SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Dunántúli Regionális Vízmű marcali üzemvezetősége ellátási körzetébe tartozó 33 község és Marcali, valamint Lengyeltóti városok teljes egyetértésben kérték az irányadó jogszabályok szerint a víz- és csatornamű vonalas létesítményeinek, valamint az üzemvezetőséghez tartozó működtető vagyon önkormányzati tulajdonba adását.
A Somogy Megyei Vagyonátadó Bizottság az ügyben jogszabály-értelmezési problémák miatt nem kívánt állást foglalni, hanem azt felterjesztette 1993. március 26-án a szakminisztériumokba. Az átadás azért hiúsult meg, mert az 1991. évi XXXIII. törvény 19. §-ában nincs egyértelmű utalás arra az esetre, ha az egyes ellátási körzetek jelen esetben hasonló, illetve azonos megegyezést kötnek a továbbiakban a közös működtetésre, illetve közös tulajdoni igénnyel élnek a fel nem osztható működtető vagyontárgyak tekintetében.
A Dunántúli Regionális Vízművek nem is kívánta egyébként a működtető vagyont átadni, teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek részint a kérdésemben érintett települések, részint az ország területén valamennyi település, amelynek csak az a lehetősége volt, hogy a földben levő vonalas létesítményeket átvegye, de a működtető vagyont nem kaphatja meg.
Államtitkár úr is nagyon jól tudja, hogy a működtető vagyon úgy jött létre, hogy a vonalas létesítmények díjbevételéből s a képződő haszonból került ez létrehozásra. Tudjuk viszont, hogy a vonalas létesítmények elkészítésekor, kivitelezésekor társulatok működtek, a társulatok anyagi eszközeit viszont az állampolgárok adták össze, és ezen a jogon kérik a jelzett önkormányzatok az egész vagyonnak az átadását.
Kiszolgáltatott helyzet jön azért is létre, mert hiába van lehetőség koncesszió kiírására, nyilván csak az képes a koncessziós pályázaton fellépni, illetve pályázni, akinek a kezében van a területen lévő működtető vagyon. Jelen esetben ez a Dunántúli Regionális Vízművek.
Úgy gondolom, hogy még abban az esetben is, hogyha a működtető vagyon több település kiszolgálását hivatott biztosítani, át kellene adni, hisz az önkormányzatok szerte Somogy megyében képesek és készek arra, hogy megállapodásokat kössenek, és ha nem is koncesszióval, közös vállalati működtetéssel próbálják a továbbiakban a vagyont működtetni.
Miért fontos ez? Somogyi képviselőtársam, Sipos Imre már a Dunántúli Regionális Vízmű ármegállapítása és annak ellentmondásai tárgyában interpellált egy ízben, hisz nyilván, hogy a monopolhelyzetben lévő közműszolgáltató vállalat az árait konkurencia hiányában úgy állapítja meg, ahogy kívánja, és ez az állapot, annak ellenére, hogy a vagyonátadás megtörténik, tovább folytatható.
Szeretném megkérdezni az államtitkár úrtól, hogy lát-e lehetőséget arra, hogy az általam idézett jogszabály értelmezésével kompletten megkaphassák az önkormányzatok a vagyont, illetve ha erre nem, lát-e lehetőséget arra, vagy indokoltnak tartja-e a vagyonátadásról szóló törvény 19. §-ának a módosítását? Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)
(14.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem