ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Olyankor tárgyalunk a Duna egyoldalú elterelése következtében szükséges cselekvési programról, amikor az Európai Közösségek szakértői bizottsága nem győzi hangsúlyozni ország-világ előtt, hogy csak a kétharmad-egyharmad arányú vízmegosztásról szóló megállapodás után, a megosztás gyakorlati tapasztalatainak függvényében ajánlja a Duna medrében történő bármilyen szükségintézkedés lehetőségének megfontolását. Mert a vízmegosztás a minimum a visszafordíthatatlan károk elkerülésére. És nem a szlovák javaslatokban már korábban szerepelt, nekünk előszeretettel sugallt fenékgátrendszer megépítése! Mert az csak látszólagos és rövid távú megoldás, mivel a folyó természetes vízáramlását helyettesíteni nem képes, tehát hosszú távon iszaposodás következik be, ami a víz szintjének ismételt csökkenését jelenti.
Míg mi a hágai pozíciónkat rontó ökológiai végeredményét tekintve káros átmeneti megoldással lennénk, lehetnénk elfoglalva, szlovák oldalon befejezik a C-variáns első fázisának építkezéseit, s megkezdik a második fázist, mint eddig mindig, egyoldalúan és kész tények elé állítva mindenkit. Hágai érvrendszerünk ökológiai prioritásokon alapszik, ivóvízkészleteink és a Duna mint természeti kincs veszélyeztetése, károsodása a szlovák félnek bizonyíthatóan felróható okokból. Ezt a pozíciót nem szabad veszélyeztetni úgy, hogy a Kormány az úgynevezett vizeslobbytól egyoldalúan befolyásolva, részérdekekért - mint egy tál lencséért - feláldozza az ország távolabbi, valós érdekeit.
Tisztelt Országgyűlés! A Duna 1843-as folyamkilométerénél épülő fenékküszöb a dunakiliti hajózsilip részleges működtetésével a szlovák C-változat továbbépítését jelentené, ellentétes Parlamentünk korábbi határozataival - a 26/91., valamint a 12/92. számú határozatokkal -, továbbá az 1992. évi XL. törvény preambulumával. Külpolitikailag védhetetlen, összeegyeztethetetlen a nemzetközi joggal és a hágai bíróság előtti pozicionális érdekeinkkel.
Súlyos mulasztása a magyar-szlovák határvízi bizottság magyar tagozatának, mert folyamatosan felszínesen tájékozódott, és megkésve, nem a tények súlyának és veszélye komolyságának megfelelően tájékoztatta a Kormányt. A szlovák fél egyoldalúan üzembe helyezte Bőst és elterelte a Dunát. A vízszabályozás véglegesnek tekinthető dunacsunyi kulcsát, az elrekesztő gátat jogellenesen megkaparintva egyoldalú előnyhöz jutott; a duzzasztással kellő mennyiségű vizet engedhetnek - másodpercenként legalább 200 köbmétert - a Pozsonynál kiágazó Kis-Dunába, ami a Duna felé szivárogva pótolhatja a Csallóköz talajvizét.
(18.40)
A napokban üzembe helyezett doborgazi zsilipen keresztül a felvízcsatornából úgyszintén kellő mennyiségű vizet képesek talajvíz-utánpótlásra kivenni, egészen pontosan másodpercenként 234 köbmétert.
Ilyen tények és engedmények mellett természetesen illuzórikus az 1992 novemberében aláírt londoni jegyzőkönyv szerinti 95 és 5%-os arányú vízmegosztás, akárcsak az 1947. évi párizsi békeszerződésre való emlékeztetés, miszerint a Duna vízhozamának a közös anyamederben és a hullámtérben kell folynia.
Tisztelt Országgyűlés! A szégyenteljes csapdát, amibe kerültünk, bizony meg kellett volna előzni, el kellett volna kerülni. De a csapda itt van és nem enged, most veszélybe kerültek a Szigetköz természeti értékei, 150 milliárd forintra becsült védett flórájának és faunájának egy része.
Több százmillió forintra becsülhető a növénytermesztés, az erdészet és az idegenforgalom kára. Ezek kétségtelenül sajnálatos tények. A vegetációs időszak kritikus szakaszában az ártéri terület víz nélkül maradt. A helyzet siralmas és feszült.
Ha a Szigetközt mentjük, akkor de facto elismerjük mindazokat a kész tényeket, melyek elé a szlovák fél állított minket, részben önkényesen, részben a mi hibánkból, késedelmes, megalkuvó politikánkból.
