KOVÁCS LÁSZLÓ, a külügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ, a külügyi bizottság elnöke:
KOVÁCS LÁSZLÓ, a külügyi bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A külügyi bizottság megtárgyalta két képviselőtársunk javaslatát, azt általános vitára alkalmasnak tartotta. Az emberi jogi bizottsághoz hasonlóan a külügyi bizottság is áttekintette azokat a módosító indítványokat, amelyek eddig beérkeztek.Ezek közül volt olyan indítvány, amelyet a képviselők, az aláírók úgy jeleztek, hogy a Mikó Imre-kör képviselői - bár ez nem kategória itt az Országgyűlésben. A bizottság ezt megtárgyalta, és egyhangúlag elvetette. Nem támogatta Csépe Béla képviselő úr egyik tartalmi indítványát sem, amely a szöveg módosítására vonatkozott. Ugyanakkor többségi szavazással egyetértett azzal az indítvánnyal, amelyet Fodor Gábor elnök úr már említett, amelyet négy MDF-es képviselő jegyzett.
A bizottság majd a részletes vitában fog visszatérni azokra az újabb módosító indítványokra, amelyeket feltehetően még benyújtanak a javaslathoz. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem