KATONA TAMÁS (MDF)
KATONA TAMÁS (MDF)
KATONA TAMÁS (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, hogy nekem két okból is jogom van hozzászólni e kérdéshez. Egyrészt azért, mert a magyar-ukrán tárgyalásokat 1990 augusztusában a nemzetiségi kérdés ügyében én kezdtem meg még mint külügyi államtitkár. Abban az időben ugyanis Ukrajna nem volt szuverén állam, és mint nem szuverén államot, az ottani külügyminisztert - a jelenlegit is -, Anatolij Zlenkót egy szinttel alacsonyabban fogadtuk, így én voltam a vendéglátója. És úgy érzem, hogy amit akkor egy nagyon érdekes és feszült tárgyaláson, még talán azt is el merném mondani, kölcsönösen nem is rosszul vezetett tárgyaláson sikerült elérni, az meglepetés volt. Meglepetés volt, hogy ukrán részről világosan kinyilvánították: hajlandók egy kisebbségvédelmi megállapodást kötni. Ez egy kitörési pont volt. Egy kitörési pont, hogy a nemzetiségi kérdést másként is meg lehet közelíteni, mint ahogy ebben a térségben - fájdalom - szokás, mint ahogy ennek a térségnek számos országában kezelik ezt a problémát.
És azon a jogon is hadd szóljak hozzá, hogy mind anyám, mind nagyanyám Kárpátalja területén született, anyám Beregszász mellett Sárosorosziban, nagyanyám az egyetlen ide elcsatolt Szatmár megyei községben, Nagypaládon. Ismerem tehát a kárpátaljai magyarságnak a sorsát, a küzdelmeit, a fennmaradásért vívott nem is könnyű küzdelmét. És nagyon megértem, hogy ennek a kisebbségnek a képviselői miért másként foglalnak állást e kérdés megítélésében, mint sokan idehaza vagy sokan más határokon túlra került magyar kisebbségi vezetők. Azért foglalnak másként állást, mert tudják, hogy nekik az 50 milliónál nagyobb Ukrajnában ez a kisebbségi megállapodás jelenti az egyetlen fennmaradási esélyt. Biztos, hogy ami Ukrajnában eddig történt, az messze van a tökéletestől. De azért tessék elgondolni azt, hogy ahol csak néhány százalék nemzetiségi él, ott abban a községben a községháza előtt kint lobog annak a kisebbségnek a zászlaja. A piros-fehér-zöld zászlókat - tessék elmenni - Kárpátalján szerte látni lehet. És nemcsak ezt, mert lehet látni a román kevert lakosságnál a kék-sárga-piros román trikolórt is. Úgy érzem tehát, hogy itt a szándék megvan, ellentétben a teljesedéssel, ami korántsem tökéletes még, ahol bőségesen lesz még küzdelemre ok.
Gondoljuk el azonban, hogy az utóbbi időben Kossuth-szobrot lehetett avatni Beregszászon, augusztus 20-án Nagypaládon Kő Pál Kossuth-szobrát avatják, Petőfi-szobrot lehetett avatni. Úgy érzem tehát, hogy más a helyzet, más a megítélés az Ukrán Köztársaságban, mint más országokban.
Mivel ez az ország nemrég nyerte vissza a szuverenitását, vagy találta meg a szuverenitását, éppen ezért én nem látom tévesnek azt a megállapítást, hogy ebben a szerződésben benne van a határok kérdése. Azért nem tartom tévesnek, mert Ukrajna nem írta, nem írhatta alá a helsinki megállapodást, nem lévén szuverén állam. Ez a pont nem tesz egyebet, mint Helsinkit emeli be, azért, mert Ukrajna abban nem volt részes, a szerződésbe, hogy erről kölcsönösen ez a két ország - erről és nem többről - biztosítsa egymást. Úgy érzem tehát, hogy ez nem valamiféle adminisztratív tévedés, nem valami hűbelebalázskodás, és még kevésbé valamiféle cinizmus vagy hazaárulás, amikor ezt a pontot belevettük.
Természetesen van ellentétele ennek a pontnak. És úgy érzem, hogy ahogy az a bizonyos megállapodás Magyarország és Ukrajna között frontáttörést jelentett és jó példa volt; jó példa volt abból a szempontból is, hogy felhívta Európa figyelmét, hogy a megoldatlan nemzetiségi és kisebbségi kérdés egy elsőrendű biztonságpolitikai veszélyforrás, tehát úgy érzem, hogy ez akkor egy rendkívül jelentős megállapodás volt, és ez teszi lehetetlenné azt, hogy valamiféle rosszul megemésztett történelmi helyzetet megpróbáljanak nacionalista erők visszakérődzni, tehát egyfajta kisantantot összezárni Magyarország körül. Rendkívüli fontosságú ebből a szempontból is Magyarországnak és legnagyobb szomszédjának, az újonnan függetlenné vált Ukrajnának a kapcsolata, és nyilvánvaló, hogy ezt a megállapodást csak e kapcsolatok súlyos sérelmével lehetne újratárgyaltatni. Ez egy aláírt szerződés, amelyet az ukrán parlament már jóváhagyott, ratifikált.
Ha a magyar Országgyűlés arra az ideára vetemednék, hogy ezt nem teszi meg, ennek a nemzetközi következményei főleg a Magyarország ellen kihasználható propaganda szempontjából beláthatatlanok. De már csak azért sem érzem szükségesnek ezt az újratárgyalást, mert ezt a pontot, a határrevízióról való lemondást okkal, mégpedig ezzel az okkal kellett bevenni ebbe a szerződésbe. Ez és nem más az oka. És nyilvánvalóan nem szolgálhat precedensül olyan helyzetekben, amikor békeszerződés van egyes országok között, nem szolgálhat precedensül olyan helyzetekben, amikor mindkét ország aláírta Helsinkit, mert akkor elegendő az erre való hivatkozás. Itt nem ez a helyzet, és ezért én ezzel a ponttal, ezzel a bekezdéssel együtt, mint rendkívüli jelentőségű, és még a kárpátaljai magyarságnak, ennek a 200000 embernek a sorsát is pozitíve befolyásoló, ebben a térségben példamutató szerződésként tisztelettel javasolom az Országgyűlésnek, hogy ratifikálja a magyar-ukrán megállapodást. (Taps.)
