom így. A további témáról már csak röviden.
Ez pedig a helyi szintű közügy, vagyis az oktatás ilyen formában való meghatározása, amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy a mi álláspontunk szerint, ha kötelességet telepítünk valahova, akkor a felelősséget is oda kell telepíteni, és ez a törvényjavaslat felelősséget nem, csak kötelességet telepít oda. Erről majd a későbbiekben képviselőtársam a finanszírozás kapcsán beszélni fog. Ez a törvényjavaslat nem veszi figyelembe azt, hogy Magyarországon ma új önkormányzati rendszer van, és a központi hatalom viszonya is megváltozott sokféle értelemben.
(A jegyzői székben Tóth Sándor helyét Juhász Péter foglalja el.)
(11.50)
Az 1990. évi helyi önkormányzatokról szóló törvény az önkormányzatokra bízta a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátását. Nincsen többé - néhány szakközépiskolától eltekintve - állami, csak önkormányzati iskola. Nem a központi államé, hanem az önkormányzatok dolga az iskolák ellátása, az oktatás ellátása, az iskolák fönntartása. Az állam helyett a helyi társadalom joga lett immár, hogy a közoktatás dolgait is maga intézze, a maga felelősségére. E törvénnyel - tehát az önkormányzati törvénnyel - új típusú erőtér jött létre az iskolák és az önkormányzatok, az önkormányzatok és az állam - azaz a minisztérium -, valamint az iskolák és a tanügyigazgatás központjai között.
Az, hogy Magyarországon a közoktatás központilag szabályozott - tehát e törvényjavaslat által szabályozott -, de helyi szintű közügy, a FIDESZ szerint a demokrácia fontos biztosítéka. Ezzel szemben a most tárgyalt törvényjavaslatok - tehát mind ez, mind a szakképzési - az önkormányzatok oktatáspolitikai kompetenciáját gyakorlatilag fölszámolják. Az önkormányzati ellátási felelősséget az intézmény fenntartási kötelezettségére kívánják korlátozni, ennek érdekében az iskolákban folyó tevékenység semmiféle tartalmi befolyásolására, a döntési folyamatokban semmiféle részvételre nem adnak jogot az önkormányzatoknak, az iskolák döntő többségét fönntartó és a helyi érdekek érvényesüléséért felelős testületeknek. A FIDESZ számára ezért ez a törvényjavaslat olyan színben tünteti föl a politikai szándékot, hogy az oktatásügyet újra államosítani kívánják.
Tisztelt Ház! Összegzésül tehát azt tudom elmondani, hogy az oktatás olyan alapvető jószág, amelyet megszerezve, amelyhez hozzájutva a fölemelkedés lehetősége teremtődik meg. Ezt az államnak számonkérhető minimummal kell garantálnia, figyelembe véve azt, hogy az oktatás helyi szintű közügy, és se célként, se következményként ne jöjjön létre, ne jöhessen létre az, hogy a társadalomban elválasztó falak alakulnak ki. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps.)
