HEGEDŰS ISTVÁN, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HEGEDŰS ISTVÁN, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HEGEDŰS ISTVÁN, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A FIDESZ parlamenti képviselőcsoportja egyetért azzal, hogy új állampolgársági törvényt alkosson a Parlament. Az 1957-ben született hatályos állampolgársági törvény az előző rendszer ideológiáját tükrözte, amikor a jogilag megfoghatatlan állampolgársági hűséget írta elő mindenki számára, s lehetővé tette, hogy valakit állampolgárságától a Népköztársaság Elnöki Tanácsa megfosszon. Erről bevezetőjében Józsa Fábián államtitkár úr hosszan szólt.
Ez a mostani törvényjavaslat megakadályozná, hogy az állam egyoldalúan elvegye polgárától állampolgárságát, ami fontos és helyes radikális változtatás. A nemzetközi szerződések szellemének is megfelelő, modern felfogás szerint az állampolgárság ugyanis az állam és az egyén közötti olyan legfontosabb jogi kapcsolat, amely az alattvaló fogalmához képest - ahogy erről Mészáros István beszélt - kölcsönösen jogokat és kötelezettségeket hárít mind a két félre. Az állampolgár adót fizet, teljesíti honvédelmi kötelezettségét, ugyanakkor részt vesz a közügyek intézésében és joga van visszatérni állama területére.
A magyar Parlament ennek az új törvénynek a megalkotásával tehát szimbolikus aktust hajt végre, a legalapvetőbb jogviszonyt szabályozza újra a magyar állam és polgárai között. Mindazok számára, akik automatikusan váltak magyar állampolgárrá, látszólag nincs nagy jelentősége ennek a lépésnek, de tudnunk kell, hogy az állampolgárság jogi szabályozása általában hosszú távú, tartós megoldásokra törekszik minden jogalkotó. Erről Vastagh Pál beszélt az imént.
(11.30)
Így az 1879-ben született első magyar állampolgársági törvény - igaz, 1939-től jogfosztó módosításokkal - közel háromnegyed évszázadig volt hatályban. Olyan állampolgársági törvényre van tehát szükség, amely széleskörűen biztosítja az emberi jogokat, a nemzetközi jog követelményeivel és a magyar közjog időtálló hagyományaival is összhangban van.
Indokolt ezért a törvényjavaslat bevezetőjének pátosza, bár helyesebb lenne a magyar állampolgárság tekintélyének megteremtéséről, mint erkölcsi súlyának megőrzéséről beszélni. Illúzió lenne ugyanakkor azt hinni, hogy önmagában ez a törvény a Magyar Köztársasághoz való kötődést, az azonosulás érzését magával hozná. Ez legalább annyira az általános társadalmi légkörtől, a demokratikus viszonyoktól, a szociális- és közbiztonságtól, illetve a jóléttől függ.
A törvényjavaslat alapelvei mindenesetre jól adják vissza az állampolgárság intézményének komolyságát. Amikor az egyén döntési szabadságának tiszteletben tartása mellett a család állampolgárságának egységét is értéknek tekinti, és a törvényben a hontalanság eseteinek csökkentését és a személyi adatok védelmét is biztosítani kívánják.
Mégis alapvető koncepcionális problémát jelent, hogy a Parlament még ennek a törvénynek a tárgyalása előtt nem tisztázta az ország bevándorláspolitikájának irányelveit, s hogy az állampolgársági törvényjavaslattal párhuzamosan nem vitatjuk meg a bevándorlással, a letelepedéssel, az idegenrendészettel, illetve általában a migrációval összefüggő jogszabályokat. Először kellene ugyanis meghatároznunk a Magyar Köztársaság hosszú távú érdekét és politikáját mindezekben a kérdésekben, s azután foglalkozni az egyik szabályozandó részterülettel. Itt tehát a FIDESZ álláspontja a szabaddemokratákéhoz áll közel, és nem értek teljesen egyet Böröcz István kisgazdapárti képviselő, frakcióvezető nézetével, aki szerint az út fordítva is felvethető, vagy talán járható. Ugyanis rögtön ezzel a nehézséggel találjuk magunkat szemben, amikor a magyar állampolgárság megszerzésének jogcímeit és eseteit vizsgáljuk a törvényjavaslatban.
Tudnunk kellene ugyanis, hogy melyek a preferált csoportok. Így például a FIDESZ szerint a szomszédos országok magyar kisebbségeinek bevándorlása nem politikai cél. Abban kell segítenünk, hogy a határokon túli magyarok a környező államokban megfelelő körülmények között éljenek s hogy megtartsák kulturális, etnikai önazonosságukat, s hogy megőrizzék, illetve javítsák gazdasági életképességüket. Itt tehát hasonlóak a nézeteink a másik két ellenzéki párt vezérszónokához.
Mégis érthető és támogatható, hogy azok a magyar nemzetiségűek, akik évek óta Magyarországon élnek és dolgoznak, kedvezményes úton jussanak magyar állampolgársághoz. Ez tehát egy másik probléma.
Az azonban elfogadhatatlan, hogy az állampolgárságról, a bevándorlási, idegenrendészeti törvény ismerete hiányában kell beszélnünk. Ebben tehát csatlakoznék Mészáros István ügyrendi észrevételéhez, hogy a bevándorlási törvényt párhuzamosan kellene tárgyalnunk a mostani állampolgársági törvénnyel. Amennyiben ugyanis nem ismerjük a Kormány migrációs politikáját, a bevándorlás általános elveit, a bevándorlási folyamat menetét, nehezen megítélhető ennek a bevándorlási folyamatnak a csúcsát jelentő honosítási eljárás tervezett formája. Ehhez ugyanis az is feltétel, hogy a Belügyminisztérium dolgozza ki az állampolgársági törvény végrehajtási utasítását is, mert csak azt megismerve alakíthatjuk ki végérvényesen álláspontunkat.
A törvényjavaslat, tisztelt Ház, szigorú feltételeket állít a honosítási kérelmek teljesítése elé. Visszahonosítási esetekben ugyanakkor a volt magyar állampolgár - ha magyarországi lakóhelyét biztosította - a többi általános feltételt teljesítve azonnal folyamodhat magyar állampolgárságért. Meglepő módon azonban hasonló visszahonosítási jogcímnek tekinti a tervezet azt is, ha a magyar nemzetiségű nem magyar állampolgár felmenője volt magyar állampolgár. Ez a nyilvánvaló szóhasználatbeli tévedés alighanem a törvényjavaslat szerkezetéből következik, de ha így marad, külpolitikai következményei súlyosak, üzenete pedig rosszízű lesz. Aligha honosítható vissza valaki, aki korábban maga nem volt annak az országnak állampolgára. Ő honosítható. Aligha indokolható, hogy távolba szakadt hazánkfiát csakis azért, mert ősei között magyar állampolgár is volt, a törvényjavaslat nem tisztázza, meddig lehet visszamenni a felmenők családi ágán a múltba, a mások esetében megkívánt magyar nyelven letett alkotmányos alapvizsga nélkül honosítsunk, ráadásul vissza.
Különösen fontos, hogy a szomszédos országokban senki ne érthesse félre a törvényjavaslatot. Ott különösen rossz csengése lenne a "vissza" igekötő szerencsétlen kiterjesztett értelmezésének.
A tervezet mindössze egyetlen mondatban utal a kettős állampolgárság intézményére. Idézem: "Azt a magyar állampolgárt, aki egyidejűleg más államnak is polgára, a magyar jog alkalmazása szempontjából magyar állampolgárnak kell tekinteni." - 2. § (2) bekezdés. Ez a megfogalmazás azt sugallja, hogy a kettős állampolgárokat katonaköteles magyar állampolgároknak is tekinti a törvényjavaslat, ami viszont ellentmond az Európa Tanács keretében 1963-ban megkötött egyezménynek, amely a többes állampolgárság eseteinek csökkentéséről szól, s kimondja, hogy a többes állampolgár katonai szolgálatát abban az államban köteles leszolgálni, amelyben állandó lakóhelye van. Márpedig az állampolgárság ténylegessége, effektivitása, amelynek legfőbb kritériuma a domicilium, a lakóhely, nem elhanyagolható nemzetközi jogi korlát is. Ha az állampolgár és állama között csupán névleges a kapcsolat, akkor diplomáciai és konzuli védelem nyújtásának jogát a Magyar Köztársaság - a nemzetközi szokásjog szabályai szerint - aligha igényelhetné. S ami különösen fontos, kettős állampolgár nem kérhet egyik állampolgársága szerinti államától diplomáciai és konzuli védelmet a másik állampolgársága szerinti államtól.
A törvényjavaslat indoklása szerint ugyan a kettős vagy többes állampolgárság eseteinek csökkentését célzó megoldások a magyar állampolgársági jogi tradícióktól idegenek. De azért az elmúlt negyven évben nagyon sok szomszédos országgal szemben - a korábbi rendszer persze - megszüntette, többnyire valóban erőltetetten brutálisan a kettős állampolgárság lehetőségét, s a nemzetközi gyakorlatra is a többes állampolgárság elterjedésének megakadályozása jellemző már jó ideje. A kettős állampolgárság tehát igazi jogi védelmet nem nyújt. Annál több konfliktust okoz viszont az anyagi jog területén, a devizajogban vagy éppen az ingatlanszerzés szabályozásában.
A választójogot pedig a magyar Alkotmány - 70. §. (1) bekezdés - egyenesen állandó magyarországi lakóhelyhez köti, és mellesleg ahhoz, hogy a nagykorú magyar állampolgár a választás napján az ország területén tartózkodjon. Alighanem több százezer, több millió szunnyadó, alvó magyar vagy magyar származású ember él külföldön, akik potenciális kettős állampolgárok, hiszen magyar állampolgárságuk formálisan nem szűnt meg.
A FIDESZ azt javasolja, hogy átmeneti intézkedésként bizonyos határidő - ami lehet például öt esztendő - álljon rendelkezésükre ahhoz, hogy ezt a szunnyadó, látens állapotukat aktivizálják, s magyar útlevelet kapjanak. Később viszont már azokat, akik ezt ebben az időszakban nem kérték, már ne automatikusan, hanem csak a megfelelő feltételek teljesítése után ismerjük el magyar állampolgároknak.
Tisztelt Ház! További észrevételeinket a részletes vita során kívánjuk megtenni és természetesen benyújtjuk módosító indítványainkat is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
