KAPITÁNY FERENC (FKgP)
KAPITÁNY FERENC (FKgP)
KAPITÁNY FERENC (FKgP) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak törvényi szabályozása, vele együtt ilyen további intézmények létrehozásának elősegítése ma már több mint szükséges. Különös jelentősége van annak, hogy ezek az intézmények éppen e történelmi pillanatban jöjjenek létre, amikor kialakulóban van a társadalombiztosítás önálló alapokra helyezése, önkormányzatának megteremtése és az egészségügyi szolgáltatások és nyugdíjak terén bevezetett törvények végrehajtása, annál is inkább, mert látjuk, hogy a társadalombiztosítás szocialista gyökerű és típusú, monolitikus és centralizált rendszerével az üzleti biztosítók nem tudtak megbirkózni. Pontosabban a gépjármű-, lakásbiztosítás problémáját sem tudták a bérből és fizetésből élők számára megoldani, nem tudták az e hazában élők többségének a bizalmát megszerezni.
Az Országgyűlésnek kötelessége, hogy mindenki, aki a szociális problémák megoldásában a többiekkel szolidaritást vállalva részt kíván venni, kapja meg erre a törvényes lehetőséget. Támogatjuk ezért az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak intézményrendszerének, önálló felügyeletének és törvényi szabályozásának létrejöttét. Ez a törvény olyan legyen, hogy a pénztárak létrejöttét sem az eltúlzott állami beavatkozás, sem a pénztárintézménnyel kapcsolatos esetleges visszaélések ne bénítsák.
Őrködnünk kell afelett, hogy a szociális gondoskodás mindhárom pillérének megfelelő súlya, egymást kiegészítő szerepe legyen, ellenérdeket ne szolgálhasson. Elkerülhetetlenül szükséges, hogy a minimális biztonságot nyújtó kötelező társadalombiztosításon felül, kimondottan önkéntesi alapon jöjjenek létre a törvényben jelzett intézmények. A biztonságot szolgáltató alapellátásokat így mintegy állampolgári jogon kapja a lakosság. Az önkéntességen alapuló más szolgáltatásokat a kedvezményezett és a munkaadók befizetésének függvényében kell nyújtani.
Végül további szolgáltatásokban részesülhet az egyén magánbiztosítás útján, ahol a közvetlen piaci szabályozások érvényesülnek.
Biztosítani kell, hogy mindenki kapjon lehetőséget arra, hogy válasszon a különböző jóléti ellátások lehetőségei között.
Ez a törvény nyilván csak egy kiinduló helyzetet ad, a végső állapotot elérni az ahhoz vezető úton csak fokozatok árán lehet.
Figyelemmel kell lenni arra, hogy ne kelljen kész helyzet elé állítani azokat, akiknek az ismeretek hiányában nincs módjuk valóságos - vagy ha úgy tetszik: előnyös - választásra. Sokan most úgy érzik - nem látván a célt, mint például a gondtalan öregkort -, hogy a rossz és a még rosszabb között kell választaniuk, ezért nem mozdulnak majd megfelelő időben. Ez is oka annak, hogy a tájékoztatást elsőrendű fontosságúnak tartom. Szívós munka vár az illetékesekre.
Azt is tudnunk kell, hogy csak közgazdasági dilettánsok vagy politikai szélhámosok ígérhetnek egyfajta gyors és biztos megoldást. Ha kitekintünk az európai államok biztosítási gyakorlatára, akkor ott is felismerhetjük, hogy a szociális gondolkodásnak három pillére alakult ki az európai államokban: a társadalombiztosítás, a közhasznú intézmények - esetünkben ezek az önkéntes biztosítópénztárak -, valamint az öngondoskodás üzleti intézményei, azaz a takarékpénztárak és az üzleti biztosítók.
A közhasznú intézményeket a múlt században a polgárság hozta létre, amely a nyugat-európai országokban nem hagyta ezeket az intézményeket a szocialista országok mintájára a társadalombiztosításba beolvadni a második világháborút követően. Akkor ugyan hazánkban ezerszámra alakultak egyesületek, ezek azonban anyagi eszközök és társadalmi funkcók híján sok esetben esetleg széplelkek csoportjaivá válhattak, különösebb társadalmi szerep nélkül.
