SASVÁRI SZILÁRD, a FIDESZ vezérszónoka:
SASVÁRI SZILÁRD, a FIDESZ vezérszónoka:
SASVÁRI SZILÁRD, a FIDESZ vezérszónoka: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A FIDESZ vezérszónokaként három alapelvet szeretnék elöljáróban elmondani. Utána azokról a célokról szeretnék beszélni, amiket szerintem ennek a törvénynek, illetve a felsőoktatási törvénnyel együtt ennek a két törvénynek teljesíteni kellene, és ennek politikai eszközeiről és azokról a problématerületekről kívánok még szólni, amelyek a törvényben most szerepelnek.
Három alapelvet szeretnék önök előtt ismertetni. Az egyik az, hogy a tudomány művelése alapvető alkotmányos szabadságjog. A második, hogy ebből a szabadságjogból következik az is, hogy ennek a szabadságnak intézményesült formát kell ölteni, és ez pedig az autonóm köztestület formájában jelenik meg. A harmadik alapelv pedig, ami annak a mércéje lenne, hogy a társadalomban milyen hatékonysággal és milyen eredménnyel tudnak, képesek produkálni a Tudományos Akadémia és a hozzá kapcsolódó szervezeti egységek.
A mi álláspontunk szerint kettős célt kell kitűzni magunk elé a két törvényjavaslat kapcsán. Az egyik az, hogy az akadémiai törvényjavaslattal és a felsőoktatási törvénnyel ki kell alakítani, létre kell hozni azt az akadémiai szférát, amit a nemzetközi gyakorlatban úgy értelmeznek, hogy abba beletartozónak tartják mind a tudósok testületét, mind a kutatóintézetek öszszességét, valamint a felsőoktatás egészét. Ez a mi megközelítésünkben egy alapvetően tágabb kört jelent, amibe sokkal több intézményrendszer belefér, mint amennyit a jelenlegi magyar szabályozás szerint és fogalomhasználat szerint belefér.
A másik cél, amit kitűztünk, hogy ennek a területnek a fejlesztése csak a felsőoktatással együtt történhet meg. Tehát a mi álláspontunk az - példát előhozva -, hogy a kutatóintézeteket, a kutatóintézetek bizonyos körét integrálni kell az egyetemekhez, főleg azokon a területeken, ahol alapkutatás folyik. Más területeken például meg kell gondolni azt a lehetőséget, hogy akár privatizáljanak kutatóintézeteket, illetve a gyakorlati szféra felé orientálódjanak ezek a kutatóintézetek.
Nem azért kell törvényt alkotni a Magyar Tudományos Akadémiáról, mert tradicionális testület - ez is egy nagyon fontos érv, és számunkra is támogatandó. Önmagában azonban nem ezért, hanem azért, mert egy rendkívül fontos társadalmi funkciónak, a tudomány művelésének szolgál keretéül. Ezért csak az lehet a mércéje, hogy mennyiben segíti elő ennek a funkciónak a működését ez a törvényjavaslat.
Ugyanakkor látni kell azt a kompetenciahatárt, ami az állam számára jelentkezik. Itt ugyanis két dolgot kell elmondani. Az egyik az, hogy a magyar költségvetés, a központi költségvetés tulajdonképpen csak a tudós testület és a hozzá kapcsolódó hivatal költségeit finanszírozza 100 %-ban. A kutatóintézetek költségeit azonban - s ez manapság már köztudott - mindössze 30%-ban képes állni az állami központi forrás, és azt gondolom, ez szükségképpen önmérsékletre kell, hogy intse az államot a szabályozás kiterjedtségében. Ennek alapján e törvénynek, illetve a leendő törvénynek a következő kérdésekben van illetékessége: az állami adminisztratív jogosultságok rögzítésére; a pénzügyi támogatás állami részéhez való hozzáférhetőség lehetőségének biztosítása - ami tulajdonképpen nem jelent mást, mint a különböző pénzügyi alapokhoz pályázattal való hozzáférhetőség gondolatát, amit úgy kell megteremteni, hogy a kutatóintézetek és az egyetemek, főiskolák egyforma távolságban legyenek a kutatási pénzektől, tehát valamennyien azonos eséllyel induljanak, és az eredmények, a produktumok minősítsék azt, hogy ki milyen anyagi támogatottságot bír elérni. A harmadik illetékességi kör a kutatóintézetek és a Tudományos Akadémia vagyona tulajdonjogának kérdése, ami azért további problémákat vet föl, amire én magam is ki fogok térni most beszédemben, és később majd képviselőtársaim is.
A negyedik a tudományos élet egészében való jogosítványok megadása. Ez a tudományos élet egésze számomra egyértelműen jelenti a tudóstestület, tehát a 287 tudós jogosítványait; ugyanakkor a kutatóintézetekben dolgozó tudományos dolgozók jogosítványait is jelenti; valamint értelemszerűen ebbe a körbe tartozónak vélem, gondolom, a felsőoktatás tudományos produktumot felmutató embereit is.
Végül az ötödik ilyen illetékességi kör a belső hierarchiában még meglévő feudumok lazító mechanizmusokkal való beépítése, tehát az, hogy hogyan lehet feloldani azokat a privilégiumokat, amelyekkel ma még rendelkeznek.
S most egy kicsit rátérnék a szabadság körére, amely a tudomány művelésének lényegi ismérve. Véleményem szerint aszerint ítélhető meg ez a törvényjavaslat, hogy mennyiben érvényesíti a tudomány szabadságának és társadalmi hatékonyságának elvét. S miután a tudományművelés lényegi ismérve a szabadság, semmiféle adminisztratív hatalom nem tudhatja jobban a tudománynál, az azt művelőknél, hogy mi a jó neki, mi az a cél, mi az az igazságkeresés, amit ő kitűz maga elé. Ezért az állami kényszert ebben a formában nem lehet elfogadni.
A valóságos kutató, aki nem csak míveli ezt a dolgot - vagy "bíveli" -, ennek a kutatónak, azt hiszem, az lenne a legfontosabb garanciája az ő szempontjából, hogyha a kutatóhelyek szabadsága is megvalósulna. Ehhez kell igazítani a belső struktúrát, a központi adminisztráció ebben a megközelítésben csak kiszolgálhat, menedzselhet. Az intézeteknek tehát függetlenedniük kell, és ebben a formában a létező közgyűlés jogosítványainak is értelemszerűen csökkeni kellene; vagy pedig át kell alakítani olyan formában amelyik egyenlő jogok gyakorlását biztosítja az embereknek. Tehát az autonómia az a kör, amibe be kell emelni, lehetőséget kell teremteni arra, hogy a kutatók részt vegyenek ebben. Tehát nem lehet a Magyar Tudományos Akadémia egy olyan elefántcsonttorony, amellyel szemben nem lehet igényeket támasztani; már csak azért sem lehet ilyen elefántcsonttorony, mert közpénzeket fordít rá az ország. A közpénzek általi követelés azonban csak közvetve érvényesülhet, tehát az állam nem mondhatja meg közvetlenül, hogy mi az, amit elvár az egész területtől. Az, hogy programmegrendeléseken keresztül milyen feladathoz, milyen munkához juttatja, és mit vár el ezért az állam, az egy külön kör; ezt, azt gondolom, különböző pályázati rendszerek biztosítják.
Beszéltem arról az alapelvről, hogy a társadalmi hatékonyságnak is egy fontos megközelítése kell, hogy legyen a tudomány felé. Itt azonban tudni kell, hogy ezt a hatékonyságot ma már nem csak és kizárólagosan az állam értékeli, hanem tulajdonképpen a piac is. Ez a piac azonban - az a gazdasági terület, ahol a megrendelések születnek -, manapság beszűkülőben van, és ezért is fontos lenne azokat az erőforrásokat egyesíteni, amelyek megtalálhatók mind a felsőoktatási rendszerben, mind pedig az akadémiai testületekben, intézményekben.
Szeretnék néhány szót szólni arról a problémáról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia irányítási jogkörei mit jelenthetnek abban a jogi formában, jogi szerveződésben, amit a köztestület jelent. És itt először engedjék meg, hogy idézzek, felidézzek önöknek a magyar alkotmányból néhány passzust, ami az alapvetésekhez még hozzátartozik. Az alkotmány 35. §-ának 1. pontjának f) pontja szerint a Kormány meghatározza a tudomány, a kulturális fejlesztés állami feladatait és biztosítja az ezek megvalósulásához szükséges feltételeket. Ez az egyik vonatkozó rész. A másik pedig az alkotmány XII. fejezete - és ez a fontosabb része, azt gondolom -, amely az alapvető jogokról és kötelezettségekről rendelkezik.
(10.50)
A 70/G. §-ában kimondja, hogy a Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. A tudományos igazságok kérdésében dönteni, a kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak.
A fenti alkotmányos szabályok azok, melyek részben megalapozzák az Akadémia köztestületi jellegét, valamint az állam és az Akadémia kapcsolatát. Az Akadémia köztestületi jellegét az biztosítja, hogy az Alkotmány által megfogalmazott, a tudományos élettel kapcsolatos állami feladatok egy részét közhatalmi jogosítványok nélkül az Akadémia látja el.
Ugyancsak állami feladat a már említett tudományos élet szabadságának biztosítása, amely jelentős feladatokat hárít az Akadémiára.
Mindezen feladatok megerősítik azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának az Alkotmánynak megfelelő, olyan új jogi szabályozással kell jogállását újrarendezni, amelynek megfelelően a testület a közjog és a magánjog határán helyezkedik el, bár állami feladatot is ellát, de nem állami szervként működik, hanem törvényben garantált autonómiával rendelkezik.
Ezeknek az elvárásoknak a köztestületi jelleg megfelel, függetlenül attól, hogy ezt a típusú jogállást szóhasználatában tartalmazza-e bármely törvény. Ez utóbbi kitételemet engedjék meg, hogy kiemeljem, tehát anélkül, hogy ezt a típusú jogállást szóhasználatában tartalmazza bármely törvény. Ugyanis itt az a probléma, hogy miután az Akadémia jogi szempontból, a jogrendszer egészét tekintve a magánjog és a közjog területén, határmezsgyéjén helyezkedik el, külön problémát jelent az, hogy a kutatóintézetekkel mint állami vagyonnal rendelkezve, megvan-e az a jogosítványa, hogy ezt meg is tegye, szabadon cselekedhet-e?
A tervezet szerint az Akadémia mint önálló jogalany saját tulajdont szerez, ez a törzsvagyon, és állami tulajdont is használ mint rábízott állami vagyont. A jelenlegi jogi szabályozás - és itt egy háttérszabályozásról hadd beszéljek, a földről szóló '87. évi I. törvényről - azt mondja, hogy a tulajdonosi jogokat jelentő kezelői jogot csak állami szervek kaphatnak. Ebből a megközelítésből tehát e háttérszabályozás szerint az Akadémiára nem lehetne állami vagyont bízni. Amennyiben ez indokolt vagy szükséges - további törvénymódosítások, ha szükségesek -, a jogrendszer egészén belül e kettőnek harmóniában kell lennie.
Nem kívánok most kitérni, a későbbiekben meg fogjuk még tenni azt, hogy ez a köztestületi jelleg a kutatóintézetek mint állami vagyon használatával kapcsolatban milyen további problémákat vet fel. Illetve azt a zárójeles gondolatot még engedjék meg, hogy megelőlegezzem, hogy miután az Akadémia egy önálló fejezetet alkot a központi költségvetésben, amely lehetséges megközelítésként úgy is tekinthető, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állami költségvetési szerv.
Ennek kicsit ellene menne az a fajta garancia, ami az autonómia biztosítását jelenti a Tudományos Akadémia tekintetében.
Szeretnék még azokról a célokról beszélni, amelyek minket motiváltak a tekintetben, hogy milyen változásokat mozdítsunk elő a törvényben. Itt két dolgot szeretnék hangsúlyozni: az egyik az egyetemekkel való viszony, a másik pedig a minősítés kérdése.
Az első dolog az egyetemekkel való viszony: itt külön talán érdemes kihangsúlyozni azt az elképzelést, hogy a mi álláspontunk szerint a kutatóintézeteknek, legalábbis bizonyos körének társulnia kell akár rövid, akár hosszú távon az egyetemekhez, főleg az alapkutatást végzőknek, de nem kizárt lehetőség az, hogy azok az alkalmazott kutatást végző kutatóintézetek is csatlakozzanak, amelyek, mondjuk, a gazdaságban vagy az iparban érintettek. Tehát, mondjuk, egy műszaki egyetemhez kapcsolódó kutatóintézetek, azt gondolom, nagyobb eséllyel pályázhatnak különböző gazdasági megrendelésekre együtt, mint külön-külön, ahol is a piacon versenyképesen és versenytársként jelentkeznek.
Egy szempontot mindenképp elmondanék, ami e mellett szólna, az ilyenfajta integráció mellett. Ez pedig az, hogy mind a két intézmény ma Magyarországon rendelkezik egy jó infrastruktúrával, aminek a működtetése okoz nagyon sok gondot a mai költségvetési helyzetben.
Ezért azt gondolom, racionális megoldásnak tűnik, hogyha ezeket az infrastruktúrákat összekapcsoljuk, és így a hatékony működése is biztosítható ezen intézményeknek, mindkettőnek egyaránt.
A következő előnyökkel járna ez az én meglátásom szerint, azon túl, hogy már elmondtam, hogy a gazdasági vállalkozásban ez egy fontos megközelítés lehet:
Azt gondolom, hogy a kutatóintézetekben szereplő szellemi potenciál nem tartható távol a hallgatóktól, ebbe be kell kapcsolódniuk nekik, is és éppen úgy a kutatóintézeti embereknek az oktatásba is, már aki ezzel a képességgel bír, a tanítás képességével.
Tehát a graduális képzésbe is bevonni javaslom, és a törvényjavaslat ilyen kereteket azért biztosít erre a funkcióra.
Azt gondolom, hogy emellett valahol érdekeltté kell tenni a kutatókat is, és erre talán a legjobb terep az lesz, ami a továbbképzést jelenti a magyar felsőoktatásban, vagyis azon tudományos fokozat elérésének lehetősége, ami az egyetemi szférában adatik meg. Tehát a kutatóknak - úgy érzem -, legalábbis a fiataloknak mindenképp motiváció az, hogyha az egyetemmel összekapcsolódott intézményrendszerben működnek.
A második kérdés, amit már előre jeleztem, a minősítés kérdése. A FIDESZ álláspontja szerint teljes értékű tudományos fokozatot az akkreditált egyetem, az akkreditált program adhat. Ebből az is következik, hogy a mi álláspontunk szerint törvényi értelemben nem létezik magasabb doktori fokozat vagy tudományos fokozat.
Ezért a mi javaslatunk az, hogy véleményünk szerint két álláspont közül lehetne választani: vagy azt lehet mondani, hogy az Akadémia azt választ be a testületébe, köreibe, akit akar, és ezt különböző címekkel rendezheti. Ez azt jelenti, hogyha kíván, akkor adhasson akadémiai doktori címet, azonban nem tudjuk elfogadni azt az álláspontot, hogy ezt a törvény tudományos fokozatként említse meg.
Szociológiai értelemben lehet különbség és lehet hierarchia akár az egyetemen szerzett doktori és akadémiai doktori cím között, de jogi értelemben, hierarchikus értelemben ilyen szempontból nem lehet. Ezért a mi álláspontunk ahhoz közeledik, hogy ezt címként vagy rangként fogalmazzuk meg a törvényben és ne tudományos fokozatként.
A másik variáció még elképzelhető lenne, ami már, azt hiszem, itt elhangzott, ez pedig az, hogy egyáltalán az akadémiai doktori cím egy fölösleges procedúra lenne, hiszen tulajdonképpen az Akadémia levelező tagsága, illetve rendes tagsága megfelelő minősítést, megfelelő tudományos rangot jelentene azoknak az embereknek, akik a tudományban ezt még előmenetelként tekintik.
E kétféle alternatíva közül tehát mi az első felé közeledünk, ami az én álláspontom szerint egy kompromisszumos megoldás lehet, ami nem korlátozná azt a jogot, hogy az Akadémia olyan címeket vagy rangokat adjon az oda betérni szándékozóknak, amilyet akar, és biztosítja azt a lehetőséget ugyanakkor ehhez, hogy azok számára, akiknek a PhD nem megfelelő érték, azok még továbbmehessenek, és további produktumokat letéve tegyék meg és célozzák meg ezt a részt.
Ehhez, azt gondolom, hogy a Tudományos Akadémiának érdemes volna egy belső értékelési rendszert kialakítani, amire talán egy doktori tanács elegendő vagy egy ilyen jellegű szervezet elegendő lehet, azonban nem feltétlenül tartom fontosnak, hogy ezt a törvényben mellékletként szerepeltessük.
Közeledve a beszédem végéhez, hadd mondjam azt el, hogy a Magyar Tudományos Akadémia azért az elmúlt nehéz időkben a sok visszásság ellenére is tulajdonképpen menedékül szolgált nagyon sok embernek. Ez a menedék nem feltétlenül a tudós testület, az akadémikusok körét jelentette, de jelentette mindenképpen a kutatóintézeteket. Tehát egy olyan visszavonulási terep vagy áttérési terep volt ez nagyon sokak számára, akik az egyetemen nem tudtak, vagy nem volt számukra adott az a lehetőség, hogy ott szabadon működhessenek, s azok a korlátozások, amelyek ezeken a területeken érvényesültek, a számukra akkor szűntek meg, amikor áttértek a kutatóintézetekbe, és talán ha megnézzük a 80-as évek változásait Magyarországon, akkor ez követhető, hogy nagyon sok olyan ember került át a tudományos kutatóintézetekbe, akik egyébként később a politika olyan területén jelentek meg, ahol elsőként emelték fel a szavukat a demokratizálódás mellett.
Én azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban, ahol nagyon sok probléma volt, az átmenet időszakában, abban az időszakban, amikor - talán szabad így mondanom - a politikai terpeszkedés már túllépett volna egy bizonyos határt, a Tudományos Akadémia elnöke és a főtitkár mindent megtett annak érdekében, hogy a saját autonómiájuk, illetve a tudomány autonómiája ne sérüljön. S talán ezért érdemes lenne köszönetet mondani az elmúlt három vagy négy év tekintetében is.
Azt gondolom, azt is fontos kiemelni, hogy maga a Tudományos Akadémia szorgalmazta a saját reformját, és annak során folyamatos, aktív partnere volt a döntéshozóknak, tehát mind a kormányzatnak, mind pedig a parlamenti megfelelő testületeknek is. Talán hogyha a politikai veszélyeztetettség érzete vagy maga a veszélyeztetettség - hogyha ez létezik - megszűnik, akkor erőteljesebb változásokat lehetne vagy lenne mód megindítani.
(11.00)
Ezt azért tartom fontosnak, mert az a problémás terület, ami a kutatóintézeteknek a státusát, illetve a kutatóintézetekben dolgozók jogköreit és működésének kereteit jelenti, az ebben a törvényben talán csak egy kinyíló ajtó még, amin érdemes lenne továbbmenni. A magunk részéről arra törekszünk, hogy ezt a kinyíló ajtót tágabbra nyissuk, hogy minél többen kerülhessenek be a tudománynak ebbe a szobájába.
Végül azt gondolom, hogy a magyar tudományosság mind a magyarországi életben, mind pedig a nemzetközi tudományos világban bebizonyította, hogy van szakmai tisztessége, erkölcsi tőkéje és tudományos színvonala, produktuma ahhoz, hogy megfelelő körülmények között, amelyről ennek a törvénynek kell szólnia, önmaga valósítsa meg a megújhodását, és ezzel betöltse hivatását. Nekünk, törvényhozóknak pedig az lenne a dolgunk, hogy ehhez megfelelő törvényi kereteket biztosítsunk, és ezen a kereten belül - a felsőoktatási törvénnyel összhangban, a kettőt harmóniába hozva - biztosítanunk kell a tudomány autonómiáját, szabadságjogainak érvényesítését és azt, hogy ebben az országban a magyar tudomány megbecsült legyen, és lehetővé váljon az, hogy a tudósok eredményei, produktumai közismertté váljanak, hiszen csak így tudják visszaigazolni azt, amit különböző módon - eredmény tekintetében, illetve a kutatók utánpótlásának biztosításával - elvárhat ez az ország. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
