KIRÁLY BÉLA (SZDSZ)
KIRÁLY BÉLA (SZDSZ)
KIRÁLY BÉLA (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem ismételni akarok, de kénytelen vagyok a hangsúlyt megint arra helyezni, amit majdnem minden kolléga, képviselőtárs az ellenzékből, s örömmel hallottam, hogy az ülés elején a függetlenek közül is hangoztatott, azaz a konszenzus keresésének a hiánya, a nemzeti alaptanterv hiánya, a vizsgarend hiánya és így tovább. Még hadd mondjak egyet hozzá, nekem egy kicsit ijesztő az, hogy a törvényt szeptember 1-jével még hatályba is kívánja helyezni a Kormány.
Egy kicsit ellent kell mondanom, vagy más a tapasztalatom, mint dr. Mózes Mihályé volt az ülés elején, akinek úgy hangzott a felszólalásából, mint hogyha a pedagógustestületet apátia vette volna elő, mintha nem érdekelné őket a törvény. Kaposvárott és Somogy megyében nagyon is érdekli őket a törvény, olyanynyira, hogy az idő rövidsége miatt még a vasárnapjukat is föláldozták arra, hogy tanácsokat adjanak nekem, hogy kimutassanak olyan pontokat a törvényjavaslatban, amely a pedagógusnak különösen fájdalmas. És talán nem helytelen, ha két nevet föl is említek köszönetem tolmácsolása mellett: dr. Sóti Sándort, a Somogyi és az Országos Pedagógus Kamara elnökét, aki egyben a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola gyakorlóiskolájának igazgatója; és dr. Mandelbaum Józsefet, a Somogy megyei Magyar Pedagógus Kamara titkárát, aki egyszersmind a Somogy megyei Pedagógiai Intézet munkatársa.
(18.10)
De amit mondok, azért természetesen én vagyok teljesen felelős, s fölhasználtam az ő tanácsait. Somogy megye egy különleges terület, ahol két, egymásnak úgyszólván ellentmondó tényezőt tapasztalhatunk. Az egyik az, hogy a kistelepülések tömege fedi be a megyénket, ahol természetesen eddig is nehéz volt a közoktatás, ezzel az új rendszerrel még nehezebb lesz; ezzel szemben a városokban általában, és Kaposvárott különösen egy gyönyörű, igazán elitnek mondható, magas színvonalú pedagógiai tevékenység, oktatás és nevelés folyik. Az volna a jó, ha ezt a minőséget még tovább fokoznánk és fenntartanánk, és a kistelepülésekből fakadó nehézségeket megpróbálnánk ellensúlyozni és kiküszöbölni.
Négy probléma van, amelyek nagyon is helyiek, de azt hiszem, hogy vannak annyira országos jelentőségűek, hogy helyes, ha itt fölhozom őket.
Az első probléma a tízéves terv bevezetésével van kapcsolatban. Ennek két pólusa van. Az egyik pólusa az, hogy a kistelepüléseken osztályokat kell összevonni. Az osztályok összevonása egy nagy átok. Fiataloknak együtt azon a fokon kell tanulni, amely korosztályba tartoznak. A helyzetünkből kifolyólag ezt a kistelepüléseken nem tudjuk megengedni, tehát osztályokat kell összevonni. Egytől hármat enged meg ez a törvényjavaslat, ami a jelenlegi négyet eggyel csökkenti, ami jó irányba megy. Amikor ezt olvastam és ezen gondolkodtam, akkor az Egyesült Államokban való példa jutott eszembe, ahol nagyon sok községben mint mementót és mint múzeumot tartanak fenn egy faépületet, a tipikus egyosztályos amerikai iskolát. Be lehet oda menni, ahol száz évvel ezelőtt tanultak a gyerekek, a padok, minden ott van. Ott van mementónak, ott van majdnem elrettentő példának, amikor abban a kis helyiségben volt összezsúfolva minden tanköteles ifjú a községben, s egyszersmind büszkén mutatnak rá, hogy innen indultunk, s hova jutottunk. Na, szóval azt akarom mondani, hogy minden összevonás káros a tanításra, mégis az én Somogy megyei pedagóguskollégáim arra figyelmeztettek, hogy jó lenne, ha felhoznám azt, hogy a jelen körülmények között a négyről háromra csökkentése az összevonható osztályoknak nagyon súlyos nehézségeket okozna, különösen olyan helyen, mint Somogy vármegyében, ahol ezek a kistelepülések nagyon is jellemzők.
A másik dolog viszont: a kistelepüléseken a szakoktatásnak az állandó csökkenése. Azt lehet mondani, hogy a kistelepülések fiataljainak a városi fiatalsággal való esélyegyenlőtlensége nem csökken, hanem növekszik. Minden lehetőt el kellene követni arra, hogy ez az esélyegyenlőtlenség a lehető módon csökkenjék, mert egy tehetséges fiatalnak - aki amellett ambiciózus is - ha nem adjuk meg a módot, hogy a tudásának, ambíciójának, tehetségének megfelelő fokon továbbtanulhasson, akkor egy gyöngyszem eshet ki a nemzet értéktárából. Hogy ez hogyan oldható meg, ösztöndíjakkal, kollégiumokkal, bármivel, bárhogyan, ha egyetlenegy tehetséges ifjút meg tudunk menteni a jövő számára azzal, hogy fölsőbb, minőségibb helyre tudjuk küldeni oktatás céljából, avval a nemzetnek teszünk szolgálatot.
A második probléma a középső vezetés problémája: ROK vagy nem ROK. A mi vezérszónokunk már kifejezte a véleményünket, hogy mi ez ellen vagyunk. Az azonban, hogy a minisztérium és a közoktatási intézmények között ne legyen valami közbeeső ellenőrző, szolgáltató-, bármilyen funkciót ellátó szervezet, azt alig lehet elképzelni. Tehát amellett vagyunk, hogy legyen. És itt van egy dolog, ahol két legyet üthetünk egy csapásra. Néhány megyében már meg is szűnt, más megyékben tengődik a megyei pedagógiai intézet, az én megyémben szerencsére még virágzik, kitűnő pedagógusokat foglal magában, nagyszerű tapasztalatokat gyűjtöttek már eddig is össze, és ott áll az a lehetőség, hogy összekötő híd legyen a központ és a közoktatási intézmények között. A mi véleményünk az, hogy ezek a megyei pedagógiai intézetek ahol már megszűntek, újraélesztendők, ahol haldokolnak, életre kell kelteni, és ahol még életképesek, még további minőségi munkára kell azokat megszervezni és támogatni.
Ez a megyei pedagógiaiintézet-rendszer még a harmadik problémakörnél is nagyon jó szerepet játszhat, és ez a harmadik problémakör, amire különösen izgalommal és várakozással és egy kis baljóslattal néznek a pedagógusok, ez a pedagógusoknak az átképzése, továbbképzése. Az élet olyan gyorsan halad, hogy már csak a technikának a gyors haladása maga is szükségessé teszi, hogy a pedagógusoknak nagyon széles körű továbbképzési lehetőséget adjunk. Ez az új rendszer pedig a pedagógusoknak új feladatokat, új területeket, magasabb képzettségi fokot igénylő munkákat adna, kínálna. Ebből kifolyólag ha valaha, a mai átmeneti időben a pedagógusok továbbképzésének kulcskérdésnek kell lenni. Természetesen ennek pénzügyi háttere van, különféle szervezési és más háttere van, de nagyon komolyan meg kell fontolni, nem tudjuk-e a Nyugatot követni abban, hogy héttől tízévenként a pedagógus teljesen fel van mentve egy évre a tanítás alól, és továbbképzéssel, kutatással foglalkozik, vagy tanfolyamra küldjük. Bármi legyen is a továbbképzés módja, meg kell találni a lehetőséget arra, hogy ez ne a pedagógus zsebére menjen. Ebben - mint mondom - a megyei pedagógiai intézetek kitűnő szerepet vállalhatnak, eredményes munkát folytathatnak a továbbképzésben, a kutatásban, szakkönyvtárak ápolásában és így tovább.
A negyedik probléma kicsinyek látszik, de én nagyon elvinek tartom: az országos szakértő és vizsgáztatási névjegyzéknek a kérdése. Semmi nehézségünk nincs az itt előírt szakmai követelésekkel kapcsolatban. Igen, nagyon szigorú szakmai követeléseket kell felállítani ahhoz, hogy egy pedagógus erre a listára felkerüljön. Ami engem zavar, az az, hogy tízéves gyakorlatot követelnek meg a pedagógustól, hogy a listára felkerüljön, azaz szaktanácsadói minőségben működhessék, érettségi vagy alapfokú vizsgabiztos vagy elnök lehessen és így tovább. Az én legjobb barátaimhoz, a fideszesekhez fordulva jut eszembe az, hogy ezek a fiatalok bölcsek, akiktől azt sajnálom, hogy ilyen kevés van, sokkal többnek kellene lenni - nem ma, hanem általában -, tehát a fideszes pedagógusok ebben az évezredben nem kerülhetnének fel a listára. (Egy hang: Majd felkerülnek a következő évezredben.) Mert ha jelenleg gyakorlati pedagógusok is lennének, akkor sem tudnának eleget tenni ebben az évezredben a tízéves követelménynek. Ugyanígy ebben az évezredben nem kerülhet egy fiatal pedagógus a listára, aki a karrierjét velünk együtt kezdte, azaz abban az évben, amikor az országgyűlési választások voltak. Miért félünk a fiataloktól?
(18.20)
Én nem félek a fiataloktól, ebből kifolyólag módosítási javaslatot fogok benyújtani, hogy a tíz évet öt évre csökkentsék, és jöjjenek be a fiatalok is oda, ahol bölcsen kell tanácsot adni, vizsgáztatni, ellenőrizni és irányt mutatni.
Körülbelül ezek voltak azok, amiket az általános vitában elő akartam terjeszteni. A véleményünk szerint még mindig nem késő, még mindig elkezdhetné a Kormány a konzultációt. A pedagógusok között a megyémben, és egész biztos, hogy ez országos jelenség, hallatlan érdeklődés van a törvény iránt, rengeteg tudás áll rendelkezésünkre, amit föl tudnánk használni, hogy olyan törvényt alkossunk, amelyiket nem kell két év múlva vagy talán egy év múlva újra megváltoztatni. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)
