FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy részletkérdéssel szeretnék foglalkozni, egy olyan részletkérdéssel az oktatási törvényjavaslatban, amely feltehetően izgatja a kedélyeket, tehát nem mindegy, hogyan oldódik meg a törvényben.
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a kezdetektől fogva, a megalakulása óta és elvi nyilatkozata óta érdekelt abban, hogy az egyházak el tudják látni funkciójukat a hitéleten kívül az oktatásban is. Érdekelt abban, hogy egy sokszínű iskolarendszer keletkezzék, amelyben az egyházak elfoglalhatják méltó helyüket mint fenntartók. Emellett érdekelt abban is, hogy érvényesüljenek azok az alapvető szabadságjogok, amelyek a lelkiismereti szabadságra és a vallásszabadságra vonatkoznak.
Ebből a szempontból érdemes vizsgálat tárgyává tenni a törvényjavaslat néhány paragrafusát, hogy ez mennyiben valósul meg. Azért, és kifejezetten azzal a szándékkal, hogy pontosan azok a hézagos előírások, amelyek megjelennek a törvényjavaslatban, és így mintegy lebegtetik a megoldásokat, megfelelő formát kapjanak a végleges törvény elfogadásával, hogy tudniillik ne lehessen ezeket a törvény végrehajtása során önkényesen értelmezni.
A javaslat 88. §-a lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő nevelési-oktatási intézmény tulajdoni vagy fenntartói jogát átengedje a világnézeti alapon szerveződő fenntartónak. Ez a megkülönböztetés értelmezhetetlen, illetve egyféle módon lehet értelmezni, úgy, hogy ez így alkotmányellenes, mert diszkriminatív. Köztudott ugyanis, hogy világnézeti alapon pusztán egyházi iskolák szerveződnek. A magán- és alapítványi iskolák zöme pedig valamilyen alternatív pedagógiai rendszer alapján szerveződik. Semmi sem indokolja tehát az utóbbiak kizárását ebből a lehetőségből, ha amúgy vállalják a közoktatási feladatok ellátását.
Még egyszer tehát: a másféle alapon, az alternatív pedagógiai rendszer alapján szerveződő iskolák érdekében szeretném ezt tisztázni a törvényjavaslatban.
De képzeljük magunk elé azt a helyzetet, amelyben az átadás kérdése egyáltalán felmerülhet. A dolog nyilvánvalóan úgy kezdődik, hogy néhányan kérni fogják az intézmény átadását. Nézzük meg, hogy kik kérhetik egy adott településen: a szülők kérhetik, a lakosság kérheti, a helyi pártok vagy a helyi plébános. A kérdés az, hogy kinek a kérése releváns. Kinek a kérése lesz ügydöntő?
A másik kérdés: ha sikerült eldönteni, hogy kinek a kérését kell figyelembe venni, akkor mi lesz az arány? Melyik lesz az az arány, ami a kérést indokolttá teszi?
A harmadik kérdés: milyen technikával lehet ezt az indokoltságot kideríteni?
A negyedik kérdés: ha megvan a kérelmezők köre, megvan az elfogadott arány, és megvan az elfogadott technika is, akkor ezt az elvet alkalmazni lehet-e egyházi iskolákra is? Alkotmányszerűnek ugyanis csak egy olyan szabályozás tekinthető, amely azt is lehetővé teszi, hogy a világnézeti alapon szerveződő tulajdonos a tulajdonában lévő nevelési-oktatási intézményt átadhatja az önkormányzatnak.
Úgy tűnik tehát, hogy a törvényjavaslat visszacsempészi az iskola sorsáról döntő helyi népszavazást, ami kikerült már a törvényjavaslatból, csak nem mondja ki, hogy ez helyi népszavazás, hanem rábízza az önkormányzatokra, találja ki az önkormányzat a válaszokat a fenti kérdésekre. Csakhogy vannak dolgok, tisztelt képviselőtársaim, amelyekről nem lehet népszavazással dönteni. Ilyen például a lelkiismereti szabadság, és minden, ami ehhez kötődik.
