NAGY-BOZSOKY JÓZSEF, DR. (MDF)
NAGY-BOZSOKY JÓZSEF, DR. (MDF)
NAGY-BOZSOKY JÓZSEF, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A gazdasági kamaráról szóló törvény megalkotása új korszakot nyit a gazdasági rendszerváltozást elősegítő törvénykezési folyamatban.
A modern piacgazdaság intézményrendszerében fontos szerep jut a köztestületi jelleggel működő gazdasági kamaráknak, amelyek a vállalkozások automatikus kamarai tagsága, illetve a kamarai szervezetek alulról felfelé történő kiépülésével, választás útján jönnek létre.
(19.00)
A gazdasági kamarák tehát a nemzetgazdaság egész vállalkozószektorát átfogják, az egyéni és a kisvállalkozásoktól a nagyvállalkozásokig, illetve az ipari és kereskedelmi szolgáltatószektortól a kisipari jellegű vállalkozásokon át az agrárszektorig.
A nemzetgazdaság egészére kiterjedő kamarai szerveződés a törvénytervezet szerint három köztestületi kamara keretei között valósulna meg, melyek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Kézműves Kamara és a Magyar Agrárkamara.
A múlt század utolsó harmadának kezdetén fogalmazták meg az első ipartestületek megalakulásakor: csak a kötelező tagságon alapuló ipartestületek tudják biztosítani, hogy a fusérok és a szerencselovagok világa helyett tisztességes piaci viszonyok érvényesüljenek. Mikor 1868-ban, a kiegyezést követő évben megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, e köztestület létrehozásának szintén egyik fontos oka volt, hogy a vállalkozói etikát a vállalkozók önmaguk számára megteremtsék és egymástól megköveteljék.
Mindezek jelentőségét napjainkban – azt hiszem – nem kell hangsúlyozni. Csak a legutóbbi, sajtóban megjelent gazdasági híreket kell követni. A magyar piacgazdaság logikájával ellentétes, hogy a konkurencia szabálya adócsalásban és szemérmetlen minőségrontásban érvényesülhessen, erre azonban nálunk ma sok a példa. A sokak által – igaz, többnyire csak ideologikus és pártpolitikai okokból – emlegetett rablókapitalizmus kialakulását nem a politológiai esszék elvont ráolvasásai akadályozzák meg, hanem többek között olyan gazdasági törvények, mint amit éppen most tárgyalunk.
A fejlett piaci típusú gazdasági morál megteremtésében fontos szerepe lesz a gazdasági kamaráknak, ezért e törvény mielőbbi elfogadása alapvető nemzeti érdek. A három gazdasági kamara a törvénytervezet szerint két szinten, megyei és fővárosi, továbbiakban területi, valamint országos szinten szerveződik meg. E kamarák tehát jelentős szervezeti infrastruktúra kiépítését feltételezik, tehát székházat, megfelelő technikai berendezéseket, információátviteli és adattároló rendszereket stb.
Azt, hogy mindez milyen anyagi forrást feltételez, nem szükséges hangsúlyozni. A "mennyi" mellett a "honnét" kérdése is azonnal felmerül. A kérdés megválaszolásához szükséges a törvény által érintett szervezetek jogállásának és tulajdoni, vagyoni kérdéseinek történetét röviden áttekinteni.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Magyar Kézműves Kamara – továbbiakban: IPOSZ – 1990. szeptember 23-án alakult meg a Kisiparosok Országos Szövetsége – továbbiakban: KIOSZ jogutódaként. E napon a KIOSZ kimondta feloszlatását, majd utána létrehozta az IPOSZ-t, és a KIOSZ vagyonát a regionális ipartestületek és néhány, már megalakult szakmai ipartestület között felosztotta. A szétosztott vagyon egységes működtetésére vagyonkezelő szervezetet hozott létre. A KIOSZ kongresszusi feloszlatását, majd a jogutód IPOSZ-nak egyesületként történő megalakulását az tette lehetővé, hogy az egyéni vállakozásról szóló 1990. évi V. számú törvény hatályon kívül helyezte az 1977. évi 14. számú törvényerejű rendelet azon részeit, melyek a KIOSZ létrehozását, tevékenységét, szervezetét és felügyeletét szabályozták.
Így nem volt jogi akadálya annak, hogy 1990 szeptemberében a KIOSZ saját testületi döntése keretében kimondja önmaga feloszlatását, majd rögtön utána az egyesülési jogról szóló törvény értelmében létrehozzák az IPOSZ-t mint jogutódot.
Az IPOSZ jogállását tekintve tehát egyesület, vagyona magánjogi egyesületi vagyon. A történet mai végpontja azonban meglepő, ha az egész történetet áttekintjük.
A KIOSZ 1945-ben a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére alakult meg. Akkori teljes neve a Kisiparosok és Kereskedők Szabad Szervezete volt, melyben a "szabad" jelzésfordulat éppen ellentétben állt a szervezet valódi történelmi rendeltetésével. A Magyar Kommunista Párt ugyanis a KIOSZ-t az 1945 előtti ipartestületek és azok központi szervezete, az Ipartestületek Országos Központja – továbbiakban: IPOK – feloszlatására hozta létre.
Az ipartestületeket és azok központját, az IPOK-ot 1945 után feloszlatták, vagyonukat államosították. A feloszlatásban és a vagyon elkonfiskálásában a KIOSZ-nak volt döntő szerepe. A fordulat éveiben, 1948-ban a KIOSZ – az Ipartestületek Országos Központja megszüntetése címmel született 6110/1948-as számú kormányrendelet alapján – adó- és illetékmentesen megkapta az IPOK összes vagyonát. Ez a Kálmán utcai székház, valamint az IPOK összes gyógy- és üdülőtelepe, két hajdúszoboszlói gyógyüdülő, a balatonfüredi Blaha Lujza-villa és egy hévízi üdülő.
Később az IPOK vagyonán túl az ipartestületek tulajdonát is államosították. Az 1945 előtt működő ipartestületek jogállásukat és feladatukat tekintve a törvénytervezet szerinti Magyar Kézműves Kamarához hasonlóan köztestületek voltak, kötelező tagsággal. Az ipartestületek és azok központja, az IPOK közötti viszony némileg eltér a törvénytervezetben a Kézműves Kamara regionális és országos szintje közötti szervezeti modelltől, ez azonban az érintett kérdés szempontjából mellékes.
A történet – összefoglalva – a következő. Az IPOK és az ipartestületek vagyonát 1945 után államosították és átadták a KIOSZ-nak. Majd a rendszerváltozás előtt a KIOSZ-ra vonatkozó jogszabályi rendelkezések deregulálása, a Németh-kormány deregulációs törvénykezései részeként, lehetővé tette, hogy a rendszerváltozás után a KIOSZ vagyonát az IPOSZ egyesületesítse, kiprivatizálja. Így az 1945 előtt köztestületként működő ipartestületek és az IPOK vagyona ma az IPOSZ-nak mint egyesületnek magánvagyona. Például az IPOK tulajdonában volt a Kálmán utcai székház, ma már az IPOSZ magánvagyona. Ha szükségesek újra kisipari testületek, köztestületek, úgy azt finanszírozza meg az állam. Az eredetileg köztestületi vagyont ugyanis előbb államosították, majd spontán módon privatizálták.
A KIOSZ–IPOSZ átalakulás csak az egyik sikeres spontánprivatizációs történet az állampárti társadalmi szervezetek köréből. A fentiekben bemutatott és politikailag kétségkívül aggályos fejlemény eredménye ma már jogi védettséget élvez. A történet deficitje azonban az államé, a társadalomé, vagyis mindnyájunké.
A jogalkotó ezért ma már rendelkezhet az IPOSZ–KIOSZ–IPOSZ vagyonáról, a társadalmi és a politikai sérelem miatt azonban az érintetteknek a törvényben lehetőséget kell adni az újragondolásra. Ezért javaslom, hogy az IPOSZ adó- és illetékmentesen adja át vagyona egy részét a Magyar Kézműves Kamarának.
A Magyar Gazdasági Kamara történeti-jogi szempontból eltér a KIOSZ–IPOSZ történetétől. Ezért a jogalkotónak nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is a Magyar Gazdasági Kamara vagyonáról rendelkezni. A Magyar Gazdasági Kamara jogállását, tevékenységét és működését szabályozó jogforrást, azaz az 1985. évi 11. számú törvényerejű rendeletet nem deregulálták. Így a Magyar Gazdasági Kamara vagyonának elegyesületesítésére, spontán privatizálására jogilag nem nyílt lehetőség.
Történetszociológusokra hagyjuk annak feltárását, vajon miért feledkeztek meg a Magyar Gazdasági Kamaráról, amikor a társadalmi szervezetekre vonatkozó jogforrásokat sorra deregulálták. Miután az 1985. évi 11. számú törvényerejű rendelet a mai napig is hatályban van, ezért a Magyar Gazdasági Kamara olyan társadalmi szervezet, melyre az egyesülési jogról szóló törvény 23. szakasza értelmében az 1985. évi 11. számú törvényerejű rendelet érvényes. Ami ebből számunkra fontos, egyrészt az, hogy a Magyar Gazdasági Kamara vagyona nem vált egyesületi vagyonná, másrészt pedig az, hogy a Magyar Gazdasági Kamaráról, s így a vagyonáról a törvényalkotó rendelkezhet, ugyanakkor nemcsak rendelkezhet, hanem rendelkeznie is kell.
Ha a Gazdasági Kamaráról szóló törvény az 1985. évi 11. számú törvényerejű rendeletet hatályon kívül helyezi és a törvényalkotó nem mond semmit a Magyar Gazdasági Kamara vagyonáról, úgy a rendszerváltoztatás Parlamentje 1994-ben adja meg azt a lehetőséget a Magyar Gazdasági Kamarának, amit a Németh-kormány az 1990. évi választások előtt adott meg a KIOSZ-nak és egyéb pártállami társadalmi szervezeteknek, azt ugyanis, hogy a KIOSZ-hoz hasonlóan a Magyar Gazdasági Kamara vagyonát a Magyar Gazdasági Kamara bürokráciája saját szervezet számára kiprivatizálja.
(19.10)
A Magyar Gazdasági Kamara is megkísérelte szervezetét és vagyonát az 1990–91. év folyamán elegyesületesíteni. E spontán privatizációt azonban megakadályozta, hogy az 1985. évi 11. számú törvényerejű rendelet hatályban maradt. A Magyar Gazdasági Kamara vagyona teljes egészében a gazdasági kamarákról szóló törvény alapján létrejövő Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát illeti meg.
A gazdálkodószervezetek és az állam egyszer már anyagilag megteremtették a kamara infrastruktúráját. Sem jogi, sem közgazdasági érvek nem indokolják azt, hogy még egyszer megfinanszírozzák. Ezért javasolom, hogy a Magyar Gazdasági Kamara vagyona adó- és illetékmentesen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarára szálljon át. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Kis taps.)
