FODOR GÁBOR, DR. a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
FODOR GÁBOR, DR. a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
FODOR GÁBOR, DR. a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen a szót, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tegnap az első szabadon választott magyar Kormány közoktatási törvénytervezetét kezdtük el tárgyalni. Régóta vártak erre a vitára a pedagógusok, szülők, diákok, érdeklődő laikusok, és természetesen közülünk, parlamenti képviselők közül is sokan.
Az érintettek különösen reménykedtek abban, hogy a kormányprogramban kitűzött stratégiai ágazatjelleg majdan megnyilvánul tettekben is, nemcsak vonzónak tetsző kijelentésekben. Nos, kedves képviselőtársaim, három év vitái, zsákutcába torkolló kísérletei után a Ház elé kerülő javaslat kapcsán joggal érezhetünk csalódást.
(12.40)
Láttunk persze a mostaninál rosszabb tervezetet is a szinte megszámlálhatatlan változatokból, de az alapkérdésekre hiába keressük a jelen elképzelésben is a választ.
De ne vágjunk a dolgok elébe, tegyünk fel először is néhány régen megoldottnak hitt kérdést! Mi lehet a szerepe az oktatásnak egy puhadiktatúrát éppen maga mögött hagyó, a demokráciában alig-alig gyökeret eresztett társadalomban? Miért bízzák meg a polgárok a demokratikus társadalmakban az államot azzal, hogy biztosítsa az alapszintű tudáshoz és az első szakmaszerzéshez való hozzájutást? Mit kell megoldaniuk az első törvényeknek?
Miniszter úr tegnapi expozéjában - az oktatás rendszerének fontosságát aláhúzva - utalt hazánk kiemelkedő szellemi teljesítményt nyújtó nagyjaira, Eötvös Józseftől Márai Sándoron át Szent-Györgyi Albertig, akik a művelt és komoly tudással rendelkező polgárok számának jelentős növekedésében keresték hazánk boldogulásának zálogát. A sort persze ki lehetne egészíteni Arany Jánostól, Németh Lászlón keresztül akár Fülep Lajosig, vagy példálózhatnánk az egyetemes kultúra olyan neveivel, mint Charles Dickens, Thomas Mann, Jean-Paul Sartre és sokan mások, hiszen ők mind azt bizonyítják, hogy a közoktatás általánossá tétele, majd színvonalának emelése a XIX. és a XX. század egyik legfontosabb, jelentős intellektusokat inspiráló feladata.
A XX. század végén Magyarországon, amikor az Európához történő fokozatos, formális kapcsolódásunkról beszélünk, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a közhelyeken túl az egyik kemény realitás pontosan az oktatás területe, ahol Európa fogalma hús-vér valósággá válik. Vajon oktatási intézményeikben szerzett tudásukat tudják-e kamatoztatni mindenütt diákjaink? Képesek lesznek-e állni a nemzetközi versenyt? Nyelvtudásuk alkalmassá teszi-e őket, hogy megfeleljenek az európai szintű elvárásoknak? Az éppen most zajló érettségi vizsgák különösen aktuálissá teszik ezeket a kérdéseket.
A nagy nevek által megfogalmazott elvárásoknak is kettős célt kell szolgálniuk. A közoktatásnak fontos, meghatározó alapértéke az egyének boldogulásának előmozdítása. Az oktatási rendszernek alkalmasnak kell lennie a bennünk rejtőző képességek kibontakoztatására, és fel kell készítenie arra, hogy sorsunk jobbítására tudjuk ezeket kamatoztatni. Mindenkinek magának kell eldöntenie, milyen iskolát akar gyermekének és felnőttként mit akar tanulni, milyen világnézetű, milyen szellemiségű oktatást választ. Úgy vélem, hogy maguknál az érintetteknél, tehát a diákoknál és természetesen a szülőknél, családoknál jobban senki nem tudhatja, hogy milyen ismeret elsajátítása szükséges nekik a megfelelő életpálya megválasztásához. Ha bárki azt is hiszi, hogy jobban tudja, érdemes az emlékezetébe idézni: a felelősséget az egyéntől át nem veheti. Az egyéni boldogulás alapértékét a közoktatás a sokszínű, modern tudás kínálatának megteremtésével szolgálhatja leginkább. E modern tudáskínálatnak a munkaerőpiac közvetlen igényeitől az egyén egészséges, testi-lelki fejlődéséhez szükséges ismeretekig kell terjednie.
A közoktatás másik meghatározó alapfeladata a közjó előmozdítása. Nemcsak az egyén, hanem mindannyiunk, azaz a társadalom érdeke is, hogy hazánk polgárainak műveltsége és tudása magas színvonalú legyen, s egymás különbözőségeit el tudjuk fogadni. Ezt pedig hagyományaink ápolásával, az Európához való közeledés elősegítésével és a demokratikus társadalom működéséhez elengedhetetlen polgári készségek kifejlesztésével lehet elérni, de csak egy olyan iskolarendszerben, amely a társadalmi kasztosodás létrejöttét nem támogatja.
Köztudott az is, de hadd hangsúlyozzam itt ismét, hogy az egységesülő világgazdaság minden korábbinál élesebb versenyt jelent Magyarország állampolgárainak is. Azok a nemzetállamok, amelyeknek nem sikerül munkaigényes tömegtermelésről a nagy szellemi befektetést kívánó speciális termelésre átállniuk, elkerülhetetlenül elszegényednek. Ezért ma a nemzetállamok legfontosabb feladatai közé tartozik a versenyképesség biztosítása. Ez pedig a köz- és a szakoktatás területén a színvonal feletti folyamatos őrködés, a gazdasághoz rugalmasan alkalmazkodni tudó iskolarendszer kiépítése által valósulhat meg.
Tisztában vagyok azzal magam is, hogy az egyéni boldogulás és a közjó alapértékei gyakorta szemben állnak egymással. Ez pedig kikerülhetetlenül konfliktusokat szül. Így azt az oktatáspolitikát, azt a törvényt tudom csak támogatni, amelyik az egyéni érdeket és a közjót egyensúlyba tudja és akarja is hozni. Azt, amelyik egyformán fontosnak tekinti a rátermettek előrejutását és az esélyek egyenlőségét, és ennek megfelelő közoktatást épít fel. Azt a törvényt támogatom, amelyik megakadályozza, hogy a közjóra hivatkozva hatalmi túlsúlyra tegyenek szert akár az önkormányzatok, akár az állam képviseletében a minisztériumok, akár egy-egy szakmai elképzelés képviselői. Azt a törvényt, amely meghatározott keretek közé tereli egy-egy tantestület, fenntartó, szülő egyéni ambícióinak érvényesülését is. Egyensúlyra kell törekednünk, ezen a területen különösen.
Tisztelt Országgyűlés! Minden oktatással kapcsolatos programunkban leszögeztük, hogy a magyar társadalom és a gazdaság fejlődésében az oktatásnak kulcsfontosságú szerepe van. Ezzel kapcsolatos döntéseink mindannyiunk közeli jövőjét is alapvetően befolyásolják. Ráadásul az e téren elkövetett hibáinkat, de akár csak mulasztásainkat sem lehet egyszerűen újabb, gyors döntésekkel korrigálni: itt a megindított, megindult folyamatok több éves, esetenként évtizedes lefutásúak.
Miért kell ezt most hangsúlyozni? Azért, mert úgy tűnik, a Kormány nem osztja ezt a véleményünket, nem látja önmaga kiemelt felelősségét a magyar oktatásügy fejlesztésében. Csak ezzel magyarázható, hogy három elvesztegetett év van mögöttünk, három év alatt nem került a Parlament elé egy legalább egyes részeiben koherens oktatáspolitikai koncepció, melyet nyilvánosságra hozhatott volna, melyről a pártok, társadalmi szervezetek véleményt formálhattak volna, mely körül konszenzus vagy legalább racionális vita alakulhatott volna ki, s amelynek tartalmát azután törvénybe foglalhattuk volna. A rendszerváltás óta eltelt majdnem három év során újra meg újra, először 1991-re, aztán 1992-re, majd '93 tavaszára ígérte a kormányzat, hogy egységes koncepció alapján együtt, egy csomagban terjeszti a Parlament elé a közoktatási és szakképzési, valamint felsőoktatásra és tudományra vonatkozó törvényjavaslatokat. Mára eldőlt: nemcsak koncepciót nem sikerült kialakítani, de a törvények együttes beterjesztésére és tárgyalásukra vonatkozó ígéreteket sem sikerül igazán tartani. Így a négy, egymás nélkül valóban nehezen tárgyalható törvény közül most kettőt kell megvitatnunk - hiszen mind a mai napig tervben szerepel a szakképzés is -, ráadásul ez a kettő sem igazán illeszkedik egymáshoz.
Hegyek vajúdtak és egér született, mondhatnánk. Három év látszólag lázas munkájának eredményét tartjuk most a kezünkben, hiszen ez idő alatt megszámlálhatatlan mennyiségű tervezetet készített a közoktatás törvényi szabályozásához a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium, amelyek azonban éppen a szükséges kiindulópont, átfogó elképzelés hiányában mindig ellentmondtak az előző változatnak, és ráadásul újra meg újra az érintettek szinte egységes ellenállását vívták ki. A Kormány a fiaskóból fakadó következtetéseket, sajnos, csak részlegesen vonta le. Miniszterét leváltotta, de nem hagyott időt az új miniszternek, hogy az elmaradt koncepciókészítés munkáját elvégeztethesse. Így állott elő a mai helyzet: előttünk van egy olyan törvényjavaslat, amelyik egy rendkívül fontos társadalmi szféra szabályozására hivatott, s amelyikből legfeljebb egymásnak ellentmondó szándékokat olvashatunk ki, miközben hiányzik az összehangzó értelem. Ez a közoktatási törvény jelen javaslata.
