HORVÁTH BALÁZS, DR. (MDF):
HORVÁTH BALÁZS, DR. (MDF):
HORVÁTH BALÁZS, DR. (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek az Országgyűléstől és azoktól, akik hallják, amit most elmondok, hogy az utolsó napon kénytelen vagyok – Hack úr jóvoltából – személyes megtámadtatás címén megszólalni és esetleg nevet vagy neveket említeni. A négy év alatt ez az első eset, és remélem, hogy a következő ciklusban nem kerül erre sor. (Közbeszólások, derültség balról: Mi is!) Nem azért, mert én nem leszek parlamenti képviselő.
Hack Péter képviselő úr azt mondta, hogy én azt említettem egy ízben, hogy mindent elkövetek, hogy ne legyen ebből a törvényjavaslatból törvény. (Közbeszólások balról: Így van!) Ez egy ritka durva csúsztatás. Mondhatom azt is, hogy ténybelileg nem igaz. Azt mondtam – együtt ültünk a televízióban –, hogy abból a törvényjavaslatból ne legyen törvény. Ugyanis a meggyőződésem és a véleményem az volt, hogy az a törvényjavaslat, amit Hack és Demszky urak beterjesztettek, arra alkalmas, hogy a nyilasokat, a pufajkásokat, a Magyar Szocialista Munkáspárt legfelsőbb csúcsvezetését menekítse, amire ez a törvény nem ad lehetőséget. Valóban nem örültem annak a törvényjavaslatnak. Szakmailag gyengének, politikai szempontból elhibázottnak tartottam.
Egyébként azon a televíziós beszélgetésen volt az, amikor egy kérdésemre Hack úr – hogy ki dolgozott, tanított a magyar Rendőrtiszti Főiskolán állambiztonsági embereket – azt mondta, hogy ő nem. És ott volt nálam az aktatáskámban több index, amelyet ön írt alá. Ennyit a személyes megtámadásról. (Taps, derültség jobbról. – Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Pfuj!) Ha az általam most elmondottakkal kapcsolatban bárkinek a legkisebb fönntartása van, természetesen a televíziós felvétel visszakereshető, mindenki állítása.
Valóban, tisztelt Ház, nagyon sajnálom, hogy erre a beszélgetésre sor került, és nagyon sajnálom azt, hogy Hack úr úgy próbálta az egész ügyet és az itt jelen levő bíró urakat talán inszinuálni… (Közbeszólás: Denunciálni.) … ahogy tetszik; nem biztos, hogy az a jó kifejezés ebben az esetben. Hogy vannak veszprémi kötődéseik? Az egyik bíró úrnak nincsen, kettőnek van. Egyébként a jelölésükhöz pontosan annyi közöm van, mint önnek. Ugyanis nem én jelöltem. Az nem vitás, hogy én ismertem őket, és ezért meg tudtam mondani a keresztnevüket. (Derültség az SZDSZ soraiban.)
(20.20)
Mindebből az következik a jövőre nézve: pontosan informálódjék, kérem, a zárt ülésen történtekről; és egy kérésem van még: a zárt ülésről, bármelyik jóbarátja, SZDSZ-es képviselőtársától is kapta az információkat – még ha azok netántán valósak is –, ne tájékoztassa az országot, ne tájékoztassa a Parlament jelen levő tagjait és a nézőket, hallgatókat! (Közbeszólás a bal oldalon: Miért ne?) A nemzetbiztonsági bizottság meghallgatta – így, ahogy a törvény előírja, úgy döntsön, uram – a bírákat. Az elnök – a Legfelsőbb Bíróság elnöke – vétójogát nem gyakorolta, a belügyminiszter úr, illetve a honvédelmi miniszter úr a szükséges nemleges tényközlést a bizottság felé megtette; és a nemzetbiztonsági bizottságban – miután ez titok, elmondhatom – én voltam az, aki azt mondtam, hogy a bíráktól tán ne kérdezzünk olyan dolgokat, amelyek nem az ügyre tartoznak. Ugyanis nem szerettem volna abba a hibába esni, amibe az egyik jelen levő – szabad demokrata? – képviselőnő, hogy miniszteri meghallgatásom során volt bátorsága meg merni kérdezni tőlem, hogy hány gyerekem van. Ez ellen voltam, és ezért kérem, hogy az emberi tisztesség minimális keretei között döntsünk ebben az ügyben. Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a jobb oldalon.)
