FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház elé kerülő országgyűlési határozattervezet nagyon sok fejtörést okozott ebben a formájában sok képviselőtársamnak, így nekem is.
Első ránézésre nem lehetett tudni, hogy ez a tervezet a teljhatalmukat, ideológiai monopolhelyzetüket elvesztett nézeteknek egy írásbeli terméke, vagy csupán egy jó szándékú, ámde még nagyon kiérleletlen, végiggondolatlan határozattervezet fekszik előttünk. Miért mondtam azt, hogy első ránézésre ez a tervezet olyan, mintha a teljhatalmukat vesztett nézetek egy írásbeli terméke lenne? Mert az elmúlt 40 évben itt szabadott, sőt, a társadalmi, azaz a pártranglétra magasabb grádicsain félig-meddig elvárt cselekedet volt mind a magyarság, mind a kereszténység egyfajta leszólása és szidalmazása. Ez logikusan fakadt az ország félgyarmati helyzetéből, és abból is, hogy ennek a félgyarmati státusnak a külföldi felügyelői nem magyarok voltak és ateisták voltak. Kellettek tehát egyfajta hűségnyilatkozatok időről időre, amelyek nyilvánvalóvá tették, hogy a nyilatkozattevők odaadására bármikor lehet számítani, akár egy élénkülő függetlenségi mozgalom ellenében, akár egy erkölcsi megújulást, megtisztulást célzó keresztény mozgalom ellenében.
Legális volt, elvárt volt tehát a magyarság és a kereszténység gyűlölete és sajnos ezt a hagyományt kívánja tovább őrizni, sőt, legálissá tenni az előttünk lévő határozattervezet. Könnyű persze a mi szemszögünkből, a patkó innenső padsoraiból áttekinteni a gyűlölködés fajtáit, hiszen mi tárgyai voltunk a gyűlölködésnek és nem az alanyai. Nem kényszerítette ránk a történelem azt, hogy megváltoztassuk a más ideológiákkal, más nyelvekkel és más kultúrákkal való viszonyunkat és nem kényszerültünk lelkiismereti önvizsgálatra sem. Másokra rárótta ezt a penzumot a történelem és attól függően, hogy őszintén, meggyőződésből vagy kevésbé őszintén csepülték a magyarságot és a kereszténységet, könnyebb vagy nehezebb volt nekik ez a lelkiismereti önvizsgálat. Ismételten hangsúlyozom a történelem fintorát, furcsa módon az önvizsgálat, az eddigi intézményesített gyűlölködésről való lemondás könnyebb volt azoknak, akik ezt eddig sem gondolták komolyan és őszintén. Akik viszont ebbe beleszülettek, ezt így szokták meg, azok számára ez a szükségszerű átállás nehezebb. Ki-kibuggyan belőlük a magyarság vagy a kereszténység korábban megszokott leszólása, megvetése és ez még sok-sok évig, jóideig várhatóan így lesz! Nagyon nehéz ugyanis a megszokott attitűdökön, előítéleteken változtatni!
Történelmi példákkal igazolható, hogy például a politikai hatalmát vesztett földesúri dzsentri réteg még 40-50 év múltán is büdösparasztozott, még száz évvel az amerikai polgárháború után is a sok ültetvényes családban niggereztek a hatalom és a hatalomból a világháború után kiszorult középosztály még 20 év elteltével is gyakran rongyosprolizott.
Óriási feladat tehát megküzdeni az előítéletekkel, különösen a hatalmi pozíciókból kiszorultak számára nagy teljesítmény ez. Nem csoda, hogy első nekifutásra az előterjesztők nem birkóztak meg ezzel a feladattal, ezért az Országgyűlésen belül a Mikó Imre-Körben dolgozó képviselők vállalták át magukra ezt a munkát, hogy pótolják az előterjesztés hiányosságait. Módosító indítványunkban kiterjesztettük a gyűlölködés elítélését a magyar- és keresztényellenes megnyilvánulások elítélésére is, mivel ezekkel még mindig naponta találkozunk, hiszen a tömegtájékoztatás berkeiben köztudottan nem történt rendszerváltás. Itt még mindig azok a nézetek a hangadók és uralkodók, amelyek az elmúlt évtizedekben megfeleltek a nemzet- és vallásellenes szocialista világrendszer elvárásainak.
Szégyenletes lenne, ha a Parlament elfogadná a Mikó Imre-kör módosító javaslatát - nyilatkozta egyik képviselőtársam (ellenzéki) - a televízióban. Egy másik rádiónyilatkozatban - szintén ellenzéki oldalról - azt a hamis beállítást hallhatta a hallgató, miszerint a Mikó Imre-kör csak a lakossági többség elleni gyűlöletkeltést kívánta elítélni. Ez messsze nem felel meg a valóságnak, mi csupán azt tartanánk szégyenletesnek, ha a magyar- és keresztényellenes gyűlöletkeltés nem esne ugyanolyan elbírálás alá, mint bármilyen más náció, vagy vallás elleni gyűlöletkeltés. Sajnos minket, a módosító indítvány előterjesztőit nem kérdezett meg sem a rádió, sem a televízió ebben a kérdésben, mi már megszoktuk, hogy a hallgatóknak, nézőknek mindig csak a másik véleményt tolmácsolják.
A groteszk ebben a helyzetben az, hogy nem mi megyünk ki tüntetni a sajtószabadság sérelme ürügyén, mert mi nem is érezhetünk semmilyen veszteséget, hiszen eddig sem kaptunk nyilvánosságot. Hanem azok akarnak tüntetni, akik a korábbi 24 óra adásidő helyett most csak 23 órával rendelkeznek. A példával érzékeltetni akarom, hogy milyen lélektani válság, sokk lehet sokak számára az eddigi médiamonopólium megrepedése, annak elviselése, hogy vitapartnereik visszabeszélhetnek. Miért ne éreznék át ugyanúgy keseregve, fogcsikorgatva azt, hogy most már nem lehet a korábbiakhoz hasonlóan nyíltan, uralmi pozícióból fakadóan sértegetni az ország lakosságának többségét akár nemzeti, akár vallásos érzületében.
Orvosok, pszichiáterek igen sokszor megállapították már azt, hogy a hatalmi téboly nem merül ki az anyagi javak gyűjtésében, tobzódó pocsékolásban, hanem a hatalmi öntudat, a hatalmi téboly szerves alkotó része az emberek megalázása. Meg kell alázni minél több ember humánumát, kultúráját, pellengérre kell állítani életmódját, nyelvét és vallásos meggyőződését. Kisebbségellenes intézkedés bármelyik, átmenetileg meginduló demokráciában előfordulhat. De többséget megalázni, valódi diktátori sikerélmény. S egy-egy ilyen széles méretű megalázás büntetlensége igazolhatja vissza a tényleges, testekkel és lelkekkel rendelkező, már totálisnak minősíthető hatalom tényét és valódi birtoklását.
Mint ahogy a hajdani rabszolgatartó bántatlanul korbácsolhatott és niggerezhetett többségben lévő feketék között is, mint ahogy a hajdani nagybirtokos teljhatalmát az igazolta vissza, hogy többségben lévő béresei között is bántatlanul büdösparasztozhatott, mint ahogy az uradalmi intéző teljhatalmát az igazolta vissza, hogy nyíltan, a lakóközösség előtt is büntetlenül ágyába parancsolhatta a legdurvább szavak kíséretében a cselédlányokat - gondoljunk csak Illyés Gyula Puszták népe című munkájára -, mint ahogy a szocializmusban a párt teljhatalmát is az igazolta vissza, hogy akadálytalanul üldözhette a lakossági többség vallását, meghamisíthatta a többségi magyar nemzet történelmét, úgy ma is az igazolná vissza bárkik teljhatalmát, hogy ők képesek a lakosság többségét terrorizálni, megalázni, vagy naponta leszólni. Hamis tehát az az érv, hogy a mindenkori többséget nem kell megvédeni a szidalmak, a gyalázkodás ellen. Sőt, a társadalom veszélyérzete akkor kell hogy működjön igazán, ha valamely politikai erő kikezdi a többségi érdekképviseletet, a többségi kultúrát és a többség vallásos érzületét, hiszen akkor ez az erő valójában már azt próbálgatja, hogy vajon maga alá tudja-e gyűrni az egész társadalmat.
Feltétlenül szükséges tehát, hogy a módosító indítványunk szerint elítéljünk valamennyi, a lakosság szélesebb rétegei ellen irányuló gyűlöletkeltést is. Nem várhatjuk el, hogy a lakosság többsége toleráns, türelmes legyen, ha a többséggel szemben megnyilvánuló gyűlölködéseknek szabad utat engedünk, ha minden folytatódik úgy, mint ahogy az elmúlt 40 évben.
