VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közoktatásról szóló törvénytervezet azon részével kívánok röviden foglalkozni, ami az oktatásfinanszírozás területét érinti.
Az oktatásfinanszírozás megjelenése a törvény tervezetében meglehetősen szegényes, jóllehet elvben a 8. fejezet teljes egészében ennek a területnek van szentelve. Valójában ebben a fejezetben semmiféle elvekkel nem találkozhatunk.
A jelenlegi finanszírozási modell, azaz a költségvetés, önkormányzat, oktatási intézmény háromszög tömör és hiányos újrafogalmazásán kívül ez a fejezet tulajdonképpen csupán az iskolák díjmegállapítását szabályozza, meghatározva, melyek az ingyenes szolgáltatások, s melyek azok, amelyeket csak térítési díj, illetve az önköltséget fedező tandíj ellenében nyújthattak az iskolák.
Mivel az óraszámokat korábban meglehetősen alacsonyan szabályozza a tervezet, itt egyes iskolák részére implicit módon tulajdonképpen térítési díjak bevezetésének előírásával állunk szemben. Egyébként pedig a tervezet a feladatok behatárolásával megpróbál gátat szabni a költségvetésből finanszírozandó kiadások növekedésének.
Milyen elvek nincsenek megfogalmazva a törvényben? Nem derül ki, mennyire érzi kötelességének a törvényalkotó biztosítani az esélyegyenlőség finanszírozási követelményeit. A jelenlegi finanszírozási modellben mindenesetre a horizontális méltányosság - azaz az egyenlők egyenlő kezelése - elve könnyen sérülhet. Nem biztosít a tervezet szektorsemleges finanszírozást. A 118. § (4) bekezdés b) pontja szerint ugyanis a nem állami önkormányzati szektorból csak az állami megbízás keretében szolgáltatók lesznek költségvetési támogatásra jogosultak. Ez tág teret hagy az olyan diszkriminációra, melynek értelmében az egyházi iskolák kaphatnak költségvetési támogatást, míg nonprofit, alapítványi vagy magániskolák ebből kirekeszthetők. Ily módon az iskolaválasztás szabadságához fűződő jog valójában csorbát szenved.
Nem törekszik a tervezet arra, hogy kihasználja a finanszírozásban rejlő azon lehetőségeket, melyek segítségével a rendszer hatékonysága javítható. A finanszírozási modell megfelelő alakításával, átalakításával ugyanis az önkormányzati közoktatásba is bevezethetők a fogyasztóért való verseny elemei, melyek javíthatják a helyi közszolgáltatás minőségét és az intézményen belüli munka hatékonyságát.
Tisztelt Ház! A FIDESZ parlamenti frakciójának álláspontja szerint a beterjesztett törvénytervezetben fellelhető oktatásfinanszírozási juttatások sem egy korszerű oktatásfinanszírozási rendszertől elvárható elveknek, sem a szakma, sem a társadalom elvárásának nem felelnek meg.
Nem tartalmazza a törvény az esélyegyenlőség finanszírozási feltételeit, jóllehet komoly érvek szólnak amellett, hogy az oktatás olyan alapvető jószág, melynek minél egyenlőbb elosztása volna kívánatos, s hogy e fölött az egyenlőség fölött az államnak kell őrködnie. Ez persze nem jelenti azt, hogy megengedhetjük, hogy a differenciált szükségletek létére ne reagáljon az iskolarendszer, vagy hogy egyforma, uniformizált legyen az oktatás.
Bizonyos számonkérhető minimumgaranciákat azonban mégis joggal elvárhatnánk. A törvényben ilyeneket alig kapunk. Az ingyenes szolgáltatások körének, a térítési díjaknak és a tandíjaknak a szabályozása, illetve a maximális csoport- és osztálylétszámok meghatározása fogható fel garanciális elemként, ez azonban korántsem megnyugtató. Ugyanis már a jelenlegi és a törvényjavaslat által e szempontból nem finomított finanszírozási modellben is túl sok függ a fenntartók anyagi lehetőségeitől, a helyi önkormányzati gazdaság eltéréseitől.
Ráadásul a kötelező óraszámok meglehetősen szűkkeblű újraszabályozása nemcsak lehetővé, de valójában szükségszerűvé tenné, hogy a valóban versenyképes diákokat nevelni kívánó intézmények térítési díjért és tandíjért kínáljanak alapfunkciójuknak, például gimnázium esetében a továbbtanulásra való felkészítésnek megfelelő szolgáltatásokat, miközben az ilyen díjakat fizetni nem képes rétegek gyermekei fapados, másodosztályú intézményekben olyan képzést kapnának, mely az esélyegyenlőséghez való közelítést illuzórikussá teszi.
