ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egészséges és biztonságos munkavégzés egységes feltételrendszerének szabályozása megkésett. A törvényjavaslat terjedelmes, túlrészletezett, végrehajtási rendeletekre jellemző alkérdésekkel is aprólékosan foglalkozik.
(17.40)
Ugyanakkor a piacgazdaság súlyos realitásait figyelmen kívül hagyva csaknem kizárólagosan a szervezetten munkát végzőkre, illetve a szervezett munkavégzésre korlátozza a szabályozást. Ennyiben életidegen és valóságellenes.
Nem oldja meg a munkavédelmi és a biztonságtechnikai felügyeletek koordinációs problémáit, amelyek a fejlett országokban egységes rendszert képeznek. Nem köti össze a munkavédelmet például a környezetvédelemmel, még csak nem is utal ezek egységére, nem jelenik meg a közös felelősség. A végrehajtáshoz szükséges feltételek és garanciák híján absztrakt kívánságlista a törvényjavaslat, amely ellentétben áll a munka világának tényszerű realitásaival, a gazdaság, a munkaerőpiac és a szociális szféra zilált, kaotikus, kiszámíthatatlan jelenségeivel. Ezekkel az alapokkal szemben nem lehet politizálni.
Az említett megkésettség legalább 4-5 éves. A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 155-ös számú egyezménye kötelezővé tette számunkra is a dolgozók biztonságára, egészségére és munkakörnyezetére vonatkozó nemzeti politika kidolgozását. Ennek a politikának a célja a munkából eredő balesetek és egészségi ártalmak megelőzése és nem életidegen, megkésett követése. A törvénytervezet jogelméleti megfogalmazásai kiáltó ellentétben állnak a valóságos viszonyokkal, a végrehajthatósággal és annak hiányzó garanciáival. A fő akadály - hangsúlyozom - a gazdaság jelenlegi súlyos állapota, a munkavédelem-ellenes érdekeltségi viszonyok és nem utolsósorban a hiányos szociális oltalom.
A gazdaság jelenlegi állapotában az ellehetetlenülő munkafeltételek helyenként embertelen munkakörülményeket szülnek, folyamatosan romlanak a még működő üzemek műszaki, biztonsági, technológiai körülményei is, kirívóan rossz például a mezőgazdasági üzemek és az építőipari vállalkozások helyzete. A munkanélküliség, a munkavállalók fenyegetettsége az egzisztenciális bizonytalanság következtében a munkavállalók olyan munkát is elvállalnak, ahol a biztonságos munkavégzés elemi normái és feltételei hiányoznak, alapvető jogosultságokról és igényekről mondanak le, bekövetkezett baleseteket titkolnak el. Az előzetes egészségügyi vizsgálatok rendre elmaradnak. A cégalapítók számára a költségek alacsony szinten tartásának legegyszerűbb módszere a munkabizottsági kiadások megtakarítása, helyenként bűnös lefaragása. Hátrányba kerül a nem létező és tisztességtelen versenyben az, aki lelkiismeretesen költ a biztonságra és mindenkor gondosan jár el a bekövetkezett balesetek okainak valósághű feltárásában, elemzésében, és humánusan kárpótol a már bekövetkezett hátrányokért.
A vállalkozók, a befektetők tartanak a kiszámíthatatlanul változó pénzügyi szabályozóktól, türelmetlenül keresik a saját hasznukat az előbbi érdekek rovására. A biztonságnak bizony ára van, amit ma senki sem akar vállalni, sem az állam, sem azok, akikkel az meg akarja fizettetni.
Nem segíti elő a biztonságos munkavédelmet az olyan szabályozás, amely például eltörölte az egyéni védőeszközök forgalmiadó-mentességét. A hazai egyéni védőeszközöket forgalmazó nagykereskedelmi vállalatok jórészt tönkrementek, a kis cégek pedig éppenhogy pénzükhöz jutnak vagy végzetesen lecsúszóban vannak. Az új eszközök kifejlesztéséhez tőkehiánnyal küszködnek, az importált védőeszközökkel képtelenek felvenni a versenyt, 20-30 évvel lemaradtunk a nyugat-európai védőeszközök, felszerelések és berendezések műszaki, technikai, minőségi színvonalától.
Ugyanakkor kialakult a védőeszközök feketepiaca, mind több olcsó, de silány, semmitől sem védő, úgynevezett egyéni védőeszköz kerül forgalomba. A látszat- és formális megoldások eszközei ezek, csak a megtévesztésre jók a kirakatban. Mint ahogy az is hamis érvelés, hogy az elmúlt években csökkent a halálos és egyéb balesetek száma. Az ipar nagyvállalatai szétestek, a foglalkoztatottság az ismert adatok szerint csökkent, a mezőgazdasági viszonyok teljesen áttekinthetetlenek, a fekete munkavállalás körülményei között senki sem képes igazán ellenőrizni a tényleges balesetek teljes körét. Aki károsodott, az ma inkább a hallgatást választja az utcára kerülés helyett. A munkáltató diktál, a munkavállaló pedig kénytelen tudomásul venni, kiszolgáltatott. Megalázott helyzetükben alig tudnak tényleges segítséget adni a gyenge szakszervezetek és érdekvédelmi csoportosulások. Így lesz megbízhatatlan a megszépítő statisztika.
A nemzetközi ajánlások szakszerűek, de a gyakorlat számára elméleti tételek, végrehajtásukat tekintve helyenként illúzórikusak. A munkaerőpiac résztvevőire csak akkor lehet kötelező magatartási szabályokat előírni, ha a piaci következményekkel előre számolni lehet, ma viszont sok tekintetben - közismerten - legfeljebb találgatni lehet.
