FEKETE GYULA, DR. a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka:
FEKETE GYULA, DR. a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka:
FEKETE GYULA, DR. a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A statisztika a tömegesen előforduló jelenségek számadatok révén történő leírása és elemzése. A szó latin eredetű, a latin státus szó állapot, állomány jelentéséből eredeztethető. A statisztikai munka első fázisa tehát a megfigyelni kívánt jelenség állományának a felmérése, az adatgyűjtés. Az adatgyűjtés során feltett kérdések száma és tartalma, a megfigyelésbe bevontak köre, az adatgyűjtés gyakorisága, az adatfelmérés költségei számos olyan problémához, vitás esetekhez vezethetnek, amelyek egyértelmű eldöntése már a múlt század magyar jogalkotásában is statisztikai törvény meghozatalát tették szükségessé.
Felvetődhet persze a kérdés: valóban fontos-e, hogy az állam adatokat gyűjtsön az állampolgárairól, vagy a gazdálkodó szervezetekről. A történelem azt igazolja, hogy a statisztikai adatok gyűjtése szinte egyidős az államhatalommal és az emberi írásbeliség történetével. A legrégibb görög nyelvű, az úgynevezett lineáris B írással írt kőtáblák zöme adózási kötelezettségek nyilvántartása volt. Az egyiptomi piramisok építőinek kifizetett pénzbeni és természetbeni járandóságok statisztikai nyilvántartásaiból a történészek számára a közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy a piramisépítők zöme bérmunkás volt és nem rabszolga, ahogy ezt korábban gondolták. Kína korai Han-kori népesség-összeírásaiból kiderül, hogy már 2100 évvel ezelőtt is a birodalom központi területein a népsűrűség meghaladta a négyzetkilométerenkénti 100 főt. Diocletianus római császár árakat és béreket szabályozó rendeletéből, amennyiben ez a rendelet valós ár- és bérarányokhoz igazodott, az a tanulság, hogy 1800 évvel ezelőtt is egy napszámos hozzávetőleg ugyanannyi munkaidőt dolgozott le egy lábbeli, egy köpeny, egy vekni kenyér vagy egy kiló hús ellenében, mint akár a század elején, akár most egy alacsony jövedelmű munkás.
Országunk területén először bizonyítottan Augustus császár korában hajtottak végre statisztikai összeírást. Ugyanannak a császári dekrétumnak a következtében, ami a szent családot utazásra kényszerítette, Pannoniában is összeírták a lakosokat. A mai Dunántúl akkor egy 80 milliós lakosú birodalom viszonylag ritkán lakott új provinciája volt. A magyar államiság korai századaiban összeírt statisztikáknak csak a töredéke maradt ránk a történelmi viszontagságok miatt. Például az 1291-1292. évekből fennmaradt a nagyváradi püspökség viszonylag nagy területet átfogó tizedjegyzéke, az 1332-1337-es évekből a történelmi Magyarország szinte valamennyi helységét felsoroló és a beszedett péterfillérek alapján népességszámra is utaló pápai tizedlajstroma, a paraszti porták összeírása 1427-ből, vagy az 1494-1495-ös évekből. Ez utóbbi összeírásokra a növekvő török veszély is rákényszerítette a Magyar Királyságot, mivel a Zsigmond király korában kialakított telekkatonaság intézménye - miszerint meghatározott számú jobbágyteleknek el kellett tartania vagy ki kellett állítania egy felfegyverzett katonát - időről időre megkövetelte a telkek összeírását.
A hódító török igen részletes statisztikák révén próbálta felmérni, hogy mekkora a meghódítottak adóterhelhetősége. A budai, hatvani, gyulai és simontornyai szandzsák adóösszeírásaiból magyar családok tízezreinek a neve maradt ránk, mellékelve, hogy milyen összetételű volt a háztartás, mekkora házban laktak, hány hold földet műveltek, milyen lábasjószágokat tartottak, és mindezek után mennyi adót fizettek.