Tisztelt képviselőtársaim! Határozott meggyőződésem, hogy elsősorban a ma problémáira kell választ adnia az oktatást érintő törvényeknek is, de csak úgy, hogy a rendszer megújulásának lehetőségét is nyitva hagyjuk. Nem mutatom be, nem is részletezem önöknek egy jól működő ország délibábját, elvárandó erkölcsi és kulturális magaslatait. Nem, mert mi most élünk, azaz nekünk itt és most kell napjaink gondjaira megoldást keresnünk, s törvényeinknek mindezeken túl olyanoknak kell lenniük, hogy az utánunk jövők kezébe hatékony eszközként adhassuk ezeket. Vegyük sorra tehát azokat az alapvető jelenségeket, amelyek megoldására vagy kezelésére legmagasabb szinten, törvényben kell kísérletet tennünk!
Legfontosabb gondnak a tartalmi sokszínűség felszámolására a tantervpolitika révén tett kísérletet, az önkormányzati törvényből következő helyi társadalmi ellenőrzés visszavételét, a lelkiismereti és vallásszabadság biztosításának ellentmondásait, a szerkezetpolitikai elképzelésekből következő rendiesedést, a financiális következmények végiggondolásának hiányát tartom. A fentiekből következően hat pontban szeretném összefoglalni a benyújtott törvénytervezettel kapcsolatos kritikánk vázlatát.
Először is: helytelenítjük a javaslatból kirajzolódó, a magánvállalkozásra is kiterjedő állami monopólium kialakítását. Az elképzelés szerint az alap- és kerettantervek, a tananyagok, a vizsgakövetelmények, a taneszközök meghatározásában semmilyen társadalmi, politikai, szakmai képviseletnek nem lenne autonómiája, sőt egyetértési joga sem.
Másodszor: nem tartjuk helyesnek, hogy a kötelező, egységes iskoláztatás felső határát a jelenlegi 14 éves korról 10 éves korra hozzák előre. Mi fontos társadalmi értéknek tekintjük, hogy a különböző szociális és kulturális rétegek gyermekei a mainál nem kevesebb ideig egységes keretek közt egymás megismerését, az együttműködés elemeinek kialakítását, a toleranciát és a sokszínűséget szolgáló oktatásban részesüljenek.
(12.50)
Harmadszor: a tervezett iskolaszerkezeti átalakulás az előbb említett társadalompolitikai problémákon túl káoszt okozna, és valószínűsíthetően növelné a vidéki Magyarország hátrányos helyzetét.
Negyedszer: súlyosan veszélyesnek tartjuk az önkormányzatok kiiktatását a közoktatás-politika szférájából.
Mi a demokrácia egyik biztosítékának tekintjük, hogy Magyarországon a közoktatás központilag szabályozott, de helyi szintű közügy. A javaslat ezzel ellentétesen az önkormányzat ellátási felelősségét intézmény-fenntartási kötelezettségre kívánja korlátozni.
Ötödször: a benyújtott elképzelésben nem tisztázott továbbra sem a világnézetileg semleges oktatás garantálása, hiszen a javaslat szerint az óvodai foglalkozás keretei között vallásos nevelés is folyhat, az önkormányzati iskolákban is az órák között szerepelhet a hitoktatás.
Hatodszor: veszélyesnek találjuk a pénzügyi kérdések tisztázatlanságát.
Tegnap a pénzügyminiszter úr bejelentette, hogy legalább egy évvel kell halasztani a közalkalmazotti törvény hatálybaléptetését. A Kormány szűkmarkúan bánva a bölcsességgel, olyan vágyakat keltett fel, amelyekről később be kellett ismernie, hogy teljesíthetetlenek. Ez a veszély a pedagógusokat nemcsak az előbb említett közalkalmazotti törvénnyel sújtja, hanem ugyanez a helyzet a jelen javaslatoknál is fennáll, hiszen nem ismerünk pontos számításokat a tervezett változtatások költségéről s a költségeket előteremtő forrásokról.
Mindezekkel szemben mit javaslunk mi?
Először: az érdekegyeztetés erős rendszerének kialakítását, kiegyensúlyozott oktatáspolitikát, ahol önálló és komoly súlyú partnerek az érintettek: a diákok, a szülők, az önkormányzatok, a szakmai szervezetek és a szakszervezetek.
Másodszor: nyolcosztályos általános iskolai rendszer fő szabályként való megtartását más, alternatív iskolamodellek fontosságának és jótékony hatásának elismerése mellett.
Harmadszor: az önkormányzatok ellátási felelősségi, tulajdonosi szerepkörének bővítését, az erős szakmai ellenőrzés kiépítését, a különböző jogköröket összekeverő regionális oktatási központok megszüntetését.
Negyedszer: az alkotmánybírósági döntésnek megfelelően az egyházi iskolák létrejöttének és a vallásos nevelés kialakításának elősegítését, az önkormányzati iskoláknál viszont a világnézetileg semleges oktatás megteremtését.
Ötödször: pontos pénzügyi számítások elkészítését mindenfajta, közoktatási törvényt érintő hatásról.
Nézzük most tehát a törvényjavaslat részleteit.
Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás egyik legjelentősebb vívmányának tartjuk a tartalmi sokszínűség megvalósulását a magyar oktatásügyben. A törvénytől e sokszínűség megőrzését reméltük. Csalódnunk kellett.
A FIDESZ elutasítja az iskolai nevelés és oktatás tartalmának és a nevelés szellemének meghatározásában az iskolarendszer egészére, még a magánoktatásra kiterjedően is tervbe vett, aggasztóan nagy állami túlsúly kialakítását.
Attól tartunk, hogy a nemzeti érdekre vagy a gazdaság fejlesztésére hivatkozva ismét az állami ideológiák szivároghatnak be iskoláinkba.
Azt a veszélyt látjuk, hogy a központi akarat előbb-utóbb ismét béklyóba veri az iskolákat, és a helyi társadalmakat megfosztja önállóságuktól, az egyéni érdekek háttérbe tolódnak.
Noha a törvénytervezet számos helyen az iskolák szakmai önállóságáról beszél, de azt nem a minisztériummal, hanem az iskolafenntartókkal, azaz az önkormányzatokkal szemben fogalmazza meg. Márpedig, ha az iskolafenntartók: az önkormányzatok nem lesznek érdekeltek az iskolai oktatás tartalmának kialakításában, ki fogja megvédeni iskoláinkat a központ nagy hagyományú, természetes mohóságától?
A beterjesztett törvényjavaslatok szerint ugyanis a "mit tanítsanak és milyen szellemben" kérdésre adandó válaszok kisebb részben a Kormány, nagyobb részben a művelődési és munkaügyi miniszter szinte kizárólagos hatáskörébe tartoznának. Érdemben rendkívül szerény társadalmi, politikai, szakmai képviseletnek jutna hely a tantervek, a vizsgakövetelmények meghatározásában, a tankönyvek engedélyezésében, sőt még az egyszerű véleménynyilvánítási, javaslattevési joggal bíró testületek, mint például az Országos Köznevelési Tanács tagjait is a kormányzat választja ki.
Mi éppen ellenkezőleg, e területeken a szabályozásnak az érintettek teljes körére kiterjedő érdekegyeztetéses, a szakmai és politikai döntések elválasztására épülő módját javasoljuk.
A törvény szabályozza a kerettantervek és vizsgarendszerek vizsgakövetelményei kialakításának rendjét, azt, hogy ebben ki mindenkinek, a pedagógusok szakmai szervezeteinek, szülői és diákszervezeteknek, iskolafenntartóknak, továbbá természetesen a művelődési és az érintett szaktárcák képviselőiből álló, az állami végrehajtó szervektől feltétlen függetlenül működő testületeknek és a belőlük összeálló Országos Közoktatási Tanácsnak kell részt vennie. Ez ugyanis nem szakmai, hanem politikai kérdés. Nem kell azonban politikai jóváhagyás tantervi elvekhez, illetve konkrét tantervekhez.
Az Országos Közoktatási Tanácsnak, e politikai pártoktól és az állami végrehajtó apparátustól független testületnek legyen joga arra is, hogy az állami önkormányzati iskolák számára tankönyvnek minősítsen bármilyen kiadványt, szigorúan csak törvényességi és szaktudományos, illetve pedagógiai szempontú véleményeztetési eljárás alapján. A magánjellegű, privát és egyházi iskolák számára e tekintetben is nagyobb szabadságot kell adni. Ugyanilyen elvek szerint látjuk megszervezendőnek az iskolák munkájának ellenőrzését és értékelését is.
Egyik képviselőtársam sem kívánhatja azt a helyzetet, hogy minden kormányváltozás után az újabb győztes értékeinek és érdekeinek megfelelően egy-egy újabb tantervi reform zúduljon az iskolákra - márpedig erre a tervezet lehetőséget ad.
Tisztelt Ház! A FIDESZ támogatta az önkormányzatiság gondolatát, az önkormányzati törvénynek azt a tisztelt kormánytöbbség által is megszavazott szakaszát, mely szerint a közoktatás központilag szabályozott, de helyi szintű közszolgáltatás. Azaz az önkormányzat felelős azért, hogy területén gyermek iskoláztatás nélkül ne maradjon. Amíg ez a törvény nem változik, addig ezt a felelősséget az önkormányzatoktól elvenni nem lehet, sem regionális oktatási központok szervezésével, melyek politikai döntéseket kötelezően figyelembe veendő véleményükkel korlátozni akarnak, sem a helyi szabályozás lehetőségének megvonásával, sem az önkormányzat kihagyásával más fenntartók és a minisztérium között kötendő megállapodás lehetővé tételével.
Az egész településen megvalósuló ellátásért felelős önkormányzat, mint politikai testület, szabadon dönt arról, hogy milyen módon és kinek a segítségével látja el feladatát. Senki nem írhatja elő számára, hogy rendelkezésre álló forrásait az egyes, önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású iskolák között milyen arányban, milyen elvek szerint osztja el.
A törvény azáltal, hogy az önkormányzatoktól vesz el jogokat a helyi oktatási rendszer ellenőrzésében, illetve lehetőséget nyit a köz- és magánszféra összemosására, a mindenkinek járó oktatásra vonatkozó szabályok és az iskolaalapítási szabadságból következő szabályok összekeverésével végső soron az állampolgárokat károsítja, csökkenti annak biztonságát, hogy ne az egyik vagy másik fenntartó elképzelésén, anyagi lehetőségein, politikai, világnézeti hovatartozásán múljon, hogy miként iskoláztathatja a szülő a gyermekét.
Elengedhetetlen, hogy mint az iskoláztatási lehetőség kötelezettje, az önkormányzatok képviselete is kapjon egyetértési jogot a fontosabb tartalmi, fejlesztési döntésekben országos szinten is.
Alapvetően fontosnak tartjuk, hogy képviseltesse magát a tananyag és vizsgarendszer kulcskérdéseiről döntő, s a már említett módon független Országos Közoktatási Tanácsban a kétszintes ágazati béralkurendszer fórumain és a tanügyre vonatkozó más tervezési, pénzügyi kérdések eldöntésénél is. Másfelől viszont az önkormányzatot mint fenntartót meg kell hogy illesse az önkormányzati iskolák érdemi irányításának a joga.
Az iskolák házirendjének, egy valóban szabad tankönyvpiacon történő tankönyvválasztásának, melyet a jelenlegi törvény az iskolák belső ügyének tekint, lehetnek olyan pénzügyi következményei, melyeket az önkormányzat el nem fogadhat. E kérdésekben tehát egyetértési jogot kell biztosítani a fenntartóknak.
Tisztelt Parlament! Olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol sem a vagyoni helyzet, sem az iskolázottság, de a különböző világnézet sem választja el végletesen az embereket egymástól.
Olyan társadalomban jó élni, ahol a világnézet valóban magánügy. Magánügy annak kinyilvánítása, és magánügy a kinyilvánítástól való tartózkodás is.
Ez az igényem, tisztelt Országgyűlés, azt hiszem, nemcsak az enyém, hanem az állampolgárok többségének természetes igénye is, továbbá ez a magyar Alkotmány követelménye is.
Elvárható, hogy a közpénzen fenntartott iskolákban semmi olyanra ne oktassák, ne neveljék a gyermekeket, mely bármely család világnézetével ellentétes, és hogy az ilyen iskolákban ne késztessék a szülőket, illetve a gyermekeket világnézetük kinyilvánítására sem.
Azt hittük, s a miniszter úr is azt ígérte, hogy az alkotmánybírósági határozat szellemében át fogják dolgozni a javaslatot. Azonban az eddigi átdolgozás távolról sem kielégítő.
A javaslat nincs összhangban az alkotmánybírósági döntéssel. Az önkormányzatnak a törvényjavaslat szerint garantálnia kellene, hogy a szülő vallási és világnézeti meggyőződésének megfelelő oktatásban részesítse a gyermekét. Az Alkotmánybíróság szerint azonban az önkormányzat mást köteles garantálni, azt, hogy az iskolában folyó nevelés, mivel nem lesz elkötelezett egyik világnézet mellett sem, következésképpen nem is lesz ellentétes a szülő meggyőződésével.
Az iskola tantárgyként nem gondoskodhat az alapvető erkölcsi ismeretek elsajátíttatásáról, hiszen az alapvető erkölcsi elvek meghatározása világnézeti kérdés is. Az iskola csak arról gondoskodhat, hogy minden, az Alkotmánnyal összeférő nézet tolerálására neveljen.
(13.00)
Mivel az Alkotmány kizárja, hogy állami, önkormányzati intézmény olyan helyzetbe hozzon állampolgárokat, hogy ők vallási meggyőződésükről nyilatkozni kötelesek legyenek, az önkormányzati iskolák mint intézmények véleményünk szerint nem iktathatják órarendjükbe a hittanórákat.
Az egyházak nagy társadalmi fontosságát vallva, s gondjaikat megértve helyeseljük viszont, hogy a hitoktatás az iskola épületében történjék.
Végképp érthetetlen számunkra, hogy a kormányzat hogyan tartja a lelkiismereti szabadsággal összeegyeztethetőnek az óvodai vallásos nevelés biztosítását - erre már az előttem szóló vezérszónokok közül is többen célzást tettek -, hiszen az óvodai nevelés keretei között a "fakultatív tárgy" fogalma ráadásul ismeretlen.
Mindenképpen elkerülendő, hogy az egyházi iskolák indítása jól működő iskolák megszüntetése révén történjék meg; az új intézmények megnyitása a település - faluhelyen pedig esetenként több település együttes - képzési választékának bővítését és ne szűkítését jelentse. Mint a lelkiismereti szabadságot sértő eljárást, nem szabad megengedni, hogy működő közintézményeket - diákokat, pedagógusokat - egyházaknak adjanak át, vagy hogy közintézményt elkötelezetten vallásos, illetve vallásellenes szellemiségűvé minősítsen fenntartója, illetve igazgatója.
Különösen a kistelepüléseken okoz gondot a világnézeti értelemben is vett oktatási választék biztosítása. A FIDESZ szerint e törvénynek kellene előírnia, hogy ahol csak egy iskolát képes fenntartani az önkormányzat, ott annak az egynek világnézetileg mindenképpen semlegesnek kell lennie. A semleges oktatáshoz való jog nemcsak azt jelenti, amit a törvény - igen helyesen - idéz az alkotmánybírósági határozatból, hogy a tanulókra nem hárulhat aránytalan teher, hanem azt is, amit nem idéz ugyanonnan, hogy a semleges iskolát választóktól kisebb áldozat várható, mint a világnézetileg elkötelezett iskolát választóktól.
A Kormány azon elképzelése, mely szerint az önkormányzatot kötelezi a feladatot átvállaló egyházi iskolának az átvállalt feladattal arányos anyagi támogatására, nemcsak politikailag elfogadhatatlan, de az önkormányzati törvény módosítását is megkívánná, hiszen az önkormányzat saját intézményei között sem feltétlenül az ellátott feladat nagysága szerint osztja szét a pénzeket, hanem a sajátos körülmények mérlegelésével. Ez a mérlegelési jog akkor sem vonható el, ha nem saját intézmény támogatásáról van szó.
Tisztelt képviselőtársaim! Talán a legfontosabb kritikai észrevételünk, hogy a jelen helyzetben nem tartjuk bevezethetőnek a kormányzat nem kellően átgondolt elképzeléseit az alap- és középfokú oktatás szerkezetének, a magyar iskolarendszer egészének a törvényjavaslatokban foglaltak szerinti teljes átalakításáról. Reménytelen kísérlet ma Magyarországon egy elmúlt korszak iskolarendszerét és társadalmát feltámasztani - időközben ugyanis nemcsak a kommunisták miatt változott meg a világ.
A korai választás ellentétes a nyugat-európai fejlődéssel. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a gyermekek mind magasabb korig történő közös iskoláztatása az elmúlt fél évszázad meghatározó trendje. Ausztriában és Németországban ugyan négyéves elemire épülnek a köziskolatípusok, de törvény garantálja, hogy bármilyen tanulót - feltétel és különbözeti vizsga nélkül - át kell venni egyik iskolából a másikba.
De nemcsak a nemzetközi trendek ismeretében emelünk kifogást e szerkezeti reform ellen, hanem a hazai valóság ismeretében is. Ha ez a törvényjavaslat ebben a formában kerül elfogadásra, jelentős káoszt teremt az iskolarendszerben: az összes jelenleg működő magyar iskolatípus megszüntetését vagy teljes átalakítását. Példa nélküli, koordinálatlan változás indulna el értelem és anyagi fedezet nélkül. Nem a harmadik világbeli bádogvárosok összevisszaságát kell felidéznie a javaslatnak, hanem a színek harmóniáját.
Mivel a törvény semmilyen preferenciát nem ad, a demográfiai mozgás, a magasabb fejkvóta utáni vágy és végül a helyi elit iskoláztatási önérdekei az iskolákat, az önkormányzatokat természetesen a négy plusz megfelelő osztályos szerkezet megvalósítására fogják késztetni, és a felvételi követelmények bevezetése erre lehetőséget is ad.
Az alacsony életkorra hozott választás lehetősége a meglévő kényszerítő körülmények között több szempontból rendkívül veszélyes:
Lehetővé teszi, hogy a társadalom alsó harmadába tartozó gyermekeket már tízéves kortól elkülönítsék. Ez a lehetőség a magyar történelem tapasztalatai szerint is jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy az alacsonyabban iskolázott vagy szegényebb, hátrányosabb helyzetű családok gyermekei a középosztályba, az értelmiségbe kerüljenek, mert a tízéves gyermek iskolaválasztását általában nem tehetsége vagy eredményei, hanem családi körülményei határozzák meg, s ily módon kasztosodó társadalom jöhet létre, amelyben a társadalmi tolerancia mértéke tovább csökkenhet.
Az iskoláztatás területén a falvakban lakók hátrányt szenvednek a városban lakókkal szemben, és egy ilyen szerkezeti változás nagyságrendileg megnövelné a falusiak esélyegyenlőtlenségét. Míg ugyanis a városoknak módjukban lesz nyolc-, hat- és négyosztályos középiskolák párhuzamos fenntartására - így a városiaknak már 11 éves koruktól esélyük lesz gimnáziumba járásra -, addig az egyiskolás településeken csak úgy tudnak eleget tenni a törvény szerint ráadásul tízosztályosra emelt általános iskoláztatási kötelezettségnek, ha továbbra is nyolc-, illetve tízosztályos iskolát tartanak fenn.
Tisztelt képviselőtársaim! Tudják-e vállalni a felelősséget azért, hogy a magyar falvak lakossága olyan zsákutcás iskolarendszerbe kerül, amelyből a középfok felé alig-alig vezet út?
Rendkívül veszélyes az előrehaladott szelekció a munkaerőpiac szempontjából is. A magyar gazdaságban növekszik a harmadik szektor aránya, és a harmadik szektorban - vagyis a szolgáltatások végzése közben - igen gyakori élethelyzet, hogy a magas iskolai végzettségű fogyasztóval, megrendelővel alacsony iskolai végzettségű szolgáltatónak kell kommunikálnia. Ha a kapcsolatteremtés nem fog sikerülni, mert az alsó és felső társadalmi csoportok nem tanulják meg egymás nyelvét - a szó szoros és átvitt értelmében - a nyolcosztályos általános iskolában, visszaesik majd a szolgáltatások színvonala, illetve hihetetlenül nehéz lesz a nyolc, illetve tíz általános iskolai osztályt végzettek elhelyezkedése.
Az előrehozott iskolaválasztás, a társadalmi rétegek iskolai elkülönülése, a vagyoni különbségeket növelő piacgazdaság, valamint az előreláthatóan csak igen lassan csökkenő munkanélküliség körülményei közepette különösen veszélyes. Beláthatatlanok lennének annak következményei, ha az erősödő politikai szélsőségek és a közös iskolai élménytől - s ily módon a társadalmi kommunikációképességtől - megfosztott, intoleráns tömegek egymásra találva jelennének meg a magyar politika színpadán.
A FIDESZ mindezért fő szabályként a nyolc és a plusz megfelelő osztályszerkezet fenntartását fogja javasolni.
Mit javaslunk tehát? Szerintünk sürgősen el kell végezni a jelenlegi iskolatípusaink modernizálását, tartalmi megújítását, az ifjúsági munkanélküliség enyhítésére, a középfokú oktatás befogadóképességének növelésére pedig iskolaszerkezeti változásokat is be kell vezetni - de el kell kerülni az iskolarendszer teljes átalakítását.
Mi a kiegyensúlyozott fejlődés hívei vagyunk. Az egységes keretű alapiskoláztatás korszerűsítését, belső differenciálását - de mai időtartamának, nyolcosztályos jellegének megtartását - javasoljuk.
Ugyanakkor elengedhetetlennek látjuk a középfokú szakképzés rendszerének olyan átalakítását, amely a munkanélküliségtől fenyegetett fiataloknak is a középfokú oktatásban nyújt perspektívát, amely tehát felfelé nyit, felfelé nyit nekik utat az iskolarendszerben. Ezt az iskolát ma Nyugat-Európában komprehenzív iskolának hívják.
A nyolcosztályos rendszert természetesen fő szabályként tartanánk helyesnek megőrizni és továbbfejleszteni. Kívánatos az általánostól eltérő, alternatív iskolák tevékenysége, és az átlagostól eltérő iskolaszerkezetben működő intézmények léte is - természetesen a megfelelő kiegészítő intézményekkel együtt. De a jelenlegi szerkezetből elsőre azt kidobni, ami a legértékesebbnek tűnik, az több, mint hiba.
Tisztelt képviselőtársaim! A törvényhozás komolyságához és megbízhatóságához mérten elengedhetetlennek tartjuk az egyes törvények pénzügyi és gyakorlati hatásainak felmérését, ezért aggasztónak találjuk, hogy a Kormány a javaslatában foglalt iskolarendszeri változások költségeit még hozzávetőlegesen sem becsülte fel. Szeretnénk látni a számításokat.
Elgondolkoztató, hogy a kormányzat ugyanannak a törvényjavaslatnak az egyik részében az iskolarendszer grandiózus kibővítésére számba nem vett, de feltűnően költséges változásokat tervez, miközben a javaslat másik része az állami kötelezettségvállalás csökkentését sugallja.
A kormányzat felkelti az igényeket az iskolák átalakítása iránt - majd ezek teljesítését az önkormányzatokra hagyja, akik pedig fejkvóta helyett csak a pedagógusok fizetésének társadalombiztosítással csökkentett hányadát kapják, ami aligha lesz magasabb az eddiginél. A "jó Kormány és rossz önkormányzat" kép rövid és hosszú távon is káros.
Nem fogadhatjuk el egy, a következő választásokon hatalomra jutó kormányzatot fenyegető időzített pénzügyi bomba törvényesítését.
A törvényjavaslat, ha a jelenlegi időzítési paragrafusok is érvénybe lépnek, végrehajthatatlan. Végrehajthatatlan először is azért, mert előbb engedi el az iskolaszerkezet öntörvényű átalakulását, mint ahogy életbe lépnének azok az intézkedések, melyek a rendszert integrálják: nincsen még nemzeti alaptanterv, nincsen vizsgarendszer sem.
Gondolják meg, tisztelt képviselőtársaim: a szakképző intézmények átalakulását a javaslat már idén őszre tervezi, azaz az iskolai rend átszabóira nem kisebb feladat várna, mint hogy a tanévkezdésig hátra lévő néhány hónap alatt oldják meg azt a feladatot, hogy az eddig négyéves szakképzést egy- vagy kétévesre csökkentsék, és a szakképző intézmények első két évére nyomják össze az általános műveltségi anyagot.
(13.10)
Az előbb sorra vett problémák tárgyalása alapján jól láthatók azok a politikai következmények, amelyeket a törvényjavaslatokban foglaltakkal a kormányzat megvalósítani kíván és amely következmények a FIDESZ számára nem elfogadhatóak. Egy oktatási törvényjavaslattól ugyanis elvárjuk, hogy zárja ki az oktatás tartalmának és szellemiségének államilag monopolizált módon való központi meghatározását, biztosítsa a helyi önkormányzatok oktatáspolitika-formáló szerepét, biztosítsa az egyes világnézetek egyenrangúságát a tanügyben, akadályozza meg az iskolarendszer olyan átalakulását, amely egyrészt az első döntő szelekciós pont, a középiskola-választás korhatárát a mainál korábbra hozná, másrészt a társadalom alsó harmada számára mesterségesen egy zsákutcás iskolatípust hozna létre, válassza el világosan a magánjellegű és a közszolgáltatási tevékenységek, illetve intézmények szabályozását, mely mindkét szféra szabadságának előfeltétele, s végül tegye lehetővé az oktatási kiadások jelentős racionalizálását.
A korábban elmondottak alapján, javaslataim megismerése után látható, hogy célunk a törvényjavaslatok s a megoldásra váró problémák pozitív megközelítése. Minden vitatott pontnál egyértelműen igyekeztem meghatározni azt, hogy nekünk mi a szándékunk, mi mit kívánunk. A mi célunk ugyanis nem rövid távú politikai érdekek érvényesítése, hanem a demokratikus, hatékony és kiegyensúlyozott közoktatási rendszer kialakítása.
A FIDESZ az oktatási törvényhozás sikerének érdekében már évekkel ezelőtt felajánlotta és azóta is ezt az ajánlatot újra meg újra nyilvánosan megismételte: teremtsünk konszenzust az oktatásügy szabályozásában, szervezzük meg e téren a hat párt szakértői szintű egyeztetését.
Ezt kívánják sokan az országban, nyilván nem véletlen, hogy több tízezer pedagógus írta alá azt a követelést, hogy az oktatási törvény legyen kétharmados. Ez persze nem megvalósítható, de egyetértést enélkül is lehetne teremteni.
Úgy véljük, még mindig nincs késő, javasoljuk tehát, hogy a Kormány vonja vissza és dolgozza át a most tárgyalt, sikertelen törvényjavaslatokat, és tiszta lappal indulva, teremtse meg a hat párt szakértőinek az egyeztetés feltételeit. Ez ma mindannyiunk érdeke.
Mi készen állunk arra, hogy a kompromisszumokkal kialakítsunk egy széles körű elfogadottsággal rendelkező elképzelést. Munkánk minősége többet ér a ma egyszerre sürgetően megjelenő sietségénél. Egyetértéssel kialakított törvénytervezet elkészítéséhez felajánljuk a segítségünket. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