A kölcsönös pénztármozgalom a demokratikus gondolkodás és gyakorlat olyan kereteit teremti meg, ahol az adókedvezmények, a munkaadói és önkormányzati hozzájárulás komoly anyagi alapokat és társadalmi funkciót ad azoknak, akik polgári értékrend alapján saját kezükbe akarják venni sorsuk és jövőjük alakulását.
Alapelvként mondható ki, hogy közpénzek csak állami és az érdekeltek által ellenőrzött formában kerülhetnek az üzleti szférába úgy, hogy a közhasznú intézmények termékeket, illetve szolgáltatásokat vásárolhatnak üzleti intézményektől. Az üzleti körök érthető törekvése, hogy közpénzek feletti rendelkezési lehetőséget szerezzenek. A közpénzek nagy volumene, továbbá az ellenőrzések esetleges lazasága egyes cégeket igen nagy és érdemtelen haszonhoz juttathat. Gondoljunk csak bele, a biztosítottak egy életen át fizetik a vállalt járulékokat, amelyek főként a nyugdíjbiztosítás vonatkozásában évtizedekig halmozódnak, és mint tőke óriásira duzzadhatnak.
Nemcsak az adót, járulékot vagy tagdíjat fizetők érdeke, de a korrupciót elkerülő üzleti vállalkozók érdeke is, hogy a közpénzek feletti rendelkezés szigorú ellenőrzésével a piacot is megvédje az állam a tisztességtelen előny lehetőségétől.
(11.10)
Ezek már valós problémák - elég, ha utalok az Olaszországban és Spanyolországban éppen napjainkban elharapózó korrupciós botrányokra.
Több nyugati pénzintézet a kelet-európai térségben dél-amerikai mintára szeretné a társadalombiztosítást átalakítani. A dél-amerikai vagy - Kanada kivételével - Észak- és Dél-Amerikára jellemző társadalmi szerkezet hazánkban eddig ismeretlen. Amíg Európában a népesség megoszlása a vagyon vagy a jövedelem függvényében elkülöníthető nagyon szegények és nagyon gazdagok rétegeire, közötte megtalálható viszonylag nagy középréteggel, addig az amerikai társadalmakban a népesség kettészakadt. Nálunk éppen a középréteg a legerősebb - ennek további erősödése nemzeti érdekünk.
Egy argentínai példával élve: az infrastruktúrát, az ellátást a lakosságnak csak egy adott százalékára méretezik. Ez 30%-ra tehető - a lakosság többi része bennszülött, az őserdőben. Ezek az emberek egyszerűen - hogy úgy mondjam - fölöslegesek a társadalom számára, sorsukkal senki sem törődik. Tudom, hogy rossz példát hoztam.
Az USA-ban mások az arányok, de a lakosság jelentős százalékának itt is csak fertőzött ivóvize van. Számunkra szinte hihetetlennek tűnik - mivel mi az amerikai jólétet példa értékűnek szoktuk tekinteni -, hogy 40 millió amerikainak semmiféle egészségbiztosítása nincs. Igaz, hogy ezek között sok milliomos van, akik - hogy úgy mondjam - önellátók, de a zöm csak életveszély esetén jut orvosi ellátáshoz.
Az USA-ban kialakult helyzetért az üzleti biztosítók a felelősek: elérhető áron csak a fiatal, gazdag és egészséges réteget hajlandók biztosítani - így jöhet létre számukra gyors tőkefelhalmozódás. Természetesen a gazdagok, a maguk külön igényeivel, amit megfizetnek, ugyancsak csalogatottak a biztosítók részéről. Ezzel megtörik a szolidaritás elvét, és biztosítatlanul hagyják a rászoruló, beteg és szegény rétegeket.
Törvényes feltételekkel kell őrködnünk, hogy szeretett hazánkban ez a differenciálódás - elsősorban a középréteg érdeksérelmére - ne következhessék be.
A fejlett európai államok törvényben korlátozzák az üzleti biztosítók tevékenységét, és erőteljes önkéntes kölcsönös biztosítópénztár-mozgalommal védekeznek a szolidaritás elvének megsértése ellen. A pénztármozgalom védelmét és kiteljesedését szolgálják azok a direktívák, amelyekben az európai Közös Piac szabályozza a pénztármozgalom alakulását, pénzügyi ütőképességét. Erről volt szerencsém az Európa Tanács mellett működő biztosításfelügyelet segítségével Brüsszelben meggyőződni.
A nyugati biztosítók az anyaországukban és a fejlett európai országokban bevezetett korlátozó intézkedések következtében nagy érdeklődést mutatnak a közép-kelet-európai piacok iránt - így fokozott a figyelmük irányunkban. Itt ugyanis még szabad a vásár. Hazánkban a biztosítók több mint 90%-a külföldi tulajdonba került. Ezek árkartellt hoztak létre, amivel kapcsolatban már elhangzott e Házban parlamenti észrevétel. Az árkartell egyik eredménye például az, amit aggódva látunk: irreálisan magasak a keleti gyártmányú gépjárművek vagy a szerényebb berendezési tárgyakkal fölszerelt lakások biztosítási díjai, így széles néprétegek eleve kiszorultak a biztosítási piacról, nem tudják lakásaikat, gépjárműveiket biztosítani.
Azt tapasztaltuk, hogy a már meglévő biztosításfelügyelet nem volt képes e problémát kezelni. Végzetes következményei lesznek, ha hasonló helyzet állna elő az egészségbiztosítás terén: az érdeküket későn felismerők tragikus helyzetbe kerülnének.
Mindebből következik, hogy e törvényben az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak felügyeletének felelőssége óriási, hogy milyen szerződéses kapcsolatok alakulnak ki a pénztárak és az üzleti szféra, különösképpen a pénztárak és az üzleti biztosító, valamint az egyéb pénzintézetek között. Természetes, hogy az üzleti biztosítókat más módon kell szabályozni, mint a pénztárakat. Az üzleti biztosítók esetén mások a biztosítók tulajdonosai, és megint mások a biztosítottak, ezért a biztosítóknak komoly anyagi garanciákat kell nyújtaniuk arra, hogy felvállalt szolgáltatásaikat teljesítsék. A pénztárak esetében más a helyzet: itt a tulajdonosok azonosak a biztosítottakkal, így más típusú garanciák szükségesek, olyanok, amelyek a tulajdonosi állapotból származó ellenőrzési jogokra építenek - velejáróan más adókedvezmények illetik meg e pénztárakat. Amennyiben átvállalnak társadalombiztosítási feladatokat is, úgy a pénztárak mögött az állami garancia is megjelenhet. Erről a társadalombiztosításról szóló törvény külön is rendelkezhet.
A benyújtott törvénytervezet hiányossága, hogy nem tisztázza a pénztárfelügyeletnek a befektetésekkel, tanácsadással kapcsolatos felelősségét, nem rögzíti pontosan azokat a körülményeket és feltételeket, amelyek alapján a felügyelet megtagadhatja a pénztár alapítását, vagy ha már működik, úgy működését felfüggesztheti. Ez a rendezetlen helyzet, továbbá a felügyelet széles beavatkozási jogköre túlméretezett bürokráciát eredményezhet. A bürokrácia növelése növeli a korrupciós veszélyt is - másik oldalról pedig csökkentheti vagy teljesen elfojthatja a pénztáralapítási kedvet.
A pénztárfelügyelet jogkörét célszerű pontosan meghatározni, minden feladat esetén szembeállítva a várható eredményt a végrehajtás ráfordításaival. A törvénytervezet előírja azt, hogy a pénztárak vezetőit és szakértőit szakmai előéletük alapján, körültekintő módon válasszák ki. Ennek megerősítésében a vezetőt és helyettesét csakis pályázat útján lehessen kinevezni.
A törvénytervezethez módosító javaslatokat nyújtok be, azokról a részletes vitában kívánok szólni.
Alapjában véve a törvényjavaslatot részletes vitára alkalmasnak tartjuk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