Törvényhozás szintjén statisztikai jellegű tennivalókról először az 1566. évi V. törvény rendelkezett, amelyik a török hadjáratok pusztításait felmérendő népesség-összeírást rendelt el. Lényegében ugyanilyen kárfelmérő jellegű, valamint az adózási és katonasorozási lehetőségeket összeírni szándékozó törvény volt az 1715. évi LVII. és az 1723. évi LXVII. törvény. Hadd említsek egy adatsort az 1754. évi általános népszámlálásból. A közhiedelem szerint ekkor a török pusztítás utáni Magyarországon még nagy területek vártak gazdára, telepesre. Az adatok szerint viszont az ország felnőtt férfi lakosainak a többsége, 51,7%-a föld nélküli zsellér vagy napszámos volt, 37%-a telkesjobbágy, 5,3%-a iparos polgár, 4,7%-a nemes, 0,3%-a tisztviselő és 1%-a egyházak szolgálatában álló lelkész, pap és szerzetes.
A legendás hírű debreceni professzor, Hatvani István ebben az időben, 1740-1750 körül állítja össze Magyarország első halandósági táblázatait és fejti ki gondolatait a statisztika lényegéről, azaz a valószínűség-számításról. Hatvani professzor saját kutatási eredményein kívül jelentős mértékben támaszkodott a Nyugat-Európából érkező korai statisztikai jellegű szakirodalomra is. Ugyanebben az időszakban Bél Mátyás jelenteti meg sorra Magyarország megyéit tartalmazó köteteit, azon belül az egyes településeket leíró földrajzi, történeti és statisztikai adatokat. Nyugat-Európában a statisztikai tudomány fejlődését elsősorban a polgárosodás, vagyonosodás, továbbá a centralizálódó államhatalom adatigénye váltotta ki. XIV. Lajos fényűző kiadásait csak egy fáradhatatlan gazdaságpolitikus bürokrata Colbert tudta olyan kincstári bevételekből fedezni, amelyik szinte minden megadóztatható tevékenységet és vagyontárgyat nyilvántartott. A francia állam foglalkoztatta talán a legtöbb korai statisztikust az akkori Európában. Angliában William Petty közgazdász mérte fel 1670 körül az ír nemzeti vagyont és vált munkája statisztikai alapművé.
Magyarországon is a centralizált államhatalom igényelte leginkább a statisztikai tudományok fejlesztését, nem véletlenül rendelte el Mária Terézia oktatási törvényében 1777-ben a Ratio Educationisban a statisztika egyetemi szintű oktatását, és ugyanő nevezte ki a Nagyszombatról Budára költöző egyetem első statisztikát oktató egyetemi tanárát. Azóta, 216 év óta, a magyar felsőoktatásban folyamatos a statisztikai tanszékek jelenléte.
A statisztikai felsőoktatás bevezetése a reformkor idejére már általánossá tette a statisztikai jellegű művek megjelentetését. Elég, ha utalunk Berzeviczy Gergelynek A magyar ipar és kereskedelem című, 1797-ben Lőcsén kiadott munkájára, Schwartner Mártonnak a Magyar Királyságot leíró 1798-ban megjelent művére, Vályi András háromkötetes, 1796 és 1799 között Budán kiadott, Magyarországot leíró munkájára, Ercsey Dániel kétkötetes statisztikai szakkönyvére 1813-1814-ből, Magda Pál agrárstatisztikai munkájára az 1830-as évekből, Erdélyi Jánosnak a Nemzeti iparunk című munkájára 1843-ból, Fényes Eleknek A magyar birodalom népessége című, 1840-ben kiadott művére, vagy Nyíri Istvánnak 1837-ben megjelent az ipar pénzalapjait, a hitel- és adósságtörlesztést taglaló könyvére. A megjelent művek természetesen politikai vagy társadalompolitikai problémákat is feszegettek. Az ipar, a kereskedelem helyzetét leíró művekben felmerült a Magyarországra nézve hátrányos belső vámrendszer problémája, az ipari védegylet gondolata, a pénz- és hitelélettel összefüggő statisztikák rávilágítottak a feudális viszonyok tarthatatlanságára, az adóstatisztikák az adózás igazságtalanságait domborították ki.
