KOVÁCS GÁBOR (KDNP)
KOVÁCS GÁBOR (KDNP)
KOVÁCS GÁBOR (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt a szakképzést - a közoktatáshoz hasonlóan - kiemelt jelentőségűnek tartja mind a társadalom, mind a gazdaság szempontjából. Indokolt, hogy minden állampolgár a közoktatásban - a képességeinek megfelelő műveltség megszerzése után - olyan szaktudáshoz jusson, amely módot nyújt a gyakorlati életben való elhelyezkedésre, munkavégzésre.
Az általános műveltség mellett a szakműveltséget is alapvető társadalmi értéknek tartjuk, amely hozzájárul az emberi élet kiteljesedéséhez. Felfogásunk szerint a felnövekvő ifjú nemzedék nevelése a közoktatás után a szakoktatásban történhet a legeredményesebben, ezért az állampolgárrá nevelés fontos területe a szakképzés.
Az elmúlt évtizedekben a közoktatás mellett a szakoktatás is eltorzult, fejlesztése politikai érdekeket szolgált, és nem elégítette ki sem a társadalom művelődési, sem a gazdaság szakmai igényeit. Hazánk jelenlegi szakoktatási rendszere elavult, igen sok hibával és hiányossággal terhes; a múlt megmerevedett formáit őrzi, az átalakuló gazdaság igényeinek teljesítésére pedig megközelítően sem alkalmas; a piacgazdaság viszonyaitól jórészt idegen. Mindezek miatt időszerű, sőt sürgető szükséglet a közoktatás mellett a szakképzési rendszer újraformálása és gyökeres megújítása, törvényi szabályozása. Ezért örömmel üdvözöljük, hogyha jelentős késedelemmel is, az Országgyűlés elé kerültek ezek a törvényjavaslatok.
A Kereszténydemokrata Néppárt a törvény-előkészítés hosszúra nyúlt időtartama alatt következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy a szakképzés csak a serdülőkor befejeződése, a tankötelezettség teljesítése után kezdődjön. Koncepciónk szerint tehát a szakoktatás épüljön rá a közoktatásra, mintegy különválva attól, és ne egybeépítve történjen a közoktatással, amint az a jelenlegi rendszerben van. Ezt a javaslatunkat több tényező is indokolja. Ezek között talán első helyre kívánkozik az a pedagógia által sokszorosan igazolt tapasztalat, hogy a korai pályaválasztási kényszer sem az egyén fejlődése, sem a szakterületek szakemberellátása számára nem előnyös. Koncepciónk szerint a jelenlegi, a 14 éves életkorban sorra kerülő kényszerű pályaválasztást, amelynek sem a szülő, sem a gyermek nem tud megfelelni, halasszuk el legkorábban a 16 éves életkorra, de középiskolai tanulmányok esetén csak az érettségi után, 18 éves életkorban következzen be a szakmaválasztás.
A szakképzésnek a befejezett közoktatásra való építését az a súlyos tartalmi probléma is indokolja, hogy jelenlegi oktatási rendszerünkben szerkezeti szempontból látszólag a legnehezebb középiskola a szakközépiskola, ahol csak a legkiválóbb képességűek állják meg a helyüket, mivel ugyanannyi idő alatt, mint a gimnáziumban, kettős követelménynek kellene megfelelni: a középiskolai érettségire is és egy szakmai vizsgára is egyaránt jól fel kellene készítsen. Mindannyian tudjuk, hogy a szakközépiskola nem ezt az igényt teljesítő szupertehetségek középiskolája. Így tehát ez a követelmény nem teljesül, illetve sok megalkuvással, sok esetben csak formailag, látszatra valósul meg. A pedagógia egyes művelői ezt úgy is megfogalmazzák, hogy a pedagógust a rossz oktatási rendszer méltatlanul arra készteti, hogy a középszerűt és a gyengét azonosnak ismerje el a szorgalmassal és a tehetségessel szemben.
Álláspontunk egyik, manapság egyre jobban látható indoka a gazdaság átalakulásával, a demográfiai helyzettel és az ezekkel összefüggő munkanélküliséggel kapcsolatos. Köztudomású, hogy szakképzési rendszerünk túlnyomó többsége a ma válságba került, jórészt leépülő, átalakuló, mindenképpen méretcsökkenésen áteső nagyüzemek számára képez szakembereket. A gazdasági átalakulással nemcsak a nagyüzemi munkahelyek száma csökken, hanem a szakképzéshez szükséges üzemi gyakorlóhelyek jó része is megszűnik. Így az iskolák nemcsak jelentős számú leendő munkanélkülit bocsátanak ki kapuikon, hanem a képzés gyakorlati részének megvalósítása is lehetetlenné válik.
Jogos lenne az az igény, hogy ez a szakképzés gyors profilváltozással átalakuljon más szakmára vagy megszűnjön. Ez azonban nem lehetséges. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy ez a szakképzés egybe van építve a közoktatással, számtalan gyermek ezekben az iskolákban teljesíti a tankötelezettségét, vagy itt akar középiskolai végzettséget szerezni, érettségit tenni. Számukra továbbra is biztosítani kell ezt a közoktatási szolgáltatást. E szakközépiskolák többségének kizárólag a jelenlegi képzést kielégítő felszerelése van, ami más szakmára alkalmatlan. Ezek az iskolák jelenlegi szakmáikra jól felkészült tanárokkal, mérnöktanárokkal rendelkeznek. A gyors változás számukra a munkalehetőséget szüntetné meg; ők is munkanélküliek lennének, mint az általuk képzett fiatalok egyre nagyobb része.
A helyzet problémáit részben enyhíti az a tény, hogy a 14 éves életkorúak száma a demográfiai hullám következtében éppen most csökkenőben van, így a jelenlegi szakoktatásba jelentkezők száma ugyancsak csökken. Tovább csökkenti a jelentkezők számát az a tény, hogy az elhelyezkedési lehetőségek drasztikus korlátozódását felismerve egyre kevesebb 14 éves gyermek jelentkezik a hajdan divatos szakoktatási intézményekbe.
Az elmondott néhány tényből is kitűnik, hogy a jelenlegi szakképzési rendszer válságban van, és a válság egyik fő oka éppen az, hogy egybeépült a közoktatással, a közoktatási iskolarendszerrel, és így a gazdasági változások igényeinek nem tud megfelelni. A gazdaság ugyanis rugalmas, a változásokhoz azonnal alkalmazkodó, célirányos szakképzést igényel. Ennek a helyzetnek a veszélyeire egyébként nyugat-európai partnereink oktatási szakemberei többször is felhívták a figyelmünket, utoljára 1993 januárjában a Konrad Adenauer Alapítvány által rendezett konferencián, Budapesten, igazolva ezzel a saját tapasztalatokat, hogy a jelenlegi szakképzési rendszerhez való ragaszkodás egyre jobban növeli a szakiskolát végzettek munkanélküli tömegeit. Ez a folyó tanév végén hazánkban 30-40000-re prognosztizálható. A szakképzés, különösen a gyakorlati oktatás színvonalát csökkenti, a lakosság, a szülők és a gyermekek elégedetlenségét növeli a szakoktatás iránt, de tovább csökkenti a szakképzéssel egybeépült közoktatás színvonalát is a jelenlegi rendszer.
A Kereszténydemokrata Néppárt által következetesen képviselt álláspont szerint minden gyermek az általános közoktatásban teljesítse tankötelezettségét. Aki középiskolai tanulmányokat nem folytat, így 16 éves korában végez; azok, akik középiskolát választanak, ugyancsak általános oktatásban részesülnének, a középiskolában nem lenne szakképzés. Természetesen a középiskola elnevezés alatt nemcsak a jelenlegi gimnáziumot értjük; elképzeléseink szerint megjelenne a humán és a reálgimnázium, de más középiskolai típusok is, például a reáliskola, a liceum vagy sok más, a nyugati demokráciákban ismert általános középiskola-fajta. Mindennek eredményeként a serdülőkor végére ért vagy azon túljutott fiatal ember 16 éves korában, vagy ha középiskolát végez, 18, esetleg 19 évesen kerül a pályaválasztás elé. Feltehető, hogy ezek a fiatalok érett fejjel sokkal jobban megfelelnek ennek a komoly kihívásnak, mint 14 éves korukban, gyermekfejjel. Az ezután kezdődő szakképzés - ugyancsak iskolai keretek között - a jelenlegi szakképző iskolákban olyan szakmákban folyhat, amelyre a gazdaságnak felvevőkészsége van. A kizárólag szakmai oktatás annyi ideig tart - egy év, kettő vagy három év -, amennyi szükséges a választott szaktudás megszerzéséhez, a kitűzött szakképesítés követelményeinek elsajátításához.
(19.30)
A követelményeket pedig a munkáltatók, a munkahelyek szakmai szervezetei, szakértői az igények alapján állapítsák meg.
Elképzeléseink szerint a 16 éves korban kezdődő szakiskolai szakképzés főként egy-két éves tanulmányi idővel az egyszerűbben elsajátítható, középiskolai műveltséget nem igénylő szakmák művelésére készítene fel. A középiskolai végzettség, az érettségi bizonyítvány birtokában a 18-19 éves korban kezdődő középfokú szakiskola egy-, két- vagy hároméves tanulmányi idővel a középfokú általános műveltséget is igénylő szakmákra, vagy az úgynevezett középfokú munkakörökre - amilyen például a technikus munkakör - képezné ki a tanulókat. Ez a megoldás lehetővé tenné gyermekkorban, középiskolában, a serdülő kor végéig a társadalom által elvárható általános műveltség megszerzését, a képességek többoldalú kibontakoztatását, a tehetségek kifejlesztését, megszüntetné vagy megnyugtatóan javítaná a minden szakértői vélemény szerint káros korai pályaválasztási kényszert. A szakképzést rugalmassá tenné, módot adna arra, hogy akár évről évre változóan alkalmazkodhatna a gazdaság igényeihez, és ezzel megszűnhetne a felesleges képzés, hogy az iskolák jó része már eleve leendő munkanélkülieket képezzen. Reményeink szerint ebbe az irányba hatna a tanulószerződés is.
Az érett vagy érettebb fejjel történő pályaválasztás, a kizárólag szaktudás elsajátítására irányuló szakképzés, a várhatóan rendelkezésre álló munkahelyek - amit a munkáltatókkal kötött tanulószerződések is megerősítenének -, az érettebb korban folytatott tanulmányok feltehetően színvonalasabb, célirányosabb, alaposabb felkészültséget eredményeznének, ami az így szerzett képesítéseknek a munkahelyek által sokat kifogásolt értékét is visszaszerezné. Ez a megoldás azt is jelentené, hogy az egy-két évvel hosszabb ideig iskolában tartott fiatalok létszámával lélegzetvételnyi könnyebbséget kapna a munkanélküliséggel küzdő munkaerőpiac.
Az is jelentős előny, hogy a közoktatásra épülő szakoktatás meghosszabbításával a jelenlegi szakoktatási intézmények feje felett lebegő összeomlás veszélye is elhárulna. A jelenlegi szakképzési rendszer fenntartása esetén ugyanis a szakoktatási intézményekben megindult tanulólétszám-csökkenés a következő években osztályok, szakmák, esetleg az iskola megszűnéséhez vezetne, és a pedagógusok egzisztenciális ellehetetlenülését idézné elő. A Kereszténydemokrata Néppárt által képviselt megoldás ezt a veszélyt megszüntetné, vagy legalábbis kezelhető keretek között tartaná.
Végül érveink között nem hallgathatjuk el azt a következményt, hogy a javasolt megoldás az eddiginél jobb lehetőséget nyújtana az iskolákban többször hiányolt nevelőmunka javítására. Véleményünk szerint a társadalmi méretekben kialakult erkölcsi válság fokozatos felszámolásának legfontosabb helye az iskola. Az általános oktatás megújítása főként a jelenlegi szakoktatás helyén lehetőséget nyújt arra, hogy már a gyermekkorban elültessük azokat az erkölcsi értékeket, amelyek az értékteremtő állampolgárrá nevelődés legfontosabb feltételei.
A közoktatásra épülő szakképzés - a kettős terhelés alól felszabadulva - folytatni tudná, és felnőtt korban befejezetté tehetné azt a nevelést, amely egy demokratikusan felépülő, a szociális igazságok iránt érzékeny és az emberi erkölcsi érzékeket megbecsülő, elfogadható társadalom megvalósulásának a feltétele. Az előttünk levő törvényjavaslat vagy helyesebben törvényjavaslatok - mert a szakképzési törvényjavaslat a közoktatási törvényjavaslattal szövegezésében is annyira összekapcsolódik, hogy legfeljebb a szakképzésről lehet beszélni e két törvényjavaslat tükrében - a Kereszténydemokrata Néppárt által képviselt célkitűzéseknek sok elemét teljesíti. Így többek között megvalósítja az első szakképesítés megszerzésének a teljes ingyenességét.
Fontosnak tartjuk, hogy megszünteti a jelenleg 14 éves életkorban kezdődő és általánosan kifogásolt merev, idejétmúlt hároméves szakmunkásképzést, és ezt a képzést a szakiskola elnevezéssel az általános közoktatás tizedik évfolyamának befejezése utáni évekre időzíti. Az elnevezésben ugyan nincs összhang a szakképzés és a közoktatási törvényjavaslat között. Ugyancsak megszünteti a 14 és 18 éves életkor között a szakközépiskolában a szakképzést, és azt a középiskolai végzettség birtokában vagy az érettségi megszerzése után következő időszakra irányozza elő szintén szakközépiskola elnevezéssel. Ez a két intézkedés a törvényjavaslatokban tulajdonképpen a legfontosabb célkitűzéseinket teljesíti a szakképzés terén, és lényegében megvalósul az általunk javasolt általános közoktatás és a szakképzés szétválasztása, az utóbbi ráépítése a közoktatásra.
A képzési időszak, az iskolában tartás meghosszabbítása a részlegesen bevezetett tanulószerződés megvalósulásával megkezdődhet a szakképzés alkalmazkodása a gazdasághoz, aminek következményeként fokozatosan megszűnhet a felesleges szakképzés, a fiatal munkanélküliek számának a mesterséges növelése, és biztosítható a jelenlegi szakképzést folytató iskolák, illetve főként az ott dolgozó pedagógusok egzisztenciájának védelme érdekében tett erőfeszítéseink megvalósulása.
Nem tagadható azonban, hogy az előterjesztett törvényjavaslatok a szakképzés szempontjából néhány olyan általános kérdést is felvetnek, amelyeknek tisztázása a részletes tárgyalás előtt szükséges. Elsőként kell megemlíteni, hogy a közoktatási törvényjavaslat több mint 70 oldalon, a szakképzési törvényjavaslat 21 oldalon olyan mértékben összefügg, hogy felvetődik a kérdés, nem lenne-e indokolt e két törvény egybeszerkesztése. A közoktatási törvényjavaslat több mint száz bekezdése utal a szakképzési törvényjavaslatra, többnyire kivételként megemlítve. A szakképzési törvényjavaslat, úgy tűnik, mindössze munkaügyi szempontból összeállított kiegészítése a közoktatási javaslatnak. Ezt a képet erősíti az is, hogy a szakképzési törvényjavaslat jelentős része legalább annyira beleillik a foglalkoztatási törvénybe, mint egy önálló jogszabályba.
A szakképzési törvényjavaslat kiegészítő jellege zavaró is, mert megértéséhez következetesen vissza kell nyúlni a közoktatási törvényjavaslathoz. Érdemes lenne az egyértelmű, világos és közérthető törvénykezés megvalósulása céljából megfontolni az összevonás lehetőségét.
A törvényjavaslatokból az oktatási rendszer nem rajzolódik ki egyértelműen. Különösen érvényes ez a szakképzési rendszerre, amelyet sokszor csak elrejtett félmondatokban lehet megtalálni. Ezzel kapcsolatban fogalmazható meg az az elvi jelentőségű kérdés, hogy ha a szakiskolában a szakképzés 16 éves életkor felett, a tankötelezettség befejezése után kezdődhet, a szakközépiskolában pedig a szakképzés az általános középiskolai tanulmányok befejezése vagy az érettségi megszerzése után, tehát 18 vagy 19 éves életkorban indulhat meg - amelyekkel természetesen egyetértünk -, miért nevezzük ezeket az általános közoktatást végző iskolákat az alsóbb életkori kategóriákban is szakiskolának vagy szakközépiskolának; a szakiskolában a 14-15 éves életkorúak közoktatását, a szakközépiskolában a 14-18 évesek, sőt még fiatalabbak közoktatását is.
Ez a kérdés nem egyszerűen elnevezésbeli probléma. Ezek az elnevezések egyúttal a tanulók pályaválasztását is determinálják. Hiszen az a gyermek, aki 14 évesen egy meghatározott szakiskolába vagy szakközépiskolába iratkozik be, általában ott is folytatja tanulmányait. Tehát eldöntötte a pályaválasztását is. Így csak formailag növeljük meg a pályaválasztás korhatárát.
A közoktatási törvényjavaslatnak az az elképzelése pedig, hogy a szakközépiskola már a 10. vagy 12. életévben is megkezdhető, érthetetlen formai visszalépés, mivel ott a tanuló a 18. vagy 19. életévéig kizárólag általános közoktatásban vehet részt. A megcélzott oktatási rendszer világos és következetes alkalmazása esetén a szakiskolai oktatás 16 éves életkorban, a szakközépiskolai szakképzés pedig 18, esetleg 19 éves életkorban kezdődhet. Egyúttal ezekben az időpontokban kell megtörténjen a pályaválasztás is. A szakiskolai szakoktatás megkezdése előtti általános műveltséget biztosító oktatást a közoktatási törvényjavaslat elnevezése szerint általános iskolának, a szakközép-iskolai szakképzés megkezdése előtti általános középiskolai közoktatást valamilyenfajta középiskolának, esetleg az általunk javaslatba hozott reálgimnáziumnak vagy reáliskolának lehetne nevezni. Ezzel az elnevezésbeli módosítással mind a közoktatási, mind a szakoktatási rendszer világossá és egyértelművé válna.
(19.40)
Hangsúlyozni kell, hogy az elnevezések megváltoztatása nem részletkérdése a törvényjavaslatnak, hanem szemléleti következményekkel járó probléma, és azt is eldönti, hogy az idejétmúlt oktatási rendszer emlékeit - ha csak elnevezéseiben is, formailag is - továbbvisszük-e, vagy megteremtjük az új tartalom és elnevezés összhangját.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a szakképzés a közoktatás megújításához hasonlóan hosszabb-rövidebb átmeneti időszak során fog átalakulni a megkívánt irányban. Az is világos, hogy a szakképzés átalakulását a gazdaság változásai döntő mértékben fogják befolyásolni. Mindezt figyelembe véve indokolt, talán nélkülözhetetlen, hogy az oktatási törvények, amelyek a jövő irányait is megrajzolják, szemléletükben, elnevezéseikben, a szabályozásuk elvi célkitűzéseiben is a jövőt jelöljék ki.
Megkövetelhető, hogy világosak, közérthetőek legyenek, és elsősorban az oktatás rendszerét mutassák be áttekinthetően, amely mind a tanulók és szüleik, mind a pedagógusok számára jövőbeli tevékenységüket is meghatározó jelentőségűek.
A nemzet számára az oktatás - és ezen belül a szakképzés is - leginkább a jövőt alakító ténykedés, az ezt befolyásoló, szabályozó törvények gyermekeink, unokáink életét fogják meghatározni. Ezért véleményünk szerint rendkívül nagy a felelőssége mind a kormányzatnak, mind az Országgyűlésnek e törvények megalkotásában.
Úgy érzem, hogy akkor cselekszünk helyesen, ha e felelősség tudatában részletekbe menő gondossággal végezzük el e törvények tervezeteinek a felülvizsgálatát. Az oktatás és ezen belül a szakoktatás hosszú távú rendezést igényel. Ezek a területek nem viselik el a szabályozók többszöri, gyakori módosítását. Sőt káros az állandó változások légköre.
Az elmondottak alapján a szakképzés törvényi szabályozásának a közoktatási és a szakképzési törvényjavaslatban körvonalazott elképzeléseivel, irányaival egyetértünk, fenntartva azt az észrevételünket, hogy a két javaslat összevonásának vagy egybeszerkesztésének a megfontolását javasoljuk. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
