ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Tisztelt Országgyűlés! Most a Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény és a központi költségvetés gazdálkodása egyes szabályainak módosítását indítványozó törvényjavaslat miniszteri zárszava következik, majd pedig a határozathozatal. Megadom a szót dr. Szabó Iván miniszter úrnak.
Dr. Szabó Iván
Azt is el kell mondjam, hogy meglepő módon hallottunk itt nagy előadásokat újrainfláció-gerjesztésről és ez évben elszabaduló, elindult újabb inflációról. Ez sem lep meg, közeledvén a választásokhoz. három és fél éven keresztül hallottunk 60 és 100%-os inflációkra jósolni. Érdekes módon ezt soha senki nem kéri számon, hogy ez az infláció nem szabadult el. És én azt hiszem, az, hogy ez a Kormány felelős azért az inflációért, ami az országban van, ezt én fordítottan is értelmezem. Mert éppen a volt szocialista országokban ez az infláció példaként állítható, hogy nem három- és négyjegyű. Így igenis elvállaljuk azt a felelősséget, hogy csak 23%, mikor a szomszédban 100 és 1000%-okban mérik. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Csehországban?) Belgrádban pillanatnyilag naponta több az infláció, mint itt van. (Zaj, taps, derültség az ellenzék soraiban.)
Kétségtelen tény, hogy a vitában ezek az elemek megjelentek. És nagyon örülök annak, amit hallottam, hogy külföldön viselkedni illik és a magyar érdeket képviselni. Én megmondom őszintén, bizonyos ténymegállapításokban az sem volna baj, ha a magyar Parlamentben is viselkednénk, és olyanokat állítanánk, ami megfelel a valóságnak. (Derültség az ellenzék, taps a kormánypártok soraiban.)
Elhangzott az, hogy itt az állam az elmúlt évek során nullakamatozású hitelekkel finanszírozza a kiadásait, és ehhez a nullaszázalékos hitelhez ragaszkodik, mintha ezt elköltöttük volna. Kérem, én is szégyennek érzem, hogy van nullakamatozású hitel, de szeretném mondani, mint ahogy a belföldi államadósságról – bármennyire is nem tetszett Békesi László képviselőtársamnak, mégis –, az a valóság, hogy az elmúlt években, amikor még nem ez a Kormány volt hatalmon, a Magyar Nemzeti Banknak nem volt módjában árfolyam-kockázati tőkét gyűjtenie. Nem volt ilyen tartaléka, és erre a Kormányra az szakadt rá, hogy a korábbi államadósság forintban mért belső államadósságára valóban az árfolyamveszteségekből folyamatosan nőtt a belső államadósság anélkül, hogy ebből valaki egy fillért elköltött volna, egy valóságos vagyonvesztés a leértékelésből. Ez nem hitelnyújtás volt a költségvetéshez, hanem egy korábbi időszak rossz gyakorlatának a következménye.
Tehát az az 1137 milliárd, amely ma nullakamatozású kötvényként van a Nemzeti Banknál, nem elköltött pénz, hanem a devalválódott forintnak egy technikai következménye, amit nem kell szégyellnünk, hogy előállt, mert hiszen ez a gazdasági helyzetnek egy olyan következményeként állt elő, amely a konvertibilis valutákhoz képest a forint leértékeléséből adódott.
Egyetértek avval, hogy ezt valamilyen módon föl kell számolni. De nem értek egyet avval, hogy evvel összefüggésben valami inflációelszabadulásról kellene beszélnünk, ami egyébként is csökkentené állítólag az inflációt, ha itt akármilyen nagymértékben ezt beemelnénk. Én nem hiszem, hogy ez csökkentené. De abban biztos vagyok, ha az 1993-as évre is ezt beemelnénk, jövőre tízmilliárdos nagyságrenddel növelné viszont a költségvetés deficitjét.
Márpedig én úgy hallottam, hogy a költségvetés deficitje inflációnövelő és nem -csökkentő tényező. Tehát egész egyszerűen az elhangzottakból én nem érzem annak a realitását, hogy itt valami olyan szörnyű dolog történt és injúria, amely a Nemzeti Banknak ezt a tevékenységét úgy tüntetné föl, hogy ez a nullszaldós vagy nullakamatozású és lejárat nélküli technikai okokból előállott értékpapírhalmaz az, ami a magyar gazdaságot tönkreteszi.
Nem felel meg az sem a valóságnak, hogy ez a bankokból kihúzza a pénzt, minthogy nem kívánok most majd a monetáris politikánál vitát nyitni afelől, hogy vajon az-e a jobbik megoldás, hogy adott esetben egy idejétmúlt és egy egészen más körülmények között elfogadott jegybanktörvénynek azt a prognózisát, amelyik 5, 4 és 3%-ra szorította volna le az államháztartás finanszírozását egy olyan időszakban, amikor még egyszerűen az egész világgazdaságban, az Európai Közösségekben is számottevő növekedés volt, amikor világos volt, hogy a magyar költségvetésnek van egy trendje, amely a deficitet a GDP-hez viszonyítva csökkentett tendenciával tudja figyelembe venni. Hozzáteszem: még ezzel a nagy deficittel is csökkenő a 94-es a 93-ashoz viszonyítva. Ezt nem szokták nagyon hangoztatni, csak azt, hogy 303 milliárd. De ez mégis kevesebb, mint az idei 213 – a GDP-hez viszonyítva.
Tehát a magyar GDP-re vetített deficit egyáltalán nem tekinthető Európában kirívónak. Nem olyan országokban, amelyek struktúraváltáson, társadalmi rendszerváltozáson mennek keresztül, hanem olyan jól fejlett országokban is, mint Svédország, Belgium, Hollandia és Nagy-Britannia nagyobb – van, ahol kétszer nagyobb – a GDP-re vetített deficit. Akkor fönntartani azt, hogy nálunk 4 meg 3% legyen az, amit előre láttunk 91-ben, enyhén szólva elrugaszkodás a magyar valóságtól.
Úgy érzem, hogy ez a javaslat, ami az önök asztalán fekszik, mégiscsak előrevisz. És annak a résznek örülök, amit Békesi László elmondott, hogy ennek valóban van egy olyan része, amiről ténylegesen szól ez a törvényjavaslat, amely rendez bizonyos kérdéseket, amelyek nyitva maradtak 1991-ben.
Én nem vitatom, hogy vannak időszakok, amikor a fiskális és a monetáris politika rövid, közép- és hosszú távú érdekei összeütközésbe kerülnek. Ezt természetesnek tartom. De ebből nem kell arra következtetni, hogy itt valami katasztrófa sújtja a magyar gazdaságot, mert ilyen polémiák vannak.
Mégis azt kell mondanom, ez a törvényjavaslat, ami tényleg a törvényjavaslat érdemi része, valóban egyéves munkával született. Azt is meg kell mondanom, hogy nem volt egyszerű a pénzügyi kormányzat részére sem ennek az elfogadása.
Tudva tudjuk, hogy az 5%-os éves automatizmus szükséges rossz, amit meg kell tennünk, mert egyszerűen nem lehet másképp fölszámolni ezt a papírhalmazt. Ugyanakkor azt is világosan kell látni, hogy azok, akik szerették volna ezt más megfogalmazásban látni, valóban a költségvetésnek azt a szorító helyzetét vették alapul, amelynek keretében ez az automatizmus most azonnali hatállyal egy rendkívül nagy deficittöbbletet jelenítene meg.
Én magam, aki az egyeztetések során a négy bank elnökével, majd a Kormányban is ezt a változatot támogattam azzal szemben, amit Komor Sándor képviselőtársam beadott, most is tartom magam a megállapodáshoz, és a Kormánynak ehhez a döntéséhez is. És bármennyire sajnálom, és megértem a szándékot, mégis azt kell kérnem, hogy Komor Sándor úr indítványát ebben a vonatkozásban a tisztelt Ház ne fogadja el, hanem maradjunk amellett, ami az eredeti beterjesztett törvényjavaslatban szerepel, hogy az 5%-os automatizmus keretében fokozatosan építsük le a nullakamatozású, lejárat nélküli papírokat.
(14.30)
A másik kérdés, amiről szeretnék szólni: a Magyar Nemzeti Bank sajátos helyzetéből adódó kettősség az, hogy a jegybank egyszerre a monetáris politika irányítója, és ugyanakkor maga is pénzintézet, sőt a központi költségvetéshez közvetlenül kapcsolódó szervezetek számára számlavezetés céljára pillanatnyilag az egyetlen igénybe vehető pénzintézet, amelynek képesnek kell lennie a hagyományos kereskedelmi banki funkció keretében történő tevékenységének a jegybanki funkcióból eredő ésszerű, korlátozott mértékben történő ellátására is.
A pénz- és a tőkepiaci rendszer gyors fejlődésére tekintettel át kell értékelnünk a Magyar Nemzeti Banknak e téren játszott szerepét is. Az egyre több értékpapír-forgalmazó, valamit biztosítótársaság a pénzintézeti szolgáltatások széles skáláját megtalálja az ezek által túlbankosítottnak is nevezett pénzintézeti rendszerben, ezért nem szükséges számukra megadni azt a lehetőséget, hogy számlájukat a jegybanknál vezessék. Szükség van viszont arra, hogy feljogosítsuk a minden magyar pénzintézetnél kedvezőbb nemzetközi minősítéssel rendelkező Magyar Nemzeti Bankot az értékpapírügyletekhez kapcsolódó pénzforgalomnak a nemzetközi elvárásoknak megfelelő lebonyolítására létrehozott Központi Elszámolóház és Értéktár Részvénytársaság számlájának vezetésére. Ezt célozza a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság által, a Magyar Nemzeti Bankkal egyetértésben benyújtott 15125-ös számú módosító indítvány, amellyel a Kormány nevében egyetértésemet fejezem ki.
A jegybank által végezhető kereskedelmi banki funkciók végleges meghatározására vonatkozó javaslatainkkal egyébként a Magyar Bankszövetség is teljes mértékben egyetért.
Mindezek figyelembevételével kérem a tisztelt Házat, hogy a beterjesztett és az elfogadásra ajánlott módosító indítványokkal együtt tegye lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Bank továbbra is a jegybanktörvényben lefektetett alapelvek szem előtt tartásával szolgálhassa hazánk gazdaságpolitikáját.
Még egy megjegyzést kell tennem személyes ügyből kifolyólag. Tény, hogy a jegybanktörvény tárgyalásánál – ha ez a történelmi példa előjött – konkrétan 52 javaslattal valóban részt vettem a jegybanktörvény megalkotásában. Nem "jó részét", pontosan 13-at vontam vissza a szavazás előtt, és ez volt az a megoldás, amellyel pontosan azt a független jegybankot tudtuk elfogadni, amelynek az alapján a mai jegybanki fejlődés a német törvényekhez alkalmazkodik.
Megértem azt, hogy maastrichti szerződés van, és nekünk abba az irányba kell haladni. Hozzá kell tennem: kell haladni – ez nem jelenti azt, hogy ma készen állunk a teljes európai uniói tagságra annak teljességét illetően, és éppen ezért remélem, hogy azok az intézkedések, amelyek a jegybanktörvénnyel és annak továbbfejlesztésével összefüggenek, mire a teljes jogú tagság küszöbére érkezünk – 96, 97 vagy 98-ra – intézkedési tervcsomagként el fognak jutni olyan szintre, mint a maastrichti szerződés. És hogy ezek a "szörnyű" állami beavatkozások egy maastrichti szerződést eredetileg aláíró ország szempontjából is kezelhetők, szeretnék mindössze arra utalni, hogy idén a francia alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt a döntést, miszerint a francia jegybank független a kormánytól. Így is lehet tekinteni Maastricht szerződéseire. (Taps.)
