WESZELOVSZKY ZOLTÁN, DR. (MDF)
WESZELOVSZKY ZOLTÁN, DR. (MDF)
WESZELOVSZKY ZOLTÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Helyeslem, hogy dr. Schiffer János és dr. Suchman Tamás képviselőtársam önálló képviselői indítványként országgyűlési nyilatkozatjavaslatot nyújtottak be a rasszizmus, az idegengyűlölet és az antiszemitizmus ellen. Jó, hogy javaslatukat megfogalmazták, hiszen ez alkalmat ad arra, hogy a tisztelt Ház foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Ennek során bizonyára mód nyílik arra, hogy bebizonyítsuk, pártállástól függetlenül elítéljük, elutasítjuk és a jogállam biztosította minden törvényes eszközzel fellépünk a gyűlöletet szító szélsőségek, így az idegengyűlölet és az antiszemitizmus ellen is. Megítélésem szerint e kérdéskör nemcsak kényes, de rendkívül bonyolult is. Ezért megalapozott ítéletet, minősítést mondani csak elmélyült, objektív elemzés által lehet.
Sajnos ezek az objektív alapot jelentő munkák rendre elmaradnak, vagy ha ilyenek születnek is, nem kerülnek át a társadalmi gondolkodás vérkeringésébe. A bonyolultságot tovább fokozza, hogy a probléma már megjelenésekor érzelmi töltetű, s azok a bármely oldalról rá adott reakciók is. Így a kialakult helyzetben ezt gyakorta használják ki az ideológiai szembenállás eszközéül. Az ideológiai harcról, szembenállásról pedig közismert liberális írónk fogalmazta meg nagyon pontosan és ideillően - idézem -: "Bármelyik oldalon folyton hazugságokkal, pontosabban féligazságokkal tömik tele a jobbra hivatott elméket. Az ideológiai háború másodosztályú értelmiségiek fő hivatása, amely néha elsőosztályú értelmiségieket is hatalmába kerít."
Tekintsük magunkat most jobbra hivatott elméknek, és hogy a féligazságok okozta csapdákat kikerüljük, vizsgáljunk meg néhány, a témánk szempontjából fontos fogalmat. Legalább az ezredforduló küszöbére lépve arra kellene törekedni, hogy vegyük figyelembe, vegyük komolyabban a tudomány fejlődésének, felfedezéseinek politikai következményeit. Ha így tennénk, akkor tudatosítanánk, hogy az ember egyetlen faj, következésképpenn ha valakit a faj alapján jellemeznek, akkor magát az embert jellemzik, és ha valakit fajára hivatkozva kiközösítenek, akkor az emberiségből közösítik ki. De ha az emberi nem egyetlen faj, akkor fajgyűlölet sem lehet, politikai értelemben sem. Az a tény, hogy bizonyos embercsoportok magasabb rendű fajnak vélik magukat, a tudatlanság és a félelem keserű eredménye. Ma már nem vállalhatjuk ezt a tudatlanságot, de a történelmileg felidézhető események által táplált félelmet sem. A "faj" gyűlöletet és félelmet keltő fogalmának a tudományosan pontos használata kiiktathatja a szót, és annak minden rémületes asszociációját a politikából is.
A kisebbség fogalma önmagát határozza meg. Azt jelenti, hogy egy nagyobb közösség keretei között, egy-egy állam keretei között kisebb létszámú, nyelvileg vagy vallásilag, vagy kultúra szempontjából, vagy hagyományok miatt, illetve mindezek együttese miatt más jellegű közösségek is élnek. E kisebb közösségek Magyarországon különösen nagy szaporaságot mutatnak, és a szétválasztásuk is változott a történelem folyamán. A honfoglalás korában és még utána hosszú ideig a nemzeti különbségek a vallás, méghozzá a keresztény és a pogány vallás mentén húzódtak. Ezek a különbségek később a keresztény felekezetek egymás közötti és más vallások közötti viszonylatban jelentkeztek. A mai szemlélet szerint kisebbségnek számít az, aki többségben más nemzetiségűnek és más anyanyelvűnek vallja magát. Így a legutolsó népszámlálás alapján e két kritériumnak a szlovák, a román, a délszláv, a német kisebbségek feleltek meg, de élnek itt görög, lengyel, bolgár kisebbségek is.
Két népcsoport esetében erős megosztottság tapasztalható. Az erősen differenciált magyarországi zsidóság között túlnyomó többségben vannak olyanok, akik sérelmesnek tartják a többségtől, a magyarságtól való bármiféle megkülönböztetést, hiszen magukat a magyarságba beolvadtnak tartják; de vannak olyanok is, akik éppen hogy megkülönbözni akarnak vallásban, szokásban, hagyományban, kultúrában őrizve identitásukat.
A jelentős számú és elkülönülő csoportokat alkotó cigányság szinte napjainkig etnikai kisebbségként élt. Ma indulnak meg azok az önszerveződési folyamatok, amelyek egyfelől hagyományőrzésre, másfelől magatartásformák, a kultúra színvonalának megváltoztatására törekszenek.
Az egyén és közösség fogalmainak megkülönböztetése mindig fontos, bizonyos etnikumoknál azonban még fontosabb. A gyűlöletkeltés legfőbb eszköze a hamis általánosítás. Nem egyszerű megnevezés, hanem mélyen politikai kérdés, ha egy híradás így szól: a cigány lopott. Vagy így: Lakatos Pál lopott. Az egyik esetben a közösség, a kisebbség hamisan általánosító megbélyegzéséről van szó, a másik eset a valóságnak megfelelő tényközlés. Babits Mihály indulattal hangsúlyozza a más, az idegen kizárásának, fajként való megfogalmazásának gyakorlatát. Hiszen, mint írja, "néha a magyar is idegen volt, néha az idegenből lett a legjobb magyar". Vagy éppen a vendég, az idegen úgy élt a nagyobb közösség keretei között, hogy ha hagyták, hozzá nemcsak jogi, hanem érzelmi vonatkozásokban is kötődött, őrízve egyben identitását is.
Közösségtudat, a hovatartozás tudata, történelmi tudat. Ezek a tudatformák azok, amelyeket alapvető fontosságúaknak tekinthetünk. Számos példával lehetne igazolni, szerepük kiemelkedő jelentőségű, vallásnál, nyelvnél, származásnál meghatározóbb erejű. A közösségtudat, a hovatartozás tudata teszi lehetővé azt, hogy az identitástudatot megőrízve kapcsolódjon be valaki a tágabb kategóriákba. A már idézett író ezt így fogalmazta meg: "Transznacionálisnak mondhatjuk az olyan értelmiségieket, akiknek otthonosságát saját nemzetük kultúrájában kiegészíti otthonosságuk más népek kultúrájában is." Ez a meghatározás Balassi Bálinttól Széchenyin, Babitson keresztül nagyon sok másra is igaz. Ez a meghatározás azonban nem azonos az internacionalizmus, a kozmopolitizmus fogalmával. E fogalmakban a saját nemzet, saját közösség felettiség él, saját nemzetük kultúrájának elhagyása által a világkultúrába, a nemzetek fölötti vagy - mint törekedtek rá évtizedeken keresztül - a nemzetek nélküli szocialista, kommunista társadalomba való beolvadás.
A keresztény tanokat hirdető apostolokat megelőzően éppen az ószövetségi zsidóságtól lehetett megtanulni, hogy az ember önmagától indulva kapcsolódik egyre tágabb közösségekbe, és nem nyomban a legtágabb közösségben keresi saját helyét.
(19.50)
Nemrégiben, egy főrabbi előadásából tudtam meg - aki fontosnak tartotta visszaidézni az ószövetségi főpap imájának irányát -, hogy a főpap először önmagáért, majd háza népéért, majd népéért, s csak ezek után imádkozott az egész világért. Talán ennyi is elengedő annak igazolására, hogy azok is hatalmas károkat okoznak, akik a magyarság helyett, indok nélkül is, a magyarkodás szóval gúnyolódnak, és azok is igazságtalanok, akik a közösséghez tartozás nélküli internacionalizmust, kozmopolitizmust zsidó mentalitásnak minősítik.
Természetesen még nagyon sok fogalom várna arra, hogy valósághűbb, tisztább képünk legyen, de ha nem teszünk egyebet, mint hogy a tudomány indíttatására kitöröljük szótárunkból a fajgyűlöletet és a rasszizmus fogalmát, ha méltó értelemben használjuk a kisebbség fogalmát, jól megkülönböztetjük az egyén és közösség minősítését; az eredet, a vallás, a nyelv és egyéb elválasztó kategóriák helyett az összetartozást erősítő történelmi tudat, közösségtudat, hovatartozástudat motívumait, megtartó erejét és értékeit vizsgáljuk; ha a magyarságot nem keverjük össze a magyarkodással, a zsidó nemzet több évszázados, több évezredes szétszórtságát, diaszpóráját a kozmopolitizmussal vagy internacionalizmussal, már akkor nagy lépést tehetnénk egymás felé, és a feszültség fokozása helyett az együttes építés biztonságát, stabilitását kapnánk.
Tisztelt Ház! A téma igényes kifejtése megkívánná, hogy a történelmi vonatkozásokat is áttekintsük. A szűk időkeretre tekintettel csak néhány tényre utalok:
Történelmi tény, hogy a honfoglaló magyarok között voltak zsidó hitűek is, valamint jöttek velük zsidó vallású népek is, és végül, találtak zsidókat a Kárpát-medencében is. Ily módon a később bevándorló zsidó vallású népesség nem lehetett annyira más a magyarság számára - sőt, talán közelebbi ismeretséget jelenthetett, mint a betelepülő kunok vagy besenyők.
Lehet-e véletlen, hogy az első magyar nyelvű, de már teljes művészi tisztasággal megformált magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom "zsidó fiodum"-ról beszél?
A hatás mélységét és elevenségét mutatja, hogy a XX. század meghatározó egyéniségű magyar költője, Ady Endre az Új versek című első kötetének élére azt a verset állítja, mely így mutatkozik be: "Góg és Magóg fia vagyok én…". S ha Ady vállalta ezt az ószövetségi rokonságot úgy, hogy nála többször a "magyar" szót talán senki le nem írta, nála senki nagyobb vallomásokat nem tett magyarságáról, akkor miért lehet ma olyan könnyedén szembeállítani egymással azt a két népet, amelyet Ady egy vérként vállalt fel.
De nemcsak a régmúlt tudati történelmi közössége mutatható fel, hanem a jelené is. Tőkés László nemrégiben tragikus szavakkal vázolta a kisebbségben élő magyarság sorsát, igazolva, hogy a diaszpóra ma is hátrányos megkülönböztetést jelent, és - mint a volt Jugoszlávia háborúja mutatja - netán etnikai tisztogatást. Így igazolható Tőkés püspöknek az az állítása, hogy a mai kisebbségben élő magyarok helyzete sokban hasonló a zsidók harmincas évekbeli kiszolgáltatottságához.
Tisztelt Ház! Az elmondottak alapján joggal vetődnek fel kérdések. Vajon szükség van-e fajüldözés elleni vagy úgynevezett magyarságvédelmi egyletekre? Vajon a megbékélésnek nem belülről kellene-e fakadnia, és a múltbeli közös küzdelmekre alapoznia? Vajon nem segít-e inkább a belső békéhez a kapcsolatok elemeinek ismerete és hangsúlyozása, mint az egymás ellen szított hangulat és érzelem?
A néha kiéleződő, felforrósodó viták is mutatják: az egyik oldalnak az antiszemitizmust kellene feloldania magában - ha van -, míg a másik oldalon arra kellene választ adni, mit jelenthet ma és a jövőben zsidónak és magyarnak lenni Magyarországon. E kérdések mentén haladva a keresztény magyarok és a zsidó magyarok úgy találhatnának ismét egymásra, mint azt a honfoglaláskor előtti időszakban vagy a XIX. század emancipációs törekvéseiben tették.
Ehhez kellene az országgyűlési képviselőknek is hozzásegíteni a társadalmat. Ehhez - mint Konrád György állítja - érett emberek nyilvános meditációjára van szükség. Ezt a célt kívánta szolgálni felszólalásom is - köszönöm figyelmüket. (Taps.)
