ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ)
ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ)
ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! A 6410-es számú törvényjavaslatot - aminek tárgyalását három hete kezdte meg a Parlament - az "ügyes" törvényjavaslatok közé lehetne sorolni. Az előterjesztő igazságügy-miniszter nyeregben érezheti magát - na, nem feltétlenül a javaslat szakmai színvonala miatt, hanem azért, mert biztosra veszi, hogy az ellenzéki pártok nem merik leszavazni a bírák számára valóban több ponton is kedvező megoldást nyújtó törvényjavaslatot.
Balsai István expozéjában részletesen szólt a bírákra vonatkozó kedvezményekről - otthon dolgozás, vezetői pótszabadság, jubileumi jutalom -, ám rendkívül szűkszavú volt, amikor a bírói szolgálati viszony szabályozását érintette. Hasonlóan rövidke a miniszteri indoklás is e tárgyban.
Miről is szól a törvényjavaslat? A törvénymódosítási, illetve kiegészítési elképzelések három fő csoportba sorolhatók:
Az első csoport a hatályos törvény apróbb korrekcióit tartalmazza.
A második csoportba a bírói, illetve bírósági dolgozói szolgálati viszony néhány, eddig szabályozatlan kérdése tartozik.
A harmadik kérdéskör pedig az igazságügy-miniszter mozgásterének bővítését szolgálja. Néhány, a miniszter által lényegtelennek, másodlagosnak minősített kérdés kapcsán az igazságügy-miniszter ugyanis szeretne megszabadulni a kétharmados törvény konszenzusra kényszerítő korlátaitól.
Nyilvánvaló, hogy a törvény szövegét világosabbá tevő apróbb korrekciókat nem kifogásolja senki sem. Így nem kifogásolható, hogy a bírói eskü letételére határidő kerül a törvénybe; hogy a kollégiumvezető és hozzátartozója nem dolgozhat egy kollégiumban; hogy a bíróra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok kibővülnek a gazdasági összeférhetetlenség eseteivel.
A második kérdéskörrel kapcsolatban már több kritika is megfogalmazható - esetenként elismerve a szabályozási szándék helyességét.
Ugyan helyes az, hogy a bíró más bíróságra történő kirendelésére vonatkozó szabályok differenciáltabban, pontosabban kerültek megfogalmazásra, azonban kérdés, hogy a bíró hozzájárulásával nem érhető-e el ugyanez az eredmény.
Ugyan helyes, hogy a bírók is kapnak nyelvpótlékot, de a törvényjavaslatból nem derül ki, hogy miért kell ezt egyáltalán mérlegelési körbe utalni.
Ugyancsak helyes, hogy a törvényjavaslat különböző kedvezményekkel - így a szabadság, jubileumi jutalom, napidíj - a bírói pálya presztízsét, a bírák anyagi függetlenségét és egzisztenciális gondjainak enyhítését kívánja elősegíteni. Az már kifogásolható azonban, hogy a bírósági tanácsok éves ügybeosztása helyett miért nem kerül sor a törvényes bíróhoz való jog elvének rögzítésére. Az elv lényege - ami legkövetkezetesebben a német jogrendszerben valósul meg -, hogy a bíróságra érkezett ügyek elosztásakor, szignálásakor bármilyen visszaélést ki lehessen zárni.
A harmadik kérdéscsoport, az igazságügy-miniszter törekvése a kétharmados törvény alóli kibújásra az, ami a legsúlyosabb problémákat veti fel. Nem véletlen, hogy az előttem szóló ellenzéki képviselők is főként ezzel foglalkoztak.
Bármennyire berzenkedik is Balsai István ez ellen, a vita nem függetleníthető a korábbi törvénymódosítástól és az igazságügy-miniszter ezt követően kialakított törvénysértő jogalkalmazásától. 1991-ben a törvény módosításakor kompromisszumos megoldás született. Az igazságügy-miniszter kezében a bíróságok igazgatásával kapcsolatban számtalan jogosítvány megmaradt. Az ellenzék elfogadta ezt, mert a legfontosabb kérdésekben sikerült - legalábbis akkor úgy tűnt - a végrehajtó hatalom beavatkozásának lehetőségét korlátozni. A bírósági vezetők kinevezésekor az igazságügy-miniszter - hasonlóan a köztársasági elnök kinevezési jogosítványaihoz - lényegében reprezentatív jogosítványt kapott. A törvényes szabályokat azonban az igazságügy-miniszter több esetben is megsértette a megyei bírósági elnökök kinevezésekor.
Ilyenkor szokott jönni a szokásos igazságügy-miniszteri replika, hogy a törvényt az ellenzék is elfogadta. Igen. A törvényt elfogadtuk - de az igazságügy-miniszter törvénysértését nem. (Élénkség.)
Ezerszer elmondtuk már: nem a törvénnyel van a baj, hanem az igazságügy-miniszterrel. (Derültség a jobb oldalról.) És itt most arra sem érdemes hivatkozni, hogy az alkotmányügyi bizottság nem találta törvénysértőnek Balsai István magatartását - az alkotmányügyi bizottságban ugyanis stabil kormánypárti többség van.
(10.20)
Viszont nem véletlen, hogy az ellenzéki pártokon kívül a bírói testületek is elutasították az igazságügy-miniszter érvelését, az sem véletlen, hogy az Országos Bírói Tanács is helytelenítette az igazságügy-miniszter magatartását, és nem a rossz jogszabályt kifogásolta.
Balsai István szeretne továbbmenni a megkezdett úton. Szeretne kibújni a kétharmados törvény alól. Néhány kérdést ugyan a bírói szervezeti törvényben kíván rendezni, de a többi kérdésben egy általános felhatalmazással kitágítaná a mozgás lehetőségét, hiszen a háttérjogszabály a feles döntést igénylő Munka Törvénykönyve, illetőleg a köztisztviselőkről szóló törvény lenne, és miként az a miniszteri indoklásból is kiderül, e törvények végrehajtási szabályai, azaz kormányrendeletek és miniszteri rendeletek.
Annak különösebben sok értelme nincs, hogy a lehetséges összes veszélyt felvázoljuk, hiszen a minisztérium abban a kellemes helyzetben van, hogy a Parlament döntéséhez igazíthatja a későbbi taktikáját. Ha úgy látja jónak, törvénymódosítást kezdeményez, vagy egyszerűen csak felhatalmazást kér egy adott kérdés végrehajtási jogszabályban történő rendezésére, vagy egyszerű jogértelmezési kérdéssé degradálja a problémát, ebben nagy rutinja van.
Ezért van az, hogy sem a bírói szolgálati viszony tartalma, sem a munkáltatói jog tartalma nincs pontosan meghatározva. Ezért van az, hogy míg a bírósági dolgozók esetében a törvény meghatározza azokat a paragrafusokat, amelyeket a köztisztviselői törvényből nem lehet alkalmazni, addig a bírák esetében erről elfeledkezik. Ezért van az, hogy a bírósági vezetők felmentéséről nem találunk szabályokat.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy vélem, ha egy törvényt módosítunk, akkor indokolt a legutóbbi szabályozás óta felmerült összes problémára megoldást találni. Ilyen nagy vihart kiváltó konfliktus volt a megyei bírósági elnökök kinevezése. Bár a jogszabály szövegét továbbra is egyértelműnek tartom, könnyen találhatunk olyan megoldást, ami mindenki számára, még az igazságügy-miniszter számára is vitán felülivé teszi a törvényi rendelkezéseket.
Ugyancsak indokolt volna a bírósági vezetők felmentésére vonatkozó szabályokat végre megalkotni. Végül: mind a törvényjavaslatból, mind a törvényből ki kellene "gyomlálni" azokat az elemeket, amelyek a bírói függetlenség csorbítására alkalmasak. Semmiképpen sem fogadható el, hogy egy normatív rendszer mellé egy informális, nem szabályozott, akár a bírósági elnökök, akár az igazságügy-miniszter mérlegelésén alapuló, ám a bírák egzisztenciális helyzetét lényegesen befolyásoló rendszer épüljön ki. Köszönöm a figyelmet! (Taps a bal oldalon.)