A tervezetben szereplő másik "garancia" az, hogy kimondják, miszerint a fenntartónak nyújtott költségvetési hozzájárulásnak fedeznie kell az alapszolgáltatások ellátásához szükséges pedagógusok és egyéb közalkalmazottak illetményét és pótlékait.
Nem világos, hogy valójában arról van-e szó, hogy az eddigi, a tanulói létszámtól függő normatív költségvetési támogatás helyett egy tanulócsoportszámtól és átlagos csoportlétszámtól függő bürokratikus és kevésbé méltányos finanszírozási rendszerre kívánnak áttérni, vagy csak arról, hogy a létszámnormatíva akkora legyen, amiből legalább az alapfeladatokhoz kapcsolódó átlagos bérköltséget fedezni lehet.
(19.10)
Induljunk ki a kisebbik rosszból, azaz az utóbbi feltételezésből. Ekkor a jelenlegi költségvetési helyzetben ezt a garanciát akár egy olyan negatív biztosítéknak is tekinthetjük, amely arról biztosít, hogy az oktatás béren kívüli költségeit - épületek fenntartása, fűtés, világítás, eszközök stb. - a költségvetési hozzájárulás a továbbiakban nem fogja fedezni, így ezek eloszlása alapvetően az önkormányzat egyéb forrásaitól - például a visszaosztott jövedelemadó, illetve a helyi adó -, azaz lényegében a helyi gazdaság különbségeitől fog függeni.
Ez a tervezetben szereplő szabályozás a helyi munkaerőpiac sajátosságait figyelmen kívül hagyó, rugalmatlan és az oktatási rendszer sajátosságait sem követő közalkalmazotti bérskála mellett valójában csak arra alkalmas, hogy a pedagógusok előtt a Kormány a jó amerikai nagybácsi hamis mezében tündökölhessen. Arról már nincs szó, hogy ki fogja fedezni a bérekre rárakódó költségeket, például a tb.-járulékot, ha a költségvetési támogatás ezt már nem tartalmazza. A fenntartó valójában még a szükséges pedagógusok alkalmazásának forrásait sem kapja meg, szűkös helyzetében ott fog takarékoskodni, ahol tud. Például úgy, hogy a rugalmatlan bérszabályozás miatt a központi döntések hatására kénytelen lesz elküldeni az idősebb vagy a minimálisan szükségesnél jobban képzett és így magasabb bérű pedagógusokat is, mivel az átlag alatti bérű pedagógusok alkalmazásával megtakarításokat érhet el.
A tervezet finanszírozási fejezetének másik neuralgikus pontja a nem állami oktatási intézmények támogatása. Sok országban a költségvetés nem, vagy csak adókedvezményekkel támogatja a magánoktatást; másutt meghatározott követelmények teljesítése, vállalása esetén a fenntartó kilététől függetlenül jár a támogatás.
A magyar jövedelmi viszonyok között a tanszabadság valódi érvényesülése a nem állami iskoláknak nyújtott költségvetési támogatás nélkül illuzórikus, a tervezetben szereplő szabályozás viszont ezt nem garantálja, miközben sokakban félelmeket ébreszt az egyházi oktatás esetleges további erősödésétől.
Nem köti ugyanis egyértelmű kritériumokhoz és részben a helyi szükségletekre reagáló, politikai felelősséget viselő önkormányzatok döntésétől is függetleníti a tervezet azt, hogy mely nem állami, nem önkormányzati iskolák kaphassanak a költségvetési támogatásból. A támogatásra való jogosultság a közoktatási megbízás lététől vagy hiányától függne. Ilyen megbízást elvben az önkormányzat adhat, de ha nem ad, akkor a tervezet szerint a központ, a minisztérium lehetőséget kap, hogy közvetlenül kössön megállapodást a neki tetsző intézményekkel.
Hogy vajon mindez az újításokat, pedagógiai innovációkat fékező, esetleg helyi konzervativizmus kivédését szolgálja-e, vagy éppen fordítva, egy, a társadalom által csak kevéssé osztott értékrend, a régi felé való elkötelezett vonzódás támogatását, az továbbiakban is kérdéses.
Az oktatásfinanszírozás kérdései tehát egyelőre teljesen megoldatlanok a törvényjavaslatban, ennek hiányában véleményünk szerint a tervezet jelenlegi formájában nehezen lenne támogatható. Köszönöm szépen a figyemüket. (Taps.)
