CSÉPE BÉLA (KDNP)

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy mi is messzemenően elítéljük a rasszizmust, az idegengyűlöletet és az antiszemitizmust.
Az európai történelem - sajnos ebben a században kiemelkedően - tartalmaz olyan eseményeket, amelyek miatt szükséges ezekre a jelenségekre messzemenően odafigyelni, és sajnos jelenleg is vannak ilyen jelenségek Európa-szerte és így hazánkban is. Ezért kell vele foglalkozni.
A beterjesztett országgyűlési nyilatkozattervezettel kapcsolatban azonban kritikát kell gyakorolnom, lényegében két jelentős ok miatt. Az egyik az, hogy amikor ezeket a jelenségeket - ahogy én is hangsúlyoztam - jogosan elítéljük, nem feledkezhetünk meg egy tágabb körről, ehhez tartozó más olyan jelenségekről, amelyeket szintén el kell ítélnünk.
Ennek az országgyűlési nyilatkozattervezetnek véleményünk szerint európai kitekintésűnek kell lenni, és ezáltal jelzem az egyik problémánkat: tágabbá kell válnia. A másik, és ennél súlyosabb probléma az, hogy a beterjesztett szöveg a valóságot meghamisító módon hazánkat igen kedvezőtlen színben tünteti fel, erre még ki szeretnék térni részletesebben. Eme két okból nem értünk egyet a nyilatkozattervezet szövegével. De nem azzal, hogy ez egyáltalán szóba került. Én nem csatlakozom azokhoz, akik nem akarják egyáltalán ennek az elítélését, akarjuk, csak a megfelelő formában és a valósághoz hűen.
Tehát az egyik témakör, amely miatt a nyilatkozat szövegével én vitatkozom, az, hogy tágabbá kell tenni. Mi úgy véljük, hogy ennek ki kell terjedni a nemzeti, faji és vallási gyűlölködés valamennyi formájára. Hiszen nemcsak ezek az elszigetelt jelenségek vannak, hanem mások is, ahogy később rá fogok mutatni. Nos, akkor, amikor azt mondtam, hogy európai kitekintésűnek kell lenni, itt elsősorban arra gondolok, hogy tulajdonképpen ezek a negatív jelenségek Európa-szerte megvannak, és ezeknek a negatív jelenségeknek a bölcsője tudjuk, hogy hol volt, nem Magyarországon, és jelenleg sem itt vannak a legnagyobb mértékben ezek a jelenségek. Ezért nem lehet egy országgyűlési nyilatkozat véleményünk szerint olyan, amely nem veszi figyelembe, hogy Európában mi történik. Ezért javaslom én az európai kitekintésű szöveget.
Javaslom azért is, mert nem feledkezhetünk el a határainkon kívül élő magyarokról. Akkor, amikor ilyenfajta gyűlölködésről beszélünk, tudjuk, hogy nem olyan messze tőlünk a határainkon kívül került magyarság mennyire sújtva van ilyen jelenségek által. Ez a fő oka, amiért én a kiterjesztést javaslom.
Le szeretném szögezni, hogy nagyon kell vigyáznunk itt a szövegre, hogy semmi olyan félreérthetőség ne legyen benne, amely cáfolná azt az alapvető tényt - véleményem szerint legalábbis -, hogy a magyar nép jellemétől, történelmétől távol áll mindenfajta szélsőség. Ez a nép, ez az ország befogadó volt az idegenekkel szemben, messzemenő toleranciát mutatott vallási területen is; nem akarok a történelemben nagyon visszamenni, de azt hiszem, hogy ezeket mindenki tudja. És jelenleg is a menekültügy kezelése nemzetközi elismertséget vívott ki nekünk. Tehát ez a nép nem idegengyűlölő, nem fajgyűlölő és nem antiszemita. Tudom, hogy a beterjesztők sem ezt gondolták, csak rá fogok mutatni, hogy miért van probléma mégis ennek a határozattervezetnek a szövegével.
Konkrétan a kiterjesztés: én is javasolom, illetőleg a KDNP-frakció is javasolja, hogy kerüljön be a magyarellenesség és a keresztényellenesség is, mint elítélendő gyűlölködési forma. A magyarellenességgel kapcsolatban már utaltam a határainkon kívül élő magyarságra, ha a tisztelt Ház elfogadja ez európai kitekintésű koncepciót, akkor nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat ki. Nem régen olvastam, hogy Romániában valaki, nem csak jelentéktelen személyiség, azt mondta, hogy a magyarok jelentik az igazi AIDS-betegséget. Ez egy abszolút felháborító megfogalmazás, és azt hiszem, nem kell ecsetelni, hogy ezt mennyire el kell ítélni. Egyszerűen nem tudom elfogadni azt, hogy amikor ilyen jelenségeket elítélünk, ez úgy történjen, hogy nem gondolunk ezekre a határainkon kívül élő magyarságot sújtó igen komoly, mostanában felbukkant jelenségekre.
