BÉKESI LÁSZLÓ, DR. az MSZP vezérszónoka:
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. az MSZP vezérszónoka:
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. az MSZP vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Délelőtt, a bíróságokról szóló törvény vitájában, azt a törvényt Áder János úgy minősítette, hogy: ügyes. A jövedéki szabályozásról szóló törvényjavaslatra én azt tudom mondani, hogy: nagyon ügyetlen. Ez egy nagyon ügyetlen törvényjavaslat, és az ellenkezőjéről pénzügyminiszter úr egyébként nagyon méltató expozéja sem tudott meggyőzni. Azokat az érveket a szakbizottságban lefolytatott vita során megbeszéltük. Bizony-bizony olyan törvényjavaslatról van szó, mely típusa annak, hogy van egy jó cél, van egy adott probléma, amit tényleg meg kell oldani, és ennek a célnak az eléréséhez, a probléma megoldásához - nem először - rossz eszközöket, rossz megoldásokat próbál a Kormány fölhasználni.
Nem vitatható, hogy a cél jó, és a probléma akut. Mindannyian tudjuk: elburjánzott a feketekereskedelem, elsősorban azokon a területeken, ahol a legnagyobb fogyasztásiadó-tartalmú termékek kiskereskedelmi forgalma bonyolódik. Igaz, hogy ez tízmilliárdos nagyságrendű bevételkiesésekkel sújtja az államháztartást, mindenekelőtt a költségvetést, igaz, hogy sérti a versenysemlegességet a tisztességesen, engedéllyel kereskedő kis- és nagykereskedők esetén, igaz, hogy rontja a közbiztonságot - ez mind-mind igaz. Igaz, hogy a vám- és adószervek, igaz, hogy az önkormányzatok, igaz, hogy a rendőrség - vélhetően eszközök hiányában is - eddig nem tudott elég hatékonyan ezek ellen a jelenségek ellen fellépni.
Megoldást kell tehát találni. Kérdés az: a jövedéki szabályozásról szóló törvény jelenti-e a megoldást? Én azt gondolom, alapvetően azért rossz ez a választott eszközrendszer, mert alapvetően téves koncepcióból indul ki, és arra épít egy szabályozást. A koncepciónak az a lényege, hogy a visszaéléseket meg lehet szüntetni részletekbe menő állami szabályozással és egy felduzzasztott ellenőrzéssel anélkül, hogy az okokat, az objektív okokat mérsékelnénk vagy csökkentenénk. Anélkül, hogy a gyökerek megszűnnének, hogy ezeket képesek lennénk irtani, a túlburjánzó szabályozás csak növeli a kibúvókat, a jogszabályok megsértésére ösztönöz - azaz még nagyobb anarchiát kelt.
(17.10)
Azt gondolom, hogy a megoldás elvei világosak. Következetes, összehangolt szabályozás kell, összehangolt irányítás és végrehajtás, az érdekek harmonizálása, ha ez nem megy, az érdekek beépítése a szabályozásba, és persze előbb-utóbb egy gazdasági növekedés. Enélkül nyilvánvalóan csak egy adminisztratív, bürokratikus rendszert lehet rászabadítani nemcsak azokra, akik kijátsszák a jelenlegi előírásokat, hanem azokra is, akik ebben vétlenek.
Amikor a törvényjavaslatot olvastam, egy picit úgy éreztem magam, mint hogyha az elszaporodó és a baromfiudvarokat fosztogató rókákkal szemben a baromfitulajdonosok nem összefognának, a vadászokat meg esetleg néhány kutyát mozgósítanának, hanem bevetnék a hadsereget légierőstül meg nehéztüzérségestül. Igaz, hogy néhány róka elpusztulna, de, sajnos, a baromfiudvarok többsége is tönkremenne. Nagyjából ilyen a helyzet, ha ezt a jövedéki törvényt alkalmazni szeretnénk.
Azt gondolom, tisztelt Ház, az igazi veszély abban van, hogy a jövedéki törvény elfogadása rossz mintául szolgál, olyan mintául, amely ne adj' isten a vámtörvény vagy az adótörvények megalkotásakor is esetleg például szolgálhat. Ettől pedig mindannyiunkat óvni kellene.
Megpróbálom bizonyítani, hogy miért ilyen lesújtó a véleményünk erről az, egyébként, hangsúlyozom, jó szándékú törvényjavaslatról.
Négy problémakört vizsgáltunk részletesen. Az első problémakör az állami beavatkozás méretei és a túlszabályozás problémaköre.
Először azt a kérdést kell feltenni, hogy a rendezni kívánt viszonyok teljes vertikumát, a termeléstől a forgalmazásig, sőt, bizonyos esetekben a fogyasztásig, kell-e korlátozni akkor, ha jól és folyamatosan működik az állami ellenőrzés. Lehet-e sokkal olcsóbb, hatékonyabb ellenőrzési technikát alkalmazni anélkül, hogy visszacsempésznénk a termelésnél a kereskedelmi korlátozások tömegét, sőt, még az egyszer már elfelejteni remélt jegyrendszert is.
Vajon ez a drága és mindenki számára kényelmetlen technika, aminek megvalósítását az ország teljes területén kell ellenőrizni, miért valószínűsít több eredményt, ha ugyanezt a feladatot a korlátozott számú határátkelőhelyeken is képtelen volt a vámapparátus a külföldről behozott áruk többségénél fellelni. Nem az lenne-e számítógépes világunkban egyszerűbb, ha az exportra bejelentett és így adózatlan termékeket a nyilvántartásokon keresztül szűrnék ki a vám- és adóapparátusok, mint hogy a fogyasztók millióit fenyegetné a törvényjavaslat elképesztő összegű jövedéki bírságokkal. Ez a gondolatmenet és megoldás egyébként az ötvenes évek feketevágás-bűncselekményeire kezd emlékeztetni.
Valójában nem is burkolt vám-, létszám- és költségvetési igények és érdekek állnak a javaslatok mögött. Ez rendjén van, ez jogos is. Ki kell elégíteni, de ehhez nem kell egy öncélúvá váló jövedéki szabályozásról szóló törvényt megalkotni.
A jogszabály-előkészítők valószínűleg nem gondolták végig, hogy milyen hihetetlenül bonyolult szabálytömeget szabadítanak rá az országra, nemcsak a szesz- és dohánytermelőkre, -forgalmazókra, -exportálókra és -importálókra, hanem az állampolgárok tömegeire is. Főként a háztartási tüzelőolaj kapcsán válik nyilvánvalóvá a legrosszabb porosz-osztrák hagyományok folytatása, ami a javaslatkészítők élet- és realitásérzékének hiányáról tanúskodik.
A szabályozás olyan bonyolult és bürokratikus, például a kettős könyvvezetési kötelezettség előírása a falusi vegyesboltosra, hogy még a költségvetési bevételek csökkenése sem kizárt a legális forgalom csökkenésének következtében, hiszen, sajnos, sok üzlet e szabályok miatt előbb-utóbb be fogja szüntetni tevékenységét.
A második problémakör a szabályozás tartalma és ésszerűsége. A törvény címében és több rendelkezésében szerepel a jövedék kifejezés, de a törvény nem határozza meg, mi is ez a jogintézmény. Mi a valódi funkciója a javaslat megfogalmazói szerint? Az indokolás és a szokatlan módon a javaslathoz csatolt tájékoztató alapján az derül ki, hogy a javaslat készítői szeretnék újjáéleszteni a jövedéki jogot anélkül, hogy megtartanák annak eredeti jelentését, az állam által meghatározott magas adótartalmú termékekre vonatkozó egyedárúságot.
A jövedéki szisztéma évtizedekkel ezelőtt kihalt a magyar jogból. Nagy kérdés, hogy 1993-ban az európai viszonyok között is korszerűnek mondható egységes fogyasztási adórendszer mellett van-e létjogosultsága ennek anélkül, hogy az állami egyedárúságot a törvény egyes termékekre kimondaná, és ennek megfelelő szabályozást alkotna. Valójában az egykori jövedéki rendszerből kizárólag a termelési, forgalmazási és ellenőrzési hatósági jogosítványokat kívánják újjáéleszteni, ezeket azonban olyan termékekre is kiterjesztenék, amelyek sohasem tartoztak Magyarországon jövedéki szabályozás alá. Ráadásul a javaslat készítői ezt a hatósági ellenőrzési rendszert teljesen függetlenítik a fogyasztási adó ellenőrzését, illetve megállapítását végző szervezeti hatósági fórumoktól.
Ami az elképzelésből ésszerű és jó, az a termék adózott voltát bizonyító zárjegy, ugyanakkor ezt nem akarták eredetileg bevezetni az égetettszesz- és dohánytermékek teljes körére, hiszen az eredeti javaslatból kimaradt a belföldi előállítású égetettszesz-kör.
Ésszerű lett volna és ésszerű a zárjegy kiterjesztése a kávéra is. Örömünkre szolgál, hogy ezeket a javaslatainkat, az egyedüli érdemi javaslatainkat elfogadta a bizottság, és erre utalt expozéjában miniszter úr is. Azzal persze számolni kell, hogy a zárjegyeket azonnal elkezdik hamisítani, és nem elsősorban a dohánygyárak.
