SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter:
SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter:
SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint arról a sajtóból, a televízióból és rádióból bizonyára értesültek, az elmúlt időben a nemzetközi pénzvilág különféle összejövetelein vettem részt, és tárgyalásokat folytattam többek között a Nemzetközi Valutaalappal, a Világbankkal, az EBRD-vel és más szervekkel. A tárgyalások eredményeképpen kialakult helyzetről és az ennek alapján végzendő parlamenti munkáról szeretném az Országgyűlést és a tisztelt polgárokat tájékoztatni, hogy összefüggéseiben lássák azt, mi a következő hetek eseményeinek az egyik vezérlő motívuma.
Ha összefoglalva, egyetlen mondatban szeretnék tájékoztatást adni arról, hogy mi történt Londonban, Washingtonban, New Yorkban és Bonnban, akkor azt kell rá felelnem: bizony, ezeken a helyeken jó volt magyarnak lenni. Jó volt, mert olyan elismerésben volt részünk, hogy Magyarország az átalakulásban vezető szerepét nemcsak megszerezte, hanem megőrizte. Ebben a tekintetben nyilatkoztak a világ vezető pénzemberei és a társadalmi élet vezetői - Londonban Attali, Freeman és Sarcinelli elnök és alelnök uraktól kezdve Camdesus úrig, és Russo úron át, valamint Tom Lantosnak, aki egy igen jelentős üzleti összejövetelt vezetett le, New Yorkban a Zsidó Világkongresszus alelnökének, Singer úrnak a véleményén keresztül Waigel úrig -, mind azt állították és bizonyították, hogy Magyarország a volt szocialista országok körében élen jár az átalakulás vonatkozásában.
Ismeretes előttem, hogy különféle hangok különféle felhangokkal bizonygatni akarták az elmúlt időszakban, hogy Csehország meg Lengyelország megelőzött minket.
(15.10)
Szeretném a tisztelt Háznak elmondani: ha így lenne, semmi szégyellnivalót nem találnék abban, hogy ebben az együttesben akár a harmadik helyet foglaljuk el, mert világéletemben azt vallottam, hogy a legelsők között lenni harmadiknak még mindig jobb, mint az utolsók között elsőnek lenni.
De egyszerűen nem erről van szó. Egyes elemeket, bizonyos mutatókat kiragadva lehet azt mondani, hogy Csehország vagy Lengyelország szebben áll. De az átalakulás egész folyamatát tekintve - és ez nemcsak az én véleményem, hanem ezek hangzottak el odaát - igen sok minden van ezekben az országokban, aminek ők még előtte vannak, mi pedig már hellyel-közzel két éve átrágtuk magunkat.
Csak röviden emlékeztetni szeretnék arra, hogy Csehország még csak nemrég fogadta el a csődtörvényt, és ami ott a legnagyobb vívmánynak számít, hogy a munkanélküliség valahol 5% alatt volt napjainkig, ez nem arra utal, hogy ott nagy eredmények születtek, hanem mindössze annyit jelez, hogy ott még el se kezdődött az átalakulás úgy istenigazában.
Ami pedig Lengyelországot illeti, hát Lengyelországról inkább nem szólok (Derültség.) mert fiatal koromban megtanultam a bökversikét, hogy polak, we,gier, dwa bratanki, és én nem szeretnék ennek ellenére tenni.
Tény azonban, hogy akik úgy látják, hogy Magyarország valahol lemaradt, attól tartok, annak a kezdő sportriporternek a hibájába esnek, aki amikor a 2000 méteres síkfutás startpisztolya éppen eldördült, arról ad a rádióhallgatóknak színes riportban tájékoztatást, hogy a külső pályán futó behozhatatlan előnynyel fut a legbelsőhöz viszonyítva.
Szó szerint megkérdezték tőlem: milyen érzés elsőnek lenni? Hozzátettem, hogy ez egyik oldalról kétségtelen tény, hogy nagy dicsőség, de azt hiszem, teher mindnyájunknak. Teher a kormányzatnak, teher az önkormányzatoknak, teher a Parlamentnek, teher a politikai pártoknak és érdek-képviseleti szervezeteknek, mert ha valaha, ma a kötelezettségünk az, hogy ezt a kivívott első helyünket megőrizzük, mint a francia mondás mondja: noblesse oblige.
Ez volt az alapja a Nemzetközi Valutaalap megállapodásának most Magyarországgal, hiszen érzékelték, hogy Magyarország nemcsak hogy teljesítette, hanem jelentősen túlteljesítette a megállapodásban foglaltak szinte valamennyi pontját: a devizatartalék többszöröse az ott előírtaknak, a folyó fizetési mérleg stabilan pozitív, és a külföldi befektetések zavartalanul áramlanak az országba. Ebbe az országba több, mint ebbe az egész régióba együttesen.
A másik: egy ellentétele van ennek, hogy az államháztartás hiánya elérte a GDP 7%-a körüli értéket.
Szeretném itt az Országgyűléssel és Magyarország valamennyi polgárával tudatosítani azt, hogy nem az IMF ír elő számunkra bizonyos mozgásteret vagy szab korlátokat, mindössze a külső objektív ítéletet adja meg: olyan, mint amikor valaki a mérleget auditálja, nem ő csinálja a mérleget, csak megállapítja, hogy az valódi vagy hamis, a cég hitelképes-e vagy sem.
Hogy ez olyan esetekben is érdekes, amikor semmiféle tétje nincs közvetlenül a dolognak, hadd mondjam el azt a legszemélyesebb élményemet, hogy amikor múlt szerdán Bonnban jártam, némi késéssel jelent meg Waigel pénzügyminiszter úr, mert a Nemzetközi Valutaalap szakértői rátelepedtek a német kormányra, vizsgálva annak költségvetését, az elért és az elérésre váró deficiteket. És Waigel úron látszott a gyötrődés, noha sem hitelt, sem megállapodást, sem pecsétet nem kérnek tevékenységükre az IMF-től, de nagyon jól tudják, hogy ítéletük nem közömbös Németországra nézve, és Waigel pénzügyminiszter úr azt mondta nekem: életében ilyen kemény vizsgán még nem esett keresztül.
Egyértelműen szeretném tájékoztatni az Országgyűlést, hogy teljes egyetértésben a Nemzetközi Valutaalappal ma a ma Magyarországának nem az egyensúly, nem az infláció az első számú prioritása, hanem a növekedés és annak kilátásai.
Világossá vált számomra, hogy az IMF-et elsősorban nem a deficit abszolút mértéke, hanem belső összetétele izgatja. Úgy ítélték meg, hogy az elmúlt időszakban a régióban az egyetlen ország Magyarország, ahol az inflációhoz némileg igazítva túlzottan nőttek a szociális, a jóléti, a társadalombiztosítási kiadások és az önkormányzati támogatások.
Itt jegyzem meg, hogy a társadalombiztosítás nem a költségvetésben jelenik meg közvetlenül, hanem az államháztartás egészében, és ebből a szempontból igen lényeges, hogy az e héten végbemenő társadalombiztosítási önkormányzati választások teremtenek-e egy új beszélő és tárgyaló partnert a kormányzatnak és az Országgyűlésnek, mert ez nagyon lényeges lenne a továbblépés szempontjából.
Ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy a szükségesnél kisebb a támogatottsága a beruházásoknak, és ezen belül is elsősorban az infrastrukturális beruházásoknak, a növekedés érdekében teendő támogatások alacsonyak, és közvetve - erről nemcsak az IMF-nél esett szó, hanem az EBRD-ben a londoni konferencia majdnem teljes egészében erről szólt - nagyobb támogatást kell nyújtani a kis- és középvállalkozásoknak.
Tisztelt képviselőtársaim! Miért esik egybe ez a gondolkozásmód a miénkkel? Mert egyértelműen abból indul ki, hogy a költségvetési deficitnek a további növelése, ha nem tudunk megállni ezen az úton, veszélyezteti és veszélyeztetheti az ország gazdasági növekedését, a termelés bővülését, és ezen keresztül az ország életszínvonalát.
Honnan lehet finanszírozni ugyanis egy költségvetési deficitet? Alapvetően három fő forrásból.
Az államadósság növelésével. Ez lehet külső és lehet belső államadósság. A külsőt, amelyik elsősorban a költségvetésbe táplált bevételeket, meg ki tudja még hova, a korábbi rendszer minden tartalékában kimerítette, és azzal a 21 milliárd dolláros államadóssággal - külső államadóssággal -, amivel a rendszerváltozás bekövetkezett, gyakorlatilag el is zárta az ország pénzszerzési lehetőségeit ezen az úton.
A belső államadósság növelésére eddig lehetőséget adott a rendkívül magas lakossági megtakarításoknak a mértéke. Azonban azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az a pont, amelynek most, ha növelnénk a további deficitet, a nyakára hághatnánk. Ugyanis, ha a bankokból a belső adósság növelésével a még likvid pénzeket kiszivattyúzzuk, akkor a gazdasági élet számára nemhogy az itt a Házban is sokszor követelt olcsó meg könnyű hitelek és kamatok terhére felvehető hitelek, kamatok fognak megjelenni, hanem semmilyenek nem fognak megjelenni, mert nem marad pénz a bankokban az államadósság növelése esetén.
A másik deficitfinanszírozási forrás az adóbevételek többleteiből származhatik.
(15.20)
A harmadik - és a magam részéről ezt tartom a legrosszabbnak, mert mindent megsemmisít, amit eddig elértünk -: a deficit megfinanszírozása infláció segítségével. Ha tehát növekedést akarunk, akkor cselekvésünknek három irányú mozgást kell adni.
A kiadások lefaragása területén határozott intézkedéseket kell tennünk. A másik oldalon bővítenünk kell a bevételi források körét. A harmadik intézkedés, hogy a gazdaság, a gazdaság növekedése kapjon preferenciákat.
Ennek megfelelően június hónap folyamán - vélhetően legrosszabb esetben július első üléséig továbbhúzódóan - egy csomagtervet szándékozunk benyújtani az Országgyűlés elé, és nagyon kérem, hogy az Országgyűlés és az ország lakossága ezt a csomagtervet egységes egészként legyen szíves figyelni. Ebből nem lehet egy kártyát a pakliból kihúzni, mert ez egymásra épülő rendszer, és ha megbontjuk az alapokat, az emeletnek sincs már mit tartania.
Szeretném jelezni, hogy ennek a csomagtervnek mik az alapelvei. A fő alapelve és prioritása, hogy mozgásteret biztosítsunk a gazdaságnak és annak növekedésének. Nem vitatható, hogy ez a pozitív és a gazdaság növekedését elősegítő lépések mellett terhekben többletet jelent a társadalom részére.
Alapelvként szeretném lerögzíteni - és őszintén remélem, hogy ez nagyon határozottan kiolvasható lesz a benyújtásra kerülő csomag egyes törvénykezési javaslataiból -, hogy itt nem kívánunk, mert megítélésünk szerint nem is lehet további terheket hárítani a társadalom perifériájára szorult emberekre, nem lehet őket átlökni egy olyan kritikus határon, ahol már ők is feladják, reményt vesztve, hogy visszakerülhetnek valaha is a társadalom normális vérkeringésébe.
Nagyon határozottan és erősen fékezni szeretnénk a középrétegek további lecsúszásának a sebességét. Előre szeretném jelezni: igenis számítunk - nemcsak a kényszer erejénél, hanem az önkéntesség figyelembevételével is - a gazdagodó vagy már gazdaggá vált rétegekre, bízva abban, hogy ezek a rétegek megértik, hogy az ország érdekében további többletjövedelmük egy részét szolidaritási alapon a társadalom gyengébb részeinek a teherátvállalásával átmenetileg viselniük kell, mert könnyen úgy járhatnak ők is ebben az országban, mint amit külföldön szoktunk hangsúlyozni, amikor a befektetésekről beszélünk, idézve egy lengyel közgazdászt, hogy aki befektet ebben a régióban, kockáztatja azt a tőkéjét, amit itt befektet. Aki nem fektet be, teljes vagyonát kockáztatja. Szeretnénk, ha ezt a gazdag és a gazdagodó rétegek megértenék.
Mindezek figyelembevételével rövidesen benyújtom a tisztelt Országgyűlésnek az 1993. évre vonatkozó pótköltségvetést.
Szeretném tájékoztatásul jelezni, hogy ez a pótköltségvetés gyakorlatilag nem más, mint a tavaly év végi ÉT-megállapodás eredményeinek a végleges hitelesítése. Annak idején az ÉT-megállapodás mintegy 34 milliárd forint kiadási többletet irányozott elő a költségvetésben. Akkor - hogy az egyensúly azon a számértéken megmaradjon, amelyben akkor szólt a megállapodás az IMF-fel - nem a számérték feloldására ment a vita, hanem, hogy ezt megtartva egy bevételi oldallal egyenlíteni tudjuk - hozzáírtuk a privatizációs bevételekhez azt a többletet, ami a kiadási oldalon megnyilvánult.
Tisztelt Országgyűlés! Az a tény, hogy a Nemzetközi Valutaalappal tárgyalva meg tudtuk értetni és meg tudtuk magyarázni, hogy ennek a fedezetlen csekknek a fedezete az, hogy elismerjük: nem realizálhatók ezek a privatizációs bevételek; továbblépésünknek nem az az útja, hogy visszaszívjuk a megkötött társadalmi megállapodást, hanem a realitásokból kiindulva ismerjük el, hogy ez a bevétel elmarad és ezáltal növekszik - néhány apró tételtől eltekintve - a költségvetés deficitje.
Úgy hiszem, hogy az ÉT-megállapodásban tavaly év végén vállalt kötelezettségeket mi Washingtonban megvédtük, és most sikerült a megerősítő pecsétet erre a paktumra rátenni.
Ennek megfelelően a pótköltségvetés deficitje az eredetileg előirányzott 185 milliárd forint helyett kereken 215 milliárddal fog a tisztelt Ház elé kerülni, ami a GDP-re vetítve 6,8%-os veszteséget, deficitet jelent.
A nehezebb játéktér az 1994. évi költségvetés volt, amelyre vonatkozóan Magyarországnak volt egy korábbi kötelezettségvállalása, mely 1994-re 3,6% GDP-re vetített deficitet irányzott elő. Megítélésünk szerint ez a realitásokat nem tükrözte. Éppen ezért tárgyalásaink oda irányultak, hogy mindazon - az államháztartás reformjára, konszolidációjára vonatkozó - tervek mellett, amelyeket a Nemzetközi Valutaalapnak bemutattunk, nincs realitása annak, hogy ez a deficit jövőre 5,6%-nál alacsonyabb deficitmértékkel kerüljön kodifikálásra.
Ez gyakorlatilag - egy reálértékben 3%-os GDP-növekedést feltételezve - azt jelenti, hogy lényegében az 1994. évi költségvetés deficitének abszolút számértéke ugyanannyi, mint az ez évié lesz.
Szeretném a tisztelt Ház tudomására hozni, hogy ez igen kemény feltétel, annak figyelembevételével, hogy 1994-re vannak olyan kötelezettségek, amelyek elől Magyarország nem térhet ki. Az államadósság és nemzetközi pénzügyi kötelezettségeink törlesztése egy tételben összevontan jövőre, az ideihez képest 55 milliárd forint többletkiadást feltételeznek. Azt hiszem, ehhez még hozzá kell számolnunk, amin nem tudok vitát kezdeni, mintegy hatmilliárdos olyan környezetvédelmi és rekonstrukciós kiadást, amely a nagymarosi szörnyszülöttel az eredeti állapot helyreállításával kapcsolatos kiadásokat jeleníti meg. Ezek kötelező "mutatványok".
Összességében tehát ezenkívül még meg kell jelenítenünk olyan, prioritásból adódó többleteket, amelyek elől, azt hiszem, senki nem tudna kitérni. Nevezetesen: reorganizációra, a mezőgazdaságra, a beruházások állami kötelezettségvállalására és a lakásépítés támogatására összesen további 21 milliárd forint többletkiadás tervezendő jövőre, mint ebben az esztendőben. Ezek mindösszesen 82 milliárd olyan kötelezettségvállalást jelentenek a jelenlegihez képest, amelyek finanszírozásához forrást kell tudnunk teremteni. Ez viszont azt is jelenti, hogy a kötelező és az alapvetően szükségesen vállalt többleteken túlmenő többletvállalásra az ország ma nem képes.
(15.30)
Ezért olyan törvényjavaslatokat fogunk benyújtani a tisztelt Háznak a csomag keretében, amelyek részben a többletkiadásokat, részben a bevételeket ehhez a gazdasági szükséglethez fogják igazítani.
Ezek között valóban az egyik legfájdalmasabb, hogy úgy ítéljük meg: a központi költségvetés nem nyújt lehetőséget arra, hogy 1994. január 1-jével az itt vállalt kötelezettséget a Parlament a közalkalmazotti törvény vonatkozásában fenntartsa. Szükségesnek látszik ennek a mintegy 45 milliárd forint konzekvenciájú törvénynek egy évvel való halasztása.
Egyidejűleg azonban tisztelettel jelentem az Országgyűlésnek, hogy olyan törvényjavaslatot fogok az Országgyűlés elé terjeszteni, amely ebben a kérdésben bizonyos mozgásteret ad a probléma megoldására. Anélkül, hogy ennek egyéb konzekvenciái volnának, figyelembe véve valóban a nemzetközi pénzügyi helyzet megítélését is, törvényi garanciával szeretnénk bevonulni azon önkormányzatok mögé, amelyek saját forrásaik vagy hitelfelvételeik terhére 1994-ben vállalni tudják a közalkalmazotti törvényből rájuk eső terheket, és törvény erejével fogunk a költségvetésben garanciát vállalni arra, hogy öt éven belül az érintett önkormányzatok így vállalt kötelezettségeit visszapótoljuk. (Zaj, élénkség a bal oldalon.)
A másik ilyen kemény lépés, amelyben a legtöbb bevételi oldal van: az általános forgalmi adóval kapcsolatos rendezés.
Tisztelt képviselőtársaim, érdemes megnézni, hogy mi történt idén! Idén az történt, hogy 6%-os áfa-kulcsemelésre történt javaslat, és ez került kodifikálásra - két eset kivételével, ahol nulla maradt -, és mi történt az országban? Az történt - és ezt tényadatként tudom közölni -, hogy abban a zónában, ahol 6%-os áfa-kulcs emelés történt, a kereskedelem ténylegesen 9,6%-os áremelést hajtott végre. Itt nem a jó ízlés szabott határt, hanem a piaci árrugalmasság. Emlékezzenek a pár héttel ezelőtt lezajlott, húsár körüli problémákra: egész egyszerűen a fizetőképes kereslet miatt visszafelé mozdultak az árak, mert nem alkalmazható magasabb ár ma a kereskedelemben. Ez más szerint azt is üzeni nekünk: ha történetesen 10% lett volna tavaly ősszel az áfa, nem az árak lettek volna magasabbak, hanem az a réteg, amely most a 6 és 10 közöttre nem kapott kompenzációt, kapott volna, és az állami költségvetés bevételei is magasabbak lennének.