A keresztényellenesség. Miért javaslom azt, hogy ez is kerüljön be? Alapvetően azért, mert vannak körök, amelyek nap mint nap még mindig hangoztatják a keresztény kurzus vádját, és tulajdonképpen amikor ez igaztalanul elhangzik, ebben megnyilvánul egyfajta keresztényellenesség.
A másik: az antiszemitizmus túlzott vádja, amely igaztalan, amely sokakat érint. Ez az ország nem antiszemita. Vannak antiszemita jelenségek, amiket elítélünk, de amikor ennek a túlzott vádja van előttünk nap mint nap, akkor ebben is tulajdonképpen egy ilyenfajta gyűlölködési formát vélünk felfedezni. És meg kell, hogy említsem, hogy erre a problémára elég konkrétan rámutassak, a közelmúltban megjelent könyvet, Karsai László összeállítását a kirekesztőkről. A kirekesztők című könyv a magyar szellemnek nagyon sok reprezentánsát - hogy csak hármat emeljek ki: Németh Lászlót, Bajcsy-Zsilinszky Endrét és Szegfű Gyulát - kirekesztőnek nevezi. Én fölteszem a kérdést, hogy mi más ez, mint a magyarellenességnek egy formája. Tehát igenis van ilyen jelenség itt hazánkban is, határainkon kívül bőven van. Ezért javaslom én azt, hogy akkor, amikor ilyen jelenségek elítéléséről beszélünk, ezek se hiányozzanak. Ezzel nem akarom csökkenteni és kisebbíteni az alapjavaslat értékét, csak ki akarom egészíteni.
Mondottam, hogy a legnagyobb probémám azzal van, hogy a valóságos jelenségeket dramatizálja, sőt ezen túlmenően - az előbb már úgy fejeztem ki magamat, hogy - hazug módon eltúlozza. Miért merem ezt mondani? Azért merem mondani, mert úgy kezdődik ez a szövegtervezet, hogy az utóbbi időben olyan jelenségeknek voltunk tanúi, melyek felidézik az európai történelem legsötétebb időszakát. Amikor én ezt elolvastam, lényegében ez késztetett arra, hogy ezt a módosító indítványt beadjam, legalábbis az indítást ez adta meg. Mert azért itt, Magyarországon nem voltunk olyan jelenségek tanúi - akárhogy törtem a fejemet, hogy valamiről lemaradtam -, amely azt a legsötétebb korszakot, a nácizmus korszakát idézné fel. Lehet, hogy egyes fejekben vannak ilyenfajta gondolatok, de ez, mint olyan országos valami, jelenség, semmiképpen nincs meg, ami miatt ezt ilyen szöveggel kellene elítélnünk.
Azzal sem értek egyet, hogy ez a jelenség, amelynek én sem vonom kétségbe a meglétét, és én is elítélem, máris fenyegetné az állampolgári nyugalmat és a demokráciát. Ez is a valóság meghamisítása.
Ebben a körben még másik kiemelkedő problémám, hogy ebben, ha elfogadjuk a nyilatkozattervezet alapszövegét, akkor szerepel ez a fasiszta jelleg is. A fasizmus egy egészen más valami, mint ami most Magyarországon van. Nem akarok én ebben a késői órában ennek a részleteibe belemenni, de a fasizmus azt jelentette, hogy marcia su Roma, és itt egyáltalán szó sincs arról, hogy marcia su Budapest. És ez a nép egyáltalán nem fasiszta, elszigetelt jelenségek vannak egyes fejekben, lehet, hogy vannak fasiszta eszmék. De nem értenék egyet azzal, hogy a magyar Országgyűlés, az új magyar demokrácia első országgyűlése egy olyan megbélyegző nyilatkozatot hozzon, hogy itt meg kell bélyegezni a fasiszta tendenciákat és jelenségeket. Ez igaztalan lenne.
(19.30)
Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem vontam kétségbe azt, hogy jogos volt a beterjesztés. Elítélem a rasszizmust, idegengyűlöletet és antiszemitizmust, de kérem mindazokat, akik most egy kicsit vitában állnak velünk: értsék meg azt, hogy ezek a jelenségek, amelyekre rá kívántam mutatni, ténylegesen fennállnak, és mi ezeket is el akarjuk ítélni. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem