FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
FAZEKAS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Elöljáróban elnézést kérek a tisztelt Háztól, hogy nem kimondottan csak a szakképzési törvényről fogok szólni, hanem általában az oktatásról. Véleményem szerint ez a kettő annyira összefügg, hogy talán nem is lehet különválasztani, és szerencsésen alakult úgy a mai parlamenti ülés, hogy ezek után azt hiszem, rövid időn belül úgyis a közoktatási törvényről lesz szó. Pontosabban a gazdaság és az oktatás néhány kérdésével szeretnék foglalkozni.
Senki nem tagadja, legfeljebb sokan elfelejtik, hogy ez a Kormány egy leromlott gazdaságú országot vett át a rendszerváltás pillanatában. A feledékenységnek azonban, sajnos, komoly és valódi okai vannak. Ezek közül a legalapvetőbb a rendszerváltozásnak mint folyamatnak a hiányzó vagy hibás menedzselése.
Számomra a politika csak akkor megfogható, élményszerű és főleg akkor hiteles, ha legalább többségében sikeresen megpróbálja megelőzni a kényszertörténéseket. Ehhez pedig alapos elemzés után meg kell fogalmazni az elérni kívánt célokat és ki kell jelölni a megvalósításhoz szükséges legfontosabb teendőket. Ez a stratégia. Persze ha ezek után a cselekvés fütyül a stratégiára, akkor az igényes vagy kevésbé igényes dolgozat közzétételén kívül semmi nem történik.
Valami ilyesminek lehetünk tanúi napjainkban. Született ugyan kormányzati célokat rögzítő dokumentum, de sajnos, némely vonatkozásban szerencsére, többnyire csak könyvtári anyagként fungált. Csak a most napirenden lévő törvényekről szólva nem nehéz megállapítani, hogy az oktatás stratégiai ágazatként kezelése csak írott malaszt maradt.
Az egyik alapvető baj az volt, hogy a fontosakat összetévesztették a stratégiaiakkal. Az egyes embereknél még bocsánatos bűn, de egy kormányzati erőnél ez végzetes hiba. Mert senki vagy talán legalábbis kevesen tagadják, hogy a kárpótlás, az igazságtétel, a bíróságok jobb működése, a média és még sorolhatnám, ezek mind fontos területei a cselekvéseinknek, de vajon ezek-e a stratégia legfőbb elemei?
Minden ember legalapvetőbb vágya, hogy nyugalomban és jólétben éljen. A politika által megfogalmazott stratégiának is ezt a természetes igényt kell kielégítenie. Ez pedig a hangsúlyt automatikusan a gazdaságra helyezi. Különösen így van ez egy átvett csődtömeg esetén. Ha egy stratégia a gazdaságról szól, akkor véleményem szerint csak a gazdaságfejlesztésről szólhat - különösen mai állapotunkban.
Nyilvánvaló, hogy a valós, pillanatnyi helyzetek kikényszeríthetnek nem közvetlenül a fejlesztést szolgáló lépéseket is, de ezek kiválasztását mindig alá kell vetni a majdani fejlesztés kritériumainak.
Törvénykezésünk első évében csak a gazdaságot közvetlenül és közvetve befolyásoló kérdésekkel kellett volna foglalkozni. Ilyenek a pénzügyi szabályozás törvényei, beleértve az államháztartási törvényt, a privatizációt gyorsító és szabályozó tulajdonjogi törvények, például a koncessziós törvény, a földtörvény stb., és természetesen, ami a mai témánkhoz inkább kapcsolódik, az oktatási törvények is ilyenek. Nem kell hozzá nagy tájékozottság, hogy megállapítsuk: a gazdasági fejlődés legfőbb gátja egy bizonyos szint után a fizikai és a szellemi infrastruktúra fejletlensége.
(A jegyzői székben dr. Kóródi Máriát Trombitás Zoltán váltja fel.)
A stratégiának tehát e területen fejlesztést és azonnali teendőket kellett volna megjelölni és aszerint is cselekedni. Tévedés ne essék, a pénzügyminiszter úr által a minap megfogalmazott, ez irányt is megjelölő célkitűzései nem azonosak a stratégiai cselekvéssel. Azok egyszerű kényszerintézkedések, éppen az elmaradott lépéseknek köszönhetően az élet által megfogalmazott szükségintézkedések. Mivel mentesek a stratégiai gondolkodástól és sok tekintetben megkésettek is, a hatásuk is csak megkésett és torz lehet. A torzságra jó példa az önkormányzatok megnyirbálásának a szándéka. Ez ugyanis menthetetlenül az oktatás stratégiai ágazatát is közvetlenül sújtani fogja.
Megkésve bár, de törve igen - itt vannak előttünk az oktatási törvények. Ha a gazdasággal való kapcsolatukat vizsgáljuk, akkor több vonatkozásban lehet véleményt formálni.
Az első kérdés: olyan-e az egész politikai, gazdasági törvénykezés és irányítás, hogy megteremthető a stratégiailag kiemelt finanszírozás. Mivel a törvények, így a szakképzési törvény sem, nem illeszkednek bele egy széles társadalmi egyetértéssel találkozó stratégiába, ezért a válasz: nem. Tehát a törvények által sokszor jól, néha kevésbé jól és hiányosan megfogalmazott célok nem teljesíthetők financiális okok miatt. A történelmi pillanat elmúlt, tehát ma már az is kétséges lehet, hogy elfogadtatható-e az az össztársadalmi áldozatvállalás, amit mindannyiunk érdekében adott szituációban kérni lehetett volna.
Azért én még ma is megfontolásra ajánlom, hogy például a katonai kiadások terhére nem lehet-e inkább fokozottan az oktatást fejleszteni.
(11.30)
Mert nem igaz az, hogy tényleges külső veszedelem fenyegeti hazánkat. És ha úgy lenne is, az sem igaz, hogy a veszedelem felébredésétől a hadsereg tartja vissza a fenekedőket.
Mindebből következik számomra, hogy a stratégiai célok között nem kell szerepeltetni a honvédséget. Tévedés ne essék: nem a biztonságpolitikáról beszélek, nem a honvédelem szerteágazó összefüggéseiről, hanem csak a katonai erőről.
Ugyancsak megfontolandó egy nemzetközi fejlesztési kölcsön felvétele oktatáspolitikai célokra. Persze, ehhez koncepció kell, konkretizált lépéseket tervezve. Mert a hitel még egy eladósodottnak is természetes - ha az mentési célokat szolgál. A gazdaság egyik mentőkötele pedig éppen az oktatás lehet.
A második kérdés: fontosak-e az oktatási törvényekben a gazdaságfelemelkedés céljai? Bár a szakoktatási törvény preambuluma leszögezi ezt a fontos szándékot, a közoktatási törvény már szinte el is felejti ezt a célt. Ennél azonban fontosabb, ami az egyes paragrafusok szelleméből kiolvasható. A törvények, sajnos - hasonlítva a régebbiekre - túlideologizáltak, és túlzott mértékben kötik az oktatást a központi hatalmi intézményekhez. Ez a praktikus, rugalmas, autonóm működés ellen hat - tehát csökkenti a hatásfokot.
A harmadik kérdés: a jövőre gondolva ugyan, de figyelembe veszi-e a törvény, figyelembe veszik-e a törvénytervezetek a ma valóságát? Erre a kérdésre a választ a finanszírozhatóság, illetve a finanszírozhatatlanság jórészt már megadja.
Ezen túl is vannak azonban problémák. Ilyenek például, hogy hogyan teljesül egy faluban az ideológiai semlegesség, ha ott nincs önkormányzati, állami iskola; vagy az, hogy a szakoktatási törvényben ki védi meg a tanulót a szolgainasi szereptől, ha nincs ott szerződő félként egy kontrollszervezet: természetes módon az iskola.
Összefoglalóan elmondható, hogy a tervezetek sokszor a teljesíthetetlenül megfogalmazott jövőbe a múltat kívánják becsempészni.
A negyedik kérdés: lesz-e hatásuk a törvényeknek a gazdaság fejlődésére? A megkésettség, a finanszírozhatatlanság, a felesleges konfliktushelyzetek kreálása, illetve megtartása mind az irányban hat, hogy erre a kérdésre is - sajnos - nemleges a válasz. Tehát semmi rendkívüli nem várható, pedig éppen az oktatás az, amely manapság össztársadalmi-gazdasági hatásaiban is képes lenne a rendkívüliségre. Például a tevékenységek átstrukturálására a nagyobb szellemi értékek hozzáadását kívánó termékek és szolgáltatások javára.
Az ötödik - és utolsó - kérdés, hogy kellenek-e most ezek a törvények. Annak ellenére, hogy nem stratégiát tartalmazó koncepcióból erednek, hogy nincs társadalmi egyetértés, hogy nem lesz jelentős hatása, hogy nem finanszírozható, meghozandónak tartom az oktatási törvényeket - de csak bizonyos feltételekkel. Csak akkor, ha sikerül módosító indítványokkal megszüntetni az ellentmondásokat, az ideológiai túltengést és túlzott centralizációt.
Erre különösen - mármint a meghozásra vagy a reményre - a szakképzési törvény ad lehetőséget.
A semminél a hibás, de elfogadható valami is jobb. Megfelelő módosításokkal a tisztázó szerep szól az elfogadás mellett.
Sajnos, túlzott illúzióink nincsenek módosító javaslataink elfogadását illetően - ezért nagy a veszélye, hogy ezek a fontos törvények nem lesznek hosszú életűek. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)