Kérem, én olyan javaslattal fogok jönni a tisztelt Ház elé, hogy a költségvetés számára, amit lehet, megmentsünk ebből jövőre - annak figyelembevételével, amit az előbb elmondtam, hogy a társadalom különböző rétegei másképp élik és fogják megélni ezt a problémát. Nem különféle zónákban fogunk adó- meg egyéb kedvezményekben lehetőséget teremteni, hanem intézményesen: a 10000 forint alatti havi jövedelműek számára a fogyasztói kosárból ebben rájuk jutó többletterheket 100%-osan kompenzálni fogjuk mind a nyugdíjasok, mind a munkanélküliek, mind az aktív keresők vonatkozásában.
Önök kérdezhetik: hogy a csodába fogjuk ezt megcsinálni? Mert még a szolidaritási alap és a nyugdíjalap tekintetében van mozgásterünk, de mit fogunk csinálni … Ma már nem lehet bérbruttósítást csinálni, mint korábban volt.
Tisztelettel jelentem a Háznak, hogy lehetővé fogjuk tenni az adóalap változtatása révén, hogy ebben a zónában a magánvállalkozók is, az állami vállalatok is megcsinálják a béremelést, mert amilyen mértékben a béremelést megteszik, ugyanolyan mértékű adóalap-csökkentést fogunk lehetővé tenni, hogy ezt végrehajtsák. A 10000 és 20000 forint közötti zónában egy fokozatosan csökkenő kompenzáció jön, 20000 forint fölött pedig nem tervezünk kompenzációt.
A Parlament elé fognak kerülni mindazok a törvényjavaslatok, amelyek a tavaly elfogadott szociális törvény alapelveivel összhangban az állampolgári jog helyett a rászorultsági jog alapján fogják kezelni a társadalom különböző rétegeinek különböző szintű problémáit. Ennek keretében kívánjuk rendezni a sokat vitatott, már igazán túlérlelt családi pótlék - és minden, ami ez alatt a gyűjtőnév alatt megjelenik - problémáját, és ennek keretében kívánjuk rendezni a személyi jövedelemadót is oly módon, hogy a minimáljövedelmek szintjéig, ami kereken - most nem fillérekről beszélek - 120000 forint, az adómentességet biztosítjuk. És azért a minimáljövedelemig, mert számomra is teljesen elképesztő az az állapot, hogy 100000 forint ma a határ, és a minimálnak nyilvánított jövedelemnek már a "farkát" is megadóztatjuk.
Ugyanakkor azonban nem kívánjuk adómentessé tenni ezt a sávot a jól keresők részére. Hogy ugrás ne legyen a bérskálán, olyan módosítást fogunk csinálni, amely az 500000 forintos vagy a fölötti jövedelmeknél már évi 12000 forinttal ezt az adósávot is megterheli.
A béren kívüli juttatások terén pedig, hasonló módon, a rászorultsági elvet fogjuk előtérbe helyezni az állampolgárihoz képest.
Minden kisebb lépésről nem kívánok most beszámolni, csak azért jeleztem ezt, hogy ezek az összefüggő lépések ne egyenként legyenek vizsgálva.
Mit tudunk ennek keretében nyújtani a gazdaságnak? Mindenekelőtt és első helyen a kis- és középvállalkozások kérdésével szeretnék foglalkozni. Teljesen világos, hogy a munkanélküliség problémájának megoldásában ez az a zóna, ahol számíthatunk arra, hogy gazdasági növekedés esetén a létszámnövekedésből a munkanélküliség csökkenését remélhetjük. Kérem, a technika ma már olyan szintű, hogy olyan nagyságrendű beruházások vannak, mint a pár héttel ezelőtt aláírt Audi - amilyen léptékű beruházás tíz év óta nem indult Magyarországon -, amely a teljes kifutása esetén 1000 munkahelyet létesít. Itt, kérem, a világ pénzét be lehet fektetni - a végén eljutunk az automatizált gyárig, ahol egy jól képzett technikus megnyomja a gombot: és az egy munkaerő … (Dr. Torgyán József: Már megnyomtátok!) Ezzel szemben a kis- és középvállalkozások a korábbi évek adatai szerint a munkaképes lakosság 60-65%-át szívták föl…
Kérem, most, hogy Bonnban jártam, Waigel pénzügyminiszter úr arról tájékoztatott, hogy Németországban ma a munkavállalóknak már 80%-a ebben a szektorban dolgozik. Világos: itt lehetővé kell tennünk, hogy megszűnjék az érdekeltség a feketemunka irányában, és olyan kedvezményeket teremtsünk a munkanélküliek foglalkoztatásában, ami nem jelent ellenérdekeltséget a kis- és középvállalkozóknak, az ő mozgásterüket, az ő bővülésüket és növekedésüket fogja szolgálni.
A másik kérdés, ami nagyon központilag esett minden szinten és minden fórumon egyeztetésre: a hitelkonszolidációs rendszernek mint olyannak a megoldása. Itt nemcsak arról van szó, hogy a bankokból kiszedve egy rossz portfóliócsomagot, magukat a bankokat privatizálható állapotba hozzuk, profitstabilitásukat nagymértékben helyreállítsuk, hanem - mint ahogy ezt Thalwitz úr, a Világbank alelnöke közölte - csak akkor érdekeltek a hitelkonszolidációs rendszer kemény előrevitelében, ha ez együtt jár azoknak a vállalatoknak a reorganizációjával, amelyek ezzel a rossz hitellel érintettek.
(15.40)
A világbanki program tehát banki portfolió-tisztítás és vállalati reorganizáció egyidejűleg, és ezt a Világbank megfinanszírozza számunkra. Ezért volt alapvetően lényeges, hogy a Nemzetközi Valutaalappal megegyezésre jussunk, mert ez előfeltétele volt ennek.
A hitelkonszolidáció tehát a gazdaság növekedésének ma az egyik alapvető feltétele, mert ez kétségtelenül megteremti annak lehetőségét, hogy csökkentsük a bankok kockázatvállalását a hitelszférában, ez más szóval azt jelenti, hogy az irracionálisan magasnak tűnő kamatmarge-ok és maguknak a hiteleknek a magas kamatai végre reálisan csökkenésnek induljanak.
Jelentem a tisztelt Országgyűlésnek, hogy korábbi ígéreteinknek és szándékunknak megfelelően javasolni fogjuk, hogy 1994. január 1-től szűnjék meg a vállalatok kötelező befizetése a műszaki fejlesztési alap hozzájárulása címén. Tesszük ezt anélkül, hogy az innovációra fordított pénzek összegét csökkenteni kívánnánk, a vállalati terheket kívánjuk ebben a zónában csökkenteni.
Végül pedig világos jelzést szeretnénk adni a gazdasági szférának, hogy ezek a reformok a gazdasági növekedést, és ezen keresztül az államháztartás reformját azon az úton is szolgálják, hogy ne a gazdálkodó szféra legyen alapvetően a teherviselő eleme ennek az országnak. Ezért ha kis léptékben is, de jelzésértékkel szeretnénk üzenni a gazdaságnak akkor, amikor bejelentem, hogy a társasági adó mértékét '94. január 1-től a 40%-ról 38%-ra kívánjuk csökkenteni. (Zaj. - Torgyán József: De jó szívetek van!)
Jelzem, hogy az Egyesült Államokban Clinton úr most határozott el egy 4%-os emelést, ugyanilyen mértékű nagyságrendre. Most mondhatjuk, hogy utolértük Amerikát! (Zaj a bal oldalon. - Torgyán József: Cseréljünk! - Derültség.)
Nem hiszem, hogy cserélni szeretnénk, Torgyán úr, én láttam a kimutatásokat a 35 millió hajléktalanról és munkanélküliről az Egyesült Államokban, és láttam a Fehér Ház előtt kígyózó, ingyenkonyhán papírtányérban ételt kapó százaknak a sorait, nem kívánom, hogy cseréljünk. (Zaj. - Torgyán József: Én se erre gondoltam!)