Ma gyakran hallható, hogy demagógízű az adórendszer igazságos vagy igazságtalan minősítése. Berzeviczy Gergely 1800-as évek elején írt munkái kitűnően igazolták, hogy mennyire károsan befolyásolta a társadalmi békét és a gazdasági fejlődést az adókivetés teherviseléshez nem igazodó, helyenként is eltérő, gyakran önkényes jellege. Nagyok voltak az ország területei között is az adóteher-különbségek, gyaníthatóan az osztrák udvar politikája miatt. Almássy Pál, aki az 1780-as, 1790-es évek kereskedelmi mérlegeit is elemezte, ő mutatta ki, hogy Magyarország egy főre jutó adói 1 aranyforintot és 20 krajcárt tettek ki, míg a kereskedelmi útvonalakhoz közelebb álló Horvátország és Dalmácia fejenkénti adóterhe csak 41 krajcár volt, a magyar teher egyharmada.
A statisztikai szolgálat iránti igény általánossá vált a reformkorban, és nem véletlenül az 1848-1849. évi szabadságharc ideje alatt Kossuth Lajos rendeletére alakult meg Magyarországon Fényes Elek vezetésével először a Statisztikai Hivatal.
(16.30)
A szabadságharc bukása után a hivatal megszűnt, de a statisztikai tudomány fejlődése töretlenül haladt előre. Bitnicz Lajos 1851-ben jelentette meg a nagy számok törvényeiről szóló munkáját, Kautz Gyula 1855-ben Az ausztriai birodalom statisztikája különös tekintettel Magyarországra című könyvét, Keleti Károly 1868-ban A statisztika hivatalos és tudományos művelése című munkáját, amit 1871-ben egyik leghíresebb műve, a Hazánk és népe követett.
A kiegyezés megteremtette annak lehetőségét, hogy a statisztikai adatok gyűjtésére, az adatok közzétételére a törvényesség keretein belül kerüljön sor. Az adatszolgáltatási kötelezettségekkel, statisztikai felmérésekkel kapcsolatos jogszabályok már 1871-ben kormányrendelet szintjén megjelentek a magyar jogalkotásban. Törvényi szinten az 1874. évi XXV. törvény szabályozta először a statisztikai tevékenységet. A második az 1897. évi XXXV., statisztikával foglalkozó törvény meghatározta a Központi Statisztikai Hivatal jogállását, rendelkezett nemzetközi szervezetek részére történő hivatalos adatgyűjtésekről, kihágás formájában büntette a valótlan adatok szolgáltatását.
A törvény még nem említette a magánszemélyek adatszolgáltatási kötelezettségét.
Az 1929. évi XIX. törvény volt a harmadik statisztikai törvény. A törvény nagy súlyt helyezett az adatgyűjtés racionalizálására. Évente adatgyűjtési terv készítését rendelte el, tisztviselőkből és tudósokból álló Országos Statisztikai Tanács fölállításáról intézkedett, amely tanács javasolhatott adatgyűjtéseket, vagy javasolhatta azok megszüntetését.
Az 1952. évi VI. törvény a kor etatista és centralizáló szellemének megfelelően megszüntette a személyekre vonatkozó adatok védelmét, és megszüntette a végrehajtói hatalom, valamint a tudományos élet és érdekvédelem statisztikai igényeit koordináló Országos Statisztikai Tanácsot.
Az 1973. évi V. törvény, azaz a magyar törvényhozás történetében az ötödik, statisztikáról szóló törvény, visszaállította a magánszemélyek adatainak a védelmét. Engedélyhez kötötte a statisztikai adatgyűjtéseket.
Bármennyire is sok kritika érte az elmúlt időszakban az engedélyhez való kötést, bizonyosan állíthatom, hogy ez elsősorban a hivatalos statisztikai adatok begyűjthetőségét biztosította, másodsorban az állampolgárok nyugalmát is védte. Ha túl sok intézmény, tanács, minisztérium, kutatóintézet kereste volna fel az állampolgárokat a legkülönbözőbb adatok beszerzése érdekében, akkor esetleg épp az állami statisztika összeírója került volna olyan helyzetbe, hogy az őelőtte kopogtatók sokasága miatt zárt ajtókra talál. Statisztikai nyelven szólva a kimerült minta adatmegtagadási aránya nagyon magas. Takarékossági célok is indokolták természetesen az adatgyűjtés engedélyhez kötését. Az engedély megszegését a gyakorlatban nem szankcionálták.
Megjegyzendő, hogy a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján az adatmegtagadók aránya 20-30% volt, és ez lényegesen kedvezőbb arány, mint a Nyugat-Európában tapasztalt 60-70%-os megtagadási arány. Hangsúlyozom, hogy a statisztikus számára nem lenne gond egy újabb cím felkeresése, de ha azt tapasztalja, hogy az adatmegtagadók aránya rétegjellegzetességekre utal, például a túl szegények, a túl gazdagok, vagy az idős egyedülállók nem hajlandók válaszolni, akkor kötelessége a kieső mintaelemet egy hasonló helyzetű megkérdezettel pótolni, különben az egész felvétele reprezentativitása, azaz használhatósága, hihetősége megkérdőjelezhető.
Az immár hatodik statisztikai törvény többségében megtartaná az eddigi törvények rendelkezéseit, több tekintetben például az Országos Statisztikai Tanács életrehívása tekintetében, visszanyúlna az 1929. évi XIX. törvényhez, és közelítene a nyugat-európai országok statisztikai adatgyűjtését és adatvédelmét szabályozó törvényekhez.
A törvény nem vonatkozna azokra az adatgyűjtésekre, amelyeket a számviteli törvény szerint vagy az adózás rendjének megfelelően kell teljesíteni.
A törvényjavaslat 3. §-a sorolja fel a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szerveket. A hivatalos statisztikai szolgálat köre túllép a végrehajtó hatalom szervein, magában foglalja például a Magyar Nemzeti Bankot vagy a Legfelsőbb Bíróságot is.
Meg kell említenem, hogy a hivatalos statisztikai szolgálat iránti igény már az 1790. évi pozsonyi országgyűlésen is fölmerült Magyarországon. Skerletz Miklós, aki később 1802-ben jelentette meg A magyar királyság leírása című munkáját, sikertelenül javaslatot tett magyar statisztikai szolgálat létrehozására. Toldi Ferenc, aki a múlt század harmincas éveiben volt a Tudományos Akadémia főtitkára, szintén gyakran szorgalmazta az állami statisztikai szolgálat megalapozását.
Az 1844. évi országgyűlésen a képviselők fináncválasztmánya - ők a mai költségvetési, adó és pénzügyi bizottság munkáját végezték - indítványozta Országos Statisztikai Hivatal fölállítását olyan joggal, hogy "a törvényhatóságok közegei a kívánt fölvilágosításokat készségesen és pontosan beszolgáltatni kötelesek". Az indítványt az akkori országgyűlés elutasította. A nemes vármegyék, a szabad királyi városok sok küldötte függetlenségét érezte veszélyeztetve. Indokaikból ma is sokat visszahallunk, hiszen sokan vélekednek ma is úgy, hogy minél kevesebbet tud az állam a társadalomról, annál jobb ez az egyénnek. Demagóg politikusoknak is kedvező, ha az általuk bírált adatokról nincs valós adat, már Kautz Gyula megírta 1865-ben, hogy felületes ítéletmondás, csillogó érvek szerinti határozás jellemez nagyon sok politikust és nem az, hogy fáradságos munkával föltárja a valóságot.
Ma is mindennapos az olyan állítás, hogy nőtt az ország eladósodottsága, miközben csökkent; vagy 40-50%-os az infláció, miközben nem csupán a fogyasztói árindexszámítás, hanem a szabad valutapiac is legfeljebb a felét igazolja vissza ennek az állításnak, hogy nem 14%-kal növekszik az idén a tavalyihoz mérten a nyugdíjak átlaga, hanem csak 9-10%-kal. Ha a tömegtájékoztatásban dolgozók, politikusok jelentős hányada rövid távú politikai célok érdekében negligálja, semmibe veszi egy egész szakma véleményét, akkor ott már működnie kellene a társadalom vészcsengőinek.
Hadd említsek egy példát, hogy milyen események tették nyilvánvalóvá egy hivatalos statisztikai szolgálat működtetésének a szükségességét. 1847 januárjában a Hazai Első Takarékpénztár közgyűlésén Fáy Andrást megbízták egy életbiztosító intézet fölállításával, hisz akkor már Európa-szerte működtek biztosító intézetek, csak Magyarországon nem. Bármiféle életbiztosításnak elengedhetetlen kelléke egy halandósági tábla, vagy megfordítva ugyanazt az eseményt: egy lakosságra jellemző továbbélési valószínűségi tábla. Mivel nem volt hivatalos statisztikai szolgálat, Fáy András hétszáz levelet küldött szét az országba jegyzőknek, lelkészeknek, egyházi elöljáróknak, hogy feltérképezze az országra jellemző halandósági viszonyokat. A válaszlevelek közül fönnmaradt Arany Jánosnak a szalontai halandósági viszonyokat statisztikai táblázatokban bemutató, gyöngybetűkkel írott válasza.
A már akkor híres költő nem átallotta feldolgozni az 1837-1846-os évek szalontai halálozásait, több tízezer strigulát húzva a Fáy András által megjelölt életkorhatárok szerint. A felkérések jelentős hányada természetesen megválaszolatlan maradt, hiszen szívességből annyi baj és gond közepette nem mindenki vállalkozott erre a munkára. Ez a példa is nyilvánvalóvá tette már 150 évvel ezelőtt egy statisztikai szolgálat megalapozásának a szükségességét. Nincs tehát semmilyen indoka annak a mai is fel-felmerülő igénynek, miszerint nincs szükség központosított statisztikai szolgálatra, elegendő az ágazatok vagy az önkormányzatok statisztikai adataira támaszkodni.
A 4. § arról intézkedik, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a kormányzat része, elnökét és elnökhelyetteseit a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. A világ országainak túlnyomó többségében ez a gyakorlat érvényesül, hiszen ha a kormányzáshoz szükséges adatok beszerzését végző intézmény nem a kormányzathoz, hanem a köztársasági elnökhöz vagy a Parlamenthez tartozik, akkor a mindenkori kormányzat bármikor információhiányra hivatkozva a végrehajtó hatalmon kívüli körökre háríthatja a döntésképtelenség vagy az intézkedések késedelmének a felelősségét.
Az 5. § egyértelművé teszi azt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnöke - mivel ő a felelős az információgyűjtés hatékonyságáért - saját hatáskörben állapítja meg a hivatal szervezeti felépítését, egyetlen megkötéssel, miszerint a hivatalnak kell, hogy legyenek területi szervezetei is.
A 6. § részletezi a Központi Statisztikai Hivatal feladatait. Az eddigi szokásos feladatokon túlmenően adatfelvételek szervezése és az adatok feldolgozása, statisztikai tevékenységek összehangolása, népszámlálások végrehajtása. A paragrafus hangsúlyosan a hivatal feladatának tekinti közigazgatási helyi névkönyvek készítését, továbbá országos feladatkörű tudományos szakkönyvtár és szakmai levéltár fönntartását. (Közbeszólás: A törvényről is szólj!)
Ez utóbbi feladatkörhöz csak egy rövid észrevételem lenne. A húszas évektől kezdődően köteles példányú könyvtár volt a Statisztikai Hivatal könyvtára. Már akkor kiviláglott, hogy meglehetősen szubjektív módon lehetett csak bizonyos könyveket statisztikailag is szakkönyvnek tekinteni, és kedvezőtlenné válik a könyvtár összetétele, ha más könyveket, amelyeknek például a történelem, a biológia, a földrajz a tárgya, nem tekintünk statisztikai szempontból szakkönyvnek, holott esetleg adatok sokaságát tartalmazzák.
(16.40)
Megfontolandó lenne tehát a köteles példányos státus visszaállítása, amelynek megszüntetésére amúgy sem jogszerű keretek között került sor.
A 6. § többek között a Központi Statisztikai Hivatal föladatává teszi nemzetközi szervezetek statisztikai munkájában való részvételt. A statisztikusok már a múlt század közepén érzékelték, hogy össze kell hangolni a nemzeti statisztikák módszertanát. 1853-ban tartották Brüsszelben az első nemzetközi statisztikai kongresszust, majd ezt követően két-három évente találkoztak.
Olyan alapvető kérdésekben más volt egy-egy ország statisztikai szemlélete, miszerint ki számít élve szülöttnek - például életjelt adott, vagy túlélte az első két hetet -, ki számít helyben lakónak, ha máshol is van lakása, milyen természetbeni jövedelmek - például kerti termények, háziipari készítmények - számíthatnak nemzeti jövedelemnek.
Ahogyan a statisztikusok találkozói rendszeresekké váltak, úgy merült fel az igény nemzetközi statisztikai hivatalok létrehozására. A Népszövetség égisze alatt a 30-as években már működött egy ilyen központ Svájcban.
Ma komoly követelményeknek tesz eleget az ország, az az ország, amelyik vállalja az alkalmazkodást nemzetközi szervezetek követelményeihez. Például az Európai Közösség 12 tagállama vállalja, hogy mintegy 6000 termék gyártását figyeli meg évente, megfigyeli minden 20 főnél nagyobb termelési egység bruttó hazai termelését, de számba veszi az ennél kisebb vállalkozások egy részének termelését is, ha az ilyen kisvállalkozások a GDP jelentősebb, 15-20%-os hányadát termelik meg. Rendszeresen kiszámítják a tagállamok 320 termékcsoport termelői árindexeit, és havonta számítanak fogyasztói árindexet.
Jelentős munkaterhelés az ENSZ statisztikai hivatalához történő igazodás és adatgyűjtés is. Csak egy adalékot említek: az Országos Munkaügyi Központ nyilvántartása szerint mintegy 10%-kal több a munkanélküli Magyarországon, mint az ENSZ kívánalmainak megfelelően összeállított adatok alapján. Az ENSZ ajánlása szerint ugyanis nem lehet munkanélkülinek tekinteni azt, aki a felvételt megelőző hónapban nem kilincselt állás után, vagy munkavégzésből jövedelme volt.
A kétféle - és lényegét tekintve párhuzamos - adatgyűjtést fenn kell tartani, a többletköltségek ellenére is vállalni kell ezt a kettősséget, mert nyilvánvalóan máshogy ítéli meg a hazai lakosság a munkanélküliség mibenlétét, mint az ENSZ statisztikai bizottsága, ahol igen sok ország lakossági szemlélete átlagolódik.
A törvényjavaslat 7. §-a visszaállítja az 1952-ben megszüntetett Országos Statisztikai Tanácsot. A hivatalos statisztikai szolgálat tagjaiból, az érdek-képviseleti szervek és helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítás és a tudományos élet által javasolt szakemberekből álló tanács elnökét a miniszterelnök nevezi ki. Meg kell említenem, hogy az elmúlt másfél évtizedben létezett - lényegesen csekélyebb jogosítvánnyal - egy tárcaközi egyeztető munkaszervezet, a statisztikai koordinációs bizottság. Statisztikai összehangoló tevékenységére már csak azért is szükség volt, mert már a 80-as évek elején a hivatalos statisztikai adatoknak csak alig egyharmadát kérte be a Központi Statisztikai Hivatal, közel felét minisztériumok kérték meg, és közel egynegyedét társadalmi szervezetek, intézmények, önkormányzatok és igazgatóságok.
