DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy általános megjegyzéssel szeretném kezdeni hozzászólásomat az oktatásügyi törvénnyel kapcsolatban.
Nagyon meggyőző, magvas gondolatokat tartalmazó felszólalásokat hallottam, körülbelül 90%-át eredetiben, de ezek úgy elzúgnak egymás mellett. Valahogy nincs reakció azokra a gondolatokra, amiket képviselőtársaim e rendkívül fontos törvény kapcsán kifejtenek. És ezért én szeretnék szomorúságomnak hangot adni.
Ugyanakkor meg is szeretném bontani ezt a stílust azzal, hogy én nem akarok itt egy összefüggő előadást tartani erről a kérdésről, hanem kisebb megjegyzésekkel szeretnék reagálni azon néhány képviselőtársam felszólalására, akiket hallottam, és akik most is jelen vannak - mert akik nincsenek jelen, azoknak talán nem jelent annyit ez az ügy, mint amennyit nekem jelentett és jelent ma is. Persze ehhez hozzátartozik az az objektív körülmény is, hogy harminc éve tanítok olyan helyen, ahol tanárokat képezünk, és jelenleg is kiskorú gyermekeim példáján élem át a magyar oktatásügy nehéz helyzetét. No, de félre ezekkel a lírai szavakkal, nem is kenyerem ez nekem. Ezért először néhány fogalommal kapcsolatban szeretnék elemi aggályaimnak szót adni, a társadalomban lecsapódó jelentésükről egy kicsit elmélkedni.
Én megértem azt, hogy az ingyenes szó használata a magyar köznyelvben kifejez valamit. De egy törvényben és a gyakorlatban nem ugyanazt jelenti, mint amit általában "ingyenes" alatt értünk. Ennek következtében rengeteg félreértés van a szülők, a pedagógusok, a gyerekek körében ezen ingyenesség fogalmát illetően, és én a legszívesebben egy kicsit többet foglalkoznék ezzel, hiszen ez egy részleges ingyenesség, és egyre kevesebbet jelentő ingyenesség. Még egyszer hangsúlyozom, nem támadva azt, hogy ez egy objektív nehézségekből származó dolog, hiszen, ha lehetne, gondolom, mi lennénk az elsők, akik megszavaznánk egy sokkal bővebb tartalmú ingyenességet a közoktatásban.
Egy másik ilyen szó, ami irritáló és félrevezető, a meggyőződés. Ezt a szót a törvényjavaslat ott használja, amikor arról szól, hogy a szülők meggyőződésének megfelelő vallásoktatásban részesülhet a gyermek. Egy barátom példáját szeretném elmondani, aki X vallású, a felesége Y vallású - azért nem mondom konkrétan, mert esetleg rá lehetne ismerni -, a gyerek pedig egy tizennégy éves, egyházi iskolába járó gyerek, amely egyházi iskolában háromféle vallás oktatása történik. És a gyerek mind a három vallásórára eljárt, és úgy döntött, hogy egy Z vallású vallásórát vesz fel, amely természetesen a hozzám közelálló református egyház - itt kimondom, mert ugye, nem olyan nagy dolog - által szervezett vallásóra volt. És ez a Z nem volt egyenlő sem X-szel, sem Y-nal! Tehát nem a szülők meggyőződésének megfelelő vallásoktatásban részesül a gyerek. És azzal az indokkal választotta ezt, hogy azért, mert a református vallásóra előadója beszélt a legszebben magyarul. Tehát a gyereknek a választását ez motiválta. Nyilvánvalóan ezt ugyanúgy tiszteletben kell tartani, és talán jobb lenne, még egyszer hangsúlyozom, ez nyelvészkedés, a "meggyőződés" helyett a szülők igényére utalni vagy "a szülőkkel való egyetértésben" kifejezést használni, ugyanis ebből esetleg sokkal félreérthetőbb statisztikákat csinálnának, és nem tükrözné a valós helyzetet, hogy tulajdonképpen mi is a szülők vallásos meggyőződése.
(19.30)
A harmadik ilyen szó: az egészséges környezet. Benne van a törvényjavaslatban, hogy egy gyereknek joga van egészséges környezetű iskolába tanulni. Én ezt a szót azért szeretném egy kicsit bővíteni, mert úgy érzem, hogy a környezeti ártalmaktól maximálisan védett környezetet mondanék, ugyanis tele van az ország olyan iskolával, amelyek körül olyan környezetszenynyeződési folyamatok játszódnak le, amelyek alapjában véve egészségtelen környezetet jelentenek a gyerekek számára, óvodásoknak, általános iskolásoknak, középiskolásoknak egyaránt. A törvényben az egészséges szó ugyan elintézi ezt a kérdést, de mégsem intézi el, tekintettel arra, hogy egyáltalán nem inspirálja az iskolafenntartókat abban a vonatkozásban, hogy ezeket a környezeti ártalmakat esetleg megszüntessék, esetleg más helyre telepítsék a forgalmat és így tovább. Szóval nagyon bonyolult kérdés ez. Ennek a kérdésnek igazán kiváló szakértője Papp Sándor képviselőtársam, és ezt a dolgot én ezzel át is adnám az ő hatáskörébe; mint kormánypárti képviselőnek talán nagyobb lehetőségei vannak egy ilyen jellegű módosító javaslat elkészítésére.
A negyedik kérdés: a szabadság szó. A szabadságnak annyi jelentése van, hogy nekem mindig az jut eszembe, hogy tulajdonképpen az egész magyarországi fordulatot egy iskolai botrány is motiválta, az én emlékeimben. Ez volt Tiszakécske. Tiszakécske egy jelkép volt azokban az időkben, amikor a változások elindultak. Nevezetesen arról volt szó, hogy egy tanárnő ellent mert mondani a nagyhatalmú tanácselnöknek. Ez így volt. Ennek az eredménye később aztán az lett, hogy az a nagyhatalmú tanácselnök főbe lőtte magát, öngyilkos lett. A tanárnő sorsáról kevesebb hírem van, a gyerek sorsáról is alig-alig.
De ez egy jelkép volt. Ez egy jelkép, annak a korszaknak a jelképe, amit itt most meg akarunk haladni. Mi volt ennek a lényege? Ennek a lényege az volt, hogy - most új szavakkal mondom - az önkormányzatok túlkapása vagy az önkormányzatok túlkapásának a lehetősége. Ugyanakkor nem volt meg a megfelelő védelem a tanárnő számára, illetve megvolt egyfajta sajtónyilvánosság, de azért ez általában nem működött mindig nagyon jól. Tehát nem tudjuk, hogy hány Tiszakécske volt a sötétben, amiről soha nem írtak az újságok.
Tehát a szabadság kérdése, úgy gondolom, hogy olyan kérdés, amit törvényileg azért érdemes jól beszabályozni, hogy ezeket a szabadságjogokat se a gyereknél, se a pedagógusnál, se a szülőknél ne korlátozzák, és valahogy egyensúlyban legyenek. Erre vonatkozólag nekem vannak bizonyos hiányérzeteim a törvényjavaslattal kapcsolatban, de nem vagyok olyan erős ezen a területen, hogy meg merném ítélni azt, hogy hogy kell ezeket a kérdéseket jól megoldani.
A következő gondolat Kovács Gábor kereszténydemokrata néppárti képviselőtársam felszólalásához kapcsolódik. Ő azt mondta felszólalásának befejező részében, hogy új bort nem lehet régi tömlőbe tölteni. Én ezt már megkifogásoltam akkor, hogy talán nem érdemes az új bort régi tömlőbe tölteni. De nagyon sokat elgondolkoztam ezen a bibliai hasonlaton, s most - egy kicsit a szakmámból következően - szeretném elmondani azt a véleményemet, hogy nincs új bor. A probléma ez.
Ugyanis nincs új Pitagorasz-tétel, nincs új energiamegmaradási törvény, nincs új alapvető, mindenki számára kötelező ismeretanyag, nagyon kevés az az új bor, amiről esetleg szó van. Erről talán legtöbbet - nem szeretnék senkit se megsérteni - a történelemtanárok tudnának mondani; az irodalomtanárok kevesebbet, mert azok kivédik ezeket a dolgokat, hogy a költők ezt mondták, én csak ezt tanítom, nem taníthatok olyat, amit nem mondtak a költők. De a történészeknél nagyon nehéz a helyzet, nagyon nehéz volt a helyzet. Ezzel kapcsolatban nekem igazán példaértékű élményem a História egyik legutóbbi számában Kosáry Domokos esszéje a Görgey-kérdésről, ahol kimutatja Kosáry Domokos, hogy tulajdonképpen a világosi fegyverletétel óta a Görgey-kérdés Magyarországon nem szakmai kérdés volt, hanem mindig valami politikai kérdéshez kapcsolódó dolog volt, és soha nem adatott meg a történészeknek szabadon elmondani azt, hogy tulajdonképpen egy másik lehetséges magyarázata is van a Görgey-magatartásnak. Még egyszer hangsúlyozom, nem szeretnék a Görgey-kérdéssel foglalkozni, mert lehet, hogy elkaszálnak. De csak példaként mondom, hogy nem olyan egyszerű a helyzetük ezeknek a történelemtanároknak, és olyan tanároknak, akik esetleg ideologikusabb jellegű ismereteket közvetítenek. Nagyon nehéz ügy tehát ez a pici új bor.
De erről az új borról még nem tudjuk, hogy savanyú-e, elég cukros-e, hiszen ezek még most forrnak, tehát ezeket nem lenne jó a régi borrral összekeverve beletenni.
Na, most jön a tömlő. A tömlővel is bajom van, tekintettel arra, hogy a tömlő az én szememben az, amiben tartjuk a dolgot. Na, de hát annak tömlőalakúnak kell lenni. Tehát azt nem lehet csak úgy, hogy azt mondom, hogy eldobom a régi tömlőt, és egy nagyon posztmodern tömlőt csinálok, ami esetleg rengeteg helyen lyukas, lásd például a tejeszacskókat: modern, természetesen műanyag, és mégis mindenütt folyik. Az is tömlő jellegű dolog, de nem sikeres tömlő. Tehát nem biztos, hogy minden modernizáció jó. Lehet, hogy a tömlő nem olyan rossz, már a szerkezet, és lehet, ha az óbort jól kezeljük, és jól karbantartjuk, és bevesszük az új borokat - lásd informatika, lásd modern nyelvek tanítása és így tovább -, hátha egy jó iskolarendszert kapunk. Ezzel én csak azt szeretném érzékeltetni képviselőtársaimmal, hogy a Kovács Gábor-féle hasonlat ilyen gondolatokra késztetett. Ez nem jelenti azt, hogy neki nincs igaza. Biztos, hogy igaza van a maga szempontjából, de tudom jól, hogy mivel azonos szakmát művelünk, nem hiszem, hogy ő újabb matematikát vagy fizikát tanítana, mint amit eddig tanított.
A következő és utolsó kérdés tulajdonképpen a Papp Sándor képviselőtársam hozzászólásában elmondottakhoz kapcsolódik, aki azt mondta felszólalásában: az a baj, hogy általában előítélettel viseltetünk itt a Parlamentben, valamivel kapcsolatban megcsillantjuk, hogy lehet a törvényjavaslatnak ilyen következménye, utána azt kész tényként kezeljük, és abból logikusan szétszedjük a törvényt, mert nem vizsgáljuk már azt, hogy vajon az be fog-e következni. Én úgy hiszem, hogy ez már egy politikai kultúrát jelentő kérdés, és ennek az oktatásügyi törvénynek a kapcsán szeretném elmondani, hogy én Papp Sándorral mélységesen egyetértek: mindkét oldalon borzasztó nagy az előítélet, mindenki azt hiszi egymásról, hogy valami nagyon furfangos dolgot akar becsempészni egy ilyen törvényjavaslatba. De meg kell mondjam, hogy mindkét oldalon, tehát az én oldalamon és az ottani oldalon is vagy más oldalakon is egyaránt súlyosan tévedünk. Ugyanis arról van szó - és ezt egy volt tanáromtól tanultam -, hogy kedves fiam, ha van egy pedagógiai kísérlet - most nevezzük ezt az oktatásügyi törvényt egy pedagógiai kísérletnek -, hogy mi lesz ebből, azt én fél óra alatt meg tudom cáfolni, szétszedem, beletaposom az agyagba az előterjesztőjét. De csak húsz év alatt tudom bebizonyítani, hogy jó. Mert húsz év szükséges ahhoz, hogy egy oktatási törvényi koncepció vagy egy pedagógiai koncepció végül is megmérettessék a gyakorlatban; rengeteg ember munkája árán lehet bizonyítani, hogy jó.
(19.40)
Ezért legyél óvatos mindig a gyors véleménynyilvánítással, mondta ő, és én ennek szellemében nagyon óvatosan szeretném ezt a törvényjavaslatot valahogy konszenzusosabb formában megszavazni. De lehet, hogy a körülmények olyanok lesznek, hogy nem tudom megszavazni. De mindent elkövetek azért, hogy a módosító javaslatokkal együtt egy olyan elfogadható dolog legyen, hogy talán húsz év múlva azt mondhassuk, hogy nem volt hiábavaló az ügy. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