Sikerélmény lett volna tehát a Mikó Imre-kör számára, ha a módosító indítványában a gyűlöletkeltés valamennyi formáját elítéli. De túl nehéz feladat egy országgyűlési határozatban eleget tenni ennek az igénynek.
Ismeretes például, hogy századunkban az osztálygyűlölet többször annyi embert küldött sírgödörbe, mint a nemzeti vagy a vallásos gyűlölködés. Míg a nemzeti vagy a vallási türelmetlenség lényegesen enyhíthető akár az iskolai oktatásban beépített toleranciára való nevelés révén, akár a társadalmi együttélés és az egymás mellett élés napi gyakorlata révén, akár a különböző hagyományú, kultúrájú családok gyermekeinek az összeházasodása révén, addig a szegényebb és tehetősebb osztályok közötti szakadék elkerülhetetlenül tágulni fog és a szociálisan különböző helyzetű rétegek elleni gyűlöletkeltés lehetőségei meg fognak sokszorozódni.
(19.10)
A látványosan növekvő jövedelmi és vagyoni különbségek közepette egyre gyakrabban felütik a fejüket mind szociálisan demagóg, egalitárius és lumpen ideológiákat tükröző nézetek, mind pedig a munkanélküliekben, nagycsaládosokban, hajléktalanokban bűnbakot kereső vagy problémáikat lekicsinylő, szociálisan érzéketlen nézetek. Ugyanakkor, ha belefogalmazzuk az országgyűlési határozattervezetbe az osztálygyűlölet elítélését, akkor vajon mit értünk ez alatt? Nos, bevallom, műhelyünk nem tudta megoldani ezt a nehéz feladatot.
Mondok egy példát. Minden parlamentnek, így a magyar Parlamentnek is kötelessége a szociálisan különböző helyzetű rétegek közötti béke megőrzése, azaz az irritáló, látványossá váló jövedelmi és vagyoni különbségek kialakulásának a megakadályozása. Ma becsületes munkával csak elvétve lehet nagyon meggazdagodni, annál inkább lehet a privatizáció kiskapui, adócsalás, feketemunka vagy csempészés révén. Jól felfogott érdekük volt tehát vagyonbevallás, szigorúbb adóellenőrzés, esetleg a magas jövedelműek adókulcsainak megemelése révén megelőzni a hátrányos helyzetűek és a tehetősek közötti gyűlölet megerősödését. Nos, ezt nem tudtuk megtenni. Tavaly elég volt kinyitni az újságok többségét vagy belehallgatni a rádióba, áradt belőlük a vádaskodás, hogy a kormánypártok demagóg módon gyűlöletkampányt indítottak a tehetősek, az épp hogy vagyont gyűjtött zsenge polgári osztály ellen.
Én biztos vagyok abban, hogy akik sikerrel kivívták a vagyonbevallás elhalasztását, vagy a szuperjövedelműekre vonatkozó magasabb adókulcsoktól való eltávolodást, azok épp az osztályok közötti viszályt erősítették tevékenységükkel, épp a szociális békéhez szükséges anyagi forrásokat szűkítették. Ugyanakkor kétségtelen tény az is, hogy nincs egzakt mércéje annak, hogy a mennyiség milyen szinten csap át minőségi változásba, hogy az osztálybékét szolgáló közteherviselés növelése mikor ér el egy olyan elviselhetetlenül magas szintet, aminek feltehetően már osztálygyűlöletből fakadó indítóokai vannak.
Mindent összevéve, akár az idő hiánya miatt, akár politológiai ismeretek hiánya miatt nem tudtuk egyértelműen megfogalmazni az osztálygyűlölet mibenlétét, ezért ennek az elmarasztalásával nem módosítottuk az eredeti határozati javaslatot. Ennek ellenére állítom, hogy az ilyen jellegű gyűlölet megelőzése egyik legfontosabb dolgunk lenne, hiszen az ország nemzetiségek vagy keresztény és nem keresztény felekezetek szerinti összetétele összehasonlíthatatlanul homogénebb, kevésbé tagolt, mint a szociális helyzet szerinti összetétele. Jó lett volna tehát a gyűlöletkeltés valamennyi formáját elutasítani egy országgyűlési határozatban, de ennek a kívánalomnak az előterjesztő csak kis részben tett eleget. A Mikó Imre-kör módosító indítványa már teljesebb, de még nem az igazi. Várom képviselőtársaim segítségét ennek az emberi, jogi, politológiai feladatnak a megoldásában.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