Demokratikus elveket valló, demokratikus alkotmánnyal rendelkező országban nem lehet népszavazással dönteni például arról, hogy csak egy vallás legyen engedélyezett vagy több, és hogy ez melyik legyen. Még akkor sem, ha a népszavazás kimenetele nem lenne kétséges, mert a lakosság többsége egy felekezethez tartozik. Ugyanígy nem lehet dönteni arról, hogy egy település egyetlen önkormányzati iskolája világnézetileg semleges maradjon vagy nem.
Az Alkotmánybíróság legutóbbi döntése óta abban is biztosak lehetünk, hogyha egy helyi népszavazáson nem születik 100%-os részvétellel, azaz 100%-ig egynemű eredmény, ami gyakorlatilag elképzelhetetlen, vagyis ha van akár egyetlen olyan szülő, aki nem ért egyet az önkormányzati iskola átadásával a világnézeti alapon szerveződő fenntartónak, akkor máris sérült a lelkiismereti szabadság elve.
Meg kell állapítanunk, hogy a törvény sokat javult azáltal, hogy kikerült a homályos, megfoghatatlan és az iskolai gyakorlat mindennapjaira lefordíthatatlan világnézeti megbékélés fogalma. De az állami és önkormányzati közoktatás világnézeti semlegességét még mindig fenyegetik bizonyos veszélyek. Hogy világos legyen - az előző miniszter úr nem nagyon értette, én próbáltam többször elmondani és világossá tenni számára, hogy mit értünk mi az iskola, az önkormányzati iskola semlegessége, nem pedig a tanár semlegessége alatt -, még egyszer szeretném összefoglalni, hogy világos legyen: mi világnézeti semlegesség alatt, amely az iskolára mint intézményre, egészre jellemző, annak pedagógiai programjára és gyakorlatára, a következőket értjük:
Az iskola se a szülőt, se a gyereket nem kényszerítheti alkotmányellenesen arra, hogy világnézetét megvallja. Ez az első kritérium.
A második: amikor a szülő gyerekét elküldi az iskolába, akkor nyugodt lehessen afelől, hogy ott senki nem fogja a szülői ház világnézetétől idegen világnézetre nevelni.
A harmadik: az ilyen semleges iskolában megismertetik a gyerekekkel a rivális álláspontokat, ideológiákat, világnézeteket, de nem akarják a tanulókat egyiknek sem megtéríteni.
A negyedik: a csoportokat és foglalkozásokat az ilyen iskolákban úgy szervezik, hogy egyetlen tanuló se tapasztalhassa meg a kisebbséghez tartozás kirekesztésre vagy kirekesztődésre alkalmas érzését.
Ez tehát - még egyszer - nem jelenti azt, hogy a pedagógus nem élhet alapjogával, a lelkiismereti szabadsággal, csak azt, hogy világnézetre nem téríthet. Még egyszer mondom: ebben az iskolafajtában.
A mostani törvényjavaslatban ezt tulajdonképpen biztosítani látszanak különböző passzusok. Ilyenek, mint például a 4. § (2) bekezdése, amely így szól:
"Az állami és helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nem lehet elkötelezett egyetlen vallás vagy világnézet mellett sem. Az állami, illetve helyi önkormányzati iskola pedagógiai programjában biztosítani kell az ismeretek, a vallási, illetve világnézeti információk tárgyilagos és többelvű közvetítését." Ezzel egyet lehet érteni.
(12.20)
A 10. § (3) bekezdésének c) pontjával is egyet lehet érteni. "A gyermeknek, tanulónak joga, hogy részére az állami és helyi önkormányzati iskola egész pedagógiai programjában és tevékenységében a tanítás során a tájékoztatás nyújtása és az ismeretek közlése tárgyilagosan és többféle módon történjék." Ez tehát tulajdonképpen kimeríti azokat a kritériumokat, amelyekről az előbb beszéltem.
A 13. § (3) bekezdése is ehhez csatlakozik, csak ott szülői jogként van megfogalmazva.
A törvényjavaslat ezzel ellentétben tartalmaz viszont olyan passzusokat is, amelyek veszélyeztetik például azt az általunk nagyon fontosnak tartott elvet, amelyet már az előbb említettem, hogy egyetlen gyerek se tapasztalhassa meg a kisebbséghez tartozás kirekesztésre vagy kirekesztődésre alkalmas érzését. Négy bekezdésről van szó, amely több kérdést nyitva hagy, és ily módon alkalmas arra, hogy békétlenséget, elmérgesedő vitákat keltsen.
Az első ilyen bekezdés: "Az állam és a helyi önkormányzat a nevelés és oktatás terén vállalt feladatainak gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülőknek azt a jogát, hogy a vallási és világnézeti meggyőződésüknek megfelelő oktatásban és nevelésben részesülhessenek gyermekeik."
Ez a 4. § (1) bekezdése. Az első elolvasásra ez egy nagyon helyes, nagyon szép elv. Azonban a kérdés a következő: hogyan kell az államnak és a helyi önkormányzatnak ezt a jogot tiszteletben tartania? Ha az első válasz az, hogy világnézeti alapon szerveződő intézmény engedélyezésével, akkor nincs probléma. De ha a második válaszlehetőség is benne van a kérdésben, az tudniillik, hogy saját iskolájának ekkénti működtetésével, akkor már sérült az a gyakorlat, amely ennek az elvnek meg akar felelni, ami a törvényben a 4. § (1) bekezdésében benne van.
A második ilyen problematikus bekezdés a következő: "Az állami és önkormányzati nevelési-oktatási intézményben lehetővé kell tenni, hogy a szülő vallási meggyőződésének megfelelően a gyermek az óvodában az óvodai foglalkozások keretei között vallási nevelésben, a tanuló az iskolában és kollégiumban hit- és vallásoktatásban részesüljön." Ez a 4. § (4) bekezdése. Erre majd vissza fogok térni.
A harmadik ilyen problematikus bekezdés a következő: "A gyermeknek, tanulónak joga, hogy szülei vallási vagy világnézeti meggyőződésének megfelelően az állami, illetve önkormányzati iskolában a közoktatás egész tartama alatt hit- és vallásoktatásban részesüljön." Ez a 10. § 3/d pontja.
A negyedik ilyen: "A szülő joga igényelni, hogy az állami, illetve az önkormányzati iskolában a hit- és vallásoktatást lehetővé tegyék." Ez a 13. § (3) bekezdése.
Mindezek tehát nagyon méltánylandó elvek, azonban összeütközésbe kerülnek az előbb említett 4. § (2) bekezdésével. Miért? Kérdéseink ezek után a következők: hogyan fog ez a gyakorlatban festeni, és mi a probléma ezekkel a kapcsolatban?
Az egyik ilyen kérdés, hogy hogyan egyeztethető össze ez azzal a szülői és tanulói joggal, hogy az iskola egész pedagógiai programjában és tevékenységében a tájékoztatást és ismereteket tárgyilagosan és többelvű módon közvetítsék. Ez az, amit már idéztem.
A második: az intézményeknek csak a termet kell biztosítaniuk, vagy magának az intézménynek kell megszerveznie a hit- és vallásoktatást?
A következő ilyen kérdés: a hit- és vallásoktatás a tanítási idő után történik, esetleg előtte történik, vagy a tanrendbe iktatva? A következő kérdés: hogyan történik ez az óvodában, ahol nincs tanítási idő?
A másik ilyen kérdés: ez a foglalkozás, amelyről itt szó van, tantárgy lesz-e vagy micsoda?
A következő: bekerülhet-e a bizonyítványba?
Ezekre a kérdésekre a törvényjavaslat ebben a formában nem ad választ. Ha pedig egy törvény nem tartalmaz egyértelmű választ lényeges kérdésekre, akkor teret nyit az önkényes értelmezéseknek, és pont ez az, ami miatt ezt a mai felszólalást meg kellett tennem, hogy pontosítsuk a törvényeket, hogy utólagosan ne lehessen ezt valamilyen különleges módon torzítva értelmezni.
Egyébiránt, ami a gyakorlatra vonatkozik, azt hiszem, el tudjuk fogadni azt az Andrásfalvy Bertalan miniszter úr által kibocsátott minisztériumi útmutatót, amelynek az a száma, hogy MKM útmutató 1990/21. Ha esetleg Andrásfalvy Bertalan úr nem akarja beterjeszteni ezt módosító javaslatként, akkor mi ezt szívesen vállaljuk, ez elfogadható. Köszönöm szépen. (Taps.)