A 8. § előírja, hogy természetes személyek vallására vagy nemzetiségére vonatkozó adatgyűjtés csak önkéntes adatszolgáltatáson alapulhat. Mindezzel egyetértek, de szeretnék előre is cáfolni egy téves közhiedelmet, miszerint a német nemzetiségű lakosok háború utáni kitelepítésére az 1941. évi népszámlálás kérdőíveire adott válaszok alapján került volna sor. Nagyon mélyre beleásta magát ez a balhiedelem, holott valójában az 1941. évi kérdőívek az ostrom után még jó néhány évig hozzáférhetetlen és rendezetlen állapotban voltak. A nagyhatalmak és a környező országok követelésére kierőszakolt kitelepítések sok-sok önkényes vélelmen és indokon alapultak, de a népszámlálási kérdőíveken szereplő bevalláson semmiképpen nem.
A 10. § előírja a népmozgalmi adatok gyűjtését. Elsőként a világon az angol parlament döntött 1800-ban úgy, hogy rendszeresen meg kell figyelni a népmozgalmi jelenségeket. Az 1801-től végzett születési, halálozási és házasodási események megfigyelésében jelentős szerepet játszott Malthus 1798-ban megjelent a túlnépesedés veszélyeit taglaló műve.
Magyarországon a múlt század elején csak kisebb régiókra vonatkoztatva figyelték meg a népmozgalmat. Például Fejes János 1803-ban Kishont vármegye születési és halálozási adatait összegezte, mely szerint 49 ezrelékes volt a megyében a születési arány és 28 ezrelékes a halálozási arány. Ma az országos születési arány az akkori megyei arányszám egynegyedét teszi ki, míg a mai halálozási arány az akkorinak a fele. 1822 és 1828 között Eperjes, Bártfa és Nagyszombat városok halandósági viszonyait vizsgálták. Az eredmény lehangoló volt: 10 ezer újszülött közül csak 4845 élte meg a 10-ik életévét, a lányok közül 5136, a fiúk közül 4565 - azaz a nők javára már akkor is érvényesült a ma is mért továbbélési valószínűség. Elsősorban a skarlát, torokgyík és himlő pusztította a kisgyermekeket.
A példával érzékeltetni akarom; bármely súlyos megbetegedés terjedésére leghamarább a népmozgalmi adatok - ezen belül a mortalitás tényezői - hívják föl a társadalom figyelmét.
A 11. § intézkedik arról, hogy évente országos adatgyűjtési programot kell összeállítani. A paragrafus az 1929. évi törvényben előírt adatgyűjtési tervezést eleveníti fel, bár meg kell említenem, hogy eddig is előre tervezetten, koordináltan történt egy-egy év adatgyűjtési programjának az összeállítása, legfeljebb ezt a racionális cselekvést nem törvény írta elő.
A 17. § arról intézkedik, hogy önkéntes adatszolgáltatáson alapuló statisztikai adatgyűjtés külön engedély nélkül is végrehajtható. Megszűnt tehát az adatgyűjtésekhez eddig kötődő engedélyezési kérelem.
A politikai változások szükségszerűvé tették a korábbi előírások megszüntetését. A demokratikus alapelvekkel nem fér az össze, hogy bizonyos jelenségekről ne lehessen megkérdezni a lakosságot. Ez egyben sajnos azt is jelenti, hogy a lakosság - ráunva a kérdezősködőkre - megtagadhatja az adatszolgáltatást a hivatalos statisztikai szolgálat kérdezői biztosainak is, megnehezítve ezáltal a felső vezetés reális társadalomkép-alkotását.
Még egy probléma lehet. Kecskeméti lakosok panaszolták, hogy alig két hónapja kérdező biztosok - akik az egyik ellenzéki parlamenti párt megbízására hivatkoztak - arról kérdezték a lakosokat, hogy mit szólnak X. Y. miniszter csalásához és sikkasztásához. Nevet most szándékosan nem mondok, mivel az ilyen jellegű, úgynevezett közvélemény-kutatás célja elsősorban a hamis hírek terjesztése. Ugyanezen kérdezőbiztos azt is kérdezhette volna, hogy mi a véleménye X. Y. polgármester feleségének a kicsapongásáról vagy X. Y. politikus fasiszta meggyőződéséről, vagy tömeggyilkos bérenc múltjáról.