A részletes indoklás a 4. §-hoz ugyan megjegyzi, hogy a törvény nem csupán a szervezetten munkát végzők biztonságát kívánja védeni, hanem a munkavégzéssel kapcsolatba kerülő külső személyeket is, példaként említi a járókelőket vagy például a szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfeleket, résztvevőket. Ám nem kíván beavatkozni - ahogyan az általános indoklásban megfogalmazza - a magánszférába, ott nem magatartási szabályokat ír elő, hanem a termékbiztonsági követelmények meghatározásával és a fogyasztók felvilágosításával kívánja a célt elérni. Kérdés: elég-e ez a már említett gazdasági és társadalmi viszonyok, nem különben az érdekeltségi viszonyok közepette, hiszen ebben a körben is olyan emberek dolgoznak, akiknek biztonságához az oly sokszor emlegetett alapvető nemzeti érdekek fűződnek.
(17.50)
A munkavállalók képviselőinek itt fokozott jogosítványokat volna célszerű meghatározni.
A munkavédelmi ismeretek speciális felkészültséget igényelnek, ezek közül nem hiányozhatnak a környezetvédelmi ismeretek sem. Sajnálatosan nem említi őket a törvényjavaslat.
Én viszont már említettem, hogy a törvényjavaslat nélkülözi a munkavédelem és a környezetvédelem egységes szemléletét, holott a munkavédelmi szabályok megsértése gyakran környezetvédelmi előírásokat is sért, vagy kifejezetten környezeti szennyezést okoz beláthatatlan, hosszú időre kiterjedő következményekkel.
Jó példa erre a nagytétényi Metallokémia ismert szennyezése. A hulladék akkumulátorokból olyan technológiával nyerték ki az ólmot, melynek révén ólom-oxid-tartalmú füst került a levegőbe, s az vastag, fehér porrétegként csapódott le a lakó- és középületekre, a kertekre és az állattartó telepekre. 1963-64-ben felszereltek egy filterberendezést a kéményre, hogy az az ólom-oxidot visszatartsa, ám amikor a szűrő megtelt, és akadályozta a füst távozását, akkor egyszerűen átvágták, és a mérgező anyagok továbbra is a levegőbe kerültek.
A munkavédelmi szabálysértést eltussolták. 1976-tól pedig - amikor a Metallokémiát a Csepel Művekhez csatolták - nyilvánvalóvá lett a kötelező hallgatás és szépítés, hiszen a szocialista gyáróriás csak példa lehetett, de nem felelős a tömeges mérgezésért, a munkavédelmi szabályok primitív megsértéséért és a környezetszennyezésért.
1977-ben a nagytétényi üzemorvos megállapította: több mint 100 dolgozó súlyosan ólommérgezett. A KÖJÁL-vizsgálat igen magas ólomszennyezettséget tárt fel. Kiderült: egy év alatt 197 tonna mérgező anyag került a levegőbe. Ezért 1977 nyarán a Metallokémia gyáregység környezetét - 62 utcában lévő ingatlant, 6000 ott lakó felnőttel és 1080 gyermekkel - veszélyeztetett körzetnek kellett nyilvánítani.
A pártállam cinizmusára azonban jellemző volt, hogy a környezetszennyezés ellen fellépő vállalati szakembereket - munkavédelmiseket is - eltávolították, a kórházi laboreredményeket és az egészségügyi statisztikát meghamisították, folyamatosan adtak ki építési engedélyt új családi házak építésére a veszélyeztetett területen.
Tisztelt Országgyűlés! Indokoltnak tartom, hogy azokon a területeken, ahol a törvényjavaslat nem önkéntes elhatározáson alapuló munkavégzésről beszél - tehát közigazgatási határozat alapján elítéltként stb. -, ott fokozott garanciák érvényesüljenek a munkára kényszerítettek érdekében, nemcsak emberi jogaik védelmében.
Jogalkotásunknak volt egy olyan időszaka, amikor a törvényhozó nagyon kívánatos elveket fogalmazott meg, de maga is tudta jó előre, hogy azok érvényesüléséhez hiányoznak a feltételek, eleve kétséges a végrehajtás.
A piacgazdaság, a munkaerőpiac, a szociális szféra mai anarchikus jelenségei arra figyelmeztetnek, hogy a munkabiztonság és a foglalkozás-egészségügy - azaz az egészséges és biztonságos munkavégzés - egységes feltételrendszere könnyen írott malaszt és szép kívánságlista maradhat. A jogalkalmazókra teljesíthetetlen kötelezettségeket róhat egy papirostörvény, ha az úgy vonatkoztat el az életbeli valóságtól, hogy végrehajthatatlanságával ténylegesen senkinek sem nyújt védelmet, nem szolgálja a megelőzést, csak egy törvényalkotási feladat kipipálását.
A változó élet- és munkaviszonyok csak reális előírásokhoz igazodhatnak, a munkáltatók és a munkavállalók csak életszerű követelményrendszert hajlandók tudomásul venni, olyat, amelyben az állam gazdaságpolitikájával és a munkaerkölcsöt is meghatározó érdekeltségi rendszerével mindenki számára elfogadhatóvá teszi a törvény meggyőződésen alapuló követését.
Nagyon sok módosító javaslat szükséges ahhoz, tisztelt képviselőtársaim, hogy a törvény be tudja tölteni valóságos, életbeli szerepét. A megkésettség miatt úgy tűnik, nincs idő egy új törvényjavaslatra. A kisebbik rosszat választhatjuk, amikor a benyújtott formájában tartjuk majd alkalmasnak általános vitára az előttünk lévő törvényjavaslatot. Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.)