El kell dönteni, hogy a fogyasztási adóval érintett termékkört akarják-e szabályozni vagy a hagyományos monopolcikkek körét. Ha az előbbit, akkor szélesebbre kell vonni a szabályozott termékek körét, ha viszont az utóbbit, akkor nincs helye a kőolajtermékek, a sör vagy a kávé szabályozásának. A szabályozás jelenleg azt sugallja, hogy például nemesfém vagy csokoládé forgalmazásakor szabad kijátszani az adószabályokat, de a javaslatban szabályozott termékeknél nem.
A legtöbb vihart - amint az várható volt - a háztartásitüzelőolaj-utalvány váltja ki. A javaslat drága, bonyolult, végül a visszaélések lehetőségét egyáltalán nem zárja ki. Ezért illúzió azt hinni, hogy ezáltal többmilliárdos többletbevétel fog keletkezni. Az olcsó fűtőolaj, a HTO ma már nyilvánvalóan túlhaladott szisztéma. Fenntartása alapvetően azoknak a háztartásoknak a támogatását szolgálja, akik képtelenek fűtésüket más formára átállítani. Ebben az esetben nem a hozzájutást kell megnehezíteni, hanem azt kell megvizsgálni, milyen pénzbeli támogatásigénye van a háztartásitüzelőolaj-konstrukció megszüntetésének. Inkább az érintett családoknak, a rászorult háztartásoknak kell támogatást vagy adó-visszatérítést adni, mint bevezetni újra a jegyrendszert.
Ugyancsak költségvetési támogatással megoldható azoknak a költségvetési szerveknek a kiegészítő támogatása is, amelyek ilyen fűtési rendszert működtetnek, s akkor egyszer s mindenkorra el lehet felejteni a kutaknál árult, de a dízelüzemanyagtól valójában csak nevében különböző háztartási tüzelőolajat.
Külön probléma a mezőgazdasági kistermelés. Mindannyian tudjuk, nem legális, burkolt támogatási formáról volt szó. Nem igaz, hogy ezt eddig nem tudta a Kormány. Tudta, abban a tudatban alkalmaztuk, tűrtük meg - valóban nem elegáns jogi megoldás ez -, hogy óvjuk az importtermelőket, illetve a termelőket azoknak a költségeknek a növekedésétől, amelyek a kistermelésben megjelentek volna, és ily módon biztosítsunk tisztességes piacot az ún. kistermelői rétegnek. Ezt a problémát időben is össze kellene hangolni a háztartási tüzelőolaj megszüntetésével.
Az utalványrendszer egyébként könnyedén kijátszható, legfeljebb a régi, használaton kívül helyezett olajkályhák iránt fogja megnövelni a valójában fiktív keresletet. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy hamarosan meg fognak jelenni a piacon a valódi utalványok is, mert a rászorultak vagy egyébként jogosultságot szerzett személyek a dízelolajnál lényegesen olcsóbban fogják árulni az utalványt, lemondva esetleg a saját fűtésükről is azért, hogy nyereségre tegyenek szert. Hiányzik a realitásérzéke annak, aki azt hiszi, hogy az országúti ellenőrzések során fogják kiszűrni a HTO-val működtetett gépkocsikat. Ez anynyira lesz eredményes, mint az ittas vezetés megszüntetése vagy az az adalékanyag, amit állítólag évek óta adagolnak a HTO-hoz, és amely állítólag károsító hatása miatt megakadályozza a járművekben való használat lehetőségét.
A törvényjavaslat egészében háttérbe szorul az eredeti cél, a fogyasztási adóval érintett és így magas adótartalmú cikkek adórövidítő kereskedelmének megakadályozása.
(17.20)
A jövedéki szabályozás önállósult céllá válik a törvényjavaslatban, amelynek minden vállalkozást állampolgár alá kell rendelni.
Az alkohol- és dohánytermékek utcai és üzleten kívüli árusításának megtiltásával egyet lehet érteni, de az üzlettípusok meghatározása már felesleges túlszabályozás.
Nagy kérdés, hogy e javaslat mennyiben van összhangban az európai társulási szerződésben vállalt kötelezettségekkel. Aggályos például a zárjegy elrendelése külföldről származó italokra, hogyha ugyanakkor a belföldön előállított hasonló termékre ilyen szabály nem vonatkozna. Úgy tűnik, hogy ez az ellentmondás végül is kiküszöbölhető a törvényjavaslatból.
Felmerül az is, hogy ez a korlátozási rendszer nem minősül-e az EK-alapszerződésben tiltott, önkényes megkülönböztetésnek, vagy álcázott kereskedelmi korlátozásnak. Természetesen lehet nyíltan vagy burkoltan protekcionista, a magyar piacra való bejutást akadályozó kereskedelempolitikát folytatni, de akkor ennek a következményeivel is számolnunk kell.
A harmadik problémakör: az alkotmányosság kérdése. A törvényjavaslat valószínűleg az Alkotmány több rendelkezésével is ellentétes lehet. A feltételes módot azért használom, mert igazán a bizottsági vitában az Igazságügyi Minisztérium határozott ellenvéleménye nem győzött meg, hiszen az elmúlt három évben ez a Ház, a kormányzati és igazságügyi minisztériumi asszisztériával jó néhány olyan törvényt alkotott, ami utólag alkotmánysértőnek minősült.
A legkritikusabb az alapjogok korlátozása, ugyanis az Alkotmány 8. paragrafusának (1) bekezdése szerint az alapjogok lényeges tartalma törvénnyel sem korlátozható. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában mindig kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a korlátozást célhoz kötötte, a korlátozás arányos-e az elérni kívánt céllal és a legkisebb-e a lehetséges korlátozó eszközök közül. Jó példa volt legutóbb az általános vagyonbevallás alkotmányellenes minősítése erre a megfontolásra. A javaslat - úgy látjuk - több ponton is sérti ezeket az alapelveket.
Az első: a jogbiztonsághoz és a jogorvoslathoz való jog; a második: a személyes adatok védelméhez való jog; a harmadik: a magánlakás sérthetetlensége; negyedik, a vállalkozások egyenjogúsága és egyenlő védelme; ötödik: a vállalkozás joga és a gazdasági verseny szabályozása és végül hatodszor: a tulajdonhoz való jog és védelme. Én csak remélni tudom, hogy mind a hat felsorolt esetben védeni lehet a szabályozás alkotmányosságát.
Végül: a negyedik problémakör a jogtechnikai megoldás elképesztő szakszerűtlensége. Egyetlen törvényjavaslatban négy egymástól független szabályozási tárgyat lapátoltak össze az előkészítők; a jövedéki termékek termelésének és forgalmazásának, továbbá ellenőrzésének szabályait, a bérfőzési szeszadót, a HTO-jegyutalvány szabályait, valamint a Vám- és Pénzügyőrség parancsnokának belső utasítását.
A termelésre, előállításra vonatkozó műszaki-technikai szabályok többsége rendeletben szabályozható; annak ugyanis kevesebb a garanciális lehetősége.
Ugyancsak felesleges törvényi rangra emelni a Vámőrség belső viszonyait érintő normákat.
Mindent összevetve, tisztelt Ház, rengeteg módosító indítványt tettünk, bár egy pillanatig nem hittük, hogy e módosító indítványokkal valójában jó törvényjavaslatot lehet kreálni. Itt nem megyek bele abba, hogy elképesztőnek tartom az ügyrendi bizottságnak azt a véleményezését, amely a kivételes eljárásban ilyen könnyedén lesöpri a szakmailag illetékes bizottságnak a törvényjavaslatról alkotott általános véleményét, és minden további nélkül tárgyal a Parlament egy ilyen törvényjavaslatot.
Azt gondolom, mindenképpen el kellene hagyni a törvényjavaslatból a HTO-utalvány rendszerét, a szeszadót önálló törvényben és tisztességesen, az eljárási szabályokat tartalmazó törvényben kéne szabályozni. Át kellene gondolni, mit kell feltétlenül szabályozni. Úgy gondoljuk, elegendő lenne a dohánytermékeket, a tömény alkoholt és a kávét érintő szabályokat rendezni, a fogyasztási adóról szóló törvény ki- egészítésével.
Ki kellene hagyni azokat a szabályokat, amelyek vélhetően sértik az Alkotmány rendelkezéseit, és a termékek vásárlóit, a fogyasztókat is ki kellene hagyni a szabályozással érintett körből.
Mindent összevetve: Tisztelt Ház! Az a véleményünk, hogy a legjobb cél sem szentesíthet rossz eszközöket. Nem lehet egy törvény olyan sürgős, hogy ne legyen idő a jó előkészítésre.
És végezetül: ha nincs elég szakértelem vagy invenció a jó megoldások felkutatására, akkor akár külső szakértőket is szabad igénybe venni és alkalmazni.
Lelki szemeim előtt megjelent: milyen jó lenne, ha - mondjuk - Csucs László most a Pénzügyminisztériumban dolgozna, akkor lenne egy jó jövedéki törvény és a Rádiónak is mennyivel egyszerűbb lenne a helyzete. (Taps a bal oldalon.)
Mindezek alapján, tisztelt Ház, nem tudjuk a törvényjavaslatot elfogadni. Köszönöm. (Taps, főként a bal oldalon.)
