HORVÁTH LÁSZLÓ (FIDESZ)
HORVÁTH LÁSZLÓ (FIDESZ)
HORVÁTH LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szakképzési törvény vitájára olyan körülmények között kerül sor, amikor a vitának számos szükséges feltétele nem áll rendelkezésre. Ez a körülmény sajnálatos módon kísérő jelensége lett a munkánknak. Olyan hiányokról van szó elsősorban, amelyeket az előterjesztőnek - jelen esetben a Kormánynak - kellene és véleményem szerint kell is pótolnia a vita lezárásáig.
Mire gondolok itt a szakképzési törvény vonatkozásában?
Arra, amire a törvényjavaslat preambuluma hívja fel a figyelmünket, amelyből az előttem szóló képviselőtársam is idézett. Ez a bevezető kimondja - idézem -: "Az Országgyűlés abból a felismerésből kiindulva, hogy a Magyar Köztársaságban a társadalmi folyamatokhoz, a nemzetgazdaság követelményeihez és a munkaerőpiac igényeihez igazodó rugalmas és differenciált szakképzési rendszer alakuljon ki és ezzel járuljon hozzá a gazdaság fejlődéséhez…" idézet vége - alkotja e törvényt.
Olyan általánosnak tűnik ez a szöveg és olyanynyira műfajának megfelelő, hogy talán nem érthető, miért idézem ezt itt és most önöknek. Azért teszem, hogy kiemelhessem, milyen kulcsfogalmakkal kapcsolatos és milyen hiányokkal, az előkészítés hiányosságaival terhelt ez a vita.
A szakképzési törvény kulcsfogalmai tehát a nemzetgazdaság, annak minőségi követelményei, a munkaerő-piaci szükségletek, a gazdaság fejlődése. De, tisztelt képviselőtársaim, tudjuk-e most, hogy mi is az a nemzetgazdaság? Tudjuk-e akkor, amikor a magyar gazdaságnak orientációváltással kapcsolatos problémái vannak, amikor a világpiaci kihívások átalakulóban vannak és az európai gazdasági integrációval kapcsolatos illúziókkal szemben sokkal világosabban és a követelmények megfogalmazásának a szintjén fogalmazódnak meg szükségletek és kérdések.
Ma a szakképzés egyik igazi kihívása a maastrichti dokumentum, amely egy egységesülő európai piac szükségleteire tekintve foglalkozik a szakképzéssel és alapértékekként mondja ki: a szakképzésnek olyannak kell lennie, amely rugalmasan alkalmazkodó képességeket és készségeket ad; a szakképzésnek olyannak kell lennie, amely egy sokféleséget egységesítő európai piacon biztosít a végzettségnek és a képzettségnek megfelelő elhelyezkedési lehetőséget; olyannak kell lennie, amely biztosítja az állandó továbbképzéshez szükséges alapokat; s olyannak kell lennie, amely mindezek mellett alkalmas a specializációra.
Meg kell jegyeznünk, hogy többek között éppen a szakképzési törvény az, amelynek elfogadásával kifejezhetjük, mennyire gondolkozunk komolyan integrációs esélyeinkről, hogy mennyire komolyak a felzárkózással kapcsolatos elképzeléseink, nyilatkozataink.
Meg kell jegyezni azt is, hogy hosszú távú feladataink megfogalmazásakor - és ilyen a jelen törvényjavaslat is - van sorvezetőnk. Tudjuk használni, sőt használnunk kell az európai dokumentumokat, mint például a maastrichti egyezményt, amelyről említést tettem.
Tisztelt Ház! Szakképzésünk rendszere előtt vannak azonban a hazai helyzettel kapcsolatos sajátos kihívásaink is - csak néhányat szeretnék ezek közül is megemlíteni.
Sajátos kihívás az új munkanélkülieknek a roppant magas száma, akiknek az élet változtatásához esélyt a munkaerő-piacon csak forgalomképes tudás adhat. Ugyanakkor zömmel olyan munkanélküliekről van szó, akiknek képzettségi alapjai hiányosak, általános műveltségük szintje kivánnivalót hagy maga után, és akik mindezek miatt nemhogy hagyományos iskolarendszerű körülmények között, de szinte sehogyan sem képezhetők se tovább, se át. Helyzetük oly mértékben differenciált, hogy problémáikra csak a lehető legdifferenciáltabb rendszer tud intézményes válaszokat adni.
Jelen törvényjavaslat akkor tenne eleget mindezen követelményeknek, ha összehangolt lenne először is a kamarai törvénnyel, például a különböző gazdasági kamarákkal kapcsolatos kérdésekkel; öszszehangolt lenne a nonprofit szervezetekre vonatkozó szabályokkal, például a legkülönbözőbb szereplőknek a képzésben való részvételével kapcsolatos lehetőségeket tisztázná és kifejtené; s összehangolt lenne a vállalkozói kedvezményekkel és adójogszabályokkal; a magánvállalkozók lehetőségeit a képzéskínálat bővítésében tárgyalná; és kifejezné azt, hogy a képzés piac is jelen esetben.
A hazai helyzetet jellemző sajátos probléma a sokat emlegetett szerkezet- és struktúraváltás problémája és mindezzel együtt az átalakulás, a tulajdonosváltás problémája. Gondoljuk csak el, milyen bizonytalanságot okozhat például az az egyszerű hétköznapi helyzet, hogy valaki egy gyakorlóhelyen elkezdett gyakorlati képzését azért kell hogy megszakítsa, mert közben a vele szerződött cég tönkre vagy csődbe ment.
A hazai helyzetet jellemző sajátos probléma a közoktatásnak, a szakképzésnek és a felnőttoktatásnak a rendszerével kapcsolatos. Arról van szó, hogy ezek a rendszerszerűen összetartozó elemek nem kapcsolódnak rendszerszerűen össze. Egymásról nincsen információjuk, egymás felé nem nyitottak.
Az elmúlt években ebből például olyan problémák alakultak ki, hogy a közoktatásban tanult alapismereteket újra és újra igyekeztek a szakképző intézményekben megtanítani, mintegy lemásolva az általános iskolai tananyagot, miközben ezzel nem változtatták meg a saját képzésük alapjait.
Vajon most az oktatási törvények együttes tárgyalása elkerülhetővé teszi-e a párhuzamosságokat, illetve kikerülhetővé teszik-e az eddigi rendszerben oly gyakran tapasztalható elkülönültségeket?
A kérdésem sajnos csak költői, hiszen unos-untalan ismételgetni tudjuk: a törvénytervezetek egymással nincsenek összehangolva.
Tisztelt Ház! Három szempont alapján szerettem volna arra rámutatni, hogy a szakképzési törvény javaslatát az összehangolatlansága miatt tartom fogyatékos és előkészítetlen javaslatnak.
A törvény tehát nincs összehangolva a munkaerőpiaci helyzet jelentette szükségletekkel. Ehhez igen hasznos vitát fogunk majd a Kormány foglalkoztatáspolitikával kapcsolatosan kezdeményezett vitanapja alkalmával folytatni, mint erre Szili képviselőtársam utalt. Természetesen - s csak idézőjelben tudom mondani, hogy természetesen - majd a jelen javaslat vitájának a lezárása után. Csendesen kérdezem: nem lehetne emiatt várni a vita lezárásával? Talán hasznosabb és hatékonyabb lenne a vita.
A törvényjavaslat nincs összehangolva a nonprofit szervezetekre, a kamarákra vonatkozó szabályokkal, illetve nincs tekintettel azok hiányára.
A közoktatási törvényjavaslattal nincs összehangolva a tekintetben, hogy az a javaslat hozzányúl az iskolaszerkezethez, ez a javaslat pedig nem nyúl hozzá az elméleti képzés szerkezetéhez.
Mindezek után még egy sajátos ifjúságpolitikai kérdést szeretnék felvetni, és ez a már sokat emlegetett tanulószerződések ügye.
A fő probléma az, hogy a javaslatban szereplő tanulószerződéssel a tanuló nem munkaviszonyba, hanem a polgári jog keretébe tartozó szerződéses jogviszonyba kerül a munkáltatóval, következésképpen nem kerül a Munka Törvénykönyvének a hatálya alá.
(18.40)
Mindez nemcsak azért indokolatlan, mert ellentétes az általános nemzetközi gyakorlattal, hanem azért is, mert a munka világának ellentmondó, és a tanuló számára hátrányos helyzetet, kiszolgáltatottságot teremt.
Meg kell mondanom, hogy e kérdésben teljes egészében osztom az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának álláspontját, amely kimondja, hogy a szakképzési törvényben rögzíteni kell: a tanulószerződéssel létrejött jogviszony a munkaviszony egyik formája. Csak így érhető el, hogy a munka világában ne érje sérelem a gyermekek, a fiatalok jogait például a tekintetben, hogy ha a jelenleg tervezett tanulószerződés marad, semmi sem védi meg a tanulókat attól, hogy kollektív szerződést sérelmükre, ellenükben, nélkülük kössenek meg; például semmi nem kötelezi a munkáltatót mint szerződő felet, hogy a tanulóval kötött szerződéssel kapcsolatos jogorvoslati lehetőséget írásba foglalja. Csak emlékeztetőül szeretném megemlíteni: a Munka Törvénykönyve előírja, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatos jognyilatkozatokat a munkavállaló kérésére akkor is írásba kell foglalni, ha az egyébként nem kötelező.
Mindezeket csak azért idéztem fel most önök előtt, hogy rámutathassak arra a tényre: ennek a törvénynek szintén jelentős ifjúságpolitikai vonatkozásai vannak, hiszen elsődleges érintettjei 15-18 éves fiatalok. Az ő sorsuk, az ő találkozásuk a munka világával pedig éppen kitörési esélyeink miatt fontosak. Csak garantált jogok birtokában lehetnek részesei a nevelés és a tanulás egyidejű folyamatának a szakképzésben.
Valóban, tisztelt képviselőtársaim, nagy a várakozás az oktatási törvénytervezetekkel kapcsolatosan. Attól tartok, hogy ha nem gondoljuk újra a lényeges elemeket, például a szakképzési törvényjavaslat vonatkozásában is, akkor ezek a várakozások nem teljesülnek be, a várakozások, felfokozott várakozások után csalódások következnek - elsősorban az érintettek részéről. És félő az is, hogy ha nem alakul ki konszenzus ezekben a lényegi kérdésekben, akkor az átmeneti állapotot, a bizonytalanságot a Parlament elmélyítheti egy ilyen jogszabály változatlanul hagyásával.
Arra kérem tehát önöket, hogy még egyszer foglalkozzunk ezekkel a problémákkal, annak érdekében, hogy ezek a törvénytervezetek - jelen esetben a szakképzési törvény tervezete - ne elveszett illúziót jelentsenek, ne egy elveszett illúzió dokumentumai legyenek a jövőben. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