Tisztelt Ház! (Orbán Viktor: Nem lehet mégis? - Általános zaj.) Én úgy érzem, hogy a magyar gazdaság és a magyar társadalom egy nagyon világos, lényeges ponthoz érkezett, egy nagyon hosszú és nehéz gerinctúra után, amelyik folyamatosan, de lassan emelkedett. Eljutottunk egy olyan szintre, ahol elénk mered egy hatalmas szikla, és most választanunk kell, hogy megmásszuk vagy ne másszuk meg.
Szeretnék utalni arra, hogy mindkét magatartásra találunk utalást legszentebb nemzeti énekünkben, a Himnuszban. Igen, még szlogen is származik abból, hogy valaki úgy néz ki, mint a Himnuszban a balsors. Vannak a balsorsnak emberei és hírnökei, vannak a balsorsnak hirdetői, akik azt mondják, hogy most már elég a nagy bajokból, a megviseltetésből. A balsors emberei mindig a népre szoktak hivatkozni, és mégis azt hiszem, hogy lebecsülik a népet akkor, amikor szociális demagógiából egy kényelmes és széles utat kívánnak építeni, széles utat, amely a pokolba visz. (Moraj a bal oldalon.)
Én most azokat szólítom itt, ebben az országgyűlési teremben és az országban, akik mindig szívesebben és hangosabban énekelték a Himnusznak víg esztendőért fohászkodó sorát. A víg esztendő emberei hisznek és bíznak a jövőben. A víg esztendő emberei tudják, hogy érdemes vállalni a sziklamászást egészen a csúcsig, tudják, hogy megfeszített munkával és tudatosan vállalt áldozatok árán kikényszeríthető a sorstól a víg esztendő. A víg esztendő emberei nem szoktak a népre hivatkozni, mert a népből származnak és hozzá tartoznak, és nagyon jól tudják, hogy ez a nép igenis elég érett ahhoz, hogy a mára értelmezze azt az evangéliumi mondást, amely azt mondja: "Nem mind az, aki mondja Uram, Uram, megy be a mennyek országába, csak aki cselekszi az Atya akaratát." (Zaj a bal oldalon.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül engedjenek meg néhány, valójában az ügyhöz tartozó, mégis meglehetősen szubjektívnek tűnő megjegyzést. Amikor a miniszterelnök úr kipécézett engem erre a posztra… (Zaj, moraj a bal oldalon.) … egyesek azt harsogták… (Közbeszólás a bal oldalról: Ajjaj!) … hozzá kell tennem, elég hangosan, mert New York-ban és Washingtonban is hallották ezt a harsogást, hogy azért helyezi az MDF egyik erős emberét a pénzügyminiszteri posztba, hogy az majd hangulatjavító intézkedésekkel, a gazdaságba pénzt pumpálva, mesterséges élénkítéssel kedvező klímát fog teremteni a választásokhoz. (Zaj. - Torgyán József: Erre nem gondoltunk!) Fűnek-fának nyilatkoztam akkor, hogy tényleg nem azért jöttem, hogy felbontsam a törvényt, hanem hogy beteljesítsem azt. Nem hitték. (Zaj, moraj a bal oldalon.) Majd most, amikor ezt a csomagot önök felbontják elemeire, megállapíthatják, hogy bizony ebben sokkal kevesebb a mézesmadzag, mint a keserű pirula.
Szánalmasan silány és sunyi hazug lennék, ha azt mondanám, nem lennék nagyon boldog, büszke és nyugodt, ha az ország választópolgárai 1994-ben a Magyar Demokrata Fórumot és lehetséges koalíciós partnereit bíznák meg négy esztendőre az ország szolgálatával. Ez valóban fontos kérdés. Van azonban valami, ami ennél mégiscsak sokkalta fontosabb.
Kölcseyvel vallom: "A haza minden előtt!" (Taps a jobb oldalon.)
