SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Keleti emlékirata szerint, mely 1869-ben keletkezett, a statisztikai adatok gyűjtésére két út kínálkozik a véleménye szerint. Vagy az, hogy az illető minisztérium kezdeményezi a statisztikai adatok gyűjtését, vagy pedig a Statisztikai Hivatal maga lesz feljogosítva közvetlen összeköttetésbe lépni mindazon kormányi, közigazgatási vagy társadalmi közegekkel, melyektől statisztikai adatok várhatók. Ez az utolsó rész egy idézet volt tőle.
Az első, tehát a minisztériumi adatgyűjtés, két irányt enged meg szerinte. Vagy maga a minisztérium dolgozza fel, és bocsátja közre az általa gyűjtött adatokat, vagy csak gyűjti, illetőleg beszerzi, feldolgozásukat és közlésüket a Statisztikai Hivatalra hagyván. A modern piacgazdasági rendszerben ennek a két rendszernek egymás mellett olajozottan kell működnie és harmonizálnia kell. A szempontok, amelyek szerint ennek érvényesülnie szükséges, az a tájékoztatás szempontja.
Tájékoztatás egyfelől az államhatalmi szervek számára, hogy döntéseik előkészítése folyamán pontos és korrekt adatokhoz jussanak mind a kormányzat, mind az Országgyűlés, mind az önkormányzatok és tájékozódás, tájékoztatás a közvélemény számára. Ennek az ismérvnek kell eleget tennie a statisztikáról szóló törvénynek is, hiszen nemcsak a hivatalos statisztikai szolgálatról kíván szólni a szabályozás.
A tájékoztatás szempontjából két dolgot kell még a továbbiakban is figyelembe venni, a nyilvánosság terjedelmét és ennek érdekében a védelem szükségességét.
A védelem az adatvédelmi törvény szempontjai szerint kívántatik figyelembe venni és erről külön egy hosszabb részt mondani kell és rövidebben inkább csak ezen törvényjavaslat gazdaságpolitikai szükségszerűségéről beszélnék.
A statisztikai adatgyűjtések néhány pontban vázolt témában azért szükségesek, hogy gazdaságpolitikai döntések előkészítésekor ezeket mind figyelembe lehessen venni, illetve ahhoz, hogy korrekt és egyenes képet tudjunk kapni a magyar társadalom és gazdaság helyzetéről, és hogy ezeket az adatokat továbbítani tudjuk a nemzetközi összehasonlításba, ami szükséges értelemszerűen mind az IMF-et jelentő Világbankkal történő tárgyalásokhoz, mind pedig más kölcsön- és hitelfeltételekhez. Ilyen adatok, amelyek szükségesek és gyűjtendők lennének a tőkepiac alakulásának figyelése, a GDP évközi alakulásának mérése, a fogyasztói árak közlése, a létminimum havonkénti alakulása, a csődstatisztika, a munkanélküliség figyelése és ezen számokon alapuló következtetések levonása, a beáramló termelőtőke, a vegyesvállalatok arányának szerepe, a mezőgazdasági földterület, az erdő- és vetésterület, valamint az állatállomány felmérése.
Ezek tehát olyan témakörök, amelyek szükségesek ahhoz, hogy átlátható képet kapjunk. A fent említett dolgokat azért voltam kénytelen hangsúlyozni, mert a statisztikáról szóló törvényt nem lehetséges csupán a hivatalos szolgálat szempontjából figyelni, és nem lehet csak a KSH, a Központi Statisztikai Hivatal szempontjából figyelni hanem meg kell nézni az állam, illetve az államhatalomhoz kapcsolódó információs rendszerek egészét. Ebbe a rendszerbe éppúgy beletartozik a TÁKISZ, mint az APEH, a cégbírósági nyilvántartások és más olyan regiszterek, illetve regiszterek hiánya, amelyek - hogy konkrét példát hozzak - az állami vállalatok felmérését tisztán megmutatnák, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy privatizáció során milyen döntéseket lehessen hozni.
A gazdaságstatisztika szempontjából még 4 elemet emelnék ki, amely fontos lenne ahhoz, hogy korrekt és európai szintű statisztikai adattárral rendelkezzünk.
(17.50)
A nemzetközi összehasonlításban négy dolog komoly és releváns kérdésként vethető föl, hogy mennyire van ennek egyenesen mérhető és hiteles számítása. Az egyik a költségvetés elszámolása, a másik a fizetési mérleg felmutatása; és két nyilvántartás, az egyik a pénzintézetekről szóló nyilvántartás, a másik pedig az előbb említett állami vállalatok nyilvántartása. Ezekről egyrészt a Bankfelügyelet rendelkezik, másrészt pedig az ÁVÜ kellene, hogy regisztert alkosson. Ezek ma hiányoznak, ezek a kemény adatok; és a kemény adatok felmutatása nélküli helyzet komoly problémákat okozhat még a jövőben. Ezek mindazok a feladatok, amelyek a Központi Statisztikai Hivatalra is és az állami információs rendszer további intézményére is vonatkozó kötelezettségek.
A következő. Részben az adatvédelmi törvény szempontjából vizsgálom a törvénytervezetet. Ennek az előfeltevésnek az a következménye, hogy a természetes személyek adatait feldolgozó statisztikai adatgyűjtéssel foglalkozó törvény elsősorban a természetes személyekre terjed ki. Ennek ellenére található néhány érdekes megoldás a jogi és a nem jogi személyek adatvédelmére is, amire az alábbiakban ki fogok térni.
Alapvetően két koncepcionális kérdést kell tisztázni. 1. A kötelező adatszolgáltatásra ad-e a törvénytervezet megfelelő felhatalmazást? 2. Érvényesül-e a célhozkötöttség elve a kötelező adatszolgáltatáson alapuló statisztikai adatgyűjtésnél? Erre a két kérdésre keresem tehát a választ.
Az elsőre. Az adatvédelmi törvény szerint bármilyen adatot csak az alábbi két módon lehet gyűjteni és feldolgozni: 1. Az adatalany önkéntesen szolgáltatja az adatot. 2. A törvény konkrét felhatalmazása alapján kötelező az adatszolgáltatás. Ez utóbbinál két feltételnek kell teljesülni. Az első feltétel, hogy törvény és nem alacsonyabb szintű jogszabály mondja ki a kötelező adatszolgáltatást, és - még egyszer hangsúlyozom - ez a természetes személyekre vonatkozik. A második: a törvény megmondja, hogy kiktől, milyen adatokat, milyen célból lehet gyűjteni.
A törvénytervezet e két feltételnek nem tesz eleget. Csak a népmozgalmi statisztikáknál - a 10. § - sorolja fel pontosan, hogy kiktől, milyen adatokat szabad gyűjteni. Az úgynevezett országos statisztikai adatgyűjtési programról már a Kormány által megalkotandó rendelet határozná meg konkrétan az adatgyűjtés alanyait és tárgyait. Ez szerepel a 12. §-ban. Ez abban az esetben lenne kielégítő megoldás, ha nem természetes személyektől, illetve nem róluk vesznek fel adatokat, hiszen az adatvédelmi törvény nem védi például a gazdasági társaságokat vagy az egyesületeket. Ha azonban a program temészetes személyek adataira is előír kötelező adatszolgáltatást, akkor ez az adatvédelmi törvénybe ütközik. Az természetesen már más kérdés, hogy jó-e az adatvédelmi törvénynek ez a nagy szigorúsága, a tényeken azonban ez nem változtat.
A konkrét törvényi felhatalmazás hiányzik a 15. §-nál is, amikor a KSH elnöke veszélyhelyzet esetén elrendelhet kötelező adatszolgáltatást. Itt ugyanis még az Alkotmány alapján is szükséghelyzet kihirdetését sem kívánja megtenni ez a törvénytervezet. Ez elfogadhatatlan így, ebben a formában. A veszélyhelyzetnek ilyen típusú szerepeltetése a törvényjavaslatban teljesen definiálhatatlan, és véleményünk szerint csak akkor lenne elfogadható, hogyha a törvényes alkotmányi szakaszra való hivatkozással lenne minden esetben szabályozandó a KSH elnökének adatelrendelő joga.
Nehezebb eset a program kormányrendeletbe foglalását megszüntetni értendő ez alatt: a természetes személyeket. Hiszen elő lehetne írni, hogy a programról a Kormány előterjesztése alapján a Parlament törvényt hoz azokban az esetekben, amikor természetes személyekről kell kötelezően adatot szolgáltatni. Ehhez azonban a Kormánynak hosszú idővel a konkrét statisztikai adatgyűjtés előtt tudnia kellene, hogy milyen felmérésekre van szükség. A törvényerőre emelés nagyon rugalmatlanná tenné ezen eljárást, és év közben nem lehetne változtatni a felmérések terjedelmén sem. A dilemma megoldásaként módosítani lehetne az adatvédelmi törvényt, ami azonban kétharmados.
A törvénytervezet egyébként kimondja - a 8. § (3) bekezdésében -, hogy személyes adat kötelező szolgáltatását csak törvény írhatja elő. Amit azonban ezzel együtt a 12. § leront a kormányrendelet említésével.
A második kérdésre adandó válasz során a következőket szeretném elmondani. Az adatvédelmi törvény szerint természetes személyekről adatot gyűjteni, illetve ilyen adatokat feldolgozni csak pontosan meghatározott célból lehet. Ennek a célnak elég konkrétnak kell lennie, ellenkező esetben előfordulhat, hogy létrejönnek nagy adatbankok, amelyek tetszőleges jövőbeni célra készletezhetnek adatokat. Ennek keretéről, lezárásáról, és szabályozásáról szól az Alkotmánybíróság 15/1991. IV. hó 13-i határozata.
Tisztelt Ház! A statisztika mint cél, véleményem szerint, a törvény megfogalmazása szerint túl tág. Hiányzik ennek definíciója, és szükségesnek tartjuk meghatározni. Csak abban az esetben fogadható el ugyanis, ha garancia van arra, hogy a statisztikai célból gyűjtött adatokat nem lehet hosszú időn át úgy raktározni, hogy azokból az adatalany azonosítható lenne. A 20. § szerint az egyedi azonosító adatokat legkésőbb a statisztikai feldolgozás befejezésével törölni kell, illetve már ez előtt is, ha az adatokat átadják. Véleményem szerint ez a megoldás nem kielégítő. Előfordulhat ugyanis - például a népszámlálási adatoknál -, hogy a feldolgozás elhúzódása miatt a KSH évekig dolgozik egy hatalmas adatbázison, amelyből azonosítani lehet a személyeket. Itt nem elegendő garancia az, hogy a KSH ezeket a személyes adatokat másnak nem adhatja tovább.
Két lépcsőben lehetne biztosítani a személyes adatok ilyetén védelmét. Az egyik: elő kell írni, hogy az adatfelvétel után a legrövidebb időn belül külön kell tárolni a személy azonosságára alkalmas adatokat azoktól, amelyek erre nem alkalmasak. Például a név és az iskolai végzettség nem szerepelhet együtt az adathalmazban. Az egészségi állapot, a gyermekek száma viszont igen. Ez a megoldás megengedi, hogy a feldolgozás során a külön tárolt adatokat ismét összevessék az átlagos szinten, és nem az egyedi szinten.
Ha a feldolgozás befejeződött - és ez a második lépcső -, akkor törölni kell a személyazonosításra alkalmas adatot - például a név, vagy a belső azonosító számjel. De ez a fajta gondolat már szerepel a törvényjavaslatban, de ezt mi egy második lépcsőnek gondoljuk.
Egyébként pedig az olyan személyes adatokat, amelyek az állami nyilvántartásban már szerepelnek, mi akkor tartjuk szerencsésnek, hogyha ott megvan ennek a gyűjtése, és a zártsága is biztosított. Ha ezeknek a feldolgozott mivolta kerül be a Központi Statisztikai Hivatalba. Itt, ha jól értelmezem a törvényalkotó szándékát, az szerepelne, hogy azokra a személyekre vonatkozó adatok bekéréséről lenne szó, amelyeknél valamilyenfajta - népesség-nyilvántartási szempontból vizsgálandó - területen változás történt. Tehát lakcímváltozás, névváltozás és egyéb. Tehát a változásban érdekeltek, nem pedig az összes személyi adatai egy adott személyről.
Ezekhez a kérdésekhez kapcsolódik még, hogy a törvénytervezet következetlenül használja az adatalany azonosítására alkalmas adat fogalmát. Szól személyes adatról - 8. § (3) bekezdése -, statisztikai célt szolgáló személyes adatról - 18. § (2) bekezdése -, egyedi adatról - a 19. § és 22. §. Az egyedi adat nyilvánvalóan szélesebb fogalom, amely magába foglalja a természetes személyek és a nem természetes személyek, azaz az összes adatalany azonosítására alkalmas adatot. A félreértések elkerülése végett előnyös lenne a törvénytervezet elején, illetve már magában a törvényben néhány fogalmat meghatározni, köztük a személyes adatokét, az adatvédelmi törvénynek megfelelően, vagyis minden olyan adatot, amely önmagában vagy más adatokkal együtt alkalmas a személy azonosítására. Ha pedig az összes adatalanyról van szó, akkor meg kell határozni az egyedi adat, vagy - a német statisztikai törvény alapján - a segédismérv fogalmát.
Zárójelben megjegyzem, hogy ugyancsak definíciós probléma van a 19. § (2) bekezdésében, ahol a törvényjavaslat, a törvénytervezet költségvetésből gazdálkodó állami, társadalmi szervezetek kötelezettségéről beszél, és nem válik egyértelművé, hogy itt milyen költségvetésről van szó. Az állami költségvetésből gazdálkodókról, avagy minden olyan szervezetről, amelyik költségvetésből gazdálkodik. Ennek a köre értelemszerűen jóval tágabb, mint azoknak a köre, amelyek állami költségvetésből gazdálkodnak.
Külön problémát jelent még az - és itt már visszacsatolnék az első részben elmondott mondatokra -, hogy a természetes személyek közül néhányan vagy számottevően egyéni vállalkozóként is gazdálkodnak. Tehát egyrészről szükséges a gazdaságstatisztikai célok miatt az egyéni vállalkozóknak a gazdálkodási tevékenységre utaló adatait is begyűjteni, ugyanakkor számukra - miután ők természetes személyként vannak megjelölve, az adatvédelmi törvény hatálya alá esnek -, számukra nem tehető kötelezővé ez az adatszolgáltatási kötelezettség.
(18.00)
Ez csak úgy védhető ki, hogyha a gazdaságstatisztikai célokat pontosan definiálja a törvényjavaslat.
Összefoglalva a hozzászólásomat: A FIDESZ úgy ítéli meg, hogy ez a törvény az adatvédelmi törvény megléte miatt komoly átdolgozásra szorul és a fent említett célok közül a kettősség között valamilyen harmóniát kell találni. A fent említett cél pedig egyrészről a gazdaságpolitikai szempontból szükséges adatgyűjtés és a hiteles információ mind az államhatalmi szervek, mind pedig a közvélemény számára, és a másik oldala ennek a személyi adatok védelme lenne.
Tehát úgy ítéljük meg, hogy miután ez a funkciója a statisztikai adatok gyűjtésének - és zárójelben még egy gondolatot hozzátéve: a tudomány igényeinek kielégítése is idetartozik szerintem -, ebből számunkra az a következtetés adódik, hogy politikai értelemben az állam, illetve az ország információs rendszerének egyéb intézményeit is át kell alakítani és komoly regisztereket kell létrehozni és komoly nyilvántartásokat ahhoz, hogy korrektül mérhetők legyenek a folyamatok, más részről viszont az adatvédelmi törvény szempontja szerint a definíciós problémákat meg kell oldani, amelyből most hármat emelnék ki még így utólag. Az egyik, hogy el kell választani az azonosításra alkalmas adatokat, a második, hogy definiálni kell az egyedi és a személyes adat különbségét és tartalmát, és a harmadik, hogy a gazdaságstatisztikai célokat pontosan taxatíve föl kell sorolni ahhoz, hogy a törvény értelmezhető legyen és ne sérüljenek az adatvédelmi szempontok. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)
