SZALAY GÁBOR (SZDSZ)
SZALAY GÁBOR (SZDSZ)
SZALAY GÁBOR (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdés hamleti: vajon támogassa-e, támogathatja-e egy ellenzéki párt a Kormányt abbéli igyekezetében, hogy a sok, bajban lévő magyar vállalat közül kiemeljen kettőt, s azokat megmentve biztosítsa azok további létezését - vagy megtagadva, esetleg feltételhez kötve ezen támogatást, kérje-e számon a Kormánytól, hogy miért pont ezt a kettőt, milyen elvi meggondolásból, s főleg milyen eszközökkel kívánja megmenteni őket? Mert az összefüggések kevéssé láthatók.
Ma délután napirend előtti felszólalásában a pénzügyminiszter úr arra kérte a Parlamentet, hogy az általa rövidesen benyújtandó pótköltségvetési csomagtervet egységesen kezeljék a képviselők, s ne egyes lapokat kihúzva a pakliból próbálják azt szétzilálni. Megfontolandó kérés. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy mindezt a Kormány a maga számára nem tartja kötelezőnek. Épp ezért az ügy kezelését illetően a Kormány tulajdonképpen semmi támogatást és szimpátiát nem érdemel, nem érdemelne, hisz az összefüggésekből kiragadott részinformációkat csöpögtet a Parlamentnek, és arra spekulál, hogy a cél nemes volta miatt az eszközök erős kifogásolhatóságát senki nem fogja a szemére hányni. Arra spekulál, hogy nincs politikai erő, amely ne akarna munkahelyeket megtartani, mely ne akarná megállítani az ipari termelés zuhanórepülését; amely meg akarná őt akadályozni abban, hogy adjon, amikor adni akar; amely annak a kellemetlenkedő kérdésnek kíván mindent alárendelni, hogy mégis miből, milyen tartalékok birtokában kíván eljátszani egy ilyen népszerű szerepet ez a szimpátiára persze nagyon is rászoruló Kormány. A Kormány tapsokra számítva rossz választás elé állítja a Parlamentet, miközben titkos határozatok tömegével hatalmas pénzeket csúsztat olyan alapítványokba és célokra, amelyeket a Parlament elé hozni maga is szégyellne, és sikerre kevéssé valószínűsíthetne.
Visszatérve most már a két konkrét országgyűlési határozattervezet ügyéhez, mit is mondhatunk? Hisz a kérdés súlyos - a helyzet pedig még inkább az. Előttem van egy statisztika, a gazdasági tevékenység néhány mutatóját tartalmazza. Ebből olvasom, hogy a bruttó hazai termék, közismertebb nevén a GDP, az elmúlt három évben rendre 3, 12, majd 5%-kal csökkent, és ez azt jelenti, hogy a '92-es bruttó hazai termékünk a '89-es 81%-át teszi ki. Még rosszabb a helyzet, ha az ipari termelés hasonló éves mutatóit nézem. Az ipari termelés '90-ben 9%-kal, '91-ben 19%-kal, tavaly pedig 10%-kal csökkent, vagyis tavaly a '89-es évi termelés 66%-át tette ki ipari termelésünk.
Mindezen idő közben a munkanélküliek száma megközelítette a 700000-et, vagyis a munkaképes korú lakosság 13%-át. Ki ne akarna megmenteni tehát ilyen helyzetben akár csak két vállalatot is, pláne ha a magyar ipar két kitüntetett zászlóshajójáról van szó? Egy felelős Kormánynak, egy felelős Parlamentnek legalábbis mindent meg kell próbálnia, nem hagyhatja magára a gazdasági folyamatokat a "csak hulljon a férgese" alapvetően rossz és ésszerűtlen álláspontjára helyezkedve. A romlás, a bomlás, a leépülés ugyanis öngerjesztő folyamat, amely egy ponton túl ellenőrizhetetlenné, befolyásolhatatlanná válik, s könnyen tesz tönkre olyan iparágakat is, húzza ki szinte egyik percről a másikra a talajt olyan vállalatok és vállalkozók alól is, amelyek pedig piaccal, perspektívával rendelkeznek, és alkalmazottak sokaságát foglalkoztatják. Márpedig az egyre több munkanélküli egyre kevesebb vásárlóerőt, és egyúttal egyre több szociális terhet jelent; az egyre kevesebb vásárlóerő egyre mérsékeltebb keresletet, az pedig egyre több termelőkapacitás feleslegessé válását jelenti. A folyamat tehát tényleg öngerjesztő lehet.
Állítjuk, hogy a jelenlegi Kormány, illetve annak elődei mind ez ideig sok mulasztást és hiányosságot tudhatnak e téren magukénak. Ezért is lényeges, hogyha késve is, ha a szokásos módon a végsőkig titkolózva is, de határozatot hozott a Kormány 1992 júliusában az ipari válsághelyzetek kezeléséről. Nem tudni, hogy mit szégyellt, mit titkolt, mit tartott országgyűlési képviselőkre vagy éppen az érintettekre nem tartozónak Kormányunk ezen válságkezelési programból, de tény, hogy a tizenkét társaságra, vállalatra vonatkozó kormányhatározatról és az ipari és kereskedelmi tárca által a Kormány részére elkészített vállalatonkénti, társaságonkénti előterjesztésekről nem sokat kötött mind ez ideig a képviselők orrára. Különös fintora ennek a titkolózó alapállásnak, hogy bár az Országgyűlés 1992. december 29-én már határozatot hozott a tizenkettőből kettőre vonatkozóan, a Dunaferr Részvénytársaság és a GANZ Gépgyár Holding Kft. ügyében - egy igen szerény terjedelmű háttéranyag alapján, a részletes, tényleges tájékoztatás nyújtására alkalmas anyagot csak most, utólag, a HUNGALU Rt. és a Nitrokémia ügyéhez és a Kormány előterjesztéséhez csatolva, féléves késéssel kapták meg az országgyűlési képviselők. Eső után köpönyeg…
Miért van ez így? Ki érti? A szokásos rutinról, a titkolózás megkövesedett gyakorlatáról van-e csak szó? Vagy valami másról? Hát…, nem tudom…
A HUNGALU Rt. működőképességének fenntartásához szükséges intézkedések megtételét, vagyis az állami alapjuttatás utáni 1 milliárd 78 millió forint értékű járadékfizetési kötelezettség törlését az SZDSZ mindenesetre nem kívánja megakadályozni, hisz tudja, hogy az alumíniumtermelési vertikum az, amelyik a magyar nemzetgazdaság egyik legszámottevőbb ásványi nyersanyagforrására, a bauxitra települt, és összeomlása nemcsak a HUNGALU 13,5 ezer, de a BORSODCHEM Részvénytársaság ötezer alkalmazottjának munkahelyét és egy sor kapcsolódó szolgáltatótevékenységét is veszélyeztetné. Az SZDSZ tudja, hogy a vállalat nehéz helyzetét nem utolsósorban az idézte elő, hogy a sajátos hazai villanyáramdíj keresztfinanszírozási struktúrájából következően nagyfogyasztó létére is mindig drágábban kapta a villanyáramot, mint a lakossági szektor, miközben konkurenseinél, a nyugat-európai gyártóknál mindez pont fordítva van. Hátránya versenytársaival szemben így nem saját hibájából, de folyamatos. Tudjuk, hogy az országos érdekből elrendelt beruházások, majd bauxitbánya- és alumíniumkohó-bezárások hatalmas pénzügyi terheit a vállalat saját maga volt kénytelen finanszírozni. S tudjuk azt is, hogy az alumínium és timföld világpiaci ára épp úgy viselkedik, mint a többi tőzsdei terméké - ingadozik. Ha az iparágnak nem adta meg az állam, hogy az 1987-től '90-ig tartó csúcsévekben tartalékot képezhessen a nehezebb időkre, akkor most, a nehezebb piaci években az állam kötelessége, de érdeke is kisegíteni és nem sírba tenni az iparágat.
Óriási kérdés persze az, hogy a költségvetés honnan, milyen tartalékához nyúlva fogja tudni kezelni az ügyet. És bár kár, hogy ezt megint nem kívánja az orrunkra kötni a Kormány, mi megadjuk a lehetőséget részére, hogy keresse meg a finanszírozás forrásait.
A növényvédőszereket, építőipari kemikáliákat, ioncserélő műgyantákat, hadiipari termékeket gyártó Nitrokémia Ipartelepek mint az ország egyetlen hadi vegyipari üzeme, pénzügyi, gazdasági stabilitásának megteremtéséhez szükséges intézkedések megtételét, azaz az összességében 188 millió forint állami alapjuttatás és állami kölcsön utáni fizetési kötelezettség törlését a Szabad Demokraták Szövetsége ugyancsak nem kívánja megakadályozni, hisz tudja, hogy a konvertibilis export épp az utolsó években nőtt meg ennél a vállalatnál jelentősen, és ért el mintegy évi 4 milliárd forint értéket; hogy a közel négyezer alkalmazott és a vállalatra épülő térségbeli szolgáltatóknál felszabaduló munkaerő másutt történő elhelyezése megoldhatatlan regionális problémát jelentene: hogy a szigorú és igen jelentős környezetvédelmi teendők és befektetések betartásából fakadó kötelezettségeknek csak így lehet eleget tenni; hogy az időközben feleslegessé vált, de valaha állami utasításra létrehozott hadiipari beruházások következményeként maradt fönn közel 200 millió forint összegű tartozás, vagyis körülbelül pont annyi, mint amennyi most az országgyűlési határozattervezet tárgyát képezi.
(18.50)
Tudjuk továbbá azt is, hogy a rendezett pénzügyi háttér könnyebbé és eredményesebbé teszi a vállalat privatizációját. A nagy kérdés persze ugyanaz, mint a HUNGALU esetében: mindezt miből fogja finanszírozni a költségvetés? A Kormány hallgat, s gondját nem kívánja megosztani az Országgyűléssel. Mindez sajnálatos, de rajtunk ne múljon. Őszintén kívánjuk, hogy ezen segítséggel mind a HUNGALU Részvénytársaság, mind a Nitrokémia túlélje létezésének ezen nehéz időszakát. Köszönöm szépen. (Taps.)
