MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)
MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Orbán László, a Magyar Kommunista Párt nemzetgyűlési képviselője, 1946. márcus 12-én itt, a Parlamentben, onnan a szónoki emelvényről többek között a következőket mondotta: "Különösen szükséges a védekezés a demokrácia részéről a mostani, nehéz gazdasági viszonyok közepette, amikor éppen a régi rendszer nemzetgyilkos politikájának következtében ránk szakadt nyomorúság lehetővé teszi a fasiszták számára, hogy saját politikájuk átkos következményeiért a felelősséget a demokrácia nyakába igyekezzenek varrni, s a néptömegek elégedetlenségét a demokrácia ellen próbálják fordítani."
Ha a "fasiszták" szót - mivel most a kommunista rendszer után vagyunk - a "kommunisták" szóval felcseréljük, akkor a fenti szöveg így hangzik: különösen szükséges a védekezés a demokrácia részéről a mostani, nehéz gazdasági viszonyok közepette, amikor éppen a régi rendszer nemzetgyilkos politikájának következtében ránk szakadt nyomorúság lehetővé teszi a kommunisták számára, hogy saját politikájuk átkos következményeiért a felelősséget a demokrácia nyakába igyekezzenek varrni, s a néptömegek elégedetlenségét a demokrácia ellen próbálják fordítani. (Taps a jobb oldalról.)
Soha nem voltak az ilyen szavak aktuálisabbak, mint most! Akkoriban így beszéltek az Orbánok, nem úgy, mint most. Erről kellene beszélni most is, amikor demokráciánkat nem védi semmilyen nyilatkozat, pedig a kommunizmus pontosan annyit ártott az emberiségnek, mint a fasizmus. Az állampolgári nyugalmat és a demokráciát jelenleg a kommunizmus kísértete mindennél jobban fenyegeti.
Rendszerváltásunk, demokráciánk ellen itt mindenki szabadon izgat, ahogy csak akar. Olyan eszmei zűrzavar alakult itt ki a szólásszabadság jegyében, amilyenre még nem volt példa a magyar történelemben. Nem csodálom, hogy népünk, amely nem volt hozzászokva az ilyesmihez, hamarosan kiábrándult a politikából. Így akarták a rendszerváltás ellenségei - és sikerült is nekik.
Csak egy példát mondok. Például a Szomszédok című műsorban a tévében nincs olyan adás, hogy kemény kritika ne hangozzék el a Kormány ellen. A humoristák ugyanezt csinálják. Állítom, igen tisztelt Országgyűlés: ha az igen tisztelt ellenzék volna uralmon, akkor a TV és a Rádió másként viszonyulna a rendszerváltásunkhoz, mint most. (Taps a jobb oldalról.)
De aztán, ami mindennek a teteje: egy úr közülünk Jászberényben azt találta mondani - minden büntethetőség nélkül -, hogy ez a Kormány két év alatt több kárt okozott a népnek, mint a kommunisták negyven év alatt. Ilyet csak Thürmer úrék szoktak mondani. Tapsoltak is neki a kommunisták, a thürmeristák, hogy majdnem szétverték a tenyerüket - meg azok a kisgazdák, akik még most se tudják, hogy aki Thürmer úrékkal egy szöveget mond, az tulajdonképpen a rendszerváltás ellensége.
Annyira föllelkesültek egyesek, hogy másnap az egyik úr, aki nagyon föllelkesedett - szívbajban meghalt. Búcsúztatta olyan személy, aki tizenöt évig volt az MSZMP tagja.
De most kérdezem én: mai kerületemben is legalább hat vagy nyolc malom volt a múltban, ma is a fülembe cseng a jászalsószentgyörgyi malomnak dudája, amely reggelenként hívta a parasztokat. Amikor nem kellett a búzát száz kilométerekre csúsztatgatni, szállítgatni, hanem a paraszt bevitte a lovaskocsijával, hazavitte a lisztet, felesége a melléktermékekkel fűtött, kemencében kenyeret sütött, akkor olcsóbb volt a kenyér, mint most. Csak azt kérdezem, hogy mernek egyesek ilyesmit állítani, hogy mernek mindent a jelenlegi Kormány nyakába varrni…
Azonkívül voltak kiváló értékesítő szövetkezetek. Most, amikor ilyesmit akarunk csinálni, akkor azt mondják a parasztok, hogy először a földet kell rendbe szedni. Két évet késtünk a földnek odaadásával - és ezért is a Kormányt teszik felelőssé, hogy lent van a mezőgazdaság.
És ez az úr, aki ezt mondta Jászberényben, most akar keresztény frontot csinálni, a Surján úr ellenzékéből, illetve ellenfeleiből. Nem tudom, van-e a Kereszténydemokrata Pártnak még egy Ugrin Emeséje, aki ezzel az úrral fog majd szerencsét próbálni…
De térjünk most rá arra a törvényjavaslatra - ezt csak azért mondottam el, igen tisztelt Országgyűlés, hogy érzékeltessem, miről kellene itt elsősorban tárgyalni, és mi veszélyezteti a demokráciát.
A rasszizmust, antiszemitizmust, idegengyűlöletet magam is erősen elítélem - a rasszizmust már csak azért is, mert akik a rasszizmust elítélni kívánják, azok között is vannak bőven rasszisták.
Másodszor, ami pedig az antiszemitizmust illeti, hadd olvassam csak el Timár György úrnak a 168 órában tett nyilatkozatát, amikor arról beszél, hogy legjobb tudomása szerint annak idején 106 millió márkát átutaltak a Magyar Nemzeti Bankba a németek a nácizmus üldözötteinek kárpótlására. Azt is elmondja ez az úr, hogy akkoriban a bolsevista nómenklatúra személy szerint részesült belőle, egy része pedig, 80%, kézen-közön eltűnt. Egyik levelezőm azt írja viszont, hogy az ő szomszédja kapott ebből a segélyből: felépítette a házát stb.
Akkor tehát, amikor ilyen nehéz helyzetben van az ország, amikor a létminimum alattiak döngetik a Parlament kapuját, mi vállaljuk a felelősséget, és mi fizessünk azok helyett is, akiknek kötelességük lett volna a '44 szeptemberében a párizsi békeszerződésben leírtaknak eleget tenni? Nem lett volna jobb odaadni ezt a hadirokkantak özvegyeinek, vagy általában azoknak, akik szegényemberek?
És ha ez, kérem, antiszemitizmus, akkor én ezt a nyilatkozatot nem szavazom meg. Annál is inkább, mert amikor ilyesmit mond a nyilatkozat, hogy lényegében külsőségeiben fasiszta jelleget mutató jelenségek ellen nyilatkozatot hozzunk, akkor, ha ezt az igen tisztelt Országgyűlés megszavazza, a magyar nép ajkára lakatot teszünk. Akkor a magyar bíróság sokszor nem mer igazságos ítéletet hozni, mert attól fél, hogy úgy lesz, mint a '950-es években, amikor például a rendőrség nem merte a kulákok javára szolgáló adatokat is fölhozni, mert attól félt, hogy kulákbarátnak nyilvánítják.
(18.40)
A magyar bíróság is azt fogja gondolni, hogy rasszista, és antiszemitának fogják majd nyilvánítani az ítéleteit.
Erre a javaslatra, ennek a nyilatkozatnak a megszavazására semmi szükség nincs. Ha rendőri intézkedéseket és bírósági intézkedéseket várunk, akkor konkretizálni kell pontosan, hogy mik azok a külsőségek, amelyek esetében ezt az ítéletet meghozhatja.
Tehát, tisztelt Országgyűlés, még Rákosi Mátyás sem kívánt ilyet tőlünk a '45-ös parlamentben. Akkor mi hogyan szavazzunk meg egy ilyen nyilatkozatot?
Arra kérem az igen tisztelt képviselőházat, hogy ezt a javaslatot ne szavazza meg, mert akkor elszabadul a pokol, egymásra mutogatnak az emberek. A módosító javaslatokkal kapcsolatban is azt mondom, hogy teljesen el kell ezt a nyilatkozatot utasítani. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem