FÁKLYA CSABA, DR. a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
FÁKLYA CSABA, DR. a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
FÁKLYA CSABA, DR. a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha egy törvény címében idegen szó fordul elő, lehetnek olyanok, akik nem értik, hogy miről van szó és esetleg idegenkednek tőle, vagy nem fordítanak a dolog súlyának megfelelő figyelmet. Ezért szeretném elmondani, hogy a rehabilitációs alap nem kárpótlás, nem jóvátétel, nem politikai, hanem egy olyan elkülönített pénzösszeg, amely azon személyek foglalkoztatásának elősegítésére fordítható, akik korábbi munkájukat nem tudják tovább folytatni egészségkárosodásuk miatt. A törvény ennek a pénznek az összegyűjtéséről és felhasználásáról szól.
A törvénytervezettel kapcsolatosan eljárásbeli és tartalmi kifogásaink, illetőleg megjegyzéseink vannak.
A kivételes eljárás hibái, illetőleg hátrányos vonásai szembeötlően megmutatkoznak ebben az esetben. Túl azon, hogy a módosító indítványok beadására ilyenkor rendkívül rövid idő áll rendelkezésre, a téma rendkívüli fontosságára tekintettel így is megpróbáltuk megtenni, amit lehetett. Nagyon félünk attól, hogy elszalasztjuk azt a lehetőséget, hogy minőségi színvonalon hozzuk meg a törvényt, mert korrigálására esetleg csak hosszabb idő után tudunk majd visszatérni.
A törvénytervezet meglehetősen kapkodva készült és egy 1986-os minisztertanácsi, majd egy 1988-as SZEM-PM együttes rendeleten alapszik, több vonatkozásban szó szerinti átvételekkel. Magában véve ez nem volna baj, azonban a rendelkezést és a jogforrás egyértelműségét kétségessé teszi, a jogalkalmazást elbizonytalaníthatja.
Fontos tudni azt is, hogy tulajdonképpen mekkora összegről szól a törvényjavaslat. 1986 óta mintegy 8 év átlagában 120-160 millió forint között mozgott évente. A munkahelyek hozzájárulása 2500 forint évente, annyiszor, ahány fővel kevesebb megváltozott munkaképességű egyént foglalkoztat, mint a dolgozók összlétszámának 3%-a. A feladat nagyságához és fontosságához képest ez jelentéktelen összeg, ennyi volt már kezdetben is, és csak a 31 forintos napidíjhoz hasonlítható, amelyet nevetséges volta miatt már eltöröltek, mi pedig ezt most fogjuk törvényerőre emelni. A pártállam keze nemcsak hogy betette a lábát, de így a lábnyoma benne is maradt.
Módosító indítványaink azt a célt szolgálták, hogy minél több pénz jöjjön össze a rokkant emberek életvitelét megjavítandó, hogy ez a pénz a lehető leghatékonyabban legyen felhasználva; nemcsak a szankcionálás eszközét, hanem az ösztönzést is megpróbáltuk igénybe venni annak érdekében, hogy rehabilitációs munkahelyek létesítésére minél több lehetőség legyen, illetőleg minél több társadalmi szervezetet, így egyházakat, alapítványokat stb., hogy ilyenek létrehozására vállalkozzanak.
A hatékonyságot szolgálta volna az a javaslatunk, hogy ne csak munkahely létrehozására, hanem átképzésre is lehessen fordítani az alapból. Nem nehéz belátni ugyanis, hogy jóval kevesebbe kerül egy ember átképzése, mint egy új munkahely létrehozása. A bizottság nem támogatta, mondván, hogy a foglalkoztatási alap pénze - mely ennél egyébként jóval több - fordítható átképzésre is. Csak annyit tennék hozzá ehhez, hogy a Genfi Egyezmény egyértelműen beszél az átképzésről, és törvényünk sokkal jobban követné az eredeti szándékot, ha legalább lehetőségként az átképzés belekerült volna.
A következő nagy kérdéscsoport azzal kapcsolatos, hogy mekkora a megváltozott munkaképességűek aránya az összlakossághoz képest. A törvényjavaslat 3%-ra teszi, mondván, hogy évek óta tartósan ekörül van, és csak egy katasztrófa idézhet elő nagyobb, természetesen nem kívánt változást. Ezzel szemben hadd érveljek azzal, hogy ez a szám is szubjektív megítélés eredménye, és ha más tényezőket veszünk figyelembe, a szám is egészen más lehet. Az a javaslatunk, hogy ezt évente határozzuk meg, a Kormánynak politikai mozgásteret biztosított volna arra, hogy a gazdaság és a munkahelyek teherbíró képességének megváltozásához igazítsa a foglalkoztatandó megváltozott munkaképességűek arányát, amely jelenleg is egyértelműen nagyobb, mint 3%. Éppen ezt a számot kívánta magasabbra tenni Szigeti György és Pesti Ferenc képviselőtársunk, akiknek egymástól függetlenül megtett 5%-os javaslata bizottsági módosító indítvány formájában került a tisztelt Ház elé.
Fontos lett volna az a javaslatunk is, hogy a hozzájárulás mértéke legyen arányban a munkahelyen végzett munka veszélyességével, és ahol nagyobb a veszély, ott legyen nagyobb a hozzájárulás, miután nagyobb a megrokkanás veszélye is. Azaz jelenjen meg a munkahely felelőssége, és ösztönözzön nagyobb szerepvállalásra az üzemegészségügyben. Ellenérvként el kellett fogadnunk, hogy még nem jelent meg a munkavédelmi törvény, és ez egy abban szabályozandó kérdésre teremthetne előzetes korlátot. Azonban a kérdésre majd feltétlenül vissza kell térnünk.
Az összetartozó kérdéseket szabályozó különböző törvények időben széttagolt tárgyalása ily módon hagyhat minőségi kívánnivalót maga után. Részben a Genfi Konvenció szelleméhez kíván alkalmazkodni az a javaslatunk, mely az alap eszközeinek pályáztatásakor az elbírálók közé az önkormányzatok képviselőit is be kívánja vonni, hiszen így térségi érdekek, területi érdekek is képviselhetők, illetőleg érvényesíthetők lennének az igen szűkös alap elnyerésében.
(17.30)
A Genfi Egyezmény 3. rész 8. cikkelye ugyanis kimondja: intézkedéseket kell tenni a falusi és távoli településeken élő rokkant személyek részére szakmai rehabilitációs és foglalkoztatási szolgálatok létesítése és fejlesztése érdekében. Jelen törvényjavaslat, ha ezt nem is mondja ki, az alap felhasználásáról szóló paragrafusokban a felhasználásra vonatkozó döntés előkészítésébe érdek-képviseleti szervükön be kell vonni a települési önkormányzatokat is.
A társadalmi szervezetek rehabilitációs munkahelyek létrehozásában való bátorítását szolgálja a Solt-Havas-javaslat is, hogy az egyházak, alapítványok és mindazon szervezetek, amelyek hajlandók, illetőleg affinitást mutatnak ilyen tevékenységre, a különben kötelező önrészesedés részbeni vagy teljes elengedésével könnyebben részt vegyenek ebben. Ez sem nyerte el a bizottság támogatását, hát ez azért legalábbis elgondolkoztató.
Szeretném a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani Soós Károly Attila két módosító javaslatát, melyek a rehabilitációs alapba történő befizetések - személyi jövedelemadó, illetőleg társasági adó - mentességét szolgálják. Bár a bizottságban egyharmadnál több szavazatot kaptak, de bizottsági támogatottságot nem. Félő, hogy arra a sorsra jutnak, mint számos más ellenzéki javaslat, melyeket a kormánypárti többség leszavazott, majd kis idő elteltével azonos tartalommal, csak éppen átpofozott formában egy kormánypárti képviselő ismét benyújtja, és akkor már elfogadják. A dolog pikantériájához tartozik, hogy az indítvány bizottsági tárgyalásakor az államtitkár aszszony azt mondta, hogy nemrég kapta meg a módosító indítványt, és még adószakértőkkel egyeztetni kellene. Előzetesen csak annyit tud mondani, hogy nem támogatja. Nyilván nem volt elég idő a javaslat horderejének átgondolására. A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslatoknak éppen ez az egyik nagy hátránya, hogy nincs idő és nincs valódi lehetőség a szakmaiság érdekei és a politikai érdekek közötti kompromisszumok meghozatalára. Ha kiderül, hogy az adószakértők mégis támogatják, akkor majd a szavazás előtt jelzi a kormányzat támogatását. Hát kiderült, ha kiderült, de mi ezt is majd közvetlenül a szavazási procedúra előtt tudjuk csak meg.
Összefoglalva az eddig elmondottakat: a szabaddemokraták azért, hogy a megváltozott munkaképességűek ne essenek el attól a pénztől, amit ez az alap nyújthat, s legalább valamit kapjanak, támogatjuk a törvényjavaslatot, de elszomorodva vesszük tudomásul, hogy a szűkös anyagi helyzet mellett is jelentős javulást célzó javaslataink részben presztízsokokból, részben eljárásbeli korlátok miatt nem kerülhettek be a törvénybe. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
