DEME ZOLTÁN (MDF)

Teljes szövegű keresés

DEME ZOLTÁN (MDF)
DEME ZOLTÁN (MDF) Köszönöm szépen.
Az előttem szóló kapcsán kell megjegyeznem valamit, ugyanis csodálkozom, hogy zsidó rabbi képviselőtársam nem emlékszik olyan eseményekre, amelyekről az emberi jogi bizottságban beszámoltam. Többek között egy keresztény cigány fiatal megveréséről számoltam be, aki két hónapig nyomta a gyulai kórház ágyát. A sajtóból nem értesültünk erről az eseményről.
Tehát hadd említsem, hogy vannak kereszténységellenes megnyilvánulások, s hadd mondjam azt, hogy ha képviselőtársam részt vesz valahol az országban egy képviselő-testületi ülésen, ahol keresztény iskolákról tárgyal a képviselő-testület és ahol az egyház képviselői természetesen elmondják a szándékukat, én azt hiszem, hogy sokkal nagyobb ellenségeskedés nyilvánul meg manapság, s így is tudom mondani, hogy bizonyos kisebbségekkel szemben, mert kisebbséget jelent sokszor egy ilyen szándék, egy gyülekezetnek a szándéka, hogy iskolát működtessen vagy szeretetotthont indítson el.
Én azt hiszem, ha zsidó rabbi, magyar képviselőtársam részt vesz ilyen képviselő-testületi ülésen, megrémül attól a keresztényellenes hangulattól, ami az országban létezik. Ezért hadd mondjam, hogy a Mikó Imre-kör minden elképzelése egyáltalán nem elítélendő, hanem éppen inkább támogatandó. Itt most nincs senki, hiszen tudom, hogy van egy összejövetelük, ami miatt el kellett mennie Fekete Gyula képviselőtársamnak, de sokkal jobb lenne szélesebb körben tájékozódni ezekről a kérdésekről.
Ha most antiszemita volt a megnyilvánulásom, ha valaki így értékeli, elnézést kérek, nem az szerettem volna lenni. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem