ZSEBŐK LAJOS (MDF)

Teljes szövegű keresés

ZSEBŐK LAJOS (MDF)
ZSEBŐK LAJOS (MDF) Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, ismét tárgyalásra került törvényjavaslat nagyon rövid, mégis azt hiszem, hogy tartalmát tekintve egy elég lényeges kérdésről van szó. Ezt akkor érzékelhetjük, hogyha választókerületeinkben, a településeken megfordulunk, és látjuk, hogy folyik a gázvezetékek építése, és ha beszélünk az önkormányzati testület tagjaival vagy polgármesterekkel, akkor bizony gyakran felvetődik ennek a gázvezeték-építésnek a későbbi üzemeltetői kérdése és még inkább a tulajdon kérdése.
Ez a beterjesztett törvényjavaslat egyfajta megoldást ad, egyfajta javaslatot tesz a tulajdonkérdések változtatására, illetve megoldására, és még inkább javaslatot tesz erre Hajdu Istvánné képviselőtársam módosító javaslata, melyet én igen pozitívnak és nagyon jelentősnek, egy lényeges előrelépésnek tartok, egy olyan előrelépésnek, ami a mai bizonytalan helyzetből egy határozott utat nyit meg, ugyanakkor jelzem, hogy a végső megoldás szerintem a gázellátásról, gázszolgáltatásról szóló új törvényben lehetséges.
A dolgok korábbi rendje, mármint a gázvezeték-építés tulajdonkérdésében az volt, hogy megépítik valamilyen részvétellel, valamilyen beruházói, finanszírozói részvétellel a gázvezetékrendszert, ebben jelentős részt vállal az önkormányzat - vagy korábban tanács -, és még jelentősebb részt és egyre jelentősebb részt vállalnak a településen élők. Ugyanakkor ez a rendszer - a korábbi rendnek megfelelően - kötelezően állami tulajdonba és kötelezően a gázszolgáltató üzemeltetésébe került.
Tehát én úgy érzem, hogy egyrészről jogos az az igény, ami a településeken, az ott lakóknál, az önkormányzatokban megfogalmazódott, és teljesen helyénvaló az a lépés, amit a törvényjavaslat, illetve Hajdu Istvánné képviselőtársam lehetővé tesz és javasol.
Annak idején, 1990-ben, amikor az önkormányzati törvény közműtulajdon-kérdéseit tárgyaltuk, felvetődött már és később is felvetődött, hogy akkor, amikor ott közműtulajdonról és belterületi közműtulajdonról beszél és arról beszél a törvény, hogy ez önkormányzati tulajdonba kerülhet át olyan módon, hogy közvetlenül vagy a Vagyonátadó Bizottságnál. Sokan beleértették, talán mondhatom azt is, sokan közülünk is beleértettük az összes közműtulajdont. A későbbiek során, amikor az önkormányzatitulajdon-törvényt már elfogadtuk, és az véglegesítette az álláspontot, akkor kiderült, hogy a gázvezetékről szó sincs.
Tehát ez az a törvény, ami valamit tud tenni, ami ezt a tulajdonkérdést, illetve ennek rendezését megkezdi és a holtpontról elmozdítja.
Az a javaslat, amit a törvény és még inkább Hajdu Istvánné képviselőtársam beterjesztett, nem ad a vágyakra, az igényekre teljes megoldást.
(10.30)
Ez a javaslat az én véleményem szerint egy kárpótlás jellegű, egy kompromisszumot takar igazából. A kompromisszum egyik oldalán az az igény áll, ami az önkormányzatoknál, a lakosoknál megfogalmazódik. A kompromisszum másik oldalán vajon mi is áll?
A javaslat, ugye, azt mondja, bizonyos mértékben kerüljön át a tulajdon részvénytulajdon formájában az önkormányzatokhoz, illetve lakosokhoz. A kérdés az, hogy miért nem teljes mértékben, és hogy vajon ez igazságos-e vagy sem. Nos, ha úgy önmagában vizsgálom a dolgot, akkor valóban az az igazság, hogy a teljes tulajdonnak át kellene kerülnie. Ugyanakkor nagyon jól tudjuk azt, hogy különösen 1980 előtt a gáz ára, tehát a lakossági díja a gázfűtésnek, a gázhasználatnak a többi fűtőanyaghoz képest nagyon alacsony volt, s ha a lakosok, a tanács beruházott, akkor ez a beruházás az alacsony szolgáltatási ár miatt nagymértékben megtérült. Sőt, meg kell jegyeznem - bár ha fűtőértékre vetítjük, akkor már nem nevezhető olyan olcsónak a többi fűtőanyaghoz képest, a hatásfokon lehet valamit hozni -, ezzel együtt a mai helyzet az, hogy az önkormányzatoknál, ahol csak lehet, gázvezeték-építésben gondolkoznak, nagyon helyesen és nekem nagy örömömre. De ez azt jelenti, hogy érdemes gázvezetéket építeni napjainkban is, az eddigi szabályok alapján is érdemes gázzal fűteni Magyarországon.
A másik dolog, ami a kompromisszum másik oldalán áll, az az, hogy 1991-ig a közös gázvezeték-építésre egy kedvező hitelkonstrukció létezett, és ez a lakossági finanszírozási szándékokat alátámasztotta, ennek alapján meg tudták valósítani ezt a szándékot, és gázvezetéket tudtak építeni. Ez a javaslat tehát - különösen a módosításban szereplő - lehetővé teszi azt, hogy az önkormányzatok, illetve, ha a lakosok azt kívánják, akkor közvetlenül ők részvénytulajdonhoz vagy annak hozadékához jussanak.
Szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét erre a 7861-es számú módosító javaslatra, amelyet Hajdu Istvánné képviselőtársam terjesztett be, mert igen jelentős a tulajdon kérdésének szempontjából. Én magam támogatom ezt a javaslatot, annak ellenére, hogy néhány pontosítást kívánok hozzátenni.
Az egyik ilyen pontosítás, hogy az önkormányzatoknak a kezdeményezést és a bizonylatok átadását - hogy az ő saját és a lakosok hozzájárulása milyen mértékű volt - ne 30 napon belül kelljen megtenni a gázszolgáltató társasághoz, hanem erre inkább 60 napot kapjanak. Véleményem szerint a 30 nap nagyon rövid idő szokott lenni.
A másik javaslatom arra irányul, hogy az eredeti módosító javaslat szerint úgy szól a hozzájárulás, illetve a tulajdonszerzés kérdése, hogy 1992-ig évi 2%-kal növekedjen 1980-tól indulóan, amikor 30%-ot kaphatnak meg a hozzájárulásból az önkormányzatok, illetve a lakosok. Én azt gondolom, eltelt egy csomó idő, és az 1992-t 1993-ra kell változtatni, mert úgy érzem, ha meg is születik 1993-ban egy új gázszolgáltatási törvény, lyuk maradhat a dologban.
A következő javaslatom az, hogyha a részvénytulajdon átkerül az önkormányzathoz, akkor az önkormányzat, illetve a lakosok dönthessenek abban, hogy a részvénytulajdonnak akár eladásából, akár hozamából származó bevétel elosztásra kerülhessen a lakosok között.
Arra kérem képviselőtársaimat, hogy a szavazáskor figyeljenek erre a javaslatra, és támogassák ezeket a módosító indítványokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem