RÓZSA EDIT (SZDSZ)
RÓZSA EDIT (SZDSZ)
RÓZSA EDIT (SZDSZ) Igen. Köszönöm szépen, Elnök Úr! Lévén, hogy nagyon fontos témával kívánok foglalkozni, egyetlenegy témával, különösen sajnálatos, hogy nincs jelen a tárca képviseletében senki, de azt gondolom, hogy így is van értelme ennek a hozzászólásnak, amely a gyermeki jogokkal foglalkozik.
A közoktatási törvény legújabb változata ugyanis - tisztelt Ház - adós marad a gyerekek és a tanulók jogaival. Ez nemcsak azért baj, mert figyelmen kívül hagyja a pedagógiai tudományok számos korszerű követelményét vagy mert nem orientálja a gyakorlatot, hanem azért is, mert alapvetően ellentétes rendelkezéseket tartalmaz a gyermek jogairól szóló egyezmény előírásaival és szellemével.
Az egyezmény ilyen mértékű figyelmen kívül hagyása nem csupán törvénysértő, lévén az egyezmény 1991. november 6-a óta a magyar jogrendszer része, de nem segít eltakarítani annak a porosz, orosz iskolamodellnek az elveit és gyakorlatát, amely Európában végképp elveszítette hitelét és létjogosultságát.
Mindaz a szabály, amit a törvénytervezet a tanulókra vonatkozóan megállapítani kíván, semmivel sem több, sőt bizonyos tekintetben kevesebb, mint amit például a Rákosi-rendszer sztálini elveken működő iskolája megteremtett. Ennek az iskolakoncepciónak, amelyet kritikusai vörösre festett herbatizmusnak, a porosz iskolamodell kollektivista leképezésének neveznek, lényege, hogy a tanulót az iskolai nevelés és oktatás tárgyának tekinti, s tagadja, hogy ugyanez a gyerek egyben alanya is lehetne saját nevelésének és oktatásának, vagyis hogy tevékeny részese az iskolai nevelés folyamatának.
Nem véletlen, hogy az akkori sztálini iskola örömmel fedezte fel ennek az iskolakoncepciónak a saját filozófiájához illeszkedő rendszerét.
(11.50)
Ez az iskola kiválóan alkalmas alattvalók nevelésére és kizárólagosan aszimmetrikus tanár-diák viszony fenntartására, a tanulói öntevékenység, önszerveződés és belátás kikapcsolására. Sajnálatos, hogy az előttünk fekvő törvénytervezet - bizonyára legjobb szándéka ellenére - nem tudott szakítani ezzel a szemlélettel. Még inkább sajnálatos az, hogy látszólag a szabadság és a demokrácia iskolájáról beszél, ugyanakkor bizonyos elemeiben a tanulók helyzetét - bizonyára szintén szándéka ellenére - jogfosztottabbá teszi, mint az 1985-ben született törvény.
Tisztelt Ház! Mondandómban ennek a szemléletnek az elemeire kívánom felhívni a figyelmet.
A törvényjavaslat nemcsak szövegében, de szemléletében is kerüli, hogy figyelembe vegye a gyermekjogi egyezmény előírásait. Erre utal például az, hogy mind a törvény bevezetője, mind a hatályára vonatkozó rendelkezés megkerüli annak megfogalmazását, hogy az iskola világában a gyermeki jogok érvényesülését alapvető fontosságúnak tartjuk. Ugyanennek a megnyilvánulása, hogy a gyermekek közötti esélyegyenlőség feltételeinek megteremtéséről nemcsak hogy nem ejt elvi szót, de akár iskolaszerkezeti, akár iskolaműködtetési, akár iskolafinanszírozási rendelkezései alkalmatlanok a cél elérésére. Különösen az káros, hogy a törvény a valóságos szabályozást alacsonyabb szintű jogszabályra bízza mindenütt, legalábbis ott, ahol éppen a konkrét volna az elvárás. Mégpedig: a követelményrendszer, az iskola belső életének szabályozása, a törvény hatálya alóli kivételek és az egyes diákokat érintő részletszabályozások esetében.
A gyermekjogi egyezmény jelentős kihívást fogalmaz meg azzal, hogy a gyermek alapvető jogává teszi az ingyenes alapfokú oktatást. A törvényjavaslat ennek a kihívásnak sem tud megfelelni. A törvény alkalmazója, a pedagógus, a szülő, a gyerek a törvény szövege alapján képtelen választ adni arra, hogy ingyenes lesz-e a törvény hatálybalépése után Magyarországon az alapfokú oktatás. A gyermekjogi egyezmény felsorolja azokat a témaköröket, amelyekre a csatlakozó országok oktatási rendszerének irányulnia kell. Igaz, a törvényjavaslat ígéretet tesz arra, hogy a művelődési és közoktatási miniszter erre vonatkozóan kiadja a maga kódexét, azonban ez nem elegendő. A tanuló személyisége kibontakozásának, tehetsége és képességei legtágabb határokig való kifejlesztésének, az önművelés képessége megalapozásának, az egészséges életmód, az állampolgári felelősségtudat megalapozásának törvényi szintű meghatározását nem pótolja egy miniszteri rendelettel kiadott tartalmi alapelvrendszer ígérete.
