KELETI GYÖRGY (MSZP)
KELETI GYÖRGY (MSZP)
KELETI GYÖRGY (MSZP) Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tudom, hogy ön nincs a legszerencsésebb helyzetben, hiszen én a miniszterelnök úrhoz interpelláltam, akinek a nevében válaszolt ön, és tulajdonképpen nem is az ön munkaterületéhez szorosan kapcsolódó területet érint, hiszen Sepsey államtitkár úrtól kérdezte meg - feltételezem -, hogy mi az ilyen esetben illetékes vagy elmondható válasz. És azt is tudom, hogy a Ház nem alkalmas arra, hogy konkrét esetek elbírálása itt valamilyen módon megoldódjon.
Nem is ezért tettem fel a kérdést, hanem azért, mert azt gondolom, hogy ez egy jelenséget mutat. Ugyanis a Kormány már említett 51/1992-es rendelete, az egy nagyon helyes törekvés, hogy ezeket az embereket, akiket a háború alatt hadifogságba vetettek és Nyugaton több mint fél évig voltak, valamilyen módon kárpótolja. De ha itt egyetlenegy esetben is tévedés történik, akkor egy újabb igazságtalanság született, amit - én úgy gondolom - ez a Kormány nem kíván magára venni, és el szeretne kerülni mindenféle igazságtalanságot.
Az ön által említett esetek - ez a törvényből is kiderül -, ahol katonakönyvvel vagy egyéb módon lehet igazolni, az valóban igaz a katonai szolgálatukat teljesítőkre; de ez egy különleges dolog, amikor 15 vagy 16, 17 éves leventéket vittek el, és erre vonatkozóan még a Magyar Honvédség központi irattárában sem lelhető fel feljegyzés. És hadd mondjam el - és ez nyilván nem az irattárnak a bűne -, hogy Kömlődön megkeresett egy állampolgár, aki elmondta, hogy hárman voltak hadifogságban; egy ágyban feküdtek, egy pokróc alatt aludtak, beadták a kérelmüket, hogy igazolják nekik a központi irattárból az esetüket - egyikőjük kapott egy igazolást, amiben elismerték az amerikai hadifogságot; másikuk kapott egy igazolást, amiben angol hadifogságot ismertek el; a harmadik pedig azt a választ kapta, hogy rá vonatkozóan nincsenek adatok.
Én azt gondolom, hogy itt az lenne rendkívül fontos, ha az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal ezeket az eseteket újból felülvizsgálná, és figyelembe venné azokat a tanúvallomásokat, amik elhangzottak. Hiszen jelen esetben okmányokat, dokumentumokat beszerezni mindig nem lehetséges.
Egyetlenegy gyöngyszemet hadd idézzek azért egy ilyen ügyintézésből, ami rávilágít, hogy hogyan történik az elintézés módja. Az egyik kárpótlási kérelemre az a válasz érkezett, hogy "adatlapja szerint ön 1930-ban született, tehát 1944-ben 14 éves volt. Ezt a korosztályt még leventeként sem vitték el; ha kivételesen mégis előfordult, a kivétel erősíti a szabályt; úgy kérem, okmányokkal igazolja ezt az esetet."
Ez a Rédére érkezett válasz, gondolom, mutatja, hogy a Hivatal nem a tanúk vallomását veszi figyelembe, hanem olyan okmányokat keres, amit egy akkor 14 éves gyerek nem tud felmutatni.
Végezetül: én miniszter úrnak a válaszát elfogadom, tekintettel arra, hogy megkaptam én is Sepsey államtitkár úrtól azt a választ, amit fél évvel ezelőtt írt leveleimre most küldtek meg, és ebben tulajdonképpen az elbírálások egy része megtörtént. Azonban arra kérem miniszter urat, ha van módja és lehetősége, hasson oda, hogy az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalból négy településre - ez a négy település pedig: Réde, Kerékteleki, Kömlőd és Mocsa - jöjjön el egy szakember, beszéljen az illetékesekkel - tehát az érintettekkel ne levelezzenek; felajánlom még a gépkocsimat is, hogy leszállítom őket oda (Szórványos taps a jobb oldalon) -, hogy ezekben a községekben valamiféle igazságot lehessen szolgáltatni az annak idején 14, 15, 16 és 17 évesen elvitt fiataloknak, most már idős embereknek, illetve özvegyeiknek. Köszönöm szépen, a választ elfogadom. (Taps.)
Határozathozatal
