KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Régen várt, hiszen a Kormány által egy évvel ezelőtti időpontra ígért törvényjavaslat tárgyalását kezdtük meg. Ez a törvény megítélésem szerint az előkészítés időszakában a társadalomban, a médiáknál az indokoltnál kevesebb figyelmet kapott.
Sajnos, itt a Parlamentben is már a miniszteri expozétól kezdve az esti órákra száműzve, elég nagyfokú érdektelenség mellett folyik a törvény vitája, ami szomorú, hiszen közel félmillió fiatalt, ugyanennyi családot és több tízezer pedagógust közvetlenül érintő törvényről van szó, nem beszélve a 700000 munkanélküliről. Nem hiszem, hogy az elmúlt három évben sokszor előfordult volna az, hogy egy ilyen horderejű törvénynél a miniszteri expozét is és valamennyi vezérszónokot az esti órákban lehetett csak meghallgatni.
(18.40)
Ami a törvény előkészítését illeti, az megítélésünk szerint korrekt módon történt, számtalan fórumot megjárt, és a szakmai viták során elhangzott észrevételek egy része beépült a törvénytervezetbe. Ennek ellenére azt kell megállapítanunk, hogy az előttünk fekvő törvénytervezet több kérdésben is visszalépést jelent a korábbi változatokhoz képest. Erről majd részletesen is kívánok szólni.
Tisztelt Ház! Az elmúlt években hazánkban végbement gazdasági változások szükségessé teszik a jelenlegi szakképzési rendszer megújítását. A korábbi években a szakképzés túlnyomórészt a nagyüzemek szakember-utánpótlását volt hivatva kielégíteni, ennek megfelelően a szakmai gyakorlati oktatásra elsősorban a nagyvállalatoknál került sor. Az elmúlt három évben viszont a gazdaság szerkezetváltása s privatizációja következtében egyre nagyobb számban szűntek meg vállalati gyakorlati oktatási helyek. Ez a jelenség ma a szakmunkásképzés egyik legnagyobb gondja, hiszen korábban a tanulók 84%-ának a gyakorlati oktatása üzemekre épült. Ahogy vonult ki az állam a gazdaságból, úgy mutatott a gazdaság egyre kisebb hajlandóságot, hogy részt vegyen a szakképzésben.
A létrejövő új kis- és középvállalatok is inkább a gyors haszon érdekében vállalkoznak. Nem érdekli őket a szakképzés, hiszen egy 700 ezres magyarországi munkanélküliség mellett nagy a munkaerő-kínálat.
Az elmúlt év őszén a Munkaügyi Minisztérium kimutatása szerint több mint 200000, szakmunkásképzőt végzett, több mint 50000, szakközépiskolát végzett és 9200 szakiskolát végzett munkanélküli volt az országban, ami az összes munkanélküli 34%-át teszi ki.
Ebben az igen nehéz gazdasági helyzetben kell most nekünk törvényt alkotni a szakképzésről. Ez különösen kényessé teszi a jogalkotási feladatmegoldásokat. Közelebbről vizsgálva jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetünket, melyben e törvénynek működnie kell, az első helyre a tanulók gyakorlati oktatásának problematikája kerül, mely tulajdonképpen feltétele a szakmához jutásnak.
Gondot jelent egyrészt a fiatalok számára a szakképzésbe való bejutás, a megfelelő gyakorlati oktatási helyhez jutás biztosítása.
A másik probléma a szakmaválasztás. Az, hogy olyan szakmában és olyan szintű szakképesítést szerezzenek, amely birtokában nagy valószínűség szerint nem válnak munkanélkülivé. Ugyanakkor a szakképzési törvénynek azt is biztosítania kell, hogy a tanulók úgy jussanak szakképesítéshez, hogy közben ne kerülhessenek kiszolgáltatott helyzetbe. Tehát meg kell néznünk, hogy ezeknek a problémáknak az együttes megoldására mennyiben alkalmas a törvénytervezet.
Tisztelt Ház! Ha a gyakorlati oktatást vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ezen a területen találhatók a szakképzési törvénytervezet legsúlyosabb problémái is, elsősorban a tanulószerződéssel kapcsolatban.
A tanulószerződés új fogalom a szakképzési törvényben.
A tervezet szerint gyakorlati képzésre a tanuló és a gazdálkodószervek között gyakorlati képzés céljából megkötött írásbeli tanulószerződés alapján kerülne sor. Ily módon a gyakorlati képzés során a munkáltató és a tanuló között a munkaviszonyhoz hasonló viszony jön létre, de a tanuló tanulói jogviszonyba kerül, s nem munkaviszonyba. Így aztán nem tisztázott, hogy a Munka Törvénykönyvének mely paragrafusai vonatkoznak az így létrejött tanulói jogviszonyra. Erről egyetlen szó sincs a szakképzési törvénytervezetben.
Szerepel ugyanakkor a közoktatási törvénytervezetben egy paragrafus, mely a következőket mondja, szó szerint idézem: "A szakközépiskola, a szakmunkásképző iskola és a szakiskola tanulóját a gyakorlati képzés keretében az érdekvédelem és a munkavédelem tekintetében megilletik mindazok a jogok, amelyeket a munkajogi jogszabályok biztosítanak a munkavállalók részére."
Ez a szabályozás így teljesen használhatatlan. Számos esetben ugyanis teljességgel bizonytalan, hogy melyek azok a Munka Törvénykönyvében meghatározott jogok, amelyek érdekvédelmet vagy munkavédelmet szabályoznak, mivel a Munka Törvénykönyvének ilyen című fejezetei nincsenek. Egy ilyen helyzet teljes jogbizonytalanságot szül, hiszen számtalan esetben előfordulhat, hogy a tanulóval foglalkozó gazdálkodószervezet megítélése szerint valamely jog nem érdekvédelmi jellegű, a tanuló szerint pedig igen. Kérdezem én: ki fogja ezt eldönteni? Különösképpen úgy eldönteni, hogy az egész országban egységes legyen a megítélés, és ne ahány munkahely és ahány tanuló, annyiféle értelmezés legyen.
Éppen ezért megítélésünk szerint a szakképzésről szóló törvénytervezetet feltétlenül ki kell egészíteni egy olyan paragrafussal, amely egyenkénti tételes felsorolását adja azoknak a munkajogi szabályoknak, amelyek a tanuló gyakorlati képzése során alkalmazásra kerülnek. Ettől semmiképp sem lehet eltekinteni, mert először is jogbizonytalanság keletkezik. Lehetetlen helyzet ugyanis, hogy a tanuló keresgélje ki, s értelmezése szerint próbálja eldönteni, hogy a kérdéses munka törvénykönyvebeli paragrafus vonatkozik-e rá vagy sem.
Másodszor: a szakképzési törvényt elsősorban nem jogászok forgatják, tehát ki kell szolgálnia az olvasót, és nem jogértelmezési feladatokat adni számára, amelyeket úgysem tud megoldani.
Csak néhány példa az általam elmondottak bizonyítására.
Első: az érdekvédelem kategóriájába tartozik-e a kollektív szerződés? Tehát vonatkozik-e a tanulóra? A Munka Törvénykönyvének 173. § (2) bekezdése szerint ugyanis a kollektív szerződés a kártérítés mértékét megemelheti a Munka Törvénykönyvében megállapított mértékkel szemben. Kérdés: tanulószerződés esetén is megtehető ez?
Vagy egy másik példa: a Munka Törvénykönyvének 77. §-a szerint a munkavállalót megilleti az a védelem, mely biztosítja, hogy tőle csak olyan nyilatkozat vagy adatlap kitöltése kérhető, illetve rá nézve csak olyan alkalmassági vizsgálat alkalmazható, amely személyiségi jogait nem sérti. Vajon megilleti-e ez a védelem a tanulót is, különös tekintettel arra, hogy a szakképzési törvénytervezet szerint a gazdálkodószervezet a tanulószerződés megkötését szakmai alkalmassági vizsgához, illetve pályaalkalmassági vizsgálathoz is kötheti.
Számtalan példát lehetne még sorolni annak bizonyítására, hogy a tanulószerződés útján létrejött tanulóviszony munkajogi szabályozatlansága milyen következményekkel járna. A tanulószerződést kötött tanuló jogvédelme így teljesen bizonytalan s rendezetlen.
E kérdéssel azért foglalkoztam hosszasabban most az általános vita során, mert ezt a problémát módosító indítvánnyal nem lehet megoldani. Ez a törvény-előkészítő feladata lett volna, s neki kell e hiányosságot pótolnia.
Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvénytervezet szerint az állam csak az elméleti, a szakmai elméleti és az iskolában szerzett gyakorlati képzés kötelezettségét, feltételeinek biztosítását vállalja magára.
Ami az iskolában történő szakelméleti s gyakorlati oktatást illeti, a közoktatási törvényben tervezett oktatásfinanszírozási rendszer igen hátrányos helyzetbe hozza a szakképző iskolákat. Hiszen ha az állam csak az oktatási intézményekben dolgozók bérének a finanszírozását vállalja magára, úgy a szakképző intézményeknél jelentkező igen tetemes anyag, munkaeszköz, gép stb. költségének egyedüli finanszírozását az önkormányzatok képtelenek lesznek biztosítani. Az erről alkotott véleményünket majd a közoktatási törvénytervezet vitája során fogjuk részletesen kifejteni.
A szakképzési törvénytervezet szerint a gyakorlati oktatás meghatározó módon a gazdálkodószervezetek, vállalatok, vállalkozók, szövetkezetek, kisiparosok stb. feladata lesz. E feladat ellátását, a gyakorlati oktatás feltételeinek a biztosítását segíti elő a már korábban hozott szakképzési hozzájárulásról és szakképzési alapról szóló törvény is. E törvényi kötelezettség mellett azonban arra is szükség lenne, hogy a gazdálkodószervezetek érdekeltek is legyenek a gyakorlati oktatásban való közvetlen részvételben. Bár a Munkaügyi Minisztérium korábban kifejezte azt az álláspontját, hogy a gyakorlati oktatásban való részvételt adókedvezményekkel és központi támogatással kell ösztönözni, és Kiss Gyula munkaügyi miniszter úr is hangoztatta miniszteri expozéjában annak szükségességét, hogy a gazdálkodószervezetek képzésben való érdekeltsége növekedjék, sem a jelenlegi adótörvényekben, sem az előttünk fekvő szakképzési törvénytervezetben nem látszik ez a törekvés.
A jelentősen csökkent üzemi férőhelyek helyett ugyan növekvő számban jelennek meg a kis- és középvállalkozások képzőhelyei, de ezek száma egyrészt még mindig kevés, másrészt a képzési hely iránti nagy keresletet ezek közül sokan kihasználják, s komoly összegeket kérnek a jelentkező tanulók szüleitől a gyakorlati oktatás fejében. Ilyen anyagi áldozatra természetesen a családok döntő része képtelen. Így aztán a halmozottan hátrányos helyzetű családok, a sokgyermekes családok, a munkanélküli és iskolázatlan szülők gyermekei bármily tehetségesek is, egyáltalán nem vagy csak erőn felüli áldozatok árán juthatnak be a szakképzésbe, pedig a szakmához jutás elsősorban ezeknek a gyerekeknek jelent egzisztenciateremtő lehetőséget. Így a közoktatási törvénytervezetben biztosított első szakmai képesítés ingyenességének a feltételei nincsenek biztosítva.
(18.50)
Bár a szakképzési törvénytervezet kimondja, hogy a gazdálkodószervezet nem kérhet, nem fogadhat el költségtérítést a tanulótól a nála szervezett gyakorlati képzésért, e jámbor óhaj betartása jelenleg nem valósítható meg. Egyrészt azért, mert nincs, aki ellenőrizze, másrészt azért, mert a munkáltató nem érdekelt a tanulótartásban.
A munkáltatók jelenleg tanulónként havi 1000 forintot, valamint a tanulónak juttatott ösztöndíjat, s munkaruhát vonhatják le az adóalapjukból. Ez a kedvezmény ösztönző tényezőnek nevetséges.
A korábban napvilágot látott szakképzési törvénytervezetekben még szerepelt ennek a havi 1000 forint adóalap-csökkentő összegnek 2000 forintra történő emelése, ami még mindig igen csekély kedvezmény lenne, de a Parlament elé került törvénytervezetben már szó sincs ilyen módosításról.
Csak megjegyezni kívánom, hogy Németországban, ahol elsősorban a volt NDK-tartományokban szintén nagy gond a megszűnt állami vállalati képzőhelyek pótlása, e gondon úgy segítenek, hogy amellett, hogy a szakképzés teljes költségei csökkentik a munkáltató adóköteles nyereségét, ezenkívül szakmunkás tanulónként évi 5000-8000 márka támogatásban részesítik a képzést vállalókat. Azt hiszem, hogyha már a német minta alapján működő duális rendszert kívánja a kormányzat megvalósítani, akkor követnie kellene a németországi gyakorlatot ezen a téren is, legalább addig, amíg kialakul egy jól működő piacgazdaság hazánkban.
Tisztelt Ház! Ha összehasonlítjuk az előttünk fekvő törvénytervezetet a korábbi változatokkal, azt látjuk, hogy a tanulók a pénzbeli juttatás kérdésében jelenleg kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek.
A korábbi törvénytervezetek a tanulószerződést kötő tanuló pénzbeli juttatásának alsó határát a mindenkori minimálbér 20%-ában határozták meg. Jelen törvénytervezetben ez már csak 10%. Ez mindenképpen elfogadhatatlan, hiszen a végzős szakmunkástanulók a szakmunkás norma 60-80%-át is teljesítik.
További problémát jelent, hogy azok a tanulók, akik a gyakorlati képzést nem a gazdálkodószervezetnél, hanem az iskolában kapják, a törvénytervezet szerint semmilyen pénzbeli juttatásban nem részesülnek, hiszen a jelenlegi ösztöndíjrendszer megszűnik. Ez pedagógiailag elfogadhatatlan helyzetet eredményezhet, hiszen előfordulhat például, hogy az iskolai elméleti oktatáson két egymás mellett ülő azonos szakmájú tanuló közül a tehetségtelenebb, lustább minimum 900 forintot kap, mert tanulószerződést kötött, míg a jobb képességű, szorgalmasabb semmit, csak azért, mert az iskolában történik a gyakorlati oktatás.
E feszültségen enyhített volna a korábbi törvénytervezeteknek azon paragrafusa, amely kimondta, hogy a szakmai képzést folytató intézmény a gyakorlati oktatás során a tanulók munkájából keletkezett bevételeinek meghatározott részét a tanulók rendszeres vagy esetenkénti díjazására használhatja fel. Ez a paragrafus a benyújtott törvénytervezetben már nem szerepel.
Tisztelt Ház! A szakképzési törvénytervezet szerint a gazdálkodó szervezet a tanulóval kötött tanulószerződést a gazdasági kamara előtt köti meg, és a gazdasági kamara jogosult ellátni a gyakorlati képzés felügyeletét is. Gazdasági kamarákról szóló törvényünk viszont még nincs.
Már a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény megvitatásánál, sőt azt megelőzően a szövetkezetekről szóló törvényjavaslat tárgyalásánál is kifejtettem, hogy összefüggő törvényeket csak együttes törvénycsomagban indokolt tárgyalni.
Hallatlanul nehéz álláspontot kialakítani ugyanis, ha egy törvényjavaslat egy másik törvényjavaslatra hivatkozik akkor, amikor még azt nem ismerjük. Sajnos, úgy látszik, minden figyelmeztetés ellenére a kormányzat továbbra is ezt a helytelen jogalkotási mechanizmust folytatja. Itt számos olyan kérdés merül fel a gazdasági kamarákkal kapcsolatban, amelyekre jelenleg nem ismerjük a választ. Így például: vajon olyan szervezetek lesznek-e a gazdasági kamarák, melyek alkalmasnak bizonyulnak a törvényességi felügyelet ellátására?
Garantálja-e a gazdasági kamarákról szóló törvénytervezet, hogy ezt a nagyon kényes törvényességi felügyeletet olyan személyek fogják ellátni, akik a munkáltatók irányában nincsenek elkötelezve?
Tekintettel arra, hogy többségükben fiatal korú tanulókról van szó, rendelkeznek-e majd a felügyeletet ellátó személyek valamilyen minimális pedagógiai végzettséggel is?
Figyelembe veszi-e a kamarai törvény a megalakuló kamarák, az ipari és kereskedelmi, az agrár és kézműveskamarák közötti eltéréseket, illetve a megalakuló kamarák mögött álló érdekképviseleti hátteret, a közöttük történő estleges munkamegosztás lehetőségének érdekében?
Mindmegannyi megválaszolhatatlan kérdés.
Tisztelt képviselőtársaim! Nemcsak az a probléma, hogy nem ismerjük a gazdasági kamarákról szóló törvénytervezetet, hanem az is, hogy a kamarák a munkáltatók szakmai szervezetei, s a gyakorlati képzés felügyeletéből a szakképzési törvénytervezet szerint kimaradtak a munkavállalók érdek-képviseleti szervezetei: a szakszervezetek.
Az Országos Képzési Tanácsban ugyan jelen lennének, de az Országos Képzési Tanács feladatkörébe a szakképzési rendszer egészének a vizsgálata és véleményezése tartozna, s nem a tanulószerződések ellenőrzése.
A jelen szakképzési törvény mintájául szolgáló német szakképzési rendszerben körzeti, tehát városi, kerületi szinten működnek olyan állandó bizottságok, amelyekben a munkaadók képviselői mellett megtalálhatók a szakszervezetek is. Ezeknek a bizottságoknak a hatáskörébe tartozik a tanulószerződések regisztrálása, s a szakképzés ellenőrzése is. Az előttünk fekvő törvénytervezetben ilyenről szó sincs.
A szakképzési törvénytervezet egyik korábbi változata szerint még a szakmai vizsgabizottságokban részt vettek volna a munkavállalók képviselői is. A benyújtott törvénytervezet már a vizsgabizottságokból is kihagyta a szakszervezeteket.
Véleményünk szerint a valódi tanulói érdekvédelem csak úgy valósítható meg, ha a gyakorlati képzés helyi ellenőrzésében s a szakmai vizsgabizottságokban egyaránt jogosultak lennének részt venni a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek is. Erre annál is inkább szükség lenne, mert szociológiai kutatások is bizonyították, hogy a szakmunkástanulók a gyakorlati képzés során sokszor ki vannak szolgáltatva a munkáltató gazdasági érdekeinek. Ennek következtében nem ritka, hogy segédmunkásként is használják őket, s elhanyagolják a képzés követelményeit.
Tisztelt Ház! A szocialista frakció elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a szakképzési törvénytervezetből teljesen kihagyták a szülőket. Az ő jogosítványaik csak a közoktatási törvénytervezetben találhatók meg, pedig a szakképzés, különösen a tanulószerződés speciális helyezetet teremt a tanuló számára.
A szakképzési törvénytervezet szerint a gyakorlati képzésre vonatkozó írásbeli szerződést a gazdálkodó szervezet és a tanuló köti, illetve ők is bonthatják fel. Szülő jelenléte, egyetértése nem lenne szükséges.
A szakmunkástanulók többsége a törvény teljes életbelépését követően a tanulószerződés megkötésekor csak 16 éves lene, tehát nem lenne nagykorú. Tanulmányainak első két évében így a szülői felelősség kérdése még nem kerülhető meg. Ezért feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a fiatalkorú tanuló esetén a szerződés megkötése s esetleges felbontása is szülő jelenlétében és aláírása mellett történjék.
Tisztelt Ház! Az ismertetett kifogások mellett a szakképzési törvénytervezet több pozitív elemet is tartalmaz számunkra.
Egyetértünk azzal a törekvéssel, hogy a pályaválasztási kényszer a jelenlegi 14. életévről minimum a 16. életévre kerüljön. Ugyanakkor meg kell jegyezni, félő, hogy ez a jelenleg 14 éves korban történő pályaválasztási kényszer valójában nem fog megváltozni a jövőben sem. Ugyanis várható, hogy a szakképző intézmények, már csak a közismereti tanáraik megtartása miatt is, fel fogják vállalni a 9. és 10. osztály oktatását, amire a közoktatási törvénytervezet lehetőséget is ad, s ezekbe az osztályokba azok a tanulók fognak jelentkezni, akik szakmát akarnak majd tanulni. Tehát a szakmunkás pálya választása ismét a 8. osztály után fog megtörténni.
Az iskolai képzés idejének a meghosszabbítása foglalkoztatáspolitikai szempontból egyébként támogatható, hiszen a tanulók későbbi munkába állása csökkenti a munkaerő-kínálatot, s így, ha csekély mértékben is, de enyhíthet a munkanélküliség gondjain.
Indokolt és helyes az a szándék is, hogy az egyes szakmák elsajátításának időtartamát differenciáltan kell meghatározni, s különbséget kell tenni köztük a tekintetben is, hogy egyesekhez érettségi, másokhoz alapvizsga kell, sőt, bizonyos szakmákhoz elegendő lehet csak a tankötelezettség teljesítése.
Sajnos, az egyes szakmákat megnevező, s azokat szabályozó Országos Képzési Jegyzék jelenleg még nem ismeretes, azt miniszteri rendelet fogja majd kiadni. Mindenképpen szükséges lett volna az országos képzési jegyzéket a szakképzési törvénytervezet benyújtásának időpontjáig elkészíteni.
Tisztelt Ház! Végezetül szeretnék néhány gondolatot elmondani az úgynevezett posztszekunderi szakképzésről: a középiskolai érettségi utáni fél felsőfokú képzésről, mely a fejlett ipari országokban igen elterjedt, s melyről ugyanakkor nincs szó e szakképzési törvénytervezetben.
A korszerű oktatási rendszer és egy rugalmasabb foglalkoztatáspolitika egyaránt azt igényli, hogy az érettségi vizsgákat követően kialakuljon a szakképzésnek egy többlépcsős rendszere.
(19.00)
Ennek egyik alapvető formája az a gyakran nappali jellegű, iskolai rendszerű, különböző ideig tartó szakképzés, amely szakképesítést nyújt meghatározott irányba, és ugyanakkor automatikusan átmenetet biztosít a felsőoktatás irányába. Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban ennek a rendszernek a legszélesebb köre alakult ki, de néhány magyarországi főiskolán, illetve szakközépiskolában is megkezdődött ez a képzési forma.
A legfőbb probléma e területen az, hogy e képzésre - ha azt főiskola végzi - nincs semmiféle intézményi támogatás, így kizárólag önköltséges rendszerű. Ennek következtében csak a jómódú családok gyermekei élhetnek e lehetőséggel.
Furcsa anomália, hogy míg a szakközépiskolák ötödik-hatodik osztályaiban, sőt, a magánvállalkozóknál is biztosítják az állami támogatást, addig az ugyanilyen képzés esetén a főiskoláknál nem. Az a javaslatunk, hogy az átképzési alapból ki kell alakítani az állami támogatás olyan egységes rendszerét e képzésre, amely a felsőoktatási intézményekre is vonatkozik.
Tisztelt Ház! Befejezésül szeretném leszögezni: a szocialista frakció egyetért azzal, hogy olyan szakképzési rendszerre van szükség, amely megfelel a piacgazdaság általános követelményeinek. Jól működő piacgazdaság viszont még nem valósult meg hazánkban, ezért, különösen annak kialakulásáig, az átmeneti időszak sajátos problémáit a szakképzési törvénytervezetnek jobban figyelembe kellett volna vennie.
A tervezettel szemben ismertetett kifogásaink közül különösen a szakképzési törvény és a Munka Törvénykönyve viszonyának kidolgozatlanságát szeretném ismételten hangsúlyozni, amely igen súlyos probléma, és amely a tanuló jogvédelme szempontjából megkérdőjelezheti a törvénytervezet alkalmasságát is.
A szakképzésre irányuló munkajogi szabályok tételes kiemelése a törvény-előkészítő feladata lett volna - ezt nem lehet sem az Országgyűléstől várni, sem kormányrendelettel végrehajtani. Ezért felkérjük a Kormányt, hogy a törvénytervezetet egészítse ki azon munkajogi szabályok paragrafusainak tételes felsorolásával, amelyek a tanulószerződés esetén alkalmazásra kerülnek.
Tisztelt Ház! A fentiekben kívántam a szocialista frakció véleményét elmondani erről a - megítélésünk szerint igen fontos - törvénytervezetről, és elsősorban az abban található leglényegesebb problémákról. Az általam nem említett egyéb kérdésekről - például az iskolarendszeren kívüli szakképzésről - még képviselőtársaim szólni fognak, és módosító indítványainkkal is megpróbáljuk számunkra elfogadhatóvá tenni a törvénytervezetet. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
