GÖNCZ ÁRPÁD köztársasági elnök:
GÖNCZ ÁRPÁD köztársasági elnök:
GÖNCZ ÁRPÁD köztársasági elnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Barátaim! Elnézésüket kérem, hogy ezen a nagyon is ünnepi munkanapon, köztársaságunk első szabadon választott Országgyűlésének utolsó, igencsak zsúfolt munkanapján szót kérek és kis időre igénybe veszem a türelmüket.
Első szavam a köszöneté. Köszönöm áldozatkészségüket, hogy négy hosszú évre elvállalták hazánk népének országházi képviseletét, e képviselet teljes történelmi felelősségét. Önök közül kevesen voltak hivatásos politikusok; többségükben polgári foglalkozásukat, sikerrel űzött hivatásukat áldozták fel, hogy vállukra vegyék a törvényhozó erkölcsi terhét.
Szeretném hinni, hogy sokan vannak önök közül, akik e feladatban meglelték életük értelmét és célját, sokan, akik munkájukat örömmel végezték. Arra kérem mindannyiukat, azokat is, akik a következő ciklusban törvényhozók lesznek, és azokat is, akik a választók döntése nyomán visszatérnek korábbi életpályájukhoz, hogy jó lelkiismerettel zárják le életük e tartalmas, s néha talán nagyon nehéz négy esztendejét. Jó lelkiismerettel, mert sikerült megalapozniuk az új, demokratikus Magyarország politikai és gazdasági intézmény- és jogrendszerét, mert ez az intézmény- és jogrendszer befejezetlensége ellenére, ha olykor nehézkesen is, de fennakadás nélkül működik, és ennek érdemében a kormánykoalíció és az ellenzék egyaránt osztozik. Mert létrejötte mind a kormánykoalíció, mind az ellenzék tagjaitól számos engedményt, a hétköznapi valóság oltárán lerótt elvi és gyakorlati áldozatot követelt.
Töltse el önöket az a tudat, hogy történelmi jelentőségű, úttörő munkát végeztek, útjuk nemcsak hogy nem volt kikövezve, de még a nyomvonalát is csak erkölcsi karók jelezték. Egy fiatal demokrácia életében négy év aligha elég, hogy ez idő alatt a demokrácia akár csak helyileg is érvényes, íratlan szabályai kialakuljanak.
Az a több mint négyszáz törvény, amit megalkottak, ékesen bizonyítja, hogy a jövőbe vezető út első, négyesztendős szakaszát sikerrel járták végig, és a négyszáznak kivált az a tekintélyes hányada, amit a kormánykoalíció és az ellenzék türelmes egyeztetőmunkája nyomán, majdhogynem teljes egyetértésben hozott.
Hazánk történelmi helyzetét, jövőjét, gazdaságának fejlődési irányát a Ház egésze és az ország társadalma azonosan ítéli meg. Tudom, e rengeteg törvény egy része hosszabb-rövidebb idő múltán kiigazításra, kiegészítésre szorul; részint mert megalkotásukra hihetetlenül rövid időt szabott a kor, amiben élünk, részint mert hiányzott a minta, amit sajátos körülményeink között követhettünk volna, vagy egyszerűen mert meg-megbicsaklott a hatáselemzés, a kodifikáció gyakorlata.
Talán nem veszik rossz néven, ha megemlítem, amit önök valamennyien tudnak – valószínűleg nálam is jobban –; bármilyen bámulatos, történelmi jelentőségű munkát végzett is az Országgyűlés, bármilyen nagyra fogja ezt értékelni a jövő, hazánk szívét nem sikerült teljesen megnyernie. Erről az Országgyűlés maga csak részben tehet. Nem az önök hibája, hogy az újszülött demokráciától az ország csodát várt, mégpedig tüstént, a sors pedig – nem az Országgyűlés – adós maradt a csodával.
Való igaz, hogy hazánk népének jó része nem volt és ma sincs teljesen tisztában a képviselő, az Országgyűlés munkájának igazi természetével, azzal, hogy annak szerves része a vita, s hogy a törvényhozás folyamatának talán legfontosabb, de mindenesetre legnagyobb hányada a bizottságokban és nem a tévénézők szeme előtt, a teljes üléseken játszódik le. Ahol nemegyszer megesett, hogy a vita hangneme – hadd tegyem hozzá, kevesek hibájából – nem tükrözte azt a türelmet, amivel a közös célt más-más oldalról közelítő vitapartnerek kölcsönösen tartoznak egymásnak.
Joggal vonhatjuk le ebből azt a következtetést, hogy az Országgyűlésnek nem elég szolgálnia az ország népének közösségét, de a szolgálatot úgy kell végeznie, hogy azt bárki felismerje és bizalommal fogadja. Ez pedig jórészt nyelvi kérdés; jó, ha az Országgyűlés vitái során minden elhangzó szó türelmet és jó szándékot sugalmaz és lefordítható a hétköznap nyelvére.
Szívemből remélem, hogy a búcsúzó Országgyűlés tagjai java részének módja lesz majd e négy hosszú év emberi és politikai tapasztalatanyagát a következő ciklusban hasznosítania; abban a ciklusban, amelynek összetételét még nem ismerjük, de egy biztos: bármi légyen is a nép választása, azt kötelesek vagyunk tudomásul venni, győztesek és vesztesek egyaránt.
(14.10)
A cél, a közös, ugyanaz marad: az ország java, a nép szolgálata, az ország távlati és napi gondjainak megoldása – még ha ezek rajtunk kívül álló vagy tőlünk függő körülmények következtében szakadatlanul változnak is.
Dőreség lett volna bárkinek azt hinnie, hogy az Országgyűlés négy év alatt képes lesz minden alkotmányos kötelezettségének maradéktalanul eleget tenni. De engedjék meg, hogy – nem rosszallásként és nem számonkérésként – mégis felsoroljam a meg nem oldott törvényhozói feladatok közül azokat, amelyeket a magam részéről nagyon fontosnak tartok – tudván tudva, hogy ezek megoldása már a következő országgyűlés halaszthatatlan és elsődleges feladata lesz. Ezek java része az Alkotmányban foglalt emberi alapjogokkal kapcsolatos.
Idesorolom az emberi jogok biztosa, kisebbségi jogok biztosa, az adatvédelmi biztos megválasztását, s hivataluk felállítását. Erre vonatkozó előterjesztésemet az új országgyűlésnek haladéktalanul meg fogom tenni.
Idesorolom az etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletének megnyugtató rendezését.
Idesorolom a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló és általunk is aláírt nemzetközi egyezményből folyó jogalkotói kötelezettségünk teljesítését, ami a Büntető Törvénykönyv 156. §-ának értelemszerű kiegészítését igényli. Erre vonatkozólag a következő országgyűlésnek előterjesztendő törvényjavaslatom már elkészült.
Hasonlóan fontosnak tartom az Állami Számvevőszék jogkörének kiterjesztését. E kérdésre vonatkozólag szintén szándékomban áll a következő országgyűléshez – mindjárt megalakulása után – törvényjavaslatot előterjeszteni, mert rendkívül fontos, hogy az országot hatékony gazdasági ellenőrző szerv szolgálja.
Rendkívül fontosnak ítélem – és remélem, hogy az új országgyűlés elsők között veszi tárgysorozatába – a katonák és a rendőrök jogállásáról szóló törvényt.
Mielőbb meg kell alkotni a közszolgálati rádió, televízió és hírügynökség felügyeletéről, a kereskedelmi rádió és televízió engedélyezéséről, a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szóló törvényeket; meg kell teremteni a közszolgálati rádió és televízió társadalmi ellenőrzését. Ez utóbbi lépésekre azért van szükség, mert megengedhetetlennek tartom, hogy ezek hiánya szakadatlan és mérgező belpolitikai feszültségek forrását képezze, és kétségessé tegye az Alkotmányban foglalt alapjogok egyik legfontosabbikának: a véleményalkotás és véleménynyilvánítás szabadságának, ennek az európai alapnormának magyarországi érvényesülését.
Tisztelt Ház! Tisztelt elnök úr! Igyekeztem rövidre fogni a mondanivalómat. Befejezésül engedjék meg, hogy még egyszer, őszinte szívvel, köszönetet mondjak az Országgyűlés elnökének, alelnökeinek, jegyzőinek és más tisztségviselőinek; pártkülönbség nélkül valamenynyi országgyűlési képviselőnek négyesztendei – vagy néhányuk esetében annál rövidebb – hasznos és áldozatos munkájáért; és tisztelettel adózzam a Ház valamenynyi, képviselősége idején elhunyt tagja: dr. Antall József miniszterelnök, Bélafi Antal, Borz Miklós, Csengey Dénes, Deák Sándor, Demény Pál, Faddi József, Nagy Attila, Sándorfi György emlékének.
Engedjék meg, hogy önökkel együtt köszönetet mondjak az Országgyűlés Hivatalának, amelynek munkatársai fáradságot nem ismerve segítették a Ház munkáját.
Minthogy önök közül mindazoknak, akik újabb megmérettetés előtt állnak, győzelmet hiába kívánnék, hadd kívánjak nekik tiszta és tisztességes választási küzdelmet, és a magyar népnek azt, hogy bölcsessége jóvoltából, immár másodízben, győztesen kerüljön ki a választásból. Köszönöm szíves türelmüket. (A Ház lelkes tapsa kíséri, míg elfoglalja helyét.)