A törvényjavaslat ezenkívül megkerüli a lelkiismereti és vallásszabadság, belátom, kényes kérdését is. A gyermekjogi egyezmény szellemétől és elveitől eltérően meg sem említi a gyermek e jogait, s azt sem, hogy ezzel összefüggésben a szülőnek nemcsak joga, de kötelessége is van: gyermekének - képességei fejlettségétől függő - irányítása. A lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásának, végső soron a világnézet megválasztásának joga ugyanis a gyermekkorú állampolgáré - és nem a szülőé. Még akkor is így van ez, ha ez a döntés valóságosan és hitelesen csak az iskolába járás vége felé születhet meg.
A törvényjavaslat nem tiltja a gyermek méltóságának és jogainak megsértését, és elő sem írja ezek tiszteletben tartását. Nem vigasztal bennünket az sem, hogy ugyanakkor nem írja elő a gyermek kötelezettségét arra, hogy az iskolában vele foglalkozó felnőtteket, illetve kortársait tiszteletben tartsa.
A gyermek jogairól szóló, 1989. november 20-án New Yorkban elfogadott és hazánk által két évvel később megerősített egyezmény leginkább a tanulók jogainál hiányzik. Mindazok a követelmények, amelyeket képviselőtársaim nem féltek elismerni a Magyar Köztársaságra nézve 1991 novemberében, elfelejtődtek, amikor a tanulói jogok felsorolása nélkülözi ezeket.
Tisztelt képviselőtársaim! Ugye, joga van a gyerekeknek az egyesülésre? Ugye, joga van a gyerekeknek a békés gyülekezésre? Ugye, joga van a gyerekeknek a véleménynyilvánításra, a tájékozódásra, a meghallgattatásra az iskolában is? Amint ebben már egyetértettünk '91-ben, véleményem szerint nem lesz akadálya, hogy erre vonatkozó módosító indítványainkat most is megerősítsék.
A törvényjavaslat nem szakít az 1945 utáni oktatási rendszerrel abban a tekintetben sem, hogy a diákok önszerveződésének, önkormányzatának kérdését szabályozatlanul hagyja vagy paternalista módon szabályozza. Ma nem tehetjük meg, hogy figyelmen kívül hagyjuk: a magyar társadalom egyetlen esélye arra, hogy belső erőit mozgósítsa - az önkormányzás kereteinek legszélesebben való kialakítása. A törvényjavaslat a diákönkormányzatot - tegyük hozzá, a szülők iskolahasználói, sőt iskolafenntartói önkormányzatát is - az iskola szolgálóleányának tekinti. Ezzel nemcsak alapvető politikai jogokat sért, de voltaképpen elveti azt is, hogy e gyermekek és szüleik lényegében tulajdonosai is az iskolának, s mint ilyenek, a tervezett szabályozáshoz képest eszmei nagyságrendekkel szélesebb jog- és hatáskör illeti meg az önszerveződés alapján létrejött társulásaikat.
Politikailag és jogilag egyaránt tarthatatlan az a helyzet, hogy a diákönkormányzat nem jogosult saját szervezeti és működési szabályzatát saját hatáskörében elfogadni. Hadd dönthessen maga a diák! A tanárnak is ez a jobb. Nem tagadjuk a nevelők jogát és alkalmasságát arra, hogy a gyerekek önkormányzatát a lehető legjobban irányítsák tanácsaikkal, tevékeny részvételükkel, támogatásukkal, megértésükkel befolyásolják, de azt nem fogadhatjuk el, hogy minden, az előzőkben felsorolt puha eszköz mellőzésével, hatalmi szóval lehessen megakadályozni minden, a törvény keretei között jogszerű diákkezdeményezést. Ezért kívánok módosító javaslataimban a diákönkormányzat és a diákok képviseletének kérdéseit illetően alapvető változtatásokat javasolni a törvény tartalmában.
Tisztelt Országgyűlés! Amióta a gyermeki jogokkal foglalkozom, sokan - természetesen felnőttek - vetették szememre: folyvást a gyermekek jogairól beszélek, és nem ejtek szót kötelességeikről. Anélkül, hogy tagadnám az utóbbiak létjogosultságát, hadd idézzek figyelmükbe egy fontos történelmi párhuzamot. Vajon miért csak a jogokról szólt a faranciák ma is érvényes, minden emberi jogi törekvés alapjául szolgáló deklarációja? Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert a francia történelemben - és tegyük hozzá, az emberiség addigi történelmében is - az emberi törvények túlnyomórészt az alávetettek, a kiszolgáltatottak kötelességeiről szóltak. A gyermekjogi egyezmény számomra a huszadik század utolsó nagy emberi és polgárjogi nyilatkozata, amely utolsóként ugyan, de kimondta minden kor legalávetettebb, legkiszolgáltatottabb embercsoportja, a gyermekek jogait, és ezzel egésszé tette azt a sok évezredes történelmi törekvést, hogy az embereknek, a gyerekeknek is lehetőségük legyen saját sorsuk irányítására. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