Nyilvánvaló tehát, hogy valamilyen megkötöttséget be kell építeni ebbe a paragrafusba annak érdekében, hogy ne lehessen a tudományos kutatás ürügye alatt emberek vagy intézmények becsületét megsérteni.
A 18-22. §-ok foglalkoznak a statisztikai adatok védelmével és a nyilvánosságával. Itt elsősorban a 20. § rendelkezésével kapcsolatban említem meg azt az aggályomat, miszerint a természetes személyekre vonatkozó egyedi azonosító adatokat legkésőbb a statisztikai feldolgozás befejezésekor törölni kell. Véleményem szerint ez a paragrafus nem szabad, hogy vonatkozzon a népszámlálásokra, hiszen ez azt jelentené, hogy a századokkal későbbi reménybeli utódaink - a török adóösszeírások, a defterek alapján - jobban ismernék az 1550-es évek magyar személyneveinek az összetételét régiónként vagy településenként, mint az 1990-es évekét.
A 23. § rendelkezik a tájékoztatásról. A tájékoztatás előtt - a 9. § (4) bekezdésének megfelelően - feltétlenül át kell esni az ellenőrzés fázisán. Minél bonyolultabb az adatkérés, annál több a hibalehetőség. A 80-as évek elején például a vállalatok anyagfölhasználási mérlegeinek 8 %-át találta hibásnak a statisztikai ellenőrzés. Nagyon sok esetben olyan egyszerű hibát vétett az adatszolgáltató, hogy az évi nyitókészlet nem volt azonos az előző évi zárókészlettel. Az értékesítési forgalom 9-12 %-a volt hibás, a szövetkezetek foglalkoztatotti létszámjelentéseinek a 4 %-a.
A manuális ellenőrzésen túlmenően, a fontosabb mintavételeken alapuló statisztikai felvételeket ki kell egészíteni az egyes adatok statisztikai hibáinak a valószínűségi táblázataival.
A 26. § fontos rendelkezése az, miszerint az adatgyűjtési program végrehajtásában közreműködő és az adatgyűjtést végző személyeket az eljárás folyamatában hivatalos személyeknek kell tekinteni. Igen sok érettségizett összeíró nagyon alacsony díjazásért vállal adatgyűjtő munkát más munkaalkalom hiányában.
Sokszor kényszerülnek este, sötétben menni az összeírandó családokhoz, hiszen azok napközben esetleg nincsenek otthon, és bármilyen inzultus érné is őket ilyen mostoha munkakörülmények közepette, az inzultálóknak számolni kelljen azzal, hogy hivatalos személy elleni tevékenységért felelősek.
(16.50)
Tisztelt Országgyűlés! Sokáig magyarázhatnám még a statisztikai törvény paragrafusainak indokoltságát. Hozzászólásomat hadd fejezzem be egy személyes indíttatású köszönetnyilvánítással.
Szakmailag nagyon kötődöm a statisztikához, mivel második diplomámat a statisztika-számítástechnika témakörében szereztem meg. (Szórványos taps.) Hivatás szempontjából nagyon kötődöm a statisztikához, mivel első és eddig egyetlen munkahelyemen, a Központi Statisztikai Hivatalban 21 évet szolgáltam. (Közbeszólások: Éljen! Éljen!) A tudományszeretet szempontjából is nagyon kötődöm a statisztikához, mint a Magyar Statisztikai Társaság választmányának a tagja. (Szórványos taps.)
Köszönöm tehát a sorsnak, hogy ezen a számomra oly fontos területen, a statisztikai törvényről szóló parlamenti vita elején a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka lehettem. Köszönöm. (Nagy taps, éljenzés. Derültség.)