Amennyiben a kétharmad-egyharmad arányú vízmegosztásról nem születik megállapodás rövid időn belül, úgy olyan megoldást kell tehát találnunk, amely olcsón és gyorsan megóvja a természeti környezetet, de nem jelenti a C-változat folytatását, és nem ellentétes sem a Parlament egyetlen korábbi döntésével, amely csak az eredeti állapothoz történő viszszatérés lehetőségét megtartó intézkedést engedélyez, és ez alól nem lehet kibúvó, sem külpolitikai és nemzetközi jogi érdekeinket nem veszélyezteti.
Ilyen megoldás a jelenlegi legjobb szakértői előterjesztés alapján a fenékgát létesítése az 1849-es folyamkilométer térségében lévő természetes zátonyképződéshez kötődve, a Dunakiliti duzzasztó üzembe helyezése nélkül - és ez döntő momentum -, így a víz a Holt-Duna medréből a rajkai zsilipen keresztül kerül a szivárgó csatornába, onnan pedig Dunakilitinél a hullámtéri főágba.
Ez a Dunának csak igen kis szakaszán okoz duzzasztást, és nem rontja a vízminőséget, ellentétben a másik változattal, az 1843-as folyamkilométernél tervezett fenékküszöbbel, amely hosszú szakaszon idéz elő duzzasztást, sok káros ökológiai következménynyel, így mindenekelőtt a vízminőség romlásával. Nem szólva arról, hogy a gát alatt a Duna medre mintegy másfél kilométer hosszúságban teljesen szárazzá válik, és ez további nemzetközi konfliktusok forrása lehet.
Az 1849-es folyamkilométernél tervezett megoldás eredendő nagy előnye az az esély, hogy a szivárgó csatorna a szlovák féllel való megegyezés esetén lehetővé teszi a Szigetköz vízutánpótlását fenékgát nélkül. Ugyanis a dunacsunyi húszkapus árakasztó egyetlen kapuján átvezetett, másodpercenkénti 30 köbméter vízhozam plusz a Mosoni-Duna vízkivételi műtárgyán kapott másodpercenként 20 köbméter vízhozam együtt már elegendő a hullámtéri ágrendszer ideiglenes vízpótlására, még akkor is, ha számolunk a Mosoni-Dunába történő minimális, másodpercenként körülbelül 5 köbméter kivezetéssel, az elszivárgással és a mentett oldali kivezetéssel is.
Minden fenékgátépítést természetesen meg kell előznie diplomáciai és egyeztetési lépéseknek. A terveket be kell mutatni a Duna-bizottságnak, egyeztetni kell a határvízi bizottság szlovák tagjaival, be kell szerezni a szlovák szakhatósági engedélyt. Ez bizony hosszadalmas is lehet vagy azzá lehet tenni.
Tisztelt Országgyűlés! A bősi vízlépcső megépülésével kapcsolatos gondjaink megoldásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni azt az alapvető politikai tényt, hogy a vízlépcső odaát egy nemzeti program presztízskérdése, összekötve az új nemzeti azonosságtudattal, büszkeséggel és rátarti kihívással. Aki ezt nem látja, s nem a kompromisszumokra törekszik a de facto kész helyzet ismeretében, az könnyen elméleti tételek és az absztrakt logika csapdájába esve irreális célokat kerget.
Annyi rossz döntés, visszavonulás és mulasztás után ma már nincs számunkra elérhető, igazán jó megoldás, inkább csak a kisebbik rossz választása. De még azért is szívós kormányzati küzdelemre, kitartó tárgyalásokra van szükség, nemzetközi partnereink hathatós támogatására.
Mindenekelőtt az EK-közreműködéssel megszületett vízmegosztási elképzeléseknek kell haladéktalanul érvényt szerezni. A párt- és részérdekeken felülemelkedő döntésekre van szükség, a nemzet hosszú távú érdekeinek szolgálatára. Ha egyeseknek csak az időhúzás a céljuk, az, hogy bárminemű felelősség megállapítására csak az új választások után kerülhessen sor, azokat fel kellene menteni súlyos károkat okozó tevékenységük folytatása alól. A kárenyhítés, a mentés költségei természetesen az adófizető állampolgárok amúgy is nagy terheit növeli, ezért sem elfogadható módszer a titkolózás, a ködösítés, a pocsékolás, a megalapozatlan döntések kabinetpolitikai radikalizálása.
A Duna elterelése és annak következményei egyesek szerint hazánk XX. századi történelmének negyedik katasztrófáját jelenti, mármint 1920., 1947., 1956. és 1992. Ne fokozzuk felelőtlenségünket, az utókor legalább a megkésett bölcsesség késői ébredése okán enyhítse egyesek vétkeit! Köszönöm figyelmüket! (Szórványos taps.)
